2013. február 23. szombat

febr. 23
2:12
Véget érhet a teremfoglalás, az ELTE rektorhelyettese javaslattal kereste fel a diákokat (ATV)
Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese péntek este javaslattal fordult a Bölcsészettudományi Karon már lassan két hete tiltakozó hallgatókhoz, ők ezt elfogadták, így a „forradalmi” teremfoglalás hétfőn várhatóan hétfőn véget ér – mondta a teremfoglaló diákokat képviselő Kenéz Áron az MTI-nek.
febr. 23
5:12
Harc a szabad sajtóért (Alternatív Energia)
Ma Bibó István díjat kap, holnapra pedig nagygyűlést szervez a Klubrádió azért, hogy megerősítse követelését a médiahatalommal szemben. Eközben az ATV elmarasztalásával kapcsolatban választ kértünk a médiahatóságtól egyebek között arra, milyen alapon értékel és dönt politikai véleménynyilvánításról. A testület több ügyben is elmarasztalta a csatornát, például azért, mert az egyik híradójukban…
febr. 23
5:14
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön szerint volt HÖK-ös taníthat etikát?
febr. 23
5:16
Kormányzati szómágia oktatásügyben is (Alternatív Energia)
Nem említi a "hallgatói szerződés elnevezését", és annak tartalmi kérdéseiben sem foglal állást a képviselői indítványként beterjesztett alaptörvény-módosítás - közölte tegnap az oktatási államtitkárság. Csak abban van igazuk, hogy szó szerint valóban nem említi a javaslat a "hallgatói szerződést", lényegileg azonban az állami ösztöndíjas képzésen végzettek magyarországi munkavállalásra való…
febr. 23
5:30
Életrajzi könyv jelent meg Horn Gyuláról (Alternatív Energia)
Pünkösti Árpád számára - saját bevallása szerint - egy éves kutatómunka után is titok, hogyan vált a mély nyomorból érkező Horn Gyulából ilyen nagy formátumú politikus. A volt miniszterelnök-pártelnök útját születésétől 1990-ig kísérő, "A Horn - Angyalföldtől a pártelnökségig 1932-1990" című kötet szerzője a könyv tegnapi bemutatóján azt vallotta: Horn életéről nem lehet olyat írni, amivel minden…
febr. 23
5:32
Torzít a kormány a hajléktalanok haláláról (Alternatív Energia)
Nem enged a kormány abból a hajmeresztő kijelentéséből, miszerint 2010 óta csupán egyetlen hajléktalan fagyott meg a fővárosban. Gulyás Gergely fideszes politikus a Klubrádióban ismételte el a kormány álláspontját, amelyet korábban már Tarlós István főpolgármester és Giró-Szász András kormányszóvivő is felmondott. Az adat mögött azonban legalább módszertani tévedés, de nyilvánvalóan politikai…
febr. 23
5:34
Felfüggesztett börtön a Hír Tv áldrogügyében (Alternatív Energia)
Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék tegnap Baráth Miklóst, aki drogügybe próbálta keverni a Hír TV két újságíróját, hogy ezáltal pénzhez jusson - ezzel lényegében helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy évvel ezelőtti döntését, mellyel háromrendbeli hamis vád és kétrendbeli csalás kísérlete miatt ítélte másfél év,három évre felfüggesztett börtönt szabott ki…
febr. 23
5:36
Bejött a "papírforma", elvették a frakciót (Alternatív Energia)
"Lehet dühöngeni, de az a lényegen nem változtat" - kommentálta Tarlós István az LMP-ből kilépett, ezért munkáját Párbeszéd Magyarországért (PM) néven, frakcióként folytatni kívánó három volt ökopárti képviselő tiltakozását, miután a fővárosi közgyűlés többsége - a Fidesz-KDNP és a Jobbik szavazataival - a frakció megszűnését mondta ki.
febr. 23
5:38
Nem könyörögnek a dolgozók (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, sokan visszautasítják a "lehetőséget", azaz nem kérik Orbán Viktor engedélyét ahhoz, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is továbbfoglalkoztassák őket a közszférában. Eddig mindössze 2073 egészségügyi dolgozó nyilatkozata érkezett meg az egészségügyi államtitkársághoz ezzel kapcsolatban, de ezek között sem mindegyik a munka melletti döntés.
febr. 23
5:40
Eldőlt a trafikok sorsa, de hogyan? (Alternatív Energia)
Lejárt a trafikpályázatok beadási határideje péntek éjfélkor, amellyel fontos állomáshoz érkezett az 500 milliárdos dohánypiac államosítása. Mivel májustól körülbelül 7000 boltban lehet csak cigarettát árusítani, mintegy 30-40 ezer üzlettulajdonos és alkalmazottai kereshetnek más megélhetési forrást. A jövő trafikosainak sem könnyű a sorsa, az óriási bizonytalanságban nagy kockázatot vállalnak.…
febr. 23
6:06
Ismét a királyi udvar számlájára sörözik egy holland férfi (ATV)
A leendő holland királlyal, Vilmos Sándorral fizettette ki sörszámláját egy limburgi férfi – utólag.
