2023. január 4. szerda

jan. 4
0:12
Hogy mi? A Máv vonatai mostantól nem állnak meg bizonyos helyeken, csak ha van fel- és leszálló utas (Blikk)
Újabb vasútvonalakon vezeti be a MÁV az úgynevezett 'feltételes megállást', mely során a vonatok csak akkor állnak meg egyes, alacsony forgalmú állomásokon, amennyiben az utasok előre jelzik leszállási szándékukat, vagy várakoznak a peronon. A változtatással a rezsiköltségek csökkenését és a vonatok pontosabb érkezését igyekszik elérni a vasúttársa
jan. 4
0:12
Kiss Ambrus: a kormány nélkül a főváros nem tudja végigcsinálni a 2023-as évet (Infostart)
A főváros abban bízik, hogy csak a támogatás első köréből maradtak ki, amikor az önkormányzatok rezsitámogatásáról döntött a kormány. Ezt Budapest általános főpolgármester-helyettese mondta az InfoRádiónak.
jan. 4
0:12
Lomnici Zoltán mentorálta be Győzikét a Fideszbe (444.hu)
Újabb részletek az év igazolásáról. A celeb neki köszönheti azt is, hogy a Nógrád megyei CÖKA alapítója és elnöke lehetett.
jan. 4
0:16
Ezt kéri a háromgyermekes anya, miután kiégett a lakása: „Intézkedjenek a törvényalkotók, korlátozzák a tűzijátékot!” (Blikk)
Évről évre az esztendő utolsó napjának alapkérdése: maradjon-e a tűzijátékozás, repülhessenek-e a rakéták, vagy inkább tiltsák be végleg ezt a szórakozást?
jan. 4
0:16
Gémesi György: politikai alapon kapják a rezsitámogatást a települések (Infostart)
Alapvetően szubjektív, és inkább politikai, mint szakmai döntések születtek akkor, amikor az önkormányzatok rezsitámogatásáról döntött a kormány. Ezt a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke mondta az InfoRádiónak.
jan. 4
0:20
Elképesztő égi jelenség tűnt fel Zala megye felett (Blikk)
Igencsak egyedi látvány tárult ma délelőtt a Zala megyei Söjtör község lakosai elé: nem mindennapi formát alkottak az égbolton a felhők.
jan. 4
0:20
Meghalt a polgármester, újra választások lesznek (Infostart)
Polgármestert választanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Komjátiban, az időközi önkormányzati voksolást a település eddigi vezetőjének halála miatt írták ki. Most vasárnap Lövőn és Szerecsenyben is időközi voksolást tartanak.
jan. 4
0:24
Autójával a Dunába hajtott egy nő a dunakeszi kompátkelőnél (Blikk)
Hétfőn hajnalban a horányi révnél hajtott bele a Dunába az autójával egy gödi nő. A kocsit kedd délután búvárok és tűzoltók emelték ki a partra.
jan. 4
0:24
Van ok a pánikra? Fontos kérdéseket tisztáz Kemenesi Gábor (Infostart)
A Kínában robbanásszerűen terjedő koronavírus az európaiakra kevésbé veszélyes, köszönhetően a harmadik, emlékeztető oltások felvételének – közölte a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa.
jan. 4
0:28
Nincs napirenden az öregségi nyugdíjkorhatár emelése (Infostart)
A vártnál jobban csökkent az államadósság, teljesült a tavalyi hiánycél - közölte a pénzügyminiszter. Pápának kijáró ceremóniával temetik el csütörtökön XVI. Benedek nyugalmazott pápát.
jan. 4
4:30
Sok felhő lesz az égen a mai napon (ATV)
12 fok lehet a mai napon a maximum.
jan. 4
5:24
Budapest főépítésze: újra kell gondolni a Nagykörút funkcióját (ATV)
Minden ötödik bolt üresen áll a budapesti Nagykörúton. A bezárások mögött a kitermelhetetlen költségek, illetve a plázák elszívó hatása áll, Budapest főépítésze szerint újra kell gondolni a Nagykörút funkcióját. Mint mondta, akad jó példa is, amire lehet építeni, ilyen a budai Bartók Béla út.
jan. 4
5:48
Így lesz hatással a minimálbér emelése az ön pénztárcájára is (Menedzsment Fórum)
Gigantikus mértékű infláció mellett 16 százalékkal emelkedett a minimálbér, illetve 14 százalékkal a garantált bérminimum. Vajon ez csak az alacsony keresetűekre vonatkozik, vagy a növekedés felfele tolja a bértábla többi elemét is?
jan. 4
5:48
Háziorvos az új ügyeleti rendszerről: nem csak az orvosokról van szó, hanem elsősorban a páciensekről (ATV)
Nem ismerik a részleteket a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban az érintettek - erről beszélt több háziorvos is híradóknak. Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi árnyékminisztere írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszterhez.
