Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén az egyes légitársaságok által bevezetett "egyetlen kézipoggyász" szabályról folytattak vitát. Kósa Ádám és Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő szerint az utasok jogainak védelme és a méltatlan eljárások felszámolása érdekében egységes szabályozásra és hatósági fellépésre van szük
Továbbra is sok a jogsértés a termékbemutatókon, bár némi javulás tapasztalható a korábbi évekhez képest - ismerteti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az összefoglaló jelentésében.
Budapest - Mindössze néhány milliméteren múlt, hogy Johanna (32) vonaljegye célba érhessen. A mindenórás kismamára azonban egy BKV ellenőr könyörtelenül lecsapott.
Budapest - Lapunk információi szerint az R. Kamilló bordélyházai ügyében kutakodó rendőrök találtak olyan listát is, amelyen szerepelnek az azokat rendszeresen látogatók.
Budapest - Ragaszkodik ahhoz, hogy édesapja végrendelete hamis, ezért egy új, különleges módszerrel vizsgáltatná meg Forgács Eperke (21) az öt évvel ezelőtt elhunyt Forgács Rezső (†50) papírra vetett végakaratát.
Budapest - Az utolsó utáni pillanatig küzdenek az orvosok Cipő életéért. Bódi László (47) egy hete fekszik kómában, ez idő alatt számos vizsgálatot elvégeztek rajta, és a Vasárnapi Blikk információi szerint újabbak is várnak rá.
Kétszobás gazdasági épület a család otthona; a villanyt és a gázt is lekapcsolták; reklámújságban nyomul a jobboldali propaganda; 72 órára elzárják, aki fát gyűjt; legfeljebb káposztás-paszulyra telik - csöppet sem rózsás a jövő Szabolcsban.
Magától Cipőtől kaptunk választ a sokunkat jó ideje gyötrő kérdésre: vajon miért nem vállalta, hogy szívátültetéssel mentsék meg az életét. Egy másfél évvel ezelőtti beszélgetés mondatai új értelmet kaptak, amikor megtudtuk: Cipő a halállal viaskodik.
A Fideszben biztosak abban, hogy a Hoffmann Rózsát a felsőoktatás irányításában váltó Klinghammer István csak jobb lehet, mint elődje. Az pár nap alatt kiderült, hogy megnyerőbb kommunikátor, az pedig pályafutásából látható, hogy az egyetemi szférához eleve jobban érthet, mint Hoffmann Rózsa, hiszen nemcsak egy nagy egyetem rektora volt, hanem egy időben vezette a rektori konferenciát. A Hetek…
Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.
Stílusától teljesen idegen dalt választott a verseny esélyesének kikiáltott pár. A főpróbán nagyon nem találták önmagukat, így könnyen bajba kerülhetnek.
Halálra verte édesanyját a 31 esztendős, pszichiátriai kezelés alatt álló R. Richárd. A mentálisan sérült férfitól régóta tartottak a szomszédok a pestszenterzsébeti társasházban. Tudták, tragédiához vezet, ha a férfi nem szedi a gyógyszerét.
Egy ceglédi nyugalmazott rendőr talán megoldott egy több mint kétezer éves rejtélyt. Az egyiptomi piramisok építésének titka mindig is izgatta civilek és tudósok fantáziáját, ám hitelt érdemlően senki sem volt képes magyarázattal szolgálni.
Beszállt a Nemzeti Nyomozó Iroda abba az ügybe, amelyben a Stohl Andrásról szóló Magyar börtönpokol című botránykönyv miatt vizsgálódik a hatóság. Az írónőt már beidézték kihallgatásra.
Magyarországon a legutóbbi statisztikák szerint mintegy 550 ezer panellakást tartottak nyilván. A jellemzően lakótelepi környezetben lévő tömeglakások megítélése rendkívül változó a társadalmon belül...
Alig néhány héttel előző szerencsétlenkedése után ismét egy nevetséges öngólt hozott össze Scott Carson, a Bursaspor kapusa, ezúttal a Gaziantepspor ellen.
Minden idők egyik legjobb futballistája, Diego Maradona Caroline Wozniackival, a dánok gyönyörű teniszcsillagával állt össze egy pózolásra dubaji tenisztornán.
