2013. március 9. szombat

márc. 9
6:06
Őszinte viták a bíborosok között (Népszava)
Átfogó, őszinte viták jellemezték az előkonklávét, s több jel utal arra, hogy valóban sok bíboros szorgalmazza a vatikáni Kúria reformját. A kérdés csupán az, sikerül-e meggyőzni a változások szükségességéről a kuriális bíborosokat, akik egyre jobban aggódnak az események alakulása miatt. Nem tetszik nekik az sem, hogy sok belső ügyet fecsegtek ki a főpapok a sajtónak.
márc. 9
6:08
Mauzóleumba kerül Hugo Chávez (Népszava)
Venezuelában tegnap búcsúztatták a szerdán elhunyt Hugo Chávezt. Az elnök gyászszertartására a hivatalos tájékoztatás szerint több mint ötven küldöttség, 30 állam- és kormányfő érkezett Venezuelába, köztük Raúl Castro kubai, s Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
márc. 9
6:10
Kedden kezdődik a pápaválasztás (Népszava)
Március 12-én kezdődik a pápaválasztó konklávé a Vatikánban. Erről állapodtak meg a bíborosok a hétfőn kezdődött, s tegnap véget ért előkonklávén, melyen az új katolikus egyházfő megválasztását készítették elő.
márc. 9
6:12
Beiktatták a cseh elnököt (Népszava)
Beiktatták hivatalába az új cseh elnököt, Milos Zemant, aki letette a hivatali esküt. Elődjéhez, Václav Klaushoz hasonlóan öntörvényű politikus, aki alighanem sok borsot tör majd Petr Necas miniszterelnök amúgy is ezer sebből vérző kormányának orra alá.
márc. 9
7:18
Mint egy "labdarúgó-világbajnokság": New York ütközhet Milánóval a pápai trónért (Népszava)
A konklávé március 12-re való kitűzése felerősítette a találgatásokat az új pápa személyéről, a jelöltekről a pápaválasztó bíborosok egészen a konklávé kezdetéig folytatják az egyeztetéseket.
márc. 9
7:36
2 évre magánzárkában felejtették - 3,5 milliárd forint kártérítést fizet a börtön (Népszava)
Az amerikai polgárjogi kártérítések történetében példátlan, 15,5 millió dolláros kártérítést kap egy férfi, akit 22 hónapon át "felejtettek" magánzárkában egy új-mexikói megyei börtönben, közölte a CNN.
márc. 9
7:54
Washingtonnak nem tetszik Phenjan harcias hangvétele (MaHu)
Washington rendkívül sajnálatosnak tartja Phenjan harcias retorikáját, és azt a bejelentést is, hogy megszakítja a Korea-közi forródrót kapcsolatot - közölte pénteken Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő.
márc. 9
7:56
BT-határozat: Észak-Korea határozottan elutasítja (MaHu)
Észak-Korea határozottan elítélte és elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki határozatát, amely újabb szankciókkal sújtotta.
márc. 9
7:58
Csaknem két évig "felejtették" magánzárkában: 15,5 millió dollárt kap (MaHu)
Az amerikai polgárjogi kártérítések történetében példátlan, 15,5 millió dolláros kártérítést kap egy férfi, akit 22 hónapon át "felejtettek" magánzárkában egy új-mexikói megyei börtönben.
márc. 9
8:12
Megkezdődött a pápaválasztás előtti visszaszámlálás (MaHu)
A konklávé március 12-re való kitűzése felerősítette a találgatásokat az új pápa személyéről, a jelöltekről a pápaválasztó bíborosok egészen a konklávé kezdetéig folytatják az egyeztetéseket.
márc. 9
8:12
Óriási sikert értek el a szocialisták (Kitekintő)
Múlt vasárnap két tartományban is választottak Ausztriában, Alsó-Ausztruában a néppártiak, Karintiában a szociáldemokraták győztek.
márc. 9
8:14
Emberiesség ellen bűnökkel gyanúsított elnöke lesz Kenyának (MaHu)
A győzelemhez szükséges hajszálnyi szavazattöbbséggel az emberiesség elleni bűntényekkel gyanúsított Uhuru Kenyatta miniszterelnök-helyettes nyerte meg a kenyai elnökválasztást - közölte szombatra virradóra a választási bizottság az előzetes eredmények alapján.
márc. 9
8:16
Madurót beiktatták ideiglenes elnökként Venezuelában (MaHu)
Letette a hivatali esküt a venezuelai parlamentben Nicolás Maduro alelnök, aki Hugo Chávez államfő halála miatt az elnökválasztásokig ideiglenesen irányítani fogja a latin-amerikai országot.
márc. 9
8:30
Vezetőpozíció: egy buszsofőr lép Chávez helyébe (HVG)
Beiktatták tisztségébe az új venezuelai elnököt
márc. 9
8:32
Pokolgépes merénylet az afgán védelmi minisztérium mellett (HVG)
Többen meghaltak.
márc. 9
8:48
Taxicsekk a diszkóbalesetek ellen (Infostart)
Egyre több burgenlandi település csatlakozik a helyi gazdasági kamara ifjúsági taxicsekk programjához, amelynek az egyik fő célja az, hogy megelőzzék az úgynevezett diszkóbaleseteket.
