2013. március 3. vasárnap

márc. 3
6:06
Örökre elvesztheti gyerekét a szcientológus sztár (ATV)
Örökre elveszítheti lányát Tom Cruise egy magazinok ellen indított per miatt. Ha kiderül, hogy a lapok igazat állítottak, és valóban elhanyagolja Surit, volt felesége eltiltathatja tőle a gyereket - értesült a Bors Online internetes lap.
márc. 3
6:24
Pistának jó lesz? Belebukik Szávay az ELTE listabotrányba? (ATV)
HÖK-ös kapcsolati tőkéje és jó szervezőkészsége áll a mérleg egyik serpenyőjében, személyével kapcsolatos botrányok a másikban: hogy merre billen el a mérleg nyelve, vagyis, hogy a Jobbikban elengedik-e a kezét, még nem dőlt el. Szávay István-portré, háttérrel. A Hetek írása.
márc. 3
6:42
Szeretnék az adókedvezményt a német homoszexuális párok (ATV)
Erősen megosztja a német kormányt az alkotmánybíróság legutóbbi döntése, amely lehetővé tenné, hogy a regisztrált élettársi kapcsolatban élő meleg párok adoptálják egymás biológiai vagy már örökbefogadott gyermekeit. A meleg aktivisták már maguk előtt látják a házassághoz kapcsolt adókedvezmények megnyitását is a melegek számára, a sajtó viszont arra figyelmeztet, hogy több szavazat veszhet el a…
márc. 3
8:12
Szörényi nekiment a nemzeti selejtnek (168 Óra Online)
Ha egy jobboldali fércművet bírálok, már nem vagyok jó magyar? – fakadt ki Szörényi Levente a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
márc. 3
8:12
Tárgyalást ajánlott: továbbra sem távozik a szíriai elnök (ATV)
Tárgyalást ajánlott az ellenzéknek vasárnap Londonban megjelent nyilatkozatában Bassár el-Aszad szíriai elnök, közölve ugyanakkor, hogy nem távozik Szíriából, mert véleménye szerint ez nem vetne véget a konfliktusnak.
márc. 3
8:30
LMP: El a kezekkel a Római-parttól! (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika képviselői, III. kerületi aktivistái és szimpatizánsai is részt vettek azon a szombat délutáni pikniken, amit civilek szerveztek a Római-part természeti örökségének védelmében - olvasható a párt közleményében.
márc. 3
8:30
Másfél millióan tüntettek Portugáliában a kormány megszorításai ellen (ATV)
A legfrissebb hírek szerint mintegy másfél millióan tüntettek szombaton Portugáliában a kormány megszorító politikája ellen. A tiltakozó megmozdulások a kora éjszakai órákban értek véget.
márc. 3
8:48
Végeztek az algériai túszejtésért felelős iszlamista vezérrel (ATV)
Csádi katonák ütöttek rajta egy al-Kaida-táboron Maliban, ahol megölték Mokhtar Belmokhtar iszlamista vezért is. Ő volt a felelős az algériai gázkitermelő elleni túszejtő akcióért, melyben 37 túsz vesztette életét.
márc. 3
9:06
Simontornya - Tisztul az egykori bőrgyár területe (Alternatív Energia)
Befejeződött a szennyező anyagok elszállítása az egykori simontornyai bőrgyár területéről, amelynek során mintegy 12 milliárd forintos ráfordítással 260 ezer tonna hulladékot vittek el - közölte a kivitelező Simontornya 2009 Konzorcium.
márc. 3
9:06
Hóvihar: egy anya és három gyermeke is meghalt (ATV)
Öt ember meghalt Japánban a Honsú-fősziget északi részén és a Hokkaidó szigeten tomboló hóviharokban - közölték vasárnap a hatóságok.
márc. 3
9:08
Tarlósék szerint jövő márciusban elindulhat a 4-es metró (ATV)
Most először lehetett bemenni 30 olyan intézménybe, épületbe, amelyet nagyrészt uniós pénzből újítottak fel, alakítottak át. A fővárosban a legtöbben a 4-es metró tétényi úti állomására voltak kíváncsiak. De meg lehetett nézni a zeneakadémia új épületét, a Korda filmparkot, a fertődi Esterházy-kastélyt is. Azt tervezik, hogy május 9-én, az európai napon is megrendezik az uniós fejlesztések nyílt…
márc. 3
9:42
Rendőröket öltek meg Malajziában (Metropol)
Fülöp-szigetek déli részéről behatoló fegyveresek ütöttek rajta malajziai rendőrökön Borneó szigetén, öt rendőr és két támadó meghalt.
