2013. február 23. szombat

febr. 23
0:45
Tényleg jobb érzés adni, mint kapni? (ProfitLine)
A világon mindenütt jobb érzés adni, mint kapni - erre jutottak egy kanadai tanulmány szerzői 126 ország 234 ezer lakosának megkérdezésével.
febr. 23
4:36
Alkohol... Félnie kell tőle? Számolja ki! (ProfitLine)
Problémája van az alkohollal? Vagy úgy érzi, néha több alkoholt fogyaszt a kelleténél? Retteg az alkoholizmustól?
febr. 23
5:30
Válságszinten élünk (Üzlet és Utazás)
Tovább veszített vásárlóerejéből a bérünk. A legfrissebb statisztikai adatok szerint tavaly mindössze két százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek. Az 5,7 százalékos éves infláció mellett ez azt jelenti: 2012-ben a fizetések reálértéke 3,4 százalékkal csökkent.
febr. 23
5:48
Nyoma sincs javulásnak a lakásépítési piacon (Üzlet és Utazás)
Csak Budapesten épült 2009-ben majdnem annyi lakás, mint amennyi most az egész országban összesen. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett adatai alapján tavaly 10 560 új lakás épült Magyarországon, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
febr. 23
5:50
Elbukhat a pálinkás szabadságharc (Üzlet és Utazás)
Megszegte a kormány a Magyarország által a bér-pálinkafőzésre az uniós csatlakozáskor kért és kapott 50 százalékos jövedéki adó kedvezményt, amely 86 liter, 50 fokos pálinkára volt érvényes. Az Európai Bizottság (EB) ezért pénteken úgy döntött, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot, mert hazánk jövedéki adó alóli mentességet nyújt a gyümölcspárlatok előállítására.
febr. 23
5:52
Távolba vész a növekedés (Üzlet és Utazás)
Talán még soha nem váltott ki akkora érdeklődést a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az államháztartásról szóló tanulmánya, mint a tegnap megjelent összegzés. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyanis a kiadványból már az előző napon kiszivárogtatott egyes adatokat, s előre cáfolta a jegybank megállapításait.
febr. 23
6:15
Gyorshajtás, traffipax? Mekkora bírságra számíthatunk? (ProfitLine)
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási…
febr. 23
7:00
Fáj a magyar autósoknak a forint gyengélkedése (Portfolio)
Meredek esést mutattak a hét második felében a nemzetközi jegyzésárak az olaj piacán, így a finomított termékárak is eladói nyomás alá kerültek, kiváltképp a benziné. A dolláros jegyzésárak esése...
febr. 23
7:33
Megvonta Nagy-Britanniától az "Aaa" besorolást a Moody's (Infostart)
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. Nagy-Britannia két év elteltével ismét recesszióba került, mivel 2011 utolsó, valamint 2012 első és második negyedében is csökkent a brit hazai össztermék.
febr. 23
7:54
Lecsapott a Moody's - megvonta a britektől az 'AAA' besorolást (ProfitLine)
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva.
febr. 23
8:12
Leminősítette Nagy-Britanniát a Moody's! (Portfolio)
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. A világ legnagyobb...
febr. 23
8:12
Trükköznek a vezetékes gázzal? Videón a válasz (Pénzcentrum)
Különös videófelvétel érkezett a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe. A megszokott kék színű láng helyett sárgás-vörösben pompázott olvasónk konyhai gázkészülékének tűzrózsája. Vajon a szolgáltató trükközött a keverékkel? A Pénzcentrum.hu utánajárt a jelenségnek....
febr. 23
8:14
Csökkenthet az élelmiszerek áfája (Portfolio)
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a...
febr. 23
8:27
Tolnában 3,5 milliárd értékű útfelújítás indul (ProfitLine)
Mintegy három és fél milliárd forintos beruházással újítanak fel az idén alsóbbrendű utakat Tolna megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
febr. 23
8:48
Csökkenhet az élelmiszerek áfája (Portfolio)
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a...
febr. 23
9:00
Halovány a magyar ipari-ingatlan piac (ProfitLine)
A közép-kelet-európai régióban tavaly 740 ezer négyzetméter ipari (logisztikai) ingatlant adtak át a fejlesztők, 350 millió euró értékű beruházással, ezzel a lefedettség elérte a nyugat-európai átlagot - közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó az MTI-vel.
febr. 23
9:06
Berlusconitól rettegnek a piaci szereplők (Portfolio)
Vasárnap és hétfőn tartják Olaszországban a soron következő választásokat, melyeket valószínűleg egész Európa figyelemmel kísér majd, hiszen a tét óriási lesz nemcsak a déli állam hanem az egész...
febr. 23
9:08
A valaha volt legnagyobb orosz üzletet zárta le a Morgan Stanley (Portfolio)
A Morgan Stanley Real Estate Investing (MSREI) hatalmas oroszországi tranzakciót jelentett be. Az amerikai befektető cég a Metropolis bevásárlóközpontot vette meg kb. 1 milliárd euróért - írja a...