márc. 9
9:06
Írország és Portugália hiteltörlesztési haladékot kér (Kitekintő)
Írország és Portugália is több időt kaphat sürgősségi hiteleinek visszafizetésére, mivel mindkét állam mintadiáknak bizonyul a megszorító csomag által előírt feltételek teljesítésében - írta az EUobserver brüsszeli hírportál.
márc. 9
9:24
Előre hozott parlamenti választásokat tartanak Máltán is (MaHu)
Megkezdődtek szombaton Máltán az előre hozott parlamenti választások, amelyeket azért kellett kiírni, mert az idei költségvetésről szóló, tavaly év végi szavazáson megbukott a kormány, és Lawrence Gonzi miniszterelnök kérésére az államfő januárban feloszlatta a parlamentet.
márc. 9
9:42
Tizenöt hónapig élt egy fán (Kitekintő)
Tizenöt hónapig élt egy fán Ausztráliában egy harcos természetvédő nő, ám most vissza kellett térnie a földre, mert bozóttűz közelít védencéhez.
márc. 9
10:18
Csatatér lett a kibertér - Kína nem tűri az internetes "támadásokat" (Népszava)
Kína reméli, hogy az Egyesült Államok hajlandó egy újfajta kapcsolatrendszer kialakítására vele, s ez a kölcsönös tiszteletre és előnyökre fog épülni - hangoztatta Jang Csie-cse kínai külügyminiszter, a külügyeket felügyelő államtanácsosi poszt várományosa szombaton.
márc. 9
10:36
Eljárást indíthat az Európai Bizottság (Kitekintő)
A Bizottság szerint az Európai Unió alapelveit sérti a városvezetés által bevezetni kívánt díjcsomag, amely a külföldiek regisztrációs költségeit drasztikusan emelné.
márc. 9
11:30
Illegális bevándorlókat engedtek szabadon (Kitekintő)
Az admnisztráció többszáz határsértő személyt engedett szabadon, mellyel a megszorításokra kívánta felhívni a figyelmet.
márc. 9
11:30
Emberiség elleni bűntényekkel vádolják? - Induljon államfőnek! (Népszava)
A győzelemhez szükséges hajszálnyi szavazattöbbséggel az emberiesség elleni bűntényekkel gyanúsított Uhuru Kenyatta miniszterelnök-helyettes nyerte meg a kenyai elnökválasztást - közölte szombatra virradóra a választási bizottság az előzetes eredmények alapján.
márc. 9
11:48
Halálos ítéletek a futballkatasztrófa miatt (HVG)
Egyiptomban helybenhagyták azt a 21 halálos ítéletet, amelyeket a port-szaídi tömegverekedésért szabtak ki.
márc. 9
12:06
Kilenc embert tépett szét a pokolgép a minisztérium mellett (Népszava)
A tálibok azt akarták demonstrálni, hogy képesek kijátszani a biztonsági rendszert, és akkor robbantottak, amikor az amerikai védelmi miniszter is arra járt.
márc. 9
12:24
Pokolgép az afgán védelmi minisztérium mellett - kilenc civil áldozat (MaHu)
Tálib lázadók öngyilkos merényletet követtek el szombaton az afgán védelmi minisztérium épületegyüttese mellett, aminek következtében kilenc civil életét vesztette, további 13 pedig megsebesült - közölte az afgán rendőrség.
márc. 9
12:24
Nyolcéves hírnöke van egy brit városnak (Kitekintő)
Nyolcéves kikiáltója van egy brit városnak, a lányka a szigetország legifjabb helyi hírnöke.
márc. 9
12:24
Lőni kezdtek a demokráciát követelőkre - egy millióan elmenekülnek (Népszava)
Politikai megegyezést sürget a humanitárius segélyek eljuttatásához Szíriában az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű párizsi székhelyű nemzetközi segélyszervezet, amely szerint a "humanitárius helyzet katasztrofálissá" vált az országban.
márc. 9
13:00
Erősítené a kínai kapcsolatot a Pécsi Tudományegyetem (Kitekintő)
Pécsre látogatott a nemrégiben Magyarországra akkreditált kínai nagykövet, ahol az egyetem rektorával találkozott.
márc. 9
13:18
Tízezrek tüntettek Japánban és Tajvanon az atomenergia ellen (HVG)
A fukusimai atomerőmű-baleset második évfordulója előtt két nappal tömegek tódultak az utcákra.
márc. 9
13:36
Pápaválasztás - Scolát vagy Scherert várja befutónak az olasz sajtó (Népszava)
Angelo Scola milánói érseket és Odilo Scherer brazíliai bíborost tartja a két legesélyesebb pápajelöltnek a szombati olasz sajtó három nappal a konklávé kezdete előtt.
márc. 9
13:54
Tízezrek tüntettek Japánban és Tajvanon az atomenergia ellen (MaHu)
Japánban és Tajvanon is tízezres tömegtüntetéseken követelték az atomenergia feladását szombaton, két nappal a 2011. március 11-én bekövetkezett fukusimai atomerőmű-baleset második évfordulója előtt.