márc. 3
9:42
Repülővel is jöhetnek orosz turisták Hévízre (Alternatív Energia)
Moszkva és Sármellék között hetente közlekedő új charterjáratot indít április közepétől november elejéig az 1000 Út utazási és ingatlaniroda - tájékoztatta az orosz tulajdonú vállalkozás hévízi menedzsere az MTI-t.
márc. 3
9:42
Szerdán kezdődik a repülőtéri vesztegetések büntetőpere (ATV)
Szerdán kezdődik a repülőtéri vesztegetés büntetőpere, melyben tucatnyi vádlott áll a Fővárosi Törvényszék elé, miután az ügyészség szerint egyes cégvezetők az ügyvédi irodáknak "túlszámláztak", hogy aztán a kenőpénzből részesüljenek.
márc. 3
10:00
Ufó akták - kétszer is találkozott idegenekkel a magyar katona? (ATV)
Húszéves a magyar ufókutatás. Ebből az alkalomból egy egész napos kongresszuson osztották meg egymással tapasztalataikat a téma iránt érdeklődők. Az előadók között volt olyan, aki vadászpilótaként kétszer is találkozott ufóval. A magyar ufókutatók azt szeretnék, ha Magyarországon is nyilvánosságra kerülnének az ufó-akták. Már ha vannak ilyenek.
márc. 3
10:02
Közvetlen charterjáratot indítanak Moszkva és Hévíz között (ATV)
Moszkva és Sármellék között hetente közlekedő új charterjáratot indít április közepétől november elejéig az 1000 Út utazási és ingatlaniroda - tájékoztatta az orosz tulajdonú vállalkozás hévízi menedzsere az MTI-t.
márc. 3
10:18
"Az állam úgy kitolt velünk, mint annak a rendje" (ATV)
Az iskolai hittan oktatásban nem minden gyerek választhat saját vallása szerint hitoktatót, mert ahhoz egy osztályból legalább hét gyereknek kellene. Erre csak a katolikusoknak van esélyük. Erről Donáth László evangélikus lelkész beszélt azon a vitán a Millenárison, ahol a hit és erkölcstan őszi oktatásának bevezetéséről volt szó. Rétvári Bence államtitkár viszont azt mondta, hogy senki sem akarja…
márc. 3
10:20
"Vagy fűtünk, vagy versenyzünk" Olimpiára készülnek a Juhász lányok (ATV)
Hét év, kétezer érem és félszáz országos bajnoki cím – tömören így lehetne összefoglalni a kiskunhalasi utánpótlás korú úszók eddigi történetét. A nagynevű klubokat is zavarba ejtő sikerek fényét növeli, hogy az utánpótláskorú tehetségek az év túlnyomó részében egy 19 méteres medencében edzenek, ahol célba csapni soha nem tudnak: a százméteres távhoz például öt hosszt és néhány plusz métert kell…
márc. 3
10:36
Gyanú: állami testőr védi Orbán garázda tanácsadóját (168 Óra Online)
Írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz Molnár Csaba (Demokratikus Koalíció) országgyűlési képviselő. Azt tudakolja: igaz-e, hogy a Terrorelhárító Központ védi állami pénzből Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadót, akit garázdaságért ítéltek el, mert tettlegesen bántalmazott az utcán egy idős házaspárt.
márc. 3
10:36
Bihari Mihály: a politika működik (Alternatív Energia)
A rendszerváltást követő többpárti parlamentáris politika önmagában működőképes, a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere vallott kudarcot - mondta az MTI-nek Bihari Mihály, aki 70. életévének betöltése miatt a napokban vonult nyugállományba az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek korábban elnöke is volt.
márc. 3
10:36
"Fellengzős víziók..." Kemény német bírálat Orbán emberének (ATV)
Matolcsy György jegybankelnöki kinevezéséről közöltek cikkeket a vezető osztrák és német lapok szombaton.
