2013. február 28. csütörtök

febr. 28
4:12
Valutaháború - Magyarország mit tervez? (ProfitLine)
„Miközben a világ vezető pénzügyi döntéshozói egyértelműen elítélik a fizetőeszköz mesterséges gyengítését, mégis egyre több ország alkalmazza azt. A következő hónapokban ezért a szokásosnál mozgalmasabb devizapiacra számíthatunk, a kockázatok megosztása miatt ezért érdemes lehet többféle devizaeszközt, ezen belül is leginkább euró eszközt alkalmazni” – mondta el Horváth István, a K&H…
febr. 28
5:30
Végre itt a lehetőség? Így vehetsz szuperolcsón lakást (Pénzcentrum)
Közel 5 éve folyamatosan esnek az ingatlanárak, ám mivel ezzel párhuzamosan emelkedtek a lakáshitelek kamatai is, hiába voltak olcsóbbak az ingatlanok, vásárolni kevesen tudtak. Tavaly azonban három olyan dolog is történt, ami megváltoztathatja ezt a helyzetet: megjelent az új kamattámogatás és a szocpol, valamint a jegybank kamatvágásainak köszönhetően a piaci alapú hitelek is egyre elérhetőbbek.…
febr. 28
5:39
Nyereséggel és magasabb bevétellel zárta 2012-t a Magyar Telekom (Infostart)
A Magyar Telekom 36,86 milliárd forint nettó nyereséggel zárta 2012-t az előző évi 7,46 milliárd forint veszteség után, a táraság bevételei egy év alatt 1,6 százalékkal 607,13 milliárd forintra nőttek.
febr. 28
6:24
Magyar Telekom: 36,86 milliárd forint nettó nyereség 2012-ben (ProfitLine)
A Magyar Telekom 36,86 milliárd forint nettó nyereséggel zárta 2012-t az előző évi 7,46 milliárd forint veszteség után, a táraság bevételei egy év alatt 1,6 százalékkal 607,13 milliárd forintra nőttek.
febr. 28
6:24
Ilyen volt Simor András jegybankelnöknek (Portfolio)
Jövő héttől már nem Simor Andrásnak hívják a jegybank elnökét, és ilyenkor elkerülhetetlenül beköszönt az értékelések időszaka. Így volt ez hat éve is, és akkor is vállaltuk, hogy egy ilyen...
febr. 28
6:42
Kit érdekelnek a Magyar Telekom számai? Mennyi az osztalék? (Portfolio)
Joggal tehetik fel a befektetők a címben szereplő kérdést, hiszen az utóbbi hetekben csak egy dolog foglalkoztatta az MTel jelenlegi és potenciális tulajdonosait: odaadja-e nekik a menedzsment a...
febr. 28
6:51
Kávé mellé ingyen jár a New York Times 15 cikke (Infostart)
Kávé mellé ingyen jár a New York Times aktuális számából 15 cikk azoknak, akik a Starbucks valamely üzletében vásárolják meg italukat az Egyesült Államokban.
febr. 28
6:53
Siófok közel 3 milliárdot nyert az adósságátvállalással (Infostart)
Az állami adósságátvállalásnak köszönhetően Siófok 4,8 milliárd forintnyi hitelállománya 1,8 milliárd forintra csökken, a hitelátvállalásról szóló szerződést szerdán írták alá Kaposváron - áll a város közleményében.
febr. 28
7:00
150 millió forintot kap telepprogramra Baks (HR Portál)
A Csongrád megyei Baks 150 millió forintból valósítja meg A jövőnek dolgozunk elnevezésű fejlesztési programját: a kezdeményezés a település szinte valamennyi mélyszegénységben élő családja számára komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci támogatást nyújt - írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szerdán.
febr. 28
7:02
Nőtt a nettó adóbevétel Szabolcsban (HR Portál)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kedvezőtlen gazdasági folyamatok ellenére az elmúlt két évben növekedett az adóigazgatóság által kezelt nettó adóbevétel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei adóigazgatósága szerdán.
febr. 28
7:03
Árva- és nyugellátás méltányosságból (Adózóna)
Összefoglaló cikkünkből kiderül, hogy mikor, milyen feltételekkel lehet árvaellátást igényelni.
febr. 28
7:04
Munkahelyeket hoz Közép-Magyarországnak a tehervasút (HR Portál)
A Fidesz szerint munkahelyeket és versenyképességet hoz Közép-Magyarországnak a Tatabánya és Cegléd között megépülő tehervasút - erről Manninger Jenő, fideszes országgyűlési képviselő írt szerdai közleményében.
