2013. február 12. kedd

febr. 12
4:54
Sokkoló: szívbeteg, mindkét lábát amputálták - kilakoltatták (ATV)
Mindenekelőtt a család segíthetne azon az idős asszonyon, akinek újpalotai lakásából nevelt unokájával együtt el kellett költöznie, mert lejárt a bérleti szerződése és jelenleg még orvosi ellátásra sem jogosult, annak ellenére, hogy szívbeteg és már mindkét lábát amputálták. Jelenleg egy átmeneti szálláson él.
febr. 12
5:12
Megüzenték, hogy "elég volt" - Videó! (Alternatív Energia)
Elég volt a megaláztatásból, az aljasságból, Orbán Viktornak mennie kell - üzenték az éhségmenet résztvevői tegnap a Parlament főbejáratával szemben felállított színpadról. Az alkalmi szónokok arra kérték az ország különböző megyéiből a fővárosba gyaloglókat, viseljék méltósággal a kormánypártiak szidalmait és tudják, hogy út közben a legtöbb ember biztatta őket.
febr. 12
5:14
Blokád az egyetemeken (Alternatív Energia)
Újraéledtek a decemberi hallgatói tiltakozások, miután kiderült, a Fidesz alkotmányba foglalná a röghöz kötés lehetőségét, és a kormány a hallgatói, valamint oktatói szervezetek lényegében egyetlen követelését sem teljesítette. Délután és este Budapesten és az ország hat városában volt demonstráció. A fővárosban "blokádot" hirdettek: a tüntetők elfoglalták az ELTE három előadóját, és több teremben…
febr. 12
5:16
Tovább játszik a kormány a közmunkásokkal (Alternatív Energia)
Sértőnek és megalázónak érzi a közmunkásokkal kapcsolatos közleményt, ezért nemet mondott az illetékes kormányhivatalnak egy polgármester. A településvezető pénteken délben kapott értesítést arról, hogy tegnap délig jelezze, milyen munkára, hány közmunkást alkalmazna az idén. Nemcsak a rövid határidővel volt a baja.
febr. 12
5:30
Csak a forgalomtól függ a totális káosz (Alternatív Energia)
Csupán a reggeli dugóval magyarázza a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), hogy kotrógépei nem tudták időben eltakarítani a havat január 14-én, amiért az egész város közlekedése megbénult délelőtt.
febr. 12
5:30
Súlyos változás: 49 ezer helyett 37 ezerből kell megélni? (ATV)
Egy január 10-ei tájékoztatóból kiderül: január 1-től a napi hatórás közmunkát részesíti előnyben a kormányzat. Ennyi munkáért azonban csak 37 ezer forint jár.
febr. 12
5:32
Jávorék heteken belül tárgyalnak Bajnaiékkal (Alternatív Energia)
Meg sem várják az LMP-frakcióból kilépett "szakadárok", hogy a Párbeszéd Magyarországért nevű pártjukat (PMP) bejegyezzék, akár egy-két héten belül megkezdik az egyeztetéseket a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014-gyel az együttműködés lehetséges formáiról - tudtuk meg Jávor Benedektől. A párttá alakuló platformot képviselő politikus szerint addig azonban ki kell alakítaniuk az új párt szervezetét,…
febr. 12
5:34
Ma is vállalja szavait a beperelt kommentelő (Alternatív Energia)
Elismerte a nyomozóknak tanúkihallgatásán a Papcsák Ferenc zuglói fideszes polgármesterrel kapcsolatos egyik internetes cikk hozzászólója, hogy ő írta azt a kommentet, ami miatt a kormánypárti politikus feljelentést tett.
febr. 12
5:36
A trafiktörvény is a kamara pártján (Alternatív Energia)
Jó, ha a leendő trafikosok eljárnak a gazdasági kamara konferenciáira. A plázákban lehet is meg nem is dohányboltot nyitni. Zavaros a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szerepe. Csődveszély fenyegeti a kis település kisebb boltjait.
febr. 12
5:48
Márciusban mégis kinyit a Vidámpark (Alternatív Energia)
A korábbi hírekkel szemben márciusban mégis kinyit a városligeti Vidám Park - tudta meg az index.hu.
