Július végétől a világ egy sor vezetője elvonul jól megérdemelt nyaralására. Korábban gyakorta fényűző körülmények között töltötték el a szabadság két-három hetét, most azonban több elnök és kormányfő kénytelen volt szűkebbre húzni a nadrágszíjat.
Ellentmondásos hírek érkeztek tegnap Aleppóból, ahol továbbra is heves harcok folynak Bassár el-Aszad katonái és a felkelők között. A roppant technikai fölényben lévő kormánypárti katonáktól tankokat zsákmányoltak a lázadók, akik így könnyedén támadták a városban lévő ellenséges objektumokat. Találat érte a helyi katonai bíróság épületét, a kormányzó Baath Párt székházát, és egy rendőrőrsöt is.
Ma kell hitelesítenie a román alkotmánybíróságnak a Traian Basescu menesztését célzó, vasárnap megtartott népszavazás eredményét. Az államfő felfüggesztését kezdeményező Szociális-Liberális Szövetség (USL) és a Ponta-kabinet nem tud beletörődni a technikai kudarcba. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva arra kérik az alkotmánybíróságot, hogy az 50 százalék alatti részvétel ellenére is nyilvánítsák…
Az amerikai kongresszus vezetői bejelentették, hogy megállapodtak egy hat hónapos költségvetésben. Ezáltal elhárult annak a veszélye, hogy a kormányzat a választások előtt fizetésképtelenné váljon.
Újabb szankciókat rendelt el az iráni olaj- és petrolkémiai szektor ellen és az azt segítő bankok ellen Barack Obama amerikai elnök annak érdekében, hogy az iszlám köztársaságot visszatérítse nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez.
Izrael még nem hozott döntést az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásról. Mindezt Benjámin Netanjahu miniszterelnök jelentette ki egy kedd esti televíziós nyilatkozatban.
A mexikói, a kolumbiai, az amerikai és a magyar menedékkérők éltek tavaly a leggyakrabban a kanadai egészségügy ingyenes szolgáltatásaival - közölte hivatalos adatokra hivatkozva a montreali The Gazette.
Viktor Juscsenko volt ukrán államfő vezeti a Mi Ukrajnánk párttömörülés listáját a parlamenti választásokon - így döntött a Mi Ukrajnánk keddi, estébe nyúló kongresszusa.
A román alkotmánybíróság több órás ülés után szerdán másnapra halasztotta a döntést a felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás érvényessége ügyében és további dokumentumokat kért különböző állami intézményektől.
A román alkotmánybíróság több órás ülés után szerdán másnapra halasztotta a döntést a felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás érvényessége ügyében és további dokumentumokat kért különböző állami intézményektől.
Továbbra is a lehetséges legjobb, "AAA" minősítést és az arra vonatkozó stabil kilátást tart érvényben Németországra vonatkozóan a Standard and Poor's hitelminősítő intézet.
Felemásra sikeredett az amerikai republikánus elnökjelölt külföldi körútja, korántsem vált olyan diadalmenetté, mint Barack Obama 2008-as nemzetközi bemutatkozása. Mitt Romney minden állomáson bakot lőtt, megsértette vendéglátóit, s többször szembement a jelenlegi amerikai külpolitikával.
Megszavazta a francia parlament Francois Hollande elnök reformcsomagját. Egyebek mellett emelik a gazdagok és a vállalatok adóterheit, s megsemmisítettek néhány olyan törvényt, amelyeket még Nicolas Sarkozy elnöksége alatt fogadott el a parlament.
A dél-olaszországi Catanzaróban a napokban elfogták Domenico Arenát, a Pesce nevű klán főnökét. Őrizetbe vétele mérföldkő lehet Calabria tartomány életében. Először fogtak el ugyanis olyan személyt, akiről kiderült: "becsületbeli ügyből" gyilkolt meg egy nőt.
"Kétes faügyletek" címszóval vádat emeltek az egyik legismertebb orosz blogger, Alekszej Navalnij ellen, aki bejegyzéseiben rendszeresen élesen bírálja Vlagyimir Putyin elnököt. Az ellenzék szerint nyilvánvaló politikai támadásról van szó.