Ismét, immár sokadszorra Lionel Messi volt a Barcelona nyerőembere. Az argentin zseni góljával a katalán gárda 2-1-re legyőzte a Sevilla együttesét a Primera División 25. fordulójában.
A város szülöttével, Majkával éleszti fel futballéletét Ózd. A leigazolt rapper nemcsak a játékával akar segíteni, hanem támogatókat is szeretne csábítani az NB I-es futsalcsapathoz.
A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékeztek mintegy háromszázan szombat este Budapesten; a rendezvényen felszólalók hatékony állami fellépést szorgalmaztak a szélsőjobboldali csoportok ellen.
Magyarország jobban teljesít, mint korábban, és eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország - legalábbis Orbán Viktor szerint, aki tegnap tartotta meg tizenötödik évértékelő beszédét. A miniszterelnök, aki halk zongorakíséret mellett lépett a Millenáris Teátrumba, dicsérte a magyarokat, akik 2010-ben rájuk szavaztak, az ellenzéknek pedig azt üzente: "egy erős ország nem…
"Szimbolikus ajándékot hoztam. Ajándékom színvilága közel áll a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pártszíneihez, ennek pedig szimbolikus üzenete van. Azt az üzenetet hoztam, hogy készen állunk megfékezni a székely zászló használatával kapcsolatos álkonfliktust. Gesztusunkkal jelezni szeretnénk, hogy mindnyájan normális emberek vagyunk, nem hisszük, hogy társadalmunk, országunk bármit is nyerhetne a…
A fodrász nem tudott rendesen felkészülni péntekre, ezért megpróbálta a dal szövegét a súgógépről leolvasni. Egy baj van csak, nem látja szemüveg nélkül a betűket.
A két borvidék leginkább az egymással vívott meddő ellentétet győzte le a szombaton rendezett bikavér-párbajon. Az egri és szekszárdi termelők felismerték, hogy a borkedvelők számára a barátságos mérkőzés izgalmasabb, mint a sehová nem vezető kiszorítósdi. Az egri Gál Lajos megfogalmazásában két győztest lehet hirdetni: az egyik a bikavér, a másik borfogyasztó közönség.
Legalább huszonnyolc néző megsérült szombaton egy floridai Nascar-futamon, amikor egy versenyautó a pálya védőfalának csapódott, és egyik kereke, illetve nagyobb roncsdarabjai a nézőtérre hullottak.
A brit bokszrajongók egyik legnagyobb kedvence, David Price kiütéses vereséget szenvedett Tony Thompsontól, így távol került egy Klicsko elleni mérkőzéstől.
Alpok–Adria szépe verseny győztesének egy tűzoltó nem rég azt mondta, ha van igazság az ő fejére kerül a korona. Van igazság, ez a történet a bizonyítéka.
Izgalmas változások mutatkoznak a legnépszerűbb magyar városok legfrissebb turisztikai rangsorában. Az nem meglepetés, hogy az élen továbbra is Budapest és a jelentős fürdővárosok - Hévíz, Hajdúszoboszló - illetve a Balaton nagyvárosai - Siófok, Balatonfüred - szerepelnek. Látványosan nagyot ugrott ugyanakkor Győr idegenforgalma - igaz, nem a klasszikus kiránduló, városlátogató turisták húzták…
Az elmúlt hónapokban többször is sokkolták a világ közvéleményét az indiai nők ellen elkövetett tömeges nemi erőszakokról szóló beszámolók. Decemberben az egyik áldozat halálhíre tömegeket vitt az utcára, ám a tendencia nem állt meg. A legutóbbi, nagy nyilvánosságot kapott erőszakos cselekményben az áldozat egy 6 éves kislány, akit súlyos sérülésekkel péntek óta ápolnak egy újdelhi kórházban. Női…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A brit bokszrajongók egyik legnagyobb kedvence, David Price kiütéses vereséget szenvedett Tony Thompsontól, így távol került egy Klicsko elleni mérkőzéstől.
Daytona Beach - Legalább huszonnyolc néző megsérült szombaton egy floridai Nascar-futamon, amikor egy versenyautó a pálya védőfalának csapódott, és egyik kereke, illetve nagyobb roncsdarabjai a nézőtérre hullottak.
Az organikus növekedés és a költségcsökkentés kettős igénye ösztönzi a biztosítókat a technológiai beruházások növelésére – derül ki az Ivans cég kutatásából.