Ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket Budapesten, Szegeden és Debrecenben a pszichológia napján; a szombati fővárosi rendezvény középpontjában a sport és egészség pszichológiája áll.
A Lada visszatér Latin-Amerikába, az AvtoVAZ orosz autógyártó piaci terjeszkedése keretében hamarosan új szalont nyit Peruban - írta a newsland.ru hírportál.
Újfajta hajóépítési és vitorlázási szokást kívánnak meghonosítani a Balatonon és más magyar vizeken a bambuszrudazatos ősi polinéz versenycsónak, a proa közösségi megépítésével és strandversenyek rendezésével az idei nyártól - közölte a tervező, építő és ötletgazda Kardos Gábor.
Több mint 56 ezer közép–magyarországi magánszemély, illetve egyéni vállalkozó kérte tavaly adóhátrálékának átütemezését, illetve mérséklését az adóhatóságtól, és a hatóság az ügyek felében engedélyezte is azt, de az adózói együttműködés hiányában 15 ezer eljárást meg kellett szüntetni – közölte a NAV illetékes főigazgatósága szerdán az MTI–vel.
Vecsés - Már csak a csokornyi virág és a rokonok, ismerősök aggódása emlékeztetik ifj. Szamosi Pált (65) február 12-én bekövetkezett saját tragikus halálára. A rossz hírt a néhai ifj. Szamosi Pál álözvegye, Erika terjesztette internetszerte, felhíva a figyelmet egy akciós elalvásgátló kütyüre.
Törvénytelenül választották, és törvénytelenül akarta újraválasztatni magát a diákokat listázó ELTE BTK hallgatói önkormányzata (HÖK), amelynek működését jogtalan adatkezelés miatt felfüggesztette az egyetem rektora. A több helyen rasszista HÖK-listáról Klinghammer István felsőoktatási államtitkár az ELTE bejelentése előtt még úgy vélte: "könnyen lehet, hogy provokáció".
Több ponton is meginogni látszik P. László vallomása. Igazságügyi orvos és elmeorvos szakértőket hallgatott meg szerdán a bíróság. Az orvosszakértő elmondta: a boncolás során egyértelműen kiderült, hogy Bándy Katát megerőszakolták. Vagyis egyre inkább kétségbe vonható a vádlott azon vallomása, hogy a lány önszántából tartott volna vele a gyilkosság éjszakáján.
Alakul a megállapodás a demokratikus ellenzék erői között március 15-e közös megünnepléséről. Az Együtt 2014 választói mozgalom már hozzákezdett a szervezéshez. Eddig egyedül Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője nyilatkozott szkeptikusan a kezdeményezésről, aki szerint mivel Orbán Viktor csak az erőből ért, a kisemmizett embereknek kellene végre az utcára vonulni.
Budapest - Nagykanállal élvezi az életet Fekete Dávid (26)! Az énekes nemcsak szakmailag próbál több lábon állni, de úgy tűnik, a Cserpes Laurával (24) évekig tartó házasságának vége után a magánéletében is sokkal nyitottabb, mint korábban.
Pécs - Mintha kést döftek volna Bándy Kata (†25) volt vőlegényének szívébe, úgy érezte magát Dani, amikor újabb hátborzongató részletek derültek ki a szerdai tárgyaláson.
Budapest - Több amerikai és hazai mozifilm jeges tekintetű rosszfiúja, Bicskey Lukács (51) nemrég zebrán ütött el egy busz takarásából kilépő nőt, akit a történtek után a mentők szállítottak kórházba.
Válaszolt a fideszes Zsiga Marcell a friss vagyonnyilatkozatában feltárt ellentmondásokra; arról pedig, hogy az Országgyűlés szakbizottsága elfogadja-e a fideszes politikus magyarázatát, a jövő keddi bizottsági ülésen döntenek - közölte a testület KDNP-s elnöke.
A további kamatcsökkentések ellenére is alig változik valami a személyi kölcsönök területén. Aki most egymillió forintot szeretne kölcsönkérni annak minimum 1 millió 300 ezret kell visszafizetnie három év alatt. A legdrágább kölcsön közel 150 ezer forintos plusz terhet jelent, tehát érdemes jól körülnézni, hogy melyik hitelintézetet választjuk. A Pénzcentrum.hu a legjobb ajánlatokat szedte…
Egy korsó sört és ezer forintot kap állítólag az, aki Pázmándon a vasárnapi időközi választáson "jó helyre" teszi az x-et, és ezt a szavazólapjáról a mobiljával készített fényképpel bizonyítani is tudja - legalábbis ez az "ajánlat" terjed a falubeliek között.
Nyitott a szocialista párt arra, hogy a demokratikus erőkkel együtt ünnepeljen - mondta lapunknak Török Zsolt, az MSZP szóvivője. Hozzátette: a március 15-i pontos menetrendről mai ülésén dönt az elnökség, de az biztos, hogy - ahogy korábban - idén is részt vesznek a településeken rendezett megemlékezéseken.