jan. 4
6:18
Hamarosan érkezik az emelt nyugdíj és a 13. havi nyugdíj (hirado.hu)
Havonta 27 ezer forinttal növekszik az átlagnyugdíj idén a 15 százalékos emelésnek köszönhetően.
jan. 4
6:30
Villanyautók fűtési rendszerét hasonlították össze, egy francia lett a sereghajtó (Infostart)
Az ADAC tesztjéből kiderült, hogy melyik autó fűti be leggyorsabban az utasteret, és melyiknek a legjobb a hőszigetelése.
jan. 4
6:42
Egészségügyi béremelés: az ápolók a kormánydöntés után is csak számolgatnak (Infostart)
Két lépcsőben emelik az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bérét, így a kormány tervei szerint 2024 márciusára az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére eléri majd az orvosi átlagbér 37 százalékát, ám hogy konkrétan hány százalékos emelkedés várható, azt az ápolók csak találgatják.
jan. 4
6:48
Sűrű köddel indul a szerda reggel, vigyázzanak az utakon (BorsOnline)
Kedden is köd nehezíti a közlekedést, egyes területeken kifejezetten rosszak lehetnek a látási viszonyok.
jan. 4
6:54
Csúszós utak, rossz látási viszonyok: mutatjuk, mire számíthat, ha szerda reggel autóba ül (Blikk)
Szerda reggel a közlekedést köd nehezíti, néhol igen rosszak a látási viszonyok.
jan. 4
6:54
Gáspár Győző nagyon szereti a következő fideszes politikusokat, sőt, egyikőjüket kimondottan imádja (ATV)
Gáspár Győző a Telexnek beszélt a kormány illetve a Fidesz és azok tagjai iránt táplát szeretetéről azután, hogy felvételt nyert a pártba.
jan. 4
7:30
ORFK: Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából kedden (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6054-en léptek be Magyarországra kedden.
jan. 4
7:30
Szereti a hosszú hétvégéket? 2023 az Ön éve lesz! (ATV)
2023-ban több hosszú hétvége is lesz, egy kétnapos és négy háromnapos, így ha az ember jól gazdálkodik a szabadnapjaival, hosszabb pihenőre is szert tehet.
jan. 4
7:42
Kinek a lőszere fogy el hamarabb Ukrajnában? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 4
7:48
Orbán Viktor luxusrandira vitte a feleségét Rómában – Volt polip, homár és articsóka is: „Kaptunk ajándékot is, látod?” (Blikk)
Orbán Viktor igazi luxusmenüvel kedveskedett a feleségének, Lévai Anikónak. A magyar kormányfő és párja kedden rótta le kegyeletét XVI. Benedek ravatala előtt Rómában, és ha már ott voltak, nem feledkeztek meg beugrani egy nívós olasz éterembe sem.
jan. 4
7:54
Homár, polip, halpástétom: Orbán Viktor és felesége megebédelt Rómában (SzMo)
A miniszterelnök és Lévai Anikó XVI. Benedek pápa ravatalát látogatta meg az olasz fővárosban.
jan. 4
8:06
A hóágyú sem segít: már csak egy hazai sípálya tart ki (Infostart)
Az évszakhoz képest annyira meleg van, hogy bezár az eplényi sípálya. A Normafán is tavaszi kiránduláshoz alkalmas körülmények uralkodnak. A mátraszentistváni sípark még kitart, de már külföldön, a magasabb helyeken is csak hóágyúzással tudnak megfelelő körülményeket biztosítani. Wesselényi Andreával, a Síelők.hu alapító főszerkesztőjével beszélget
jan. 4
8:18
Hamarosan jön a megemelt nyugdíj és a 13. havi is (Ripost)
Már most tudni lehet, mikor utalják idén a nyugdíjakat.
jan. 4
8:24
A megengedett sebesség kétszeresével száguldott, súlyos bírságot szabtak ki rá (hirado.hu)
Bakonybánk területén mérték be a rendőrök az extrém gyorshajtót.
jan. 4
8:30
Áldozata táskájában hagyta eszközét, csattant a bilncs a csavarhúzós rablón (hirado.hu)
Az áldozata fenyegetéséhez használt csavarhúzót az asszony táskájában felejtette.
jan. 4
8:30
Valami nagyon nem stimmel G.w.M és Kulcsár Edina vagyona körül (ATV)
A Privát Kopó című bűnügyi lap nézett utána, hogy milyen céges adatokat lehet kideríteni G. w. M., azaz Varga Márk vagyonáról, miután a rapper nemrég egy Porschéval lepte meg a jegyesét, Kulcsár Edinát.