febr. 23
6:24
Tündérmese helyett: jönnek az újabb megszorítások (168 Óra Online)
Az MSZP az Európai Bizottság pénteken publikált jelentése alapján félőnek tartja, hogy a következő hónapokban újabb 200 milliárd forintos megszorításokra lesz szükség – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Katona Tamás.
febr. 23
6:24
Festékkel öntötték le két kormánypárti képviselő autóját (ATV)
Ismeretlenek festékkel öntötték le a szigethalomi képviselő-testület két kormánypárti tagjának a polgármesteri hivatal udvarában parkoló autóját. Egyelőre nem tettek feljelentést az ügyben – közölte az egyik károsult pénteken az MTI-vel.
febr. 23
6:26
"Sípszó után dobj fel valakit" Gond nélkül ügyködhetett R. Kamilló (ATV)
Múlt héten lekapcsolták a budapesti éjszaka egyik leghíresebb mogulját, aki az elmúlt huszonöt évben zavartalanul üzemeltette a főváros legnagyobb forgalmat bonyolító bordélyházait. Valószínűsíthető, hogy az ötvennégy éves R. Kamilló előzetesbe helyezése a hazai alvilág és a rendőrség összefonódásának felszámolására tett kormányzati kísérlet legújabb trófeája Vizoviczky László és Portik Tamás…
febr. 23
7:18
Intenzív havazás a Dunántúlon (Infostart)
Intenzíven havazik az ország nyugat-dunántúli területein, járhatatlan út vagy elzárt település nincs az országban - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton reggel.
febr. 23
7:18
Olli Rehn a magyar kormánynak, Matolcsy a jegybanknak szólt be (ATV)
Az Európai Bizottság szerint újabb kiigazító csomagot kell bevezetni Magyarországon, hogy megszüntessék a túlzott deficiteljárást. A bizottság úgy látja, hogy idén három százaléknál magasabb költségvetési hiány várható. A kormány szerint viszont hibás a bizottság előrejelzése és a hiány mindenképpen három százalék alatt lesz. Gazdasági elemzők szerint akár több száz milliárdos megtakarításra lesz…
febr. 23
7:36
Éjszaka folyamatosan dolgoztak a hókotrók Budapesten (Metropol)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) hókotrói az éjszaka folyamatosan dolgoztak a budapesti utakon, a főútvonalakat megtisztították, a közösségi közlekedés pedig elindult.
febr. 23
7:36
Berlusconi búcsút mondhat kormányfői álmainak? (ATV)
Silvio Berlusconi a hétvégi olasz választások titkos favoritja, legalábbis a jobboldali médiában kiszivárogtatott közvélemény kutatások szerint. A hetvenhat éves háromszoros volt miniszterelnök optimizmusa különösen azóta szárnyal, hogy a Milan a héten legyőzte a Barcelonát. Mint Berlusconi mondta, ez után a szenzációs siker után már nem csak a választásokat, hanem a Bajnokok Ligáját is meg akarja…
febr. 23
7:54
Éjszaka folyamatosan dolgoztak a hókotrók Budapesten (Infostart)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) hókotrói az éjszaka folyamatosan dolgoztak a budapesti utakon, a főútvonalakat megtisztították, a közösségi közlekedés pedig elindult - közölte a társaság szombaton
febr. 23
7:54
Nézőpont kérdése (168 Óra Online)
Az újonnan alakult Médiaműhely első tanulmánya azt állapította meg, hogy tavaly ugyan nem volt jó Magyarország megítélése a világsajtóban, de a velünk foglalkozó cikkek nagyjából 6 százalékát kedvezőnek kell tekinteni. Az adat meglepően alacsony a „közeli” Nézőpont Intézet fiókintézményétől, amely naponta 7 ország 40 sajtóorgánumát fésüli át. A 168 Óra múlt évi statisztikája ugyan csupán 5 ország…
febr. 23
8:12
Közel húsz évvel rövidül az emberi élet rendszeres dohányzással (ATV)
Csökkent a dohányzók száma, mióta magasabb adó sújtja a dohánytermékeket, az emberek kilencven százaléka pedig támogatja, hogy zárt helyen tilos a dohányzás. A tilalom már egy éve él, a Tisztiorvosi Hivatal nemrég átfogó ellenőrzésbe kezdett. Négy nap alatt eddig összesen hárommillió forint bírságot szabott ki azokon a helyeken, ahol a tiltás ellenére dohányoztak.
febr. 23
8:48
Elakadt járműveket mentenek a hóból a tűzoltók (Infostart)
Kamion és személyautók akadtak el Veszprém megyében a havazás miatt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szombaton az MTI-t.
febr. 23
8:48
Vége a teremfoglalásnak (168 Óra Online)
Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese péntek este javaslattal fordult a Bölcsészettudományi Karon (BTK) már lassan két hete tiltakozó hallgatókhoz, ők ezt elfogadták, így a „forradalmi” teremfoglalásnak vége – mondta a teremfoglaló diákokat képviselő Kenéz Áron az MTI-nek.
febr. 23
8:48
A legkisebb nagyhatalom: a Vatikán története (2. rész) (ATV)
Négy évvel a Vatikáni Államot létrehozó lateráni szerződés aláírása után XI. Pius pápa konkordátumot kötött a náci Németországgal. Adolf Hitler alig fél éve volt ekkor hatalmon, így nem lenne méltányos az egyezményt a Harmadik Birodalom későbbi bűnei fényében értékelni. Tény ugyanakkor, hogy a „birodalmi konkordátum” érvényben maradt a háború végéig, és a történészek véleménye is élesen megoszlik…
febr. 23
8:50
Nincs járhatatlan út az országban, a Dunántúlon havazik (ATV)
Közleményük szerint a közútkezelő csaknem 600 szakembere több mint 210 munkagéppel dolgozik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon. A folyamatos munkavégzés ellenére a csapadékkal érintett területeken több helyen is havas útszakaszokra számíthatnak a közlekedők a fő- és mellékutakon egyaránt.
febr. 23
9:24
Halálos autóbaleset Biatorbágyon (Metropol)
Házfalnak csapódott egy személyautó Biatorbágyon szombat hajnalban.
febr. 23
9:24
Hunvald György sofőrje csalódott az igazságszolgáltatásban (ATV)
Csalódott a magyar igazságszolgáltatásban, az élete tönkrement és nincs munkája – írta Hunvald György sofőrje abban a levelében, amelyet a bírósági tárgyalásra küldött. A bíró pénteken akarta meghallgatni a sofőrt, de utóbbi nem ment el a tárgyalásra.
febr. 23
9:42
Már az óvodásnak is kötelező lesz a személyi (168 Óra Online)
Az óvodai és iskolai beíratáshoz nem elég a lakcímkártya, személyije vagy útlevele is kell hogy legyen a gyereknek – figyelmeztet a kormányhivatal.
febr. 23
9:42
Chávez kormányülést tartott kórtermében (Metropol)
Az 58 éves vezető, aki jelenleg a torkába vezetett, légzését segítő cső miatt nem tud beszélni, "írásban és más eszközök segítségével" kommunikált minisztereivel.
febr. 23
9:42
Vége az egyetemfoglalásnak? (Alternatív Energia)
Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese péntek este javaslattal fordult a Bölcsészettudományi Karon (BTK) már lassan két hete tiltakozó hallgatókhoz, ők ezt elfogadták, így a "forradalmi" teremfoglalás várhatóan hétfőn véget ér - mondta a teremfoglaló diákokat képviselő Kenéz Áron az MTI-nek.
febr. 23
9:42
Pálinger Katalin várandós (ATV)
Az ötödik hónapban van Pálinger Katalin, a magyar válogatott egykori világklasszis kézilabdakapusa.
febr. 23
10:00
Visszavont figyelmeztetés (Infostart)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel mérsékelte a korábban szombatra kiadott veszélyjelzését. A havazás miatt öt dunántúli megyében elsőfokú figyelmeztetés lépett érvénybe, majd ezt is visszavonták.
febr. 23
10:00
A Pentagon száz katonát küldött Nigerbe - a francia erőket támogatják (ATV)
A Pentagon mintegy 100 katonát vezényelt a nyugat-afrikai Nigerbe, hogy azok pilóta nélküli repülőgépeket irányítsanak Mali légterébe és hogy megosszák az általuk szerzett hírszerzési adatokat az al-Kaidával szövetséges militánsok ellen harcoló francia erőkkel - közölte Barack Obama amerikai elnök pénteken a kongresszussal.
febr. 23
10:18
Elsőfokú riasztás öt dunántúli megyében (Alternatív Energia)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel mérsékelte a korábban szombatra kiadott veszélyjelzését. A havazás miatt jelenleg öt dunántúli megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
febr. 23
10:18
Romhányi Balázs: nem fog idén nőni a gazdaság (ATV)
Az Európai Bizottság 2014-re 3,4 százalékos hiányt prognosztizál Magyarországnak, míg a kormány 2014-re 2,2 százalékos hiánycélt tűzött ki.
