2013. február 10. vasárnap

febr. 10
4:18
Az Ötöslottó nyerőszámai a 6. héten (Pénzcentrum)
Olvasóink élőben követhetik az Ötöslottó sorsolását. A heti főnyeremény 505 millió forint....
febr. 10
4:45
Gyorshajtás, traffipax? Mennyi a bírság mértéke? (ProfitLine)
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási…
febr. 10
7:15
Vas, akarat: költözik a kínai piac? (HVG)
Építési engedély nélkül, ötezer mobil bódéból gigantikus méretű ázsiai piacot húzhat fel egy cég a TriGránit telkén, a Pólus Center mellett – a kerület tiltakozása ellenére.
febr. 10
7:21
BÉT: Emelkedés után csökkent a részvényindex a héten (Infostart)
Kétheti emelkedés után a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkent a héten, miközben a forgalom csaknem 25 százalékkal nőtt.
febr. 10
8:12
Vágyfokozó masszázs, szerelmi bájital Valentinra: készülnek a szállodák (Pénzcentrum)
Évről-évre egyre nagyobb üzletet látnak a kereskedelmi szállásadók a február 14-i Valentin-napban. A szerelmesek ünnepe - illetve az azt követő hétvége - vonzó időpont a romantikus utazásokra, a wellnessre, a kikapcsolódásra. A bónuszos/kuponos cégeknél is felpörögnek a foglalások ezekben hetekben - már a külföldi utak is népszerűek....
febr. 10
8:30
A tönk szélén - Így untunk rá a plázákra (Portfolio)
A világ első plázája 1956-ban nyitott meg Amerikában, Minneapolis külvárosában. Az épületet jegyző Victor Gruen ötlete természetesen nem a semmiből született. A bevásárlóközpontok evolúciója...
febr. 10
8:36
Orbán: nagyon sok pénzt kerestünk Magyarországnak (ProfitLine)
Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő - összegezte az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló uniós csúcstalálkozó eredményét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban. Azt mondta: a…
febr. 10
8:48
Tévhit, hogy kiugróan magas a rokkantnyugdíjasok aránya (Portfolio)
Az elmúlt években számtalan változás történt a nyugdíjrendszerben, az intézkedések legfőbb célja az volt, hogy alacsonyabb szintre szorítsa a nyugdíjrendszer fenntartásából fakadó terheket. A...
febr. 10
9:06
Dunántúlon havazik a legerősebben - járhatatlan út sehol sincs (orientpress)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának vasárnap reggeli jelentése alapján szinte az ország teljes területén havazik vagy szállingózik a hó. A társaság szakemberei és munkagépei megállás nélkül végzik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, de a folyamatos havazás nyomán a csapadékos területeken a fő- és a mellékutak egyelőre havasak, hókásásak.
febr. 10
9:09
A MOL-OTP páros okozta a legnagyobb izgalmakat a héten (ProfitLine)
Kétheti emelkedés után a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkent a héten, miközben a forgalom csaknem 25 százalékkal nőtt. A BUX egy hét alatt 0,32 százalékkal, 334,77 ponttal csökkent, és 19 023,39 ponton zárt pénteken.
febr. 10
9:33
Jó állást keres, diploma nélkül? Itt a fizetési lista! (Napi)
Bár diploma nélkül minden statisztika szerint nehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon, azonban van néhány állás, ahol jóval az átlag felett kereshetünk. Péknek, hentesnek, technikusi pozíciókba és egyes ... ...
febr. 10
9:42
A MÁV START és a GYSEV közös közbeszerzésen (ProfitLine)
A MÁV-START és a GYSEV részére beszerzendő motorvonatok finanszírozásának kérdésében a közeljövőben születhet kormányzati döntés - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére.
febr. 10
9:45
Orbán Viktor: növekszik az egy főre eső uniós támogatásunk (Infostart)
Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő - összegezte az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló uniós csúcstalálkozó eredményét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban. Azt mondta: a…
febr. 10
9:51
A következő úniós büdzsé kihúzhatná a kkv-kat a bajból (Privátbankár)
Életbevágó lenne a hazai kkv-k számára, hogy az uniós forrásokat célzottan, közvetlenül a gazdaságfejlesztésre, a növekedésre, legfőképpen a kkv-szektor fejlődésére fordítsák és és a felhasználható forrás nagysága többszöröse legyen a jelenlegi keret 15 százalék alatti arányának.