febr. 28
7:18
Kit érdekelnek a Magyar Telekom számai? Mennyi lesz az osztalék? (Portfolio)
Joggal tehetik fel a befektetők a címben szereplő kérdéseket, hiszen az utóbbi hetekben csak egy dolog foglalkoztatta az MTel jelenlegi és potenciális tulajdonosait: odaadja-e nekik a menedzsment a...
febr. 28
7:27
Átadják a 11 milliárd forint értékű győri kórházberuházást (Infostart)
Csütörtökön adják át a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 11 milliárd forint értékű fejlesztését, az uniós és hazai forrásokból finanszírozott projekt az intézmény történetének legnagyobb beruházása.
febr. 28
7:30
Vége a csillagászati banki bónuszok korának az EU-ban (ProfitLine)
Sikerült előzetes megegyezésre jutniuk az Európai Unió tagállamainak a banki bónuszok maximális mértékéről Brüsszelben csütörtökre virradóra.
febr. 28
7:51
Rés a pajzson: elfogtak egy korrupt adóhatósági tisztviselőt (Privátbankár)
Korrupció gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik munkatársát és öt feltételezett bűntársát a Budapesti Nyomozó Ügyészség szerda hajnalban
febr. 28
7:54
Tovább csökkentette MOL-célárát a Citi (Portfolio)
A MOL negyedik negyedéves gyorsjelentését követően frissítette modelljét a Citi elemzője, a várakozásoktól elmaradó számok hatására a 2013 végi célárfolyam enyhén csökkent, a korábbi 18 481 forintról...
febr. 28
8:03
Új 5 éves csúcs húzták a Dow indexet (ProfitLine)
Sikerült a hétfői botlást teljes mértékben korrigálniuk az amerikai piacoknak, a tegnapi napon pedig a kedvező ingatlanpiaci adat, a tartós cikkek megrendelésének alakulása új 5 éves csúcsra emelte a Dow indexet.
febr. 28
8:06
Módosult az építőipari ágazati kollektív szerződés (HR Portál)
Az új Munka törvénykönyvének megfelelően módosították az építőipari ágazati kollektív szerződést, a dokumentumot Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, valamint Pallagi Gyula, az Építő-, Fa-, és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége elnöke írta alá szerdán Budapesten.
febr. 28
8:08
258 ezer forintot szeretnének keresni a diplomások (HR Portál)
A diplomás munkavállalók átlagos fizetési elvárása 258 000 forint, míg a diplomával nem rendelkezőké 177 000 forint - derül ki az Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég és az AIESEC együttműködésében elkészült Munkáltatói Márka Kutatásból.
febr. 28
8:09
Nem a telefonálás húzza a Magyar Telekom eredményét - még nehezebb év jöhet (Privátbankár)
Növekvő bevételekről és profitról, csökkenő EBITDA-ról számolt be friss jelentésében a Magyar Telekom. A társaság veszteséges lett a tavalyi 4. negyedévben, azonban így is sokat javult az eredmény. Macedónia és az elmaradt adócsökkentés bonyolítja a képet - idén még nehezebb év jöhet.
febr. 28
8:27
40 milliárdos veszteséget termelt tavaly az MNB (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank 2012-ben 39,8 milliárd forint veszteséggel zárt, szemben az előző évi 13,6 milliárd forint nyereséggel, működési költsége tavaly 11,6 milliárd forintot tett ki, ami 230 millióval kevesebb a 2011. évinél - áll az MNB 2012. évi jelentésében, amely szerda este jelent meg az Országgyűlés honlapján.
febr. 28
8:29
Halvány remény: mostantól minden jobb lesz? (Privátbankár)
Havi alapon megállt a magyar gazdaság zsugorodása a Világgazdaság mutatószáma szerint, ám a Gyorsulási Irányadó (GYIA) éves indexe továbbra is visszaesést mutat februárban: januárhoz képest 0,16 százalékkal javult, az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,33 százalékkal esett a mutatószám.
febr. 28
8:36
USA - Csökkenő kényszerértékesítés az ingatlanpiacon (ProfitLine)
Tavaly 5 éves mélypontra csökkent a kényszerértékesített ingatlanok száma az Egyesült Államokban, ugyanakkor továbbra is messze meghaladja az ingatlanpiaci buborék kitörése előtti szintet - közölte csütörtökön a RealtyTrac.