Beszélgetős műsornál nem életszerű, hogy a vendég által nevesített ellenfél véleménye azonnal elhangozzon, és a műsorban megszólalhasson az, aki sértettnek érzi magát.
A kábítószerügyben is csak a saját hangjára kíváncsi a kormány, a teljes szakmát kizárnák a drogpolitikai döntések előkészítéséből. A legfontosabb javaslattevő és véleményező szervezetben, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban a kormány törvénytervezete szerint a civil szakmai szervezetek nem, csak az államtitkárságok képviseltethetnék magukat.
Mostanában alig múlik el nap szénmonoxid-mérgezés nélkül. Idősek és fiatalok vagy egész családok kerülnek jobb esetben csak kórházba a mérges gáz miatt, pedig a fizika törvényeinek szem előtt tartásával sok baleset, haláleset elkerülhető lenne.
Budapest - Vége a találgatásoknak! Évek óta latolgatja a fél ország, vajon hány éves lehet Balázs Klári. Korda György felesége tudniillik soha nem mutatja meg a személyi igazolványát, és saját bevallása szerint soha nem írja le a hivatalos születési dátumát és a korát sem.
Dunaharaszti-Budapest - Az egész ország felhördült, amikor első fokon öt év börtönre ítélte a bíróság H. Gábort (47), aki fakanállal és szíjjal agyonverte kisfiát, H. Gabikát (†10).
Kizártnak tartja az igazságügyi pszichológus szakértő is, hogy Bándy Kata és a meggyilkolásával vádolt P. László korábban kapcsolatban álltak, vagy intim viszonyt ápoltak volna, mint arra a vádlott hivatkozik - erről tegnap beszélt a Pécsi Törvényszéken a per tárgyalásán.
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtók mögött tartott pénteki üléséről naponta szivárognak ki információk. Az Országházra ez alkalommal kitűzött székely zászló a magyar-román államközi viszonyt feszítette pattanásig.
Az egykori nagy ellenfél, Cipi Livni és új pártja a Hatnuah volt az első, amely kedd késő este hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakozik a Likud-Izrael Hazánk koalícióhoz.
A korrupció árnyékot vet Spanyolország nemzetközi hírnevére s veszélyezteti a demokráciát - hangsúlyozta tegnap Mariano Rajoy. A konzervatív kormányfő a pártfinanszírozás rendszerének átalakítását, nagyobb átláthatóságot sürgetett a madridi törvényhozás előtt elmondott első évértékelőjében.
Tegnap leállt az élet Görögországban. A megszorító intézkedések miatt 24 órás munkabeszüntetést tartottak a közalkalmazottak, tanárok, vasutasok. Az athéni buszvezetők csak hat órán keresztül nem dolgoztak.
Lemondott Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök és a teljes kabinet a parlament tegnapi ülése során. Boriszov azt is közölte, nem hajlandó ügyvezető kormány élére állni. A lemondásról ma szavaz a szófiai parlament. Az utóbbi napokban tüntetéseket tartottak Bulgáriában a romló életszínvonal és a növekvő költségek miatt.
Németországban országos óriásrazzia során vették őrizetbe az S+K nevű ingatlancsoport hat vezetőjét, további 50 személy ellen pedig vádat emeltek. Százmillió eurós kárról, pilótajáték-rendszerben működő befektetésekről és az ügyben érintett ingatlanbefektetési alapokról szólnak a híradások.
Május elsejétől bárki viselhet tiltott önkényuralmi jelképeket, ha addig az országgyűlés nem módosítja a Btk-t. A szocialisták szerint a Fidesz hibája, hogy nem engedte módosítani a tágan értelmezett szabályokat így valóban sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a jogszabály. A Fidesz szerint most már a szocialisták is beláthatják, miért kell beleírni az Alaptörvénybe a vörös csillag és a…
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfontosabb irányítótestülete szerint akár a vártnál hamarabb is szükség lehet a kötvényvásárlási program felfüggesztésére annak magas költségei miatt.
Ne beszéljünk egyszerre! címmel mutat be zenés retro kabarét Koltai Róbert a Budapest Bárban, február 26-án. Felújítja a harminc évvel ezelőtt született Illetékest is, akinek személyében mindig az adott hatalmat testesíti meg.
Zártkörűen forgalomba hozott alárendelt kötvény sorozatok teljes körű visszavásárlásáról és törléséről adott ki közleményt az FHB. "Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatja tisztelt befektetőit és a...
Egon Schiele és egy olasz barokk tárlat is szerepel a Szépművészeti Múzeum 2013-as programjában, a Magyar Nemzeti Galériában Bálint Endre és egy nagy impresszionista kiállítás nyílik.
Az elmúlt hónapokban "divat" lett az osztalékvágás az európai távközlési szektorban. A romló működési és szabályozói környezet miatt a Magyar Telekom is osztalékcsökkentésre kényszerülhet, és akár...