Másfél millió autót hív vissza szervizbe világszerte a Toyota a hátsó híd nyomtávrúdjai beállításának ellenőrzésére - jelentette be az autógyár németországi leányvállalata csütörtökön Kölnben.
Aggasztotta páciensének viselkedése azt a pszichiátert, aki James Holmest kezelte - közölte internetes kiadásában jól értesül forrásokra hivatkozva a CNN. Holmest azzal vádolják, hogy a Colorado állambeli Aurorában egy mozielőadáson agyonlőtt 12 embert, további 58-at pedig megsebesített.
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
Két magyar állampolgárságú férfit vett őrizetbe a Duna-delta területén a román határrendőrség, mert kendert termesztettek nyaralójuk mellett - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
A román alkotmánybíróság csak szeptember 12-én hozza meg határozatát arról, hogy érvényes volt-e a felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazás, hogy időt biztosítson a választási névjegyzék ellenőrzésére.
Alig hihetően 5,72 ezreléknyi alkoholt mértek a rendőrök egy 43 éves cseh nő vérében, akit csütörtökön délelőtt a morvaországi Otrokovicében ellenőriztek.
Kis híján összeütközött három amerikai belföldi utasszállító repülőgép a Ronald Reaganről elnevezett washingtoni repülőtér közelében - közölte csütörtökön a The Washington Post.
Ötven milliárd forintot veszített az állam a sukorói King's City meghiúsulásával - alsó hangon ennyi adót fizetett volna be működésének első tíz éve alatt a kaszinó üzemeltetője a költségvetésbe. A várt bevétel helyett az államnak eddig csak kiadása volt az ügyön, ráadásul jelentős kártérítési igénnyel is szembe kell néznie.
Olaszországban a pártoknak mihamarabb meg kell állapodniuk a választási törvényről. A megállapodás azonban egyre nehezebbnek tűnik. Jövő év tavaszán rendezik meg a következő parlamenti választást.
A feketeöves cselgáncsozó, egykori szentpétervári bajnok, Vlagyimir Putyin orosz államfő tegnap, hét év kihagyás után Londonba látogatott. Putyin magánemberként érkezett a brit fővárosba, ahol az orosz cselgáncsozók olimpiai szereplését szerette volna személyes jelenlétével támogatni, ugyanis, bár több sportágban jeleskedik, kedvence a dzsúdó.
Elégedetten nyugtázza a német sajtó, hogy az egykori kancellár, a ma is rendkívül népszerű politikus-legenda és erkölcsi ikon Helmut Schmidt sikerrel dolgozta fel 91 éves felesége 2010-es halálát és új élettársra talált egykori munkatársa személyében, akinek életkorát a lapok nem firtatják, de sokat mond, hogy Schmidt szerint 1955 óta ismerik egymást Ruth Loah-val.
A klímaváltozás valóban zajlik, s fő oka az emberi tevékenység, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása. Ez a megállapítás nem új, hiszen az ENSZ klímaváltozási kormányközi testülete, az IPCC már vagy két évtizede hasonló eredményre jutott. Most egy új amerikai tanulmány is megerősíti az adatokat. A dolog pikantériája, hogy a Berkeley Kaliforniai Egyetem kutatását a klímaváltozást tagadó…
A holokauszt egy nagy hazugság - mondta a Hamasz terrorszervezet szóvivője, Fawzi Barum. A gázai tisztségviselő annak kapcsán ismertette a Hamász álláspontját, hogy a múlt héten Auschwitzba látogatott és lerótta kegyeletét a haláltábor másfél millió áldozata emléke előtt a rivális palesztin szervezet, a Palesztin Hatóság egyik képviselője, Ziad al-Bandak, Mahmud Abbasz palesztin elnök vezető…
Az ENSZ-megfigyelők szíriai mandátumának meghosszabbítása mellett foglalt állást a világszervezet főtitkára. Kína sajnálatának, egyben megértésének adott hangot amiatt, hogy lemond közvetítői tisztségéről Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja.