febr. 28
8:38
Visszaüthet az egészségügyben a korkedvezmény (ProfitLine)
A Világgazdaság szerint a szakdolgozók egytizedét is elveszítheti az egészségügy, ha minden arra jogosult él a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazás lehetőségével.
febr. 28
8:39
Baranyay László: a mezőgazdaság kiemelt terület az MFB tevékenységében (Infostart)
A Magyar fejlesztési Bank (MFB) pártpolitikai hovatartozástól függetlenül bárkit finanszíroz, aki hozzá fordul, és megfelel a bank feltételeinek - nyilatkozta Baranyay László a Népszabadságnak.
febr. 28
8:45
Még nem fizetted be a kötelezőt? Akkor felejtsd el a sárga csekket! (Privátbankár)
Akinek az év végén fordult a kötelező biztosítása, ám a március elsejei határidő előtt még nem fizette be az aktuális díjrészletet, csütörtöktől már ne csekken, hanem átutalással, vagy a biztosítónál személyesen intézze a befizetést. Az alkuszok szerint az átfutási idő miatt ugyanis már csak így garantálható, hogy ne szűnjön meg a biztosítási szerződés.
febr. 28
8:48
Raliznak a piacok (Portfolio)
Nagyon jó hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés, melyet egy várakozások feletti lakáspiaci adat valamint Ben Bernanke nyugtató szavai támogattak. A tengerentúli piacok lendülete aztán az...
febr. 28
8:48
Kritikussá válhat a helyzet az egészségügyben: sokan nyugdíjba mennének (Pénzcentrum)
A szakdolgozók egytizedét is elveszítheti az egészségügy, ha minden arra jogosult él a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazás lehetőségével....
febr. 28
8:50
Veszteséges lett az Erste, ahogy várták (Portfolio)
Az elemzők által várt 139 millió eurónál valamivel alacsonyabb, 114 millió eurós nettó veszteségről számolt be csütörtökön az Erste Group Bank. Az osztrák bankcsoport az elmúlt három évre...
febr. 28
8:52
Kivégezték a Groupont (Portfolio)
A tegnapi kereskedés során a befektetők még optimistán várták a Groupon negyedik negyedéves gyorsjelentését, a számok azonban nagy csalódást okoztak. A cég meglepetésszerűen veszteségről számolt be...
febr. 28
8:57
Győrtől 3,4 milliárdnyi adósságot vesz át az állam (Infostart)
Győrtől 3,4 milliárdnyi adósságot vesz át az állam, ez a város hitelállományának 40 százaléka - írta Fekete Dávid (Fidesz) alpolgármester közlése alapján a Kisalföld.
febr. 28
8:59
Nőtt a dinnyetermelési kedv (Infostart)
Nőtt a dinnyetermelési kedv a dél-békési gazdálkodók körében, és országosan is hasonlóak a tapasztalatok: a termőterület bővülése meghaladja a tíz százalékot - mondta Simonka György, a magyar zöldség-gyümölcstermékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos, a dél-békési térség országgyűlési képviselője.
febr. 28
9:03
Kuroda a japán parlament előtt (Privátbankár)
A japán kormány a parlament elé terjesztette csütörtökön jegybankelnök-jelöltjének, Kuroda Haruhikónak, az Ázsiai Fejlesztési Bank agresszív monetáris lazítást támogató vezetőjének a kinevezését.
febr. 28
9:06
Kína felé fordulna a Gazprom: mi lesz Európával? (Portfolio)
Az orosz Gazprom és a kínai CNPC olajtársaság megerősítette, hogy az idei évben megkötik a két ország közötti gázellátási szerződést. Az ár továbbra sem tisztázott - olvasható a Gazprom közleményében...
febr. 28
9:06
Kátyúkár: ha volt tábla, nincs kártérítés (Pénzcentrum)
Nincsen egyszerű dolga annak az autósnak, akinek kocsiján egy kátyú miatt megsérült a gumiabroncs, a felni vagy a futómű. Először is ellenőriznie kell, helyeztek-e ki az út egyenetlenségére figyelmeztető táblát. Ha egyetlen figyelmeztetés sem volt kint, jó esélye van arra, hogy megtérítsék a kárát....
febr. 28
9:08
Kitörési lehetőségek a Wall Streeten (Portfolio)
Amerikában nem fárad a bika, így több papír kitörési ponthoz érkezett, ahonnan komoly rali következhet. Mai elemzésünkben a Pfizer mellett a Boeing és a Merck & Co. grafikonját elemeztük...