márc. 3
10:54
Patakba hajtott egy autó Hevesben (Metropol)
Egy ember életét vesztette, amikor autójával a Gyöngyös patakba hajtott vasárnap a 3-as számú főút és a gyöngyöshalászi elágazás kereszteződésében.
márc. 3
10:54
Matolcsy maga az országkockázat (Alternatív Energia)
"A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak" - így indokolta a miniszterelnök Matolcsy György kinevezését a Magyar Nemzeti Bank élére. Rajta kívül mindenki úgy látja, hogy a Matolcsy György tevékenységét jellemző tények legfeljebb a kijárat felé mutatnak. "Ez a legkevésbé kockázatos döntés" - tette még hozzá Orbán, ami fideszül azt jelenti: a legkevésbé kockázatos Orbán saját hatalma…
márc. 3
11:12
Bihari Mihály: Kudarcot vallott a piacgazdaság (Infostart)
A rendszerváltást követő többpárti parlamentáris politika önmagában működőképes, a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere vallott kudarcot - mondta az MTI-nek Bihari Mihály, aki 70. életévének betöltése miatt a napokban vonult nyugállományba az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek korábban elnöke is volt.
márc. 3
11:12
Bihari: a gazdaság gyenge teljesítménye társadalmi instabilitáshoz vezet (ATV)
A rendszerváltást követő többpárti parlamentáris politika önmagában működőképes, a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere vallott kudarcot - mondta az MTI-nek Bihari Mihály, aki 70. életévének betöltése miatt a napokban vonult nyugállományba az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek korábban elnöke is volt.
márc. 3
11:30
Halálos csónakbaleset Szolnokon (Metropol)
A kórházba szállítást követően meghalt az a férfi, aki társával együtt elsüllyedt egy csónakkal az Alcsiszigeti Holt-Tiszán, Szolnokon. A másik férfi kiúszott a partra.
márc. 3
11:48
A Rába Győrnél tetőzik (Infostart)
A Rába tetőzését Győrnél vasárnap a déli órákban várják - mondta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek .
márc. 3
11:48
Közel-keleti koordinátort nevezett ki Obama izraeli látogatása előtt (ATV)
Két héttel tervezett izraeli és jordániai látogatása előtt közel-keleti koordinátort nevezett ki Barack Obama.
márc. 3
11:50
Menekült a rendőrök elől: ittasan okozott halálos balesetet (ATV)
Halálos balesetet okozott Veszprém megyében egy férfi, aki autójával menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől.
márc. 3
12:06
Fidesz: Magyarország a turizmus terén is jobban teljesít (Infostart)
A Fidesz szerint az idegenforgalmi adatok azt mutatják, hogy Magyarország a turizmus területén is jobban teljesít, mint korábban.
márc. 3
12:06
Győrnél tetőzik a Rába (Metropol)
A Rába tetőzését Győrnél vasárnap a déli órákban várják.
márc. 3
12:08
Halálos balesetet okozott egy rendőrök elől menekülő férfi (Metropol)
Halálos balesetet okozott Veszprém megyében egy férfi, aki autójával menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől.
márc. 3
12:42
S. Ramos szerint nagy lökést jelent a Barca elleni két győzelem (ATV)
A szombati El Clásicón győztes gólt szerző Sergio Ramos szerint, a Real Madrid teljesítményének nagy lökést adhat a Manchester United elleni keddi Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján, hogy négy nap alatt kétszer is - kedden a Király Kupa elődöntőjében - legyőzték az örök rivális FC Barcelonát.
márc. 3
13:00
Együtt tüntetett KDNP-s és MSZP-s a Jobbik ellen (ATV)
Háromszáznál is többen tiltakoztak Szombathelyen Gyöngyösi Márton látogatása ellen szombat este. A Savaria Mozi bejárata előtt többszörös túlerő nézett szembe a néhány tucat Jobbik-szimpatizánssal. A Jobbik elleni megmozduláson a demokratikus ellenzék mellett a város KDNP-s polgármestere, dr. Puskás Tivadar is részt vett.
márc. 3
13:18
Fidesz: uniós forrás is segíti a fiatalok foglalkoztatását (Infostart)
Mintegy 14 milliárd forintos forrást nyert el Magyarország az Európai Unió ifjúsági garanciaprogramjából, amelyből a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését finanszírozzák - mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap Budapesten.