febr. 23
9:09
Marad még a bizonytalanság a szabadságok körül (Napi)
A nagyobb problémák elkerülése végett célszerű a kormány által javasolt útmutató szerint számolni a béreket, amíg az új szabályozás hatályba nem lép. Ellenkező esetben pluszmunkát vagy a munkaügyi felügyelet ... ...
febr. 23
9:33
A Pentagon mintegy 100 katonát vezényelt a nyugat-afrikai Nigerbe (ProfitLine)
A Pentagon mintegy 100 katonát vezényelt a nyugat-afrikai Nigerbe, hogy azok pilóta nélküli repülőgépeket irányítsanak Mali légterébe és hogy megosszák az általuk szerzett hírszerzési adatokat az al-Kaidával szövetséges militánsok ellen harcoló francia erőkkel - közölte Barack Obama amerikai elnök pénteken a kongresszussal.
febr. 23
9:39
Mítoszirtás: Ez a Wall Street öt legnagyobb hazugsága (Privátbankár)
Az amerikai részvénypiacok idén rengeteget emelkedtek, és kisebb visszaesés után sincsenek távol csúcspontjaiktól. Már a háziasszonyok is azon gondolkodnak, hogy be kéne szállni. Csakhogy rengeteg veszélyes tévhit táplálja az emelkedést, van olyan mutató, amely 1929-ben a mostani szinten állt.
febr. 23
10:06
Közel hárommilliárdba került az idei tél a Generalinak (ProfitLine)
Az év elejétől eddig 26 ezer vagyon- és gépjármű-biztosításra 2,7 milliárd forint kárt jelentettek a Generali-Providencia Biztosító ügyfelei, ezek többsége a tél számlájára írható - közölte a biztosító pénteken az MTI-vel.
febr. 23
10:15
Itt a pofon: 35 év után rúgták ki a briteket az elitből (Privátbankár)
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. Egyre szűkebb az elsőrendű adósok köre - kik maradtak még az elitben?
febr. 23
10:33
Nagy-Britannia 35 év után veszítette el elit adósbesorolását (Napi)
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. A világ legnagyobb hitelminősítője ... ...
febr. 23
10:33
Mégis csökkenti az élelmiszerek áfáját a kormány? (Privátbankár)
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány előreláthatóan az idén mégis csökkentheti némely alapvető élelmiszer általános forgalmi adóját.
febr. 23
10:36
Mégis jöhet az áfacsökkentés (Napi)
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány ... ...
febr. 23
10:39
CSR - a fogyasztók együttműködésére is szükség van (ProfitLine)
Napjainkban nem kérdés, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR), szükséges a jövőnk védelme és a fenntarthatóság biztosítása érdekében.
febr. 23
10:51
Két benzinár-emelés is volt a héten - tovább is van, mondjam még? (Privátbankár)
Ezen a héten szerdán és pénteken is volt 3, illetve 2 forintos benzinár-emelkedés, szakértők szerint hétfőn újabb 2 forintos pluszról értesülhetünk szokás szerint "piaci forrásoktól".
febr. 23
10:57
Jönnek a mozgó dohányárusok? (Napi)
Többszörös volt a túljelentkezés a nemzeti dohányboltok koncessziós szerződéseire, mindössze néhány kisebb településen nem nyitnak ilyen üzletet, ezeken végső esetben mozgó dohányárusoktól vásárolhatnak ... ...
febr. 23
11:09
Kiegészítené a családi adókedvezményt az NGM (Napi)
Családalapítást és gyermekvállalást segítő új lépések kialakításán dolgozik a szaktárca, az új elképzelések a családi adókedvezményt és a munkahelyvédelmi akciótervet egészíthetik ki. A gyermekvállalás ... ...
febr. 23
11:12
Tévedésből a szomszéd házát újíttatta fel: 7 milliója bánja (Pénzcentrum)
Tévedésből szemközti szomszédja szerkezetkész lakására költött 7 millió forintnyi jüant egy férfi Kínában, mert még nem volt kint az ajtókon a számozás....
febr. 23
11:27
Mégis lehet áfacsökkentés (Napi)
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány ... ...
febr. 23
11:45
3D-s technológiai innovációs fejlesztések a turizmus, az oktatás és a sport szolgálatában (ProfitLine)
Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében támogatott, közel 1,5 milliárd forintos összköltségű SziMe3D projekt legújabb eredményeit ismertették a fejlesztésben résztvevő szakemberek. A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMe3D Kft. által végzett 3D-s technológiai innovációs fejlesztések a turizmus, az oktatás és a sport területén…
febr. 23
11:48
Szocho-kedvezmény: juttatás és könyvelés 2013-ban (Adózóna)
Kinek adható szocho-kedvezmény? Hogyan kell szerepelnie a könyvelésben? Olvasók kérdéseire az Adózóna szakértői válaszolnak.
