2013. február 18. hétfő

febr. 18
0:27
Ellepik a románok és a bolgárok Németországot? (ProfitLine)
Tömegesen vándorolhatnak német nagyvárosokba szegények Romániából és Bulgáriából a két uniós tagország állampolgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások megszűnése után, ami súlyos feszültségekhez vezethet a városi önkormányzatok érdekképviselete szerint - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
febr. 18
4:18
Ismeretlen jótevő aranyrudakat küldözget (ProfitLine)
Négy darab fél kilogrammos és két darab egy kilogrammos aranyrudat küldött egy ismeretlen jótevő a 2011-es cunami által elpusztított japán Isinomaki város egy múzeumának és egy helyi segélyszervezetnek - jelentette a japán sajtó vasárnap.
febr. 18
5:30
Hova jöhet végre a nyugdíj? Idősek is megúszhatják olcsóbban (Pénzcentrum)
Gyakorlatilag két sárga csekk árából fenntartható egy nyugdíjas folyószámla. De azt is meg lehet kockáztatni, hogy a banki szolgáltatások már a postás borravalójából is elérhető bárki számára. Egy nyugdíjas nem csak biztonságban tudhatja a pénzét, de könnyebben is megtakaríthat kisebb összegeket, mintha párnacihában tartaná a teljes nyugdíját. A 65 év felettieknek kerestük meg a legjobb…
febr. 18
6:18
Itt a kilenc legkisebb hazai befektetési alap és ezért jártak így (Privátbankár)
Több száz alap van Magyarországon, a legnagyobbak tőkéje egyenként is százmilliárdos nagyságrendű. De vajon mekkora lehet a legkisebbeké, és miért alakult ez így? Átmenetileg ekkorák, vagy hosszú távon, és túlélhetik-e ezt, vagy fél lábbal a sírban vannak?
febr. 18
6:24
Most kiderül, mit gondol Brüsszel (Portfolio)
Az Európai Bizottság pénteken teszi közzé friss gazdasági prognózisait, amelyek Magyarország szempontjából is kiemelt fontossággal bírnak. A negyedik negyedéves GDP-adatok alulmúlták az elemzők...
febr. 18
6:30
Nemzeti dohányboltok - szélesedő termékpaletta (ProfitLine)
Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnak a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok, amennyiben az Országgyűlés már a mai ülésén elfogadja a trafiktörvény ez irányú módosítását.
febr. 18
6:42
Személygépkocsi üzemeltetése: áfaváltozások 2013-ban (Adózóna)
Nemrégiben két kérdést is kaptam a személygépkocsi üzemeltetését, fenntartását érintő, idén január 1-jén hatályba lépett jogszabályi változással kapcsolatban. Jelen cikk megírására ezek adták az apropót, épp ezért a változás lényegének bemutatásán túl, kitérek az új jogszabályi rendelkezések alkalmazása kapcsán felvetődő gyakorlati kérdésekre, problémákra is.
febr. 18
6:42
Még nem emésztette meg a piac Matolcsyt (Portfolio)
Nagy valószínűséget ad a piac annak, hogy Matolcsy György lesz az új jegybankelnök, de mégis azt gondolja, hogy ez a lépés a forint gyengülésével, illetve a kötvényhozamok emelkedésével jár majd -...
febr. 18
6:54
Mégis szereti a kormány a bankokat (Privátbankár)
Lapértesülés szerint újra leül tárgyalni a Nemzetgazdasági Minisztérium a bankokkal és hitelezésük bővítéséért komoly kedvezményeket ajánlanak majd nekik.
febr. 18
7:03
Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár (HR Portál)
Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár február 27-től - erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
febr. 18
7:03
Újra tárgyalni fog az NGM a bankokkal (ProfitLine)
Újra leül tárgyalni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a bankokkal és hitelezésük bővítéséért komoly kedvezményeket ajánlanak majd nekik - írja a hétfői Magyar Nemzet Pleschinger Gyula adó- és pénzügyekért felelős államtitkárra hivatkozva.
