Tárgyalást ajánlott az ellenzéknek vasárnap Londonban megjelent nyilatkozatában Bassár el-Aszad szíriai elnök, közölve ugyanakkor, hogy nem távozik Szíriából, mert véleménye szerint ez nem vetne véget a konfliktusnak.
Az amerikai elnök a melegházasságok engedélyezéséért próbál közbenjárni az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságánál. Obama azt szeretné, ha Kaliforniában nem tilthatnák a melegházasságot.
Viktor Juscsenko, a volt ukrán államfő sajtótitkára szerint nem volt jogszerű, hogy az exelnök vezette Mi Ukrajnánk párt feloszlatta magát, az erről döntést hozó pártkongresszus ugyanis nem volt legitim.
Több száz magyar nemzetiségű lakos tüntetett szombat este az ukrán-magyar határ melletti Csapon, miután a helyi polgármesteri hivatal megtagadta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi szervezetétől, hogy középületben tarthassa soros közgyűlését.
Április 13-án kezdődik az új bírósági eljárás Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, egykori belügyminisztere és tanácsadói ügyében - közölte vasárnap a MENA helyi hírügynökség.
Megkezdődött a népszavazás Svájcban vasárnap egy népi kezdeményezésről, hogy szorítsák korlátok közé a tőzsdén jegyzett cégek vezetőinek javadalmazását, megtiltva egyebek közt a távozáskor fizetett óriási végkielégítéseket.
Legkevesebb harminc sérültje van egy vasárnapi délnyugat-kínai földrengésnek, 700 ház romba dőlt, 2500 károsodott - jelentette a Jünnan tartományi illetékesek tájékoztatása alapján a kínai média.
A német minisztériumok és hatóságok titokgazdáit valamint felső politikai vezetőket, közöttük Angela Merkel kancellárt is teljes mértékben biztonságos új mobiltelefon készülékkel látják el az év közepéig - írja a WirtschaftsWoche online kiadása.
Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében - közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ.
Bocsánatot kért és gyakorlatilag elismerte vétkességét vasárnap Keith O'Brien bíboros, Edinburgh és Saint Andrew's volt érseke, az egykori legmagasabb rangú brit katolikus vallási méltóság, aki nemrég lemondott, mert más papokkal szemben tanúsított, "nem helyénvaló" magatartással vádolták meg.