febr. 10
9:53
Orbán: megharcoltunk a pénzünkért, de el is kell tudnunk költeni (Privátbankár)
A kormányfő szerint a világ kezdi megszokni, hogy Magyarország kiáll magáért, Orbán Viktor elárulta mennyi pénzt sikerült "elhozni Brüsszelből". A miniszterelnök fáradt és boldog, de azt mondja, nem dőlhetünk hátra. Azt is mondta, "az oroszokkal egyenesbe jöttünk".
febr. 10
10:00
Szabadul részvényeitől a Google vezetője (Portfolio)
Részvényeinek csaknem felétől megválik a Google elnöke, Eric Schmidt, amivel közel 2,5 milliárd dollárra tehet szert a cégvezető - írja a CNBC. Elemzők szerint azonban a befektetőknek nincs okuk...
febr. 10
10:09
A piaci szereplők szerint jövő héten jöhet a magyar devizakötvény (Privátbankár)
Kétheti emelkedés után a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkent a héten, miközben a forgalom csaknem 25 százalékkal nőtt.
febr. 10
10:15
Mire költsük az uniós forrásokat? (ProfitLine)
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) számára rendkívül fontos lenne, hogy a következő, 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban a források túlnyomó része célzottan, közvetlenül a gazdaságfejlesztést, a növekedést, legfőképpen a kkv-szektor fejlődését szolgálja, és a felhasználható forrás nagysága többszöröse legyen a jelenlegi keret 15 százalék alatti arányának - mondta Krisán…
febr. 10
10:57
Krisán: gazdaságfejlesztésre kellene fordítani az uniós források túlnyomó részét (MaHu)
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) számára rendkívül fontos lenne, hogy a következő, 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban a források túlnyomó része célzottan, közvetlenül a gazdaságfejlesztést, a növekedést, legfőképpen a kkv-szektor fejlődését szolgálja.
febr. 10
11:06
Orbán: soha nem volt ilyen előnyös az uniós tagság a magyaroknak (Napi)
Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő - összegezte az EU 2014 ... ...
febr. 10
11:06
Koltay Gergely: 'a zene papjai vagyunk' (orientpress)
A Kormorán alapító tagja sohasem akart zenész lenni, művészi karrierjét festőként vagy grafikusként képzelte el. Szülei hatására mégis a színház és a zenélés felé fordult. Koltay Gergely a gyerekszínészkedést és a klasszikus zenei tanulmányokat követően találta ki a folk rock zenei stílust. Az új progresszív műfaj elsőként ötvözte a népzenét és a rockzenét. Az együttes 37 éve zenél, jelenleg…
febr. 10
11:12
Elkészült a hétéves költségvetés (Népszava)
Csaknem 26 órányi tárgyalás után tegnap elfogadták az EU állam- és kormányfői az unió 2014-2020 közötti költségvetését. A kompromisszum szerint a Horvátországgal együtt 28 tagú EU a következő hét évben 960 milliárd eurós kötelezettségvállalást és 908 milliárd eurós kifizetést vállalhat. Magyarország a tervek szerint 7080 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthat a közösből.
febr. 10
11:12
Elképesztő, ami a lakások árával történik: megdöbbentő számok (Pénzcentrum)
Leszámítva azokat, akiknek még nem volt lakása és az elmúlt években léptek a lakáspiacra (első lakásvásárlók), valamint azokat, akik komoly megtakarításokkal rendelkeztek (befektetők), magyar családok százezreinek rémálom az, ami a hazai lakáspiacon és azon belül is a lakásárakkal kapcsolatban az elmúlt néhány évben tapasztalható. A NAV és a KSH adatainak segítségével megvizsgáltuk az elmúlt négy…
febr. 10
11:24
Szinte mindenhol havazik - ilyen utakon autózhat (Napi)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának vasárnap reggeli jelentése alapján szinte az ország teljes területén havazik vagy szállingózik a hó. A csapadékos területeken a fő- és a mellékutak ... ...