febr. 18
7:05
Kétszer annyi pénz jut az Erasmus programra (HR Portál)
A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló új uniós keretköltségvetésben a fiatalok mobilitását szolgáló Erasmus program kerete növekszik a legnagyobb mértékben, mintegy 40-50 százalékkal - mondta Androulla Vassiliou, az oktatási, kulturális és ifjúsági ügyek EU-biztosa pénteken Brüsszelben.
febr. 18
7:07
A nyugdíj megadóztatása növelhetné a foglalkoztatást (HR Portál)
Az OECD szerint a nyugdíjjellegű juttatások megadóztatása, a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz indexálása, valamint a nők és a speciális munkát végzők korai nyugdíjba vonulását lehetővé tevő utak lezárása növelné Magyarországon a foglalkoztatottak számát és arányát. A Fidesz szóvivője azonban egyértelművé tette, hogy nem lesz nyugdíjadó.
febr. 18
7:09
XVI. Benedek "nem európai utódot szeretne" (HR Portál)
XVI. Benedek pápa utolsó bíborosi kinevezései a távozó egyházfő azon szándékát jelzik, hogy ne európai utód kövesse őt a katolikus egyház élén - mondta a pápa egyik közeli munkatársa a The Sunday Timesnak.
febr. 18
7:11
Országos pedagógus sztrájkot hirdet a szakszervezet (HR Portál)
Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be a PDSZ elnöke.
febr. 18
7:18
Devizapiaci áttekintés-díjmentes webinárium (Portfolio)
Immár hagyományszerűen hétfő délelőtt jelentkezünk a hétvégi tőzsdeszünet utáni devizapiaci áttekintésünkkel. Díjmentes online előadásunkon a kereskedési nagyüzem megkezdése előtt sorra vesszük a...
febr. 18
7:30
Moszkva csöndes volt, Tokió tombol (Privátbankár)
A moszkvai G20 - csúcson elmaradt a beolvasás Japánnak. Több sem kellett a tokiói tőzsdének.
febr. 18
7:36
4,50 százalékra csökkenhet az alapkamat (ProfitLine)
Túljuthatott mélypontján a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdaságainak aktivitási visszaesése, és valószínűleg már megkezdődött az élénkülés - erre a következtetésre jutottak hétvégi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
febr. 18
8:06
Gyengült a forint hétfő reggelre (Infostart)
Csekély mértékben gyengült a forint árfolyama hétfő reggelre: az eurót kora reggel 292,87 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg péntek délután még 292,30 forinton.
febr. 18
8:09
Japán vezetésével erősödtek az ázsiai piacok (ProfitLine)
Többnyire emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a hétvégi G20-as tanácskozást követően, a jen gyengülése jelentős erőt adott a japán piacoknak, ugyanakkor a kínai börzék csökkenést jeleznek.
febr. 18
8:30
Csak az OTP-ben van erő (Portfolio)
A hazai nagypapírok közül csak az OTP jelentett húzóerőt a hazai börzének az elmúlt héten, miközben a többi blue chip inkább nehezéket jelentett. Hosszabb távon egyedül képtelen lesz emelkedni a...
febr. 18
8:30
A Hatoslottó nyerőszámai a 7. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó hetedik heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 685 millió forint....
febr. 18
8:32
Megjelent a pénztárgépekről szóló rendelet (Portfolio)
Megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendelete a pénztárgépek és taxaméterek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek és taxaméterek forgalmazásáról,...
febr. 18
8:34
Zárva lesznek ma az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Nem lesz a hét első napján kereskedés az amerikai illetve a kanadai börzéken, mivel előbbi esetében ma tartják az USA első elnökének szülinapjáról való megemlékezést, Kanadában pedig a család ünnepe...