márc. 9
13:54
Nagyon jól járt az ország leggazdagabb embere (Kitekintő)
A vártakkal ellentétben már az első körben megszületett a döntés az új kenyai elnök személyéről. Az ország leggazdagabb embere nyert.
márc. 9
13:54
FT: Uniós szavazati jogaitól is megfoszthatják Magyarországot (Népszava)
Orbán Viktor kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke között pénteken folytatott telefonbeszélgetésről a Financial Times és The Guardian című brit napilap szombaton, a Frankfurter Allgemeine Zeitung pedig a négy nyugat-európai külügyminiszter által írt levél kapcsán foglalkozott Magyarországgal.
márc. 9
14:12
Két magyart ítéltek el Tennessee államban (MaHu)
Nemzetközi banki csalás és internetes levélhamisítás miatt börtönbüntetésre ítélt és kártérítés megfizetésére kötelezett két magyar állampolgárt egy amerikai bíróság.
márc. 9
14:30
Kenyatta nyert, de ettől még büntethető (MaHu)
Hivatalosan bejelentették szombaton Kenyában, hogy Uhuru Kenyatta győzött az elnökválasztáson a szavazatok 50,07 százalékával.
márc. 9
14:30
Börtön és félmillió dolláros kártérítés két magyarnak az USA-ban (Népszava)
Nemzetközi banki csalás és internetes levélhamisítás miatt börtönbüntetésre ítélt és kártérítés megfizetésére kötelezett két magyar állampolgárt egy amerikai bíróság.
márc. 9
14:48
Esterházy Jánosra emlékeztek Prágában (HVG)
Az emlékünnepségre Esterházy János halálának 56. és születésének 112. évfordulója alkalmából került sor.
márc. 9
14:48
Továbbra is tart az influenzajárvány Európában (Népszava)
Továbbra is tart az influenzajárvány Európában, de egyre több ország számol be terjedésének lassulásáról - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.
márc. 9
15:24
Tőkés: az MSZP-Ponta-RMDSZ-barátság érthetetlen (MaHu)
"Az MSZP barátkozik ezzel a (román) Szociáldemokrata Párttal, amely most új nemzetpolitikát hirdet..."
márc. 9
16:00
Kenyatta nyerte a kenyai elnökválasztást (Infostart)
Az emberiesség elleni bűnökkel gyanúsított Kenyatta nyerte meg csekély többséggel - a szavazatok 50,07 százalékával - a kenyai elnökválasztást, legfőbb riválisa, Raila Odinga azonban nem ismeri el vereségét, fellebbezni készül a legfelső bíróságon.
márc. 9
16:00
A KMKSZ az ukrán nyelvtörvény mellett (MaHu)
Az ukrán nyelvtörvény következetes végrehajtását és teljes körű alkalmazását szorgalmazza az illetékes állami szerveknél a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
márc. 9
16:02
Ponta a békés együttélés fontosságát hangsúlyozta (MaHu)
A magyarok és a románok közötti békés együttélés fontosságát hangsúlyozta Victor Ponta román miniszterelnök szombaton Budapesten, az MSZP évértékelő nagygyűlésén elmondott beszédében.
márc. 9
16:36
Máshogy gondolkodnak a twitterezők (Kitekintő)
Egy kutatás szerint a Twitter felhasználói igen eltérő véleménnyel vannak a meghatározó politikai eseményekről, mint a közvélemény.
márc. 9
16:54
Vádlottból elnök. Elnökből elítélt? (HVG)
A hivatalos szervek szerint az államalapító fia győzött a kenyai elnökválasztáson, ám valószínűleg ezzel nincs vége a fordulatokban gazdag küzdelemnek.
márc. 9
17:30
Kedd este száll fel először a füst a Sixtus-kápolnából (Infostart)
A 115 pápaválasztó bíboros kedd délután fél ötkor vonul be a Sixtus-kápolnába és kezdi meg a pápaválasztási szavazást - mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő szombati sajtótájékoztatóján.
márc. 9
17:30
Megelőző atomcsapással fenyeget Észak-Korea (Kitekintő)
Egyre keményebb fenyegetések érkeznek Phenjaból Amerikára és Dél-Koreára nézve.
márc. 9
17:48
Kiszabadultak az ENSZ-békefenntartók (HVG)
A szíriai lázadók szombaton szabadon engedték azt a huszonegy ENSZ-megfigyelőt, akiket három nappal ezelőtt ejtettek túszul Szíria déli részén.
márc. 9
17:48
Kedd este száll fel először a füst a Sixtus-kápolnából (MaHu)
A 115 pápaválasztó bíboros kedd délután fél ötkor vonul be a Sixtus-kápolnába és kezdi meg a pápaválasztási szavazást.
márc. 9
18:06
Kiszabadultak az ENSZ-békefenntartók (MaHu)
A szíriai lázadók szombaton szabadon engedték azt a huszonegy ENSZ-megfigyelőt, akiket három nappal ezelőtt ejtettek túszul Szíria déli részén.

Keresés