febr. 12
6:24
Így reformálnák meg a vagyonnyilatkozatokat (Infostart)
A vagyonnyilatkozatok nagyobb átláthatóságára és tényleges ellenőrzésére lenne szükség a Transparency International szerint.
febr. 12
6:42
VW Polo R WRC nyerte a svéd ralit (ATV)
Azzal, hogy Sébastien Ogier és Julien Ingrassia nyerte a Svéd Ralit a Polo R WRC-vel, a Volkswagen messze felülmúlta az első szezontól várt teljesítményét.
febr. 12
6:44
Három ok, amiért Mesterházy nem kommentálja Bajnai kijelentéseit (ATV)
Az MSZP elnöke tiszteli a volt miniszterelnököt, a nyilvános üzengetést hibának tartja, a demokratikus ellenzék közös ellenfele pedig Orbéán Viktor.
febr. 12
7:18
Átírhatják a költségvetést a parlamentben (Infostart)
Az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt módosíthatják az idei költségvetést az Országgyűlés mai ülésén.
febr. 12
7:54
Vizsgálódnak az élelmiszerek áfájáról (Infostart)
Nincs politikai döntés az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentéséről.
febr. 12
7:54
Győr megyében 20-25 centi hó eshet (Metropol)
Több helyen hóátfúvások nehezítik a közúti közlekedést. A Nyugat-Dunántúlon szerda éjfélig még sok hó hullhat.
febr. 12
7:56
Egyszerű becsapni az internethasználókat - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság az internethasználókról ír, míg a Pénzcentrum a külföldi munkavállaláshoz ad tanácsokat.
febr. 12
8:12
Reformokat várnak az új pápától (Infostart)
A pápaválasztó konklávét márciusban összehívják, így a Vatikán szerint már Húsvétra új vezetője lehet a katolikus egyháznak. Az InfoRádió által megkérdezett valláskutató szerint sokan azt várják, hogy XVI. Benedek után nem európai származású pápa következik.
febr. 12
8:12
Újabb atomrobbantás Észak-Koreában – összehívják az ENSZ BT-t (ATV)
Észak-Korea végrehajtotta kedden harmadik kísérleti atomrobbantását - közölték dél-koreai és japán források, miután a természetes földrengésektől eltérő földlökést mértek a Koreai-félsziget északi felén. Dél-Korea, amely jelenleg éppen soros elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsának, azonnal kezdeményezte a testület összehívását. A BT várhatóan még kedden összeül.
febr. 12
8:14
Netanjahu: Irán nukleáris programja töretlenül halad előre (ATV)
Az izraeli kormányfő szerint a teheráni vezetés által nemrég üzembe helyezett új centrifugák harmadával lerövidítik az iráni atombomba elkészítéséhez szükséges időt.
febr. 12
8:16
Több egyetemet is elfoglaltak a hallgatók (ATV)
Több százan demonstráltak a kormány oktatáspolitikája ellen a Hallgatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat szervezésében hétfőn Budapesten. A tiltakozók "blokád alá vonták" az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kar Múzeum körúti campusának egyik épületét, majd felvonulásuk során több más felsőoktatási intézményt is érintettek.
febr. 12
8:18
Betegség miatt mondhatott le a pápa (ATV)
A pápa lemondását több egyházi és sajtóforrás is XVI. Benedek megromlott egészségi állapotával magyarázta hétfőn annak ellenére, hogy a szentszéki szóvivő a bejelentés utáni órákban kizárta, hogy a pápa betegség miatt távozna.
febr. 12
8:20
Költségvetést módosíthat a parlament (ATV)
Az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben írhatja át az idei költségvetést az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők emellett tárgyalni kezdhetik például az igazságügyben dolgozók nyugdíjazásával kapcsolatos előterjesztést, valamint az atomenergia helyzetéről szóló jelentést is.
febr. 12
8:22
Dollárkötvényt bocsáthat ki Magyarország (ATV)
Magyarország dollárkötvény-kibocsátási szándékot jelentett be az amerikai értékpapír felügyeletnek hétfőn – írta a Reuters.
febr. 12
8:30
Hóátfúvás és ónos eső nehezíti a közlekedést (Infostart)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd reggeli jelentése alapján a Dunántúl több megyéjében is havazik, egyes dél-dunántúli megyékben pedig ónos esőre kell számítania a közlekedőknek, ráadásul Pest megye nyugati részén a nagy erejű szél hóátfúvásokat okoz. A társaság a reggeli órákban több mint 200 munkagéppel végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.