febr. 18
8:36
Saját részvényt adott el az OTP (Portfolio)
Az OTP 2013. február 14-én 1 362 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
febr. 18
8:42
OTP részvény - mire számíthatunk a héten? (ProfitLine)
A BUX egy hét alatt 1,05 százalékkal, 200,43 ponttal csökkent, és 18 822,96 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül a legjobban, 4,44 százalékkal az Egis erősödött, a legnagyobb vesztes, 6,81 százalékkal a Richter volt. Átlagon felüli forgalom volt kedden a magyar tőzsdén. A mínuszos nyitás után a nap végére a részvényindexet elsősorban az OTP húzta pluszba. A pénzintézet papírjai másfél…
febr. 18
8:44
Szállodát kaphatnak a rendőrök Budapesten (ProfitLine)
Tíz évre ingyenes használatba kaphatja a Hotel Retro Budapest épületét a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
febr. 18
8:48
Nincs megállás a japán börzéken (Portfolio)
A G20-ak találkozója után folytatódott a rali a japán börzéken, míg a jen tovább gyengült. A kínai piacok egy hetes kihagyás után ma lemaradók voltak a távol-keleti régióban. Az USA piacai zárva...
febr. 18
8:48
Alig van "Magyar Termék" a boltok polcain (Pénzcentrum)
Kevesebb mint negyven cég használja termékeinél a Magyar Termék megjelölést, holott az erre vonatkozó szabály lassan fél éve van hatályban - olvasható a Napi Gazdaságban....
febr. 18
8:50
Csökkentik a bankadót - Asztalhoz ül a kormány a bankokkal (Portfolio)
Újra tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal a Nemzetgazdasági Minisztérium, a bankszektor komoly engedményeket kaphat a különadóból, ha növeli a hitelezési aktivitását - nyilatkozta Pleschinger Gyula...
febr. 18
8:52
A bóvli kötvény volt 2012 sztárja (Portfolio)
A magyar piachoz hasonlóan Amerikában is nagyon jó teljesítményre voltak képesek a kötvényalapok 2012-ben, a legjobbak 25-30 százalékos hozamot is fel tudtak mutatni. A Morningstar elemzése szerint...
febr. 18
9:06
Továbbra is 292 felett az euró (Portfolio)
Nincs érdemi változás hétfő reggel a nemzetközi befektetői hangulatban péntekhez képest, azaz a hétvégi G-20 csúcstalálkozó eredményei sem kavarták fel a kedélyeket, így a forint is lényegében...
febr. 18
9:06
Állami kézbe kerülhet az oltóanyaggyártás (Pénzcentrum)
Közös céget alapít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a jelenlegi influenza vakcinagyártó Omninvest....
febr. 18
9:08
Korrekció kezdődhet a hazai parketten (Portfolio)
Szerény pluszban zárhat a piac idehaza Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötőjének véleménye alapján. Csendes kereskedésre számíthatunk ma Európában és idehaza is az amerikai piacok zárva...
febr. 18
9:10
"Az áramszolgáltatók államosításáról beszélni sem szabad" (Portfolio)
Bulgária húsznál több városában tízezrek tüntettek vasárnap a magas áramdíjak miatt: a több helyütt a belvárosok életét is megbénító tiltakozók a kormány távozását és az áramszolgáltatók...
febr. 18
9:12
Gyorsan visszakerülhetünk az uniós szégyenpadra (Portfolio)
Alapvetően a 2014-es folyamatok megítélésétől függ majd, hogy az Európai Bizottság legkorábban májusban javasolni fogja-e a Magyarországgal szemben folyó deficiteljárás megszüntetését. Ha nem is kell...
febr. 18
9:15
Óva intik az országokat a devizagyengítéstől (ProfitLine)
A G20-ak találkozójának záróközleménye nagy port kavarhat a piacokon. Az exportlehetőségek növelése érdekében nem javasolt a devizák gyengítése, óva intik egymást az országok ezen lépéstől, bár Amerika, Európa és számos nagyobb ország is ezt az eszközt alkalmazza.
febr. 18
9:18
Csúszós lejtőn az aranyár (Privátbankár)
Elintézte a múlt héten a nemesfémeket a kínai tőzsde zárva tartása, és az is, hogy Soros György kiszállt az aranyból. Az aranypiac.hu elemzése szerint technikai szempontból kritikus napok jönnek.