febr. 28
9:09
Maradhat az optimista hangulat a piacokon (ProfitLine)
Erős nyitás várható csütörtökön a főbb európai értékpapír piacokon.A határidős indexjegyzések alapján az európai kereskedés kezdete előtt mintegy másfél órával a londoni FTSE 100 indexre 37-43 pont, azaz 0,7 százalék körüli, a frankfurti Xetra DAX indexre 48-49 pont, 0,6 százalék, a párizsi CAC 40 indexre pedig 11-13 pont, 0,4 százalék emelkedést jeleztek előre.
febr. 28
9:10
Újra 296 körül az euró (Portfolio)
Kétszer is közel került a 295-ös szinthez tegnap az euró jegyzése, de nem tudott lefelé átjutni ezen a szinten a kereskedés, ma reggel pedig az egyébként egyértelműen optimista piaci hangulat mellett...
febr. 28
9:11
Meredeken zuhantak a beruházások (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján 2012-ben a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,2%-kal maradt el az előző évitől. A csökkenő trend az év negyedik negyedévét és a 2012-es évet egyaránt jellemezte. A 2012. IV. negyedévi nemzetgazdasági beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,9%-kal, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított indexek alapján 3,7%-kal…
febr. 28
9:12
Milyen lesz a digitális HR 2013-14-ben? A kikristályosodott trendek (HR Portál)
Számos tanulmány született már a közösségi média HR-célú felhasználásáról, de azt csak kevesen gondolták, hogy megingathatja az állásportálok toborzási funkcióját. Nos, ez - és még sok minden más - következett be 2012 végére a tengerentúlon.
febr. 28
9:12
Felfele húzhatják a magyar piacot is, fókuszban az MTelekom (Portfolio)
Alapvetően kellemes hangulatú napra számít Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője. A blue chipek többsége ma felfele veheti az irányt, a Magyar Telekomot az osztalékkal kapcsolatos bejelentések...
febr. 28
9:14
Matolcsy: megszorítások nélkül sikerült (Portfolio)
Matolcsy György szerint "óriási bravúrt, gazdaságtörténeti fordulatot" hajtott végre a magyar kormány az elmúlt pár évben, mert Magyarország "az állandó pénzügyi fenyegetés alatt álló csoportból...
febr. 28
9:16
Tovább zuhantak a beruházások (Portfolio)
A tavalyi negyedik negyedévben a beruházások volumene 3,7 százalékkal maradt el az előző negyedévi teljesítményhez képest szezonálisan kiigazított értelemben, vagyis folytatódott ezen fontos...
febr. 28
9:18
Mégis 50 forintos osztalék az MTeltől? (Portfolio)
A Magyar Telekom ma délután jelenti be a tavalyi eredmény után fizetendő osztalék mértékét. A menedzsment továbbra is tartja, hogy az elsődleges szempont az osztalék meghatározásakor az...
febr. 28
9:21
Nagyon megugrottak az árak a gyógyszer- és az energiaiparban (Privátbankár)
A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 2013. januárban a 1,4 százalékkal magasabbak voltak az előző havinál. A növekedést alapvetően a feldolgozóipari ágazatokban regisztrált árváltozások okozták. A legnagyobb mértékben a gyógyszergyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása, valamint a villamosberendezés-gyártás árai emelkedtek.
febr. 28
9:23
Mélyen alszik a Pannon Puma: tovább estek a beruházások Magyarországon (Privátbankár)
2012-ben a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,2%-kal maradt el az előző évitől - a negyedik negyedévben és az év egészében is csökkent a mutató értéke.
febr. 28
9:24
Matolcsy ma lezárt egy korszakot (Portfolio)
Matolcsy György szerint "óriási bravúrt, gazdaságtörténeti fordulatot" hajtott végre a magyar kormány az elmúlt pár évben, mert Magyarország "az állandó pénzügyi fenyegetés alatt álló csoportból...
febr. 28
9:26
Csökkentek a nyersanyagárak - A gyapot viszont ralizott (Portfolio)
Csökkent a legfontosabb nyersanyagok ára a tegnapi kereskedés során, az irányadó Dow Jones UBS árupiaci index 0,36 százalékkal zárt alacsonyabban. A dollár fontosabb devizákkal szembeni gyengülése...
febr. 28
9:28
Japán nem tud lemondani az atomenergiáról (Portfolio)
Japán újraindítja leállított atomreaktorait, amint végeztek biztonsági átvizsgálásukkal - közölte Abe Sindzó japán miniszterelnök. A kormányfő parlamenti felszólalásában a stabil áramellátás...

Keresés