febr. 10
11:30
A franciák felkészültek az érintésmentes mobilfizetésre (Portfolio)
Franciaországban már több mint 2,5 millió érintésmentes fizetésre alkalmas mobiltelefon van forgalomban, emiatt az iparág felkészültnek mondható a mobilfizetések széleskörű elterjedésére - írja a...
febr. 10
11:30
A korábbinál is mélyebbre süllyedhetett a gazdaság (168 Óra Online)
Az előző évinél 110 milliárddal rosszabbul indult az év a költségvetésben, mert kevesebb volt a bevétel, több a kiadás, mint tavaly. Az államháztartás legnagyobb szektora, a központi költségvetés veszteséggel zárta az első hónapot, amire 2008 óta csak egyszer, 2011-ben volt példa.
febr. 10
12:00
Figyelmeztetés az OMSZ-től - itt várható a legtöbb hó (Napi)
Hétfő hajnalig további 3-8 centiméternyi hó hullhat az ország középső és északi részén, főként Pest megyében, az Északi-középhegységben, valamint a Dunazug-hegységben - olvasható az Országos Meteorológiai ... ...
febr. 10
12:24
86 milliárdos vonattender - egyelőre nincs kormányzati jóváhagyásra (Népszava)
A MÁV-START és a GYSEV részére beszerzendő motorvonatok finanszírozásának kérdésében a közeljövőben születhet kormányzati döntés, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére.
febr. 10
12:30
Jön a nagy Obama-beszéd (Privátbankár)
Várhatóan nagyon széleskörű beruházásokat jelent be kedden be az amerikai elnök.
febr. 10
12:36
Lóhúsbotrány: a románok visszautasítják a vádakat (HVG)
Több román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst. Dragos Frumosu, a román élelmiszeripari szakszervezet elnöke vasárnap újságíróknak azt mondta, hogy a húsexportőröket Romániában is rendszeresen ellenőrzik, de átvételkor a francia importőrnek is kötelessége ellenőrizni az áru minőségét.
febr. 10
12:54
Lóhúsbotrány: a románok tiltakoznak, a franciák is bűnrészesek (Napi)
Több román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst. Dragos Frumosu, a román élelmiszeripari szakszervezet elnöke vasárnap újságíróknak ... ...
febr. 10
13:03
Újraindul a japán atomerőmű-építés (Privátbankár)
A japán vállalatok szomjazzák az atomenergiát, ezért újra indul az erőművek építése a nemzetközi piacokon is.
febr. 10
13:12
Orbán Viktor: növekszik az egy főre eső uniós támogatásunk (orientpress)
Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő - összegezte az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló uniós csúcstalálkozó eredményét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban.
febr. 10
13:18
Nagy bajban a magyar fitnesz nagyasszonya: frankhitelben úszik (Pénzcentrum)
Bíró Ica saját vállalkozását kénytelen feláldozni, hogy kifizesse tartozását - írta a Blikk. Az egykori Metal Lady teljesen eladósodott, aminek legfőbb oka, egy a fitneszklubját devizakölcsönből indította be....
febr. 10
13:30
Orbán-felszólalással indul a hét (Napi)
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A képviselők a ház idei első, kétnaposra tervezett ülésén elfogadhatják az új Polgári törvénykönyvet ... ...
febr. 10
13:30
Visszatér az atomerőmű-piacra Japán (HVG)
Japán kétéves szünet után visszatér az atomerőmű-építés nemzetközi piacára, jelentős hátránnyal a versenytársakhoz képest - jelentette a tokiói Nikkei című lap vasárnap. Az újság szerint a japán kormány tárgyalásokat kezdett a szaúd-arábiai kormányzattal atomreaktorok szállításáról.
febr. 10
13:32
6-7 százalékkal is nőhet az indiai GDP (HVG)
India gazdaságának növekedése várhatóan 6-7 százalékosra gyorsul a következő, áprilissal kezdődő költségvetési évben a most folyó költségvetési év 5,5 százalékos üteméről - ezt jósolta hétvégén Palaniappan Csidambaram indiai pénzügyminiszter.
febr. 10
13:39
Felgyorsulhat India gazdasági növekedése (MaHu)
India gazdaságának növekedése várhatóan 6-7 százalékosra gyorsul a következő, áprilissal kezdődő költségvetési évben a most folyó költségvetési év 5,5 százalékos üteméről - ezt jósolta a hét végén Palaniappan Csidambaram indiai pénzügyminiszter.
febr. 10
13:54
Nyilvános adóbevallással védekezik a spanyol kormányfő (Portfolio)
Ígéretéhez híven nyilvános adóbevallásokkal védekezik a spanyol kormányfő a másfél hete kirobbant korrupciós botrányban, de az ellenzéki szocialisták szerint a bemutatott dokumentumok nem adnak...
febr. 10
14:03
Külföldi sajtó Magyarországról - a kisebbségi jelképhasználatról (ProfitLine)
A kisebbségi jelképhasználat körül kirobbant magyar-román vitáról közölt beszámolót a Spiegel Online német hírportál.
febr. 10
14:33
Balog: 120 milliárdból újul meg a Városliget (MaHu)
Öt év múlva adják át a megújult Városligetet az új múzeumi negyeddel a kormány tervei szerint. A projektre a kormány 120 milliárd forintot fordít, jórészt uniós forrásból.
febr. 10
14:39
Így jártunk - Siker vagy kudarc a magyar eredmény? (Napi)
A pénteken, kemény tárgyalások után megszavazott többéves uniós költségvetés Magyarország szempontjából forrásvesztéssel jár. Diplomáciai siker, vagy bukás a magyar eredmény? Cikkünkben végigvesszük, honnan ... ...
febr. 10
14:42
Elhunyt Kézdy György (orientpress)
Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál - közölték az MTI-vel a művészhez közel álló források.
febr. 10
14:48
Költségvetési politika: a gazdák lenyomták az adófizetőket (Népszava)
Soha korábban nem volt példa az európai uniós keretköltségvetés megkurtítására - emelte ki a német sajtó az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácsában az EU 2014 és 2020 közötti büdzséjéről kötött pénteki megállapodással kapcsolatban.
febr. 10
14:48
Egyre pesszimistábban látják a jövőt az elemzők (Portfolio)
Az elmúlt fél évben folyamatosan nőtt az elemzők gazdasági kilátásokkal kapcsolatos pesszimizmusa - derül ki az Economist legfrissebb felmérésének eredményeiből. A változás Spanyolország és Hollandia...
febr. 10
15:09
Nem véletlen, hogy éhségmenetek vannak (ProfitLine)
MSZP alelnöke szerint nem véletlen, hogy éhségmenetek vannak ma Magyarországon. Gúr Nándor vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány az elmúlt három évben a szegény embereknek nem adott, hanem éppen elvett tőlük.
febr. 10
15:24
Lóhúsháború: a románok a franciákra mutogatnak (Népszava)
Több román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst - és a franciák felé tereli a botrányt.
febr. 10
15:24
Erről beszél hétfőn Orbán a parlamentben (2.) (Portfolio)
Főként az uniós keretköltségvetés elfogadásával záruló rendkívüli EU-csúcstalálkozó, de a moszkvai munkalátogatás és a török miniszterelnökkel lezajlott hivatalos tárgyalás is szóba kerülhet Orbán...
febr. 10
15:24
A románok cáfolnak, a britek iszonyú dühösek az EU-ra (168 Óra Online)
Az EU-társállamokból érkező hústermékimport felfüggesztését javasolta vasárnap a brit parlament illetékes szakbizottságának vezetője, miután a brit hatóságok külföldi alapanyagból gyártott, marhahúsosként árult készítményekben nagy mennyiségű lóhúst találtak.
febr. 10
15:27
Minden gyerek kapjon könyvet február 14-én (orientpress)
Közösségi programot kezdeményez az országban a Magyar Gyermekirodalmi Intézet: a Nemzetközi Könyvajándék Nap keretében a szervezők arra kérik a felnőtteket, hogy február 14-én ajándékozzanak a környezetükben élő gyerekeknek egy-egy könyvet, így növelve az olvasás szeretetét a fiatalabb korosztály körében.

Keresés