febr. 18
9:20
Szállodába költöznek a magyar rendőrök (Privátbankár)
Tíz évre kapná meg az óbudai épületet a rendőrség. Az ingatlan értéke csaknem 500 millió forint. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan pénteken tárgyal a javaslatról.
febr. 18
9:22
Sztrájkol a BBC, mert kétezer embert küldenek el (Privátbankár)
Újságírók kezdtek sztrájkba a BBC-nél, hogy így tiltakozzanak a tervezett elbocsátások ellen, amely öt év alatt 2000 embert érint. Délelőtt már akadozott a hírszolgáltatás.
febr. 18
9:42
Londoni elemzők: kulcsfontosságú hetek jönnek (Portfolio)
A kockázatosabb eszközök piacán a szárnyalást az elmúlt hetekben jórészt a momentumkereskedők hajtották, de a mozgás a kifulladás jeleit mutatja - hívják fel ügyfeleik figyelmét a Bank of America...
febr. 18
9:42
Nagyon lassan halad a diákigazolványok cseréje (Pénzcentrum)
Lassan halad a diákigazolványok cseréje. Bár a régiek kiváltását a kormány azzal is indokolta, hogy az új igazolványok nehezebben hamisíthatók majd, bizonytalan ideig továbbra is olyan matricákkal lehet érvényesíteni őket, amelyek illegális beszerzésére és felhasználására egész iparág települt - írja a Népszava....
febr. 18
9:44
Nem csökken az államadósság (Portfolio)
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012-ben a GDP -2,1 százalékát tette ki. Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított...
febr. 18
9:48
Túl vagyunk a válság nehezén (HR Portál)
Túljuthatott mélypontján a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdaságainak aktivitási visszaesése, és valószínűleg már megkezdődött az élénkülés - erre a következtetésre jutottak hétvégi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Eközben a világ vezető gazdaságait tömörítő G20-as csoport találkozóján a Világbank elnöke is azt hangoztatta, hogy már túl vagyunk a válság…
febr. 18
9:48
Erősödéssel indította a hétfői napot a BUX (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,02 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,04, százalék, a párizsi CAC 40 index 0,20 százalék, a vezető európai részvények árfolyamát követő EU Stoxx 50 gyűjtőindex pedig 0,33 százalék veszteséget mutatott.
febr. 18
9:50
A GDP 79 százaléka volt az államadósság 2012 végén (ProfitLine)
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012-ben a GDP -2,1 százalékát tette ki. Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79 százalékát érte el 2012 végén. Az adósságot 2012-ben 690 milliárd forinttal csökkentette a forint árfolyamváltozása, a nettó adósságfelvétel pedig 373 milliárd forinttal növelte -…
febr. 18
9:54
Tarlós: a főváros adósságának 50-60 százalékát vállalja át az állam (Infostart)
Az adósságátvállalási ráta a főváros esetében nem 40 százalék lesz, hanem ötven és hatvan százalék közötti - mondta Tarlós István főpolgármester hétfő reggel az ATV Start című műsorában.
febr. 18
9:54
Két éves csúcson az államadósság a gyenge forint miatt (Privátbankár)
A tavalyi negyedik negyedévben a hiteltörlesztés csökkentette, a forintgyengülés viszont jelentősen növelte az államadósságot.
febr. 18
9:56
Tonnányi ismeretlen eredetű húst foglaltak le a pénzügyőrök (Infostart)
Műanyag ládában, ömlesztve szállították azt a mintegy egy tonnányi sertéshájat, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága járőrei találtak rá a napokban Hegyeshalomnál.
febr. 18
10:00
Meglepte az NGM-et a rossz növekedési adat (Portfolio)
A számunkra is kicsit váratlanul rossz negyedik negyedéves adat alapvetően külső körülményeknek tudható be - mondta a Kossuth Rádió G7 című műsorában Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium...

Keresés