Barack Obama amerikai elnök azzal tréfálkozott a floridai Orlandóban, hogy hét végi születésnapjára Floridát szeretné megkapni ajándékként, amely állam döntő fontosságú lesz a november 6-i elnökválasztáson.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint az ukrán állam 154 ezer euró kártérítést köteles fizetni annak a nyugat-ukrajnai férfinak, akit rendőrök úgy összevertek, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedett.
Amerika-szerte csókolózással tiltakoznak pénteken a homoszexuálisok a Chick-fil-A gyorséttermi lánc üzletei előtt, mert annak vezetője megítélésük szerint melegházasság-ellenes nyilatkozatra ragadtatta magát.
Három év komoly megszorításai árán elért törékeny gazdasági stabilitást fenyegeti a bukaresti politikai válság. Az államfő menesztésére kiírt referendum érvénytelen, de a szociál-liberális szövetség mindent megpróbál, hogy megakadályozza Basescu visszatérését, annak ellenére, hogy egész Európa figyelmeztette őket: elvárják a demokratikus jog- és játékszabályok tiszteletben tartását. Bukarest most…
Az ENSZ Közgyűlés tegnap egyszerű többséggel megszavazott egy határozatot, amelyben elítélik a szervezet saját testületét, a biztonsági tanácsot (BT), amiért az képtelen volt megfékezni a Szíriában tomboló erőszakot. A határozat célja, hogy nyomás alá helyezze és cselekvésre bírja a BT öt állandó tagját. Moszkva és Peking már háromszor akadályozta meg, hogy a BT szankciókkal sújtsa Damaszkuszt.
Brüsszelt egyre több bírálat éri amiatt, hogy miközben súlyos megszorításokat vár el a tagországoktól, az Európai Unió központjára mintha nem vonatkoznának a költségcsökkentő intézkedések. Sőt, mint a Der Spiegel által közölt összeállításból kiderül, az Európai Unió alkalmazottai nagyon is jól megélnek munkájukból.
Ma tárgyal a csütörtökön megalakult egyiptomi kabinet egy esetleges kölcsön részleteiről - számolt be róla a Reuters hírügynökség. Mint azt Hasim Mohamed Kandil, egyiptomi miniszterelnök elmondta, a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulnak hitelért a megtépázott egyiptomi gazdaság rendbetétele érdekében. A kormányfő a gazdasági válság leküzdését, valamint a romló biztonsági helyzet javítását…
A Gorilla-ügy kapcsán ismertté vált Anna Bubeníková tagja annak az uniós bizottságnak, amely privatizációs tanácsokat ad Görögországnak - számolt be róla tegnap a szlovák média. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által felállított háromtagú testület feladata, hogy segítse a bajba jutott uniós tagállamot abban, hogyan tudná privatizálni az állami…
Ketten szabadlábon védekezhetnek, egy férfi pedig előzetesben marad a három békeaktivista közül, akik a nukleáris fegyverek ellen tiltakozva, a védőkerítéseken áthatolva eljutottak az amerikai kormány egyetlen olyan létesítményének a faláig, amelyben fegyvergyártásra alkalmas uránt tárolnak, kezelnek és dolgoznak fel.
A szíriai felkelők szombatra virradóra megostromolták a szíriai állami televízió aleppói székházát, miközben Damaszkusz külterületén heves harcok folytak a reguláris hadsereg alakulatai és a felkelőkhöz átállt katonák között - jelentette a magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező szervezet és a Sana hivatalos szíriai hírügynökség.
Három egyéni választókerületben indít képviselőjelölteket a 2012. október 28-ra kitűzött ukrajnai parlamenti választásokon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) - döntött szombaton a magyar szervezet választmánya Nagyszőlősön megtartott ülésén.
Az elmúlt időszak alatt egyértelművé vált, milyen politikát is kíván folytatni Francois Hollande - állapították meg francia lapok annak kapcsán, hogy száz napja választották meg Nicