2013. február 21. csütörtök

febr. 21
4:54
Emberrabló után nyomoz a világhírű színész (ATV)
Emberrabló után nyomoz Liam Neeson, aki egy volt New York-i rendőrt játszik Scott Frank rendező A Walk Among the Tombstones című thrillerében.
febr. 21
5:12
HÖK: hatályon kívül (Alternatív Energia)
Törvénytelenül választották, és törvénytelenül akarta újraválasztatni magát a diákokat listázó ELTE BTK hallgatói önkormányzata (HÖK), amelynek működését jogtalan adatkezelés miatt felfüggesztette az egyetem rektora. A több helyen rasszista HÖK-listáról Klinghammer István felsőoktatási államtitkár az ELTE bejelentése előtt még úgy vélte: "könnyen lehet, hogy provokáció".
febr. 21
5:12
Hazudik? Szakértők: kétségbe vonható Bándy gyilkosának vallomása (ATV)
Több ponton is meginogni látszik P. László vallomása. Igazságügyi orvos és elmeorvos szakértőket hallgatott meg szerdán a bíróság. Az orvosszakértő elmondta: a boncolás során egyértelműen kiderült, hogy Bándy Katát megerőszakolták. Vagyis egyre inkább kétségbe vonható a vádlott azon vallomása, hogy a lány önszántából tartott volna vele a gyilkosság éjszakáján.
febr. 21
5:14
„Orbán csak az erőből ért” Élőben üzent a kifosztott embereknek (ATV)
Alakul a megállapodás a demokratikus ellenzék erői között március 15-e közös megünnepléséről. Az Együtt 2014 választói mozgalom már hozzákezdett a szervezéshez. Eddig egyedül Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője nyilatkozott szkeptikusan a kezdeményezésről, aki szerint mivel Orbán Viktor csak az erőből ért, a kisemmizett embereknek kellene végre az utcára vonulni.
febr. 21
5:30
Még nem tudni, elég-e Zsiga magyarázata (Alternatív Energia)
Válaszolt a fideszes Zsiga Marcell a friss vagyonnyilatkozatában feltárt ellentmondásokra; arról pedig, hogy az Országgyűlés szakbizottsága elfogadja-e a fideszes politikus magyarázatát, a jövő keddi bizottsági ülésen döntenek - közölte a testület KDNP-s elnöke.
febr. 21
5:32
Sör és ezres jár a "jó" voksért Pázmándon? (Alternatív Energia)
Egy korsó sört és ezer forintot kap állítólag az, aki Pázmándon a vasárnapi időközi választáson "jó helyre" teszi az x-et, és ezt a szavazólapjáról a mobiljával készített fényképpel bizonyítani is tudja - legalábbis ez az "ajánlat" terjed a falubeliek között.
febr. 21
5:34
Kész az MSZP a közös ünneplésre (Alternatív Energia)
Nyitott a szocialista párt arra, hogy a demokratikus erőkkel együtt ünnepeljen - mondta lapunknak Török Zsolt, az MSZP szóvivője. Hozzátette: a március 15-i pontos menetrendről mai ülésén dönt az elnökség, de az biztos, hogy - ahogy korábban - idén is részt vesznek a településeken rendezett megemlékezéseken.
febr. 21
5:36
Felkarolja a hatóság a Jobbik médiaháborúját (Alternatív Energia)
Beszélgetős műsornál nem életszerű, hogy a vendég által nevesített ellenfél véleménye azonnal elhangozzon, és a műsorban megszólalhasson az, aki sértettnek érzi magát.
febr. 21
5:38
Drogügyben is a kormány a legokosabb (Alternatív Energia)
A kábítószerügyben is csak a saját hangjára kíváncsi a kormány, a teljes szakmát kizárnák a drogpolitikai döntések előkészítéséből. A legfontosabb javaslattevő és véleményező szervezetben, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban a kormány törvénytervezete szerint a civil szakmai szervezetek nem, csak az államtitkárságok képviseltethetnék magukat.
febr. 21
5:40
A szigetelt lakás veszélyei (Alternatív Energia)
Mostanában alig múlik el nap szénmonoxid-mérgezés nélkül. Idősek és fiatalok vagy egész családok kerülnek jobb esetben csak kórházba a mérges gáz miatt, pedig a fizika törvényeinek szem előtt tartásával sok baleset, haláleset elkerülhető lenne.
febr. 21
5:42
Bándy-per: a szakértő is kizárja a kapcsolatot (Alternatív Energia)
Kizártnak tartja az igazságügyi pszichológus szakértő is, hogy Bándy Kata és a meggyilkolásával vádolt P. László korábban kapcsolatban álltak, vagy intim viszonyt ápoltak volna, mint arra a vádlott hivatkozik - erről tegnap beszélt a Pécsi Törvényszéken a per tárgyalásán.
febr. 21
5:44
Minden hatodik magyar elhagyná az országot (Alternatív Energia)
Tavaly minden ötödik, idén év elején pedig minden hatodik magyar gondolkozott azon, hogy külföldön keres munkát, vagy végleg elhagyja az országot.
febr. 21
6:06
Ősszel kapják meg a cafeteriát a pedagógusok (Infostart)
Ősszel egy összegben kapják meg a tanárok az idei évi cafeteria juttatásokat. Hogy milyen értékben, arról majd a kormány dönt.
febr. 21
6:24
Vöröscsillagos majális: idén nem büntet a rendőr? (ATV)
Május elsejétől bárki viselhet tiltott önkényuralmi jelképeket, ha addig az országgyűlés nem módosítja a Btk-t. A szocialisták szerint a Fidesz hibája, hogy nem engedte módosítani a tágan értelmezett szabályokat így valóban sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a jogszabály. A Fidesz szerint most már a szocialisták is beláthatják, miért kell beleírni az Alaptörvénybe a vörös csillag és a…
febr. 21
7:00
Szinte biztos? Szakértők szerint Matolcsy lesz Orbán jelöltje (ATV)
Tíz nap múlva szinte biztos, hogy Matolcsy György lesz a nemzeti bank új elnöke – ebben egyetértettek vezető közgazdászok a Merre tovább, MNB? címmel rendezett konferencián. Szerintük a befektetőket nem éri majd meglepetésként, ha valóban Matolcsy lesz a befutó. Az elemzők abban viszont nem értettek egyet, hogy az új elnök bevezet-e új intézkedéseket és ha igen, akkor milyeneket. Ezek között…
febr. 21
7:18
Sokat vonulnak a honvédség tűzszerészei (Infostart)
Idén már több mint száz bejelentést kaptak a Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei, noha a robbanótestek "felbukkanásának szezonja" csak ezután következik, a tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetétől az első fagyok beálltáig tart.
febr. 21
7:18
Kivándorlás: csupán becsülni lehet a számokat (Metropol)
Minden második fiatal menne külföldre dolgozni, a kint lévőket csak a versenyképes bérek hozhatják haza.
febr. 21
7:20
BME-diplomás pályakövetés: kevés a munkanélküli (Infostart)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a 2011-ben végzettek 70,8 százaléka fél-egy évvel a diplomaszerzést követően már dolgozott, és 3 százaléka volt a munkanélküli - derült ki az intézmény MTI-hez eljuttatott felméréséből, amelyben a 2007-ben és 2009-ben végzettek elhelyezkedését is vizsgálták. A legjobb keresetre a villamosmérnökök számíthattak.
febr. 21
7:36
Nem hitték el, hogy az Oscarra megy, feltartóztatták a filmest (ATV)
Másfél órára feltartóztatták, és kihallgatták az amerikai hatóságok a Los Angeles-i repülőtéren az első Oscar-díjra jelölt palesztin filmest és családját, mert nem hitték el, hogy valóban meghívták az amerikai filmakadémia díjkiosztó gálájára – közölte szerdán a CNN.
febr. 21
7:38
Újabb bevallási határidő közeleg (ATV)
Újabb bevallási határidő közeledik, az adóhatóság hétfőig, azaz 2013. február 25-ig több százezer bevallást vár.
febr. 21
7:40
Kerry: olcsóbb ma diplomatákat küldeni, mint holnap csapatokat (ATV)
Az Egyesült Államok a jövőben is vezető szerepet akar játszani a nemzetközi porondon - mondta külügyminiszterként első beszédében John Kerry szerdán.
febr. 21
7:54
Orbán a Múzeumkertben beszél március 15-én (Metropol)
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy idén is érkeznek vendégek Lengyelországból a magyar nemzeti ünnepre.
febr. 21
7:54
Már nyomoz a rendőrség az MNB-ügyben (Alternatív Energia)
Az Állami Számvevőszék tavaly fél éven át visszamenőleg vizsgálta a Magyar Nemzeti Bank működését. Az ellenőrzés feltárta, hogy a jegybank 2008 tavasza és 2010 augusztusa között naponta adott át üzleti adatokat az IMF-nek.
febr. 21
7:54
291 forinton az euró árfolyama (ATV)
A dollár erősödését maga után vonó Fed-jegyzőkönyv gyengítette áttételesen csütörtök reggelre a forintot és a térségbeli devizákat.
febr. 21
7:56
Meglepetés a BL-ben: kikapott a Barcelona (ATV)
Az AC Milan hazai környezetben, nagy meglepetésre, két góllal legyőzte az FC Barcelona együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, szerdai felvonásán.
febr. 21
7:58
Napok óta nem tudják kiszabadítani az autókat a hó fogságából (ATV)
A 18 amerikai államot fenyegető hóvihar következtében szerdára virradóra több száz autó került a hó fogságába Kaliforniában.
febr. 21
8:00
Mexikói bíboros: abortusz és melegházasság ügyében nem engedhetünk (ATV)
A katolikus egyháznak nyitottnak kell lennie, továbbra is párbeszédet kell folytatnia a világgal XVI. Benedek pápa utódának megválasztása után, de nem engedhet az abortusz és a melegházasság ügyében - szögezte le a mexikói püspöki konferencia elnöke, a pápaválasztó bíborosi testület egyik tagja.
febr. 21
8:02
Szili kaphatja a fenntartható fejlődés bizottságának elnöki posztját (ATV)
Szili Katalin független képviselő kaphatja az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöki posztját - írja a csütörtöki Magyar Nemzet fideszes forrásokra hivatkozva.
febr. 21
8:04
ELTE: aki nálunk tanul, azt megvédjük (ATV)
Fábri György elmondta, az egyetem történetében még nem függesztettek fel hallgatói önkormányzatot, de ez döntés mutatja, hogy az ELTE megvédi a náluk tanulók személyiségét. Azt is vizsgálják, hogy a HÖK hajtott-e végre politikai utasításokat.
febr. 21
8:12
Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum előtt mond beszédet (Infostart)
A Nemzeti Múzeum előtt mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én, az állami ünnepségsorozat keretében - tudta meg a Magyar Nemzet.
febr. 21
8:12
Nyomozás indult az MNB ügyében (Metropol)
A feljelentést az ÁSZ tette, mivel vizsgálatuk szerint az MNB üzleti titkokat adott át.
febr. 21
8:30
Miért tiltották be a magyar zászlót a magyar-izraeli kosármeccsen? - lapszemle (Infostart)
Az Index arról közöl cikket, hogy betiltották a rendezők a magyar zászló használatát Szolnokon, amikor a helyi kosárlabdacsapat 81-66-ra győzött az izraeli Hapoel Unet Holon ellen. Új útvonalakat és új módszereket próbálgatnak a drogcsempészek, így a közelmúltban eddig jórészt csak az amerikai kontinensen ismert folyékony kokain is megjelent Magyarország határain - írja a Magyar Nemzet.
febr. 21
8:48
Idén már több mint száz bejelentést kaptak a honvédség tűzszerészei (Alternatív Energia)
A robbanótestek "felbukkanásának szezonja" csak ezután következik, a tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetétől az első fagyok beálltáig tart.
febr. 21
8:48
Budapesti járatot is töröltek a németországi sztrájk miatt (ATV)
Folytatódik csütörtökön a biztonsági személyzet sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren. A Budapest Airport honlapja szerint reggelig a Lufthansa német légitársaság és a United Airlines törölte egy-egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát.
febr. 21
8:50
MSZP: Orbán hagyja abban a milliárdok további pazarlását! (Alternatív Energia)
Az MSZP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kormány ne pazaroljon további milliárdokat az ócsai lakóparkra.
febr. 21
8:50
Visszavont javaslat: sztriptíztáncos csak matematikát tanítson (ATV)
A meggyőző érvelés hatására belátjuk, hogy nagyot hibáztunk, ezért visszavonjuk az erkölcstan oktatókkal kapcsolatos ajánlásunkat – mondta Keszei Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az adást követően rengeteg hálálkodó üzenet érkezett Kálmán Olgához.
febr. 21
9:06
Észak-Korea: megerősítettük védelmünket az ellenséges Amerikával szemben (ATV)
Észak-Korea a harmadik kísérleti atomrobbantással megerősítette védelmét az "ellenséges" Egyesült Államokkal szemben - áll a phenjani vezetőség csütörtöki jelentésében, amelyet az állami hírügynökség, a KCNA közölt. Hozzátették, hogy "tragikus következményekkel" járt mindeddig, ha bármely ország meghajolt Washington előtt, és feladta nukleáris terveit.
febr. 21
9:08
Nyomozás indult az MNB ellen (ATV)
Nyomozást rendelt el a rendőrség, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank 2008 és 2010 között több hazai pénzintézetről üzleti titkokat küldött a Nemzetközi Valutalapnak (IMF) - tudta meg az MTI Hírcentrum.
febr. 21
9:24
Hárman pályáznak a győri egyetem élére (Infostart)
Hárman indultak a győri Széchenyi István Egyetem rektori tisztségére kiírt pályázaton. Az intézmény szenátusa március 4-én dönti el, melyiküket támogatja - írta csütörtöki számában a Kisalföld.
febr. 21
9:24
144 ezer forint volt az átlagkereset 2012-ben (ATV)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt 2012-ben; nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal haladták meg az előző évit, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 2,0 százalékkal emelkedtek 144 000 forintra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
febr. 21
9:26
Osztolykán: aki legutóbb ilyet mondott, mint Zagyva, azt arcon vágtam (ATV)
Nőiségemben és emberségemben nem tiport a földbe Zagyva György Gyula beszólása, de muszáj volt nyilvánosságra hoznom, és kikérnem magamnak minden nő, de főleg minden roma nő nevében – ezt Osztolykán Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 21
9:42
Rolexet és szőrmét vett a kampánypénzből Jesse Jackson (ATV)
Bűnösnek vallotta magát 750 ezer dollárnyi kampánypénz törvénytelen elköltésében szerdán ifjabb Jesse Jackson volt demokrata kongresszusi képviselő, az azonos nevű tiszteletes, ismert polgárjogi harcos fia. A felesége elismerte, hogy az összeget az adóbevallásban nem számolta el.
febr. 21
9:44
Önkényuralmi jelképek: "a jogalkotónak lépni kellene, nem siránkozni" (ATV)
Túl bátor döntést hozott az Alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk. paragrafust – ezt Magyar Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 21
10:00
Így lehet választásokat nyerni (Infostart)
A korábbi tendenciák alapján nem valószínű, hogy egy mostani kis párt a választásra nagy lesz - mondta Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója az Arénában. A századvég vezető elemzője, Lánczi Tamás pedig arról beszélt, a választást idén kell megnyerni. Az Ipsos szerint sok az olyan választó, akik jelenleg egy pártot sem támogatnak, míg a Századvég úgy látja, jelentős változást nem…
febr. 21
10:00
Árokba rohant egy autó az M3-ason (Metropol)
Súlyosan megsérült egy férfi, mert megcsúszott és árokba rohant autójával az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán csütörtök reggel.
febr. 21
10:00
Felakasztottak több halálraítéltet Japánban (ATV)
Felakasztottak három halálraítéltet csütörtökön Japánban. Ezek voltak az első kivégzések az új jobboldali kormány decemberi hivatalba lépése óta.
febr. 21
10:02
Doppingbotrány: Armstrong nem vall eskü alatt (ATV)
Lance Armstrong nem vall eskü alatt az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) arról, hogy kik és hogyan segítették őt a doppingolásban.
febr. 21
10:18
Éhségmenet - Ne álljanak meg félúton! (Alternatív Energia)
Örömmel olvastam az önkormányzatnak postázott kormányhivatali értesítőben, hogy a kormány mégsem kívánja általánosítani a 6 órás közfoglalkoztatást a korábbi 8 órás helyett. Tehát a hatalom csak eljátszotta, hogy teljesen süket a nép hangjára, amikor február elején cinikus molinóval és nyilatkozatokkal reagált az Éhségmenet és a Közmunkások Szakszervezete által megfogalmazott követelésekre -…
febr. 21
10:36
Fordulat Pistorius-ügyben: gyilkossággal vádolják a nyomozót (ATV)
Csütörtökön folytatódik Oscar Pistorius pere, akit azzal vádol az ügyészség, hogy meggyilkolta barátnőjét, az egykori modell Reeva Steenkampet. A vád szerint, bár a 26 éves Pistorius nem tervezgette hónapokig a gyilkosságot, mégis előre kitervelt emberölésről van szó, mert azt igenis kitervelte, hogy lelövi, majd betörőnek tünteti fel barátnőjét. Fordulat az ügyben, hogy kiszivárgott: a nyomozást…
febr. 21
10:54
MSZP: Orbánt lábbal buktatják meg (Alternatív Energia)
Reális mutatója egy rendszer működésének a regnálása alatt kivándoroltak, illetve az azt tervezők aránya. Számos történelmi példát hozhatnánk az éhínség elől menekülő ír kivándorlóktól a kommunista diktatúra elnyomása elől disszidáló tömegekig - olvasható az MSZP közleményében.

Keresés