febr. 23
10:36
Üdvözlet Orbán-földről: magánleveleket lobogtatott a nagykövet (168 Óra Online)
A Der Standard tudósítója szerint a bécsi magyar nagykövet az újságíró magán e-mailjeiből többet az ORF illetékes vezetői elé tárt. A diplomata alighanem ezekkel akarta bizonyítani, hogy nem objektívan viszonyul a magyarországi fejleményekhez. A főnökei visszautasították a kritikát, sőt meghosszabbították a megbízatását.
febr. 23
10:36
A Moody's leminősítette Nagy Britanniát (ATV)
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva.
febr. 23
10:54
Visszavonták a figyelmeztetést, csak néhány centiméter hó eshet (Metropol)
Korábban öt dunántúli megyére - Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy - elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt.
febr. 23
10:54
Visszavonták a riasztást, csak néhány centiméter hó eshet (Alternatív Energia)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt visszavonta a korábban kiadott figyelmeztetéseket, mivel a jelenlegi előrejelzés szerint már csak néhány centiméternyi friss hó várható.
febr. 23
10:54
Mellárt szépen megkérték, hogy ne szólaljon fel Bajnaiéknál (ATV)
Hétfőn meghirdette programját Bajnai Gordon. A Hetek úgy tudja, szó volt arról is, hogy Mellár Tamás ismert konzervatív közgazdász – aki az első Orbán-kormány időszakában a KSH elnöke volt – is jelen lesz a vitairat bemutatóján, de végül a munkahelyén nem járultak ehhez hozzá. A Hetek cikke.
febr. 23
11:12
Die Welt: Erdő Péter is esélyes (ATV)
XVI. Benedek esélyes utódjai között említette Erdő Pétert bíborost, esztergom-budapesti érseket a Die Welt a lehetséges pápákat bemutató sorozatában.
febr. 23
11:48
45 határsértőt fogtak el egy nap alatt Csongrádban (Metropol)
Tizenegy csoportban összesen 45 határsértőt fogtak el a rendőrök az elmúlt 24 órában Csongrád megye déli részén.
febr. 23
11:48
Péterfalvi szerint több évet is kaphatnak a listázók (ATV)
Akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők az ELTE listázói az adatvédelmi hatóság elnöke szerint. A felsőoktatási államtitkár arról beszélt tegnap, hogy a hatósági vizsgálatok lezárulta után rendezni kell a hallgatói jogokat – írja az mno.hu.
febr. 23
12:06
Kiss Dávid: a HÖOK nem hajlandó bohócot csinálni magából (ATV)
Súlyosak a vádak, ha ezek bebizonyosodnak, akkor keményen meg kell büntetni a bűnösöket, de az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.
febr. 23
12:24
MSZP: csökkentek a reálkeresetek, nőtt az adósságállomány (Metropol)
A szocialista Gúr Nándor szerint a kormányfő állításával szemben a reálkeresetek csökkentek Magyarországon, nőtt az ország adósságállománya, és a devizahitelesek közül nem a ténylegesen nehéz helyzetbe kerülteket segítették meg. A Fidesz közleményben utasította vissza az MSZP politikusának állításait.
febr. 23
12:24
Az aratás éve: Simicska megint nyert (168 Óra Online)
Pakson is dolgozhat a Közgép közel negyedmilliárd forintért.
febr. 23
12:24
Dorosz Dávid lesz a Párbeszéd Magyarországért pártigazgatója (ATV)
Dorosz Dávid lesz a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártigazgatója, így döntöttek pénteken a párt elnökségi ülésén - áll a párt az MTI-nek küldött szombati közleményében.
febr. 23
12:42
Ez történik a megüresedő LMP-s bizottsági helyekkel (Infostart)
Az országgyűlés elnöke a hétfői üléskezdésig további egyeztetéseket tart, hogy kompromisszumos megoldást találjanak az LMP-frakció megszűnése miatt megüresedő parlamenti bizottsági helyek betöltésére.
febr. 23
12:42
Kövér hétfőn tesz javaslatot a megüresedő LMP-s bizottsági helyekre (ATV)
Az országgyűlés elnöke a hétfői üléskezdésig további egyeztetéseket tart, hogy kompromisszumos megoldást találjanak az LMP-frakció megszűnése miatt megüresedő parlamenti bizottsági helyek betöltésére.
febr. 23
13:00
DK: Tatárszentgyörgy mindannyiunk tragédiája (168 Óra Online)
A tatárszentgyörgyi gyilkosság a rendszerváltás utáni Magyarország szavak nélküli, mindennapos emlékezésre kötelezett tragédiája. Gyilkosságnak estek áldozatul roma honfitársaink, a szélsőjobboldal intézett aljas támadást a magyar politikai közösség ellen. Roma honfitársaink azóta félnek és élnek rettegésben. Az ország, amelyért élnek, amelyért munkálkodnak, nem védi meg őket – álla Demokratikus…

Keresés