febr. 23
12:06
Csökkenhet az élelmiszerek áfája (Pénzcentrum)
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány előreláthatóan az idén mégis csökkentheti némely alapvető élelmiszer általános forgalmi adóját....
febr. 23
12:18
E-útdíj - Új kormányhatározat az eszközök beszerzéséről (ProfitLine)
Új kormányhatározat jelent meg a megtett úttal arányos elektronikus útdíj (e-útdíj) kiépítésével kapcsolatban.
febr. 23
12:24
Mitől lehet sikeres egy női vezető? (Napi)
Erről vallott Szűts Ildikó, a Magyar Posta volt vezetője, az OTP jelenlegi kommunikációs igazgatója az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) „Sikeres üzletasszonyok, sikeres női vállalkozások. ... ...
febr. 23
13:18
Lakáshitele küldte padlóra a Barátok Közt sztárját (Pénzcentrum)
Önkormányzati lakásba került a Barátok közt Andrása, R. Kárpáti Péter devizahitele miatt. A sorozatból karakterét kiírták, ezzel együtt szinte azonnal a padlóra került és nem tudta tovább fizetni frank hitelét....
febr. 23
13:24
Így változik a házassági vagyonjog (Napi)
Jelentős változás a házassági vagyonjogi szerződések mainál részletesebb kidolgozása, illetve az ilyen szerződések országos nyilvántartásának bevezetése - hívja fel a figyelmet Tóth Ádám, a MOKK elnöke. ... ...
febr. 23
13:24
Nemzetközi innovációs versenyt hirdet a Telekom csoport (ProfitLine)
A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a Magyar Telekom az MTI-vel.
febr. 23
13:26
Huszonkét oktatót küld el az ELTE BTK (Napi)
Huszonkét oktatójától válik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) - közölte Dezső Tamás, a kar dékánja szombaton. Az egyetemi költségvetési megszorítások miatt március ... ...
febr. 23
13:36
Chikán Attila: nem látszik a fordulópont (Üzlet és Utazás)
Ideális körülmények között 1-2 százalékos potenciális növekedési lehetőség van jelenleg a magyar gazdaságban - mondja Chikán Attila. Az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere szerint bár a kabinetnek nem volt szerencséje a nemzetközi gazdasági helyzettel, az ország lecsúszását csupán erre fogni, nagy tévedés lenne.
febr. 23
13:42
Leépítés kezdődik az ELTE BTK-n (Napi)
Huszonkét oktatójától válik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) - közölte Dezső Tamás, a kar dékánja szombaton. Az egyetemi költségvetési megszorítások miatt március ... ...
febr. 23
13:48
Beindult a Hoffmann-féle fűnyíró, 22 oktatót rúg ki az ELTE BTK (Privátbankár)
Már előző este olyan hírek szivárogtak ki, hogy az elbocsátási hullámban legalább 50 oktatótól szabadul meg az ELTE BTK.
febr. 23
13:54
PayPal: Ha nincs bizalom, nincs e-kereskedelem (Interjú) (Portfolio)
A PayPal közép-kelet európai régiós vezetője, Damien Perillat a múlt héten Magyarországon járt, így a Portfolio.hu személyesen kérdezhette meg, mik az online fizetési vállalat tervei a magyar piacon....
febr. 23
13:57
Informatikusokkal bővítene Budapesten a Morgan Stanley (ProfitLine)
Informatikai szakemberekkel bővítene Budapesten a pénzügyi szolgáltatások területén globális piacvezető Morgan Stanley befektetési bank - tájékoztatták a sajtó képviselőit a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. felső vezetői pénteken Budapesten.
febr. 23
14:12
Elindult a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet kiárusítása (Napi)
A takarékszövetkezettel szemben határidőben 114 hitelező nyújtott be követelést mintegy 39,84 milliárd forint értékben. A Napi Gazdaság hétvégi számának cikkeFelszámolója meghirdette a tavaly nyáron csődbe ... ...
febr. 23
14:24
Obama szerint elkerülhető az automatikus büdzsécsökkentés (Privátbankár)
Az amerikai elnök szerint nem elkerülhetetlen, hogy a kongresszus március 1-jével hagyja életbe lépni az automatikus költségvetési megszorításokat.
febr. 23
14:30
USA - a Pentagon lesz a vesztese a költségvetési szogornak (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök szerint nem elkerülhetetlen, hogy a kongresszus március 1-jével hagyja életbe lépni az automatikus költségvetési megszorításokat.
febr. 23
14:39
Csökkenhet az élelmiszerek áfája (Infostart)
A Vidékfejlesztési Minisztérium az élelmiszerek áfájának csökkentéséről szóló javaslatot nyújt be a március közepére tervezett kormányülésre.

Keresés