márc. 3
13:18
Filmet készített az MSZP az Orbán-kormány tevékenységéről (Metropol)
A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban. A Fidesz szerint a magyar emberek nem vevők többé a szocialisták hazugságaira.
márc. 3
13:36
Filmet készített az MSZP az Orbán-kormány tevékenységéről (Alternatív Energia)
Filmet készített az MSZP - a párt véleményét tükrözően - az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban.
márc. 3
13:54
Filmet készített az MSZP a mai Magyarországról (Infostart)
Filmet készített az MSZP - a párt véleményét tükrözően - az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban.
márc. 3
13:54
Ismét átírhatják a költségvetést és az alaptörvényt is (ATV)
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn a házszabálytól történő eltérés esetén másodjára írhatják át az idei költségvetést az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt, míg kedden a negyedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott változtatási javaslatokról dönthetnek.
márc. 3
14:12
Timothy Ash: A magyar megoldás sem működik (168 Óra Online)
Dönthet úgy egy kormány, hogy a terhek döntő részét a nagyvállalatok és a bankok vállára teszi, de azoknak is van választásuk: ha úgy ítélik meg, hogy a környezet nem bizalomgerjesztő, csomagolnak. A korábban a Világbankban, az EU-ban is dolgozó, Európában komoly szaktekintélynek számító Timothy Ash hozzáteszi: az egyeztetések elmaradása, a kiszámíthatatlanság, az autokrata döntéshozatali folyamat…
márc. 3
14:12
Megint változik a költségvetés (Alternatív Energia)
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn a házszabálytól történő eltérés esetén másodjára írhatják át az idei költségvetést az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt, míg kedden a negyedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott változtatási javaslatokról dönthetnek.
márc. 3
14:30
Földrengés Kínában: 700 ház romba dőlt (ATV)
Legkevesebb harminc sérültje van egy vasárnapi délnyugat-kínai földrengésnek, 700 ház romba dőlt, 2500 károsodott - jelentette a Jünnan tartományi illetékesek tájékoztatása alapján a kínai média.
márc. 3
14:48
DK: Írásbeli kérdés Orbán Viktorhoz Habony Árpádról (Alternatív Energia)
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
márc. 3
14:48
Az ukrán miniszterelnök hiszi, hogy moszkva csökkenteni fogja a gáz árát (ATV)
Mikola Azarov ukrán miniszterelnök meggyőződése, hogy idén Oroszország hajlandó lesz csökkenteni az Ukrajnának szállított földgáz árát.
márc. 3
15:06
Megszűnt a harmadfokú készültség a Rábán (Infostart)
A Rába valamennyi szakaszán meg lehetett szüntetni a harmadfokú készültséget - közölte Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnap kora délután az MTI-vel.
márc. 3
15:06
Biztonságos mobilt kapnak a német politikusok (ATV)
A német minisztériumok és hatóságok titokgazdáit valamint felső politikai vezetőket, közöttük Angela Merkel kancellárt is teljes mértékben biztonságos új mobiltelefon készülékkel látják el az év közepéig - írja a WirtschaftsWoche online kiadása.
márc. 3
15:24
Magyarország ma - MSZP-s film az Orbán-kormány tevékenységéről (ATV)
Filmet készített az MSZP - a párt véleményét tükrözően - az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban.
márc. 3
15:42
Németország elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez (ATV)
Németország egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán - jelentette ki Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter a Der Spiegelnek.
márc. 3
16:00
Matolcsy utolsó miniszteri húzása (Alternatív Energia)
A minisztérium szerint a változó gazdasági-jogi környezet indokolja az adó- és egyéb közterheket érintő törvények kisebb korrekcióját. Az adójogszabályok módosításai a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslására, a jogalkalmazás egyértelműbbé tételére, a gazdálkodók működési feltételeinek megkönnyítésére, valamint az adminisztráció egyszerűsítésére irányulnak - írja általános indoklásában…
márc. 3
16:18
Búcsúzóként adójogi törvényjavaslatot nyujtott be a távozó Matolcsy (ATV)
Adójogi salátatörvény-javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek a leköszönő nemzetgazdasági miniszter.

Keresés