jan. 4
8:36
Fontos változások a felsőoktatásban: szinte lehetetlen lesz kibukni (Infostart)
A felsőoktatási törvény változásával sok alapvető szabály módosul – elsősorban a diákok javára.
jan. 4
8:42
Fontos hír jött a megemelt nyugdíjról, erre vártak a magyar nyugdíjasok (ATV)
A nyugdíjak kifizetését postai úton és utalás formájában is igényelhetik a nyugdíjasok.
jan. 4
9:00
Sokat javult a levegőminőség az országban (hirado.hu)
A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.
jan. 4
9:00
A nagybeteg Alexandernek legnagyobb álma egy kerekesszék (Ripost)
Édesanyja mindent szeretne megadni Alexandernek.
jan. 4
9:12
Életmentés a Dunán! Az ötfokos vízből emeltek ki egy fuldoklót (Blikk)
A vízirendőrök az utolsó pillanatban mentették meg egy, a Dunában fuldokló férfi életét Komáromnál.
jan. 4
9:12
Súlyos baleset történt Budapesten (ATV)
Fának csapódott egy autó a Ménesi úton Budapest XI. kerületében, egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a járműből.
jan. 4
9:36
Nagy-Vargha Zsófia: A családok támogatása kiemelt cél marad (hirado.hu)
A rendszer több eleme az önálló életkezdést, munkaerőpiacra lépést segíti, ilyen például a 25 év alattiak egy éve életbe lépett szja-mentessége.
jan. 4
9:38
Milliárdos a nyeremény az ötösön és a hatoson (hirado.hu)
A nyeremények mindkét lottón már tíz hete halmozódnak.
jan. 4
9:42
Gazdaságfejlesztési miniszter: Már meghaladja az 510 ezer forintot az átlagbér (hirado.hu)
A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022 októberében is tovább nőttek a bérek.
jan. 4
9:48
Csökkenthetik azoknak a tanároknak a fizetését, akik rosszul szerepelnek majd a teljesítményértékelésen (SzMo)
A Belügyminisztérium példát is hozott arra, mik lehetnek az elvárások a pedagógusokkal és az igazgatókkal szemben.
jan. 4
10:00
Az M7-es autópálya hídjáról akarta levetni magát egy fiatal férfi: az utolsó pillanatban rendőrök húzták vissza (Blikk)
A székesfehérvári egyenruhások egy 33 éves férfi életét mentették meg.
jan. 4
10:18
Tényleg ennyit keres egy átlag magyar? Itt vannak a KSH adatai (ATV)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben: mindkettő magasabb volt, mint egy évvel korábban.
jan. 4
10:18
Pici gyerekekkel erőszakoskodott egy somogyi tini (Ripost)
Borzalmas dolgokat követett el társaival szemben egy tini.
jan. 4
10:24
Újabb vasúti megállóknál vezetnek be egy fura rendszert (Infostart)
14, köztük néhány balatoni vasúti állomáson mostantól csak akkor áll meg a vonat, ha állnak a peronon vagy jelzik az utasok a leszállási szándékukat.
jan. 4
10:30
Száguldozva menekült a rendőrök elől egy részeg férfi (hirado.hu)
A rendőrök testi kényszert alkalmaztak az intézkedésnek még percekig ellenszegülő férfival szemben és megbilincselték, de a gyanúsított még ezután is megpróbálta megrúgni az egyik rendőrt.
jan. 4
10:36
A rendőrök cserélték ki egy bajba jutott autós kerekét a Petőfi hídnál ‒ fotó (Blikk)
„Szolgálunk és védünk” – szól a rendőrség szlogenje, aminek 2023 első napjaiban is eleget tettek, amikor egy autósnak segítségre volt szüksége. A rend őrei példaértékű módon nyújtottak segítséget egy bajba jutott sofőrnek.
jan. 4
11:00
Szentkirályi Alexandra: Idén már azoknak a 30 év alatti nőknek sem kell jövedelemadót fizetni, akik gyermeket vállalnak (hirado.hu)
A kormány a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is megőrzi a fiatalok szja-mentességét.
jan. 4
11:00
Népszava: A Belügyminisztérium az igazgatókra bízná a tanárok fizetését (ATV)
A lap információ szerint a belügy azt tervezi, hogy az egyénenként változó teljesítményre alapozva az igazgatók alakítják majd a tanárok fizetését.
jan. 4
11:06
Egy hajszálon múlt egy 33 éves férfi élete Székesfehérváron (Ripost)
Csak a hős járőröknek köszönheti az életét.
jan. 4
11:30
Ha ez igaz, az nagyon jó hír a magyar családoknak (ATV)
Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról, hogy a családok támogatása továbbra is magyar kormány kiemelt célja.

Keresés