febr. 12
8:30
Havazás - Kamionok százai vesztegelnek Zala és Vas megyében (Alternatív Energia)
Kedd reggel már csaknem nyolcszáz kamion vesztegel Zala megyében a főutak melletti pihenőhelyeken a magyar-szlovén határon hétfő óta fennálló forgalomkorlátozás miatt. Vas megyében szintén sok kamion állt félre, Vátnál és Körmendnél jelentős útszűkületeket okozva.
febr. 12
8:30
292 forint körül az euró árfolyama (ATV)
Gyengült a forint árfolyama kedd délelőtt a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót kedd délelőtt tíz óra körül 291,96 forinton jegyezték.
febr. 12
8:32
Hóátfúvás, útlezárások, több száz kamion vesztegel a határnál (ATV)
Több helyen hóátfúvások nehezítik a közúti közlekedést - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kedden az MTI-t. Több határon is korlátozták a kamionok forgalmát.
febr. 12
8:34
Zsiga ház-ügye: „havi nettó 600-ból nehéz összespórolni ennyit” (ATV)
Nem derül ki Zsiga Marcell vagyonnyilatkozatából, hogy miből futotta házának megvásárlására Miskolc-Tapolcán. A Blikk információi szerint a fideszes országgyűlési képviselő 40 millió forintért vásárolta meg a házát, de a korábban beadott nyilatkozatai szerint erre nem volt fedezete. A lap szerint a képviselői és miskolci alpolgármesteri javadalmazásából nettó 600 ezer forintos jövedelmet kap…
febr. 12
8:48
Többszáz kamion vesztegel a határ előtt (Infostart)
Kedd reggel már csaknem nyolcszáz kamion vesztegel Zala megyében a főutak melletti pihenőhelyeken a magyar-szlovén határon hétfő óta fennálló forgalomkorlátozás miatt. Vas megyében szintén sok kamion állt félre, Vátnál és Körmendnél jelentős útszűkületeket okozva.
febr. 12
8:48
Itt a Citroen Technospace! (ATV)
CITROËN Xsara Picasso, C4 Picasso, Grand C4 Picasso, C3 Picasso: a CITROËN igazi sikertörténetet írt kompakt egyterűivel, amelyek a kategória meghatározó “személyiségei” lettek, hiszen 1999 óta csaknem 3 millió példány kelt el belőlük.
febr. 12
8:50
Elfogadták az Ptk.-t: megszűnik a nem vagyoni kártérítés (ATV)
Sérelemdíj jár majd a személyiségi jogok megsértéséért. Az új Ptk. azt is rögzíti, hogy a közszereplőket csekélyebb személyiségi jogi védelem illeti meg, mint a közszereplést nem vállalókat.
febr. 12
9:06
Beindult a hazai szánkószezon (Metropol)
A hétvégén megteltek a hivatalos és nem hivatalos szánkópályák az országban.
febr. 12
9:06
Bajnai: helyre kellene állítani a szolidaritást (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint a kormányváltás után elsőként helyre kellene állítani a szolidaritást Magyarországon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója erről kedden a TV2 Mokka című műsorában beszélt.
febr. 12
9:06
Súlyos megélhetési gondjai lehetnek a bin Ladent likvidáló kommandósnak (ATV)
A megélhetése és biztonsága miatt is aggódik az amerikai haditengerészetnek az a volt kommandósa, aki 2011 májusában lelőtte Oszama bin Ladent – közölte kedden internetes kiadásában az Esquire amerikai férfimagazin.
febr. 12
9:42
Gyurcsány a bajnais plakátokról: "két jóképű csávó" (ATV)
Az én ingerküszöböm magas, az ellenünk folytatott plakátkampány nem okoz annyi izgalmat, mint egy közepes időjárás-jelentés – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Civil Összefogás Fórum plakátkampányával kapcsolatban, amelyen az áll, hogy ő és Bajnai Gordon tették tönkre az országot.
febr. 12
9:44
Hoffmannt lefokozták: Klinghammer az utód (ATV)
Köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját Hoffmann Rózsa. Szerkesztőségünk fideszes forrásokból úgy értesült, hogy Klinghammer István lesz az utódja a felsőoktatás élén. Ezt kedd délelőtt az oktatási államtitkárság is megerősítette.
febr. 12
10:00
Kálmán: nevetséges a kormány kommunikációja (ATV)
Addig a hallgatóké lesz az ELTE BTK-n elfoglalt három nagy előadó, amíg a diákok úgy nem döntenek, hogy véget vetnek a blokádnak, vagy amíg a kormány nem teljesíti a hatpontos követelésüket – ezt Kálmán Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 12
10:18
Kokaincsempészt fogtak Ferihegyen (Metropol)
Több mint egy kilogramm kokain volt a gyomrában egy venezuelai állampolgárnak.
febr. 12
10:18
Módosította a költségvetést a parlament (ATV)
Módosította az idei évi költségvetést az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben az Országgyűlés a hétfőn kezdődött tavaszi ülésszak második ülésnapján.
febr. 12
10:36
Módosították az idei költségvetést (Metropol)
Módosította az idei évi költségvetést az E.ON gáz üzletágának megvásárlásával összefüggésben az Országgyűlés.
febr. 12
10:36
Botka: megértettük a kormány politikáját (ATV)
Megértettük a kormány politikáját, azért csökken a gazdaság, azért szabadult el a forintárfolyam és azért csökken az ország lakossága, hogy a kabinet elmondhassa, a 2004-es csatlakozás óta, Magyarország sosem ért el ekkora sikert Brüsszelben – ezt Botka László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 12
10:38
Késsel támadtak egy 12 éves fiúra (Metropol)
A 35 éves, csuklyát viselő férfi hétfő délután egy átjáróban pénzt és cigarettát követelt az általános iskolás gyerektől.
febr. 12
10:38
Magyar gazdaság: ördögi körre figyelmeztet az IMF (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy idén lényegében stagnálni fog a magyar gazdaság - mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője egy konferencián kedden.
febr. 12
10:40
Tóth: szembeköpném, aki lecsürhézi az éhségmenetelőket (ATV)
Szembeköpné azt, aki lecsürhézi az éhségmenet tagjait – ezt Tóth Imre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 12
10:54
Kamionstop a Győr megyei határátkelőkön (Alternatív Energia)
Győr-Moson-Sopron megye mind az öt közúti határátkelőjén korlátozzák kedd reggel nyolc órától a kamionforgalmat - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
febr. 12
10:54
„Senki nem gyűlöli a magyarokat” Szabadlábon a temerini gyanúsítottak (ATV)
Az újvidéki rendőrség szabadlábra helyezte azt az öt szerb nemzetiségű fiatalt, akit a hétvégi temerini incidens elkövetőiként garázdasággal gyanúsítottak - jelentette a VajdaságMa hírportál a B92 rádióra hivatkozva, amely meg nem nevezett forrásokat idéz.
febr. 12
10:56
A minisztérium szabályok közé szorítaná a helyi pénzeket (ATV)
Szabályok közé szorítanák a helyi pénzeket: az NGM-ben elkészült az a javaslat, amely felügyeleti intézményeket helyezne a jelenleg teljesen szabályozatlan rendszerek fölé, tőkekövetelményeket írna elő és meghatározná, hogy milyen befektetésekben tarthatók a helyi pénzekért befogadott forintok - írta a Napi Gazdaság keddi számában.
febr. 12
11:12
MSZP: Vizsgálódás helyett cselekvést! (Alternatív Energia)
Miközben a kormány milliárdokat költ stadionokra, felesleges energetikai vásárlásokra, nem hajlandó megfogadni a szakemberek javaslatait, akik azonnali jelentős élelmiszer áfacsökkentést kérnek. Vegyék már észre, a legnagyobb rezsi tétel az élelmiszer!- olvasható az MSZP közleményében.
febr. 12
11:30
Semjén: az önkormányzatok tűzzék ki a székely lobogót! (Alternatív Energia)
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arra biztatta kedden az önkormányzatokat és az egyes intézményeket, hogy tűzzék ki épületeikre a székely zászlót szolidaritásuk jelképeként. Semjén Zsolt a főváros VII. kerületében rendezett ezredik állampolgársági eskütételen azt mondta: ez kifejezi a Székelyföld melletti szolidaritást és az egységes magyarság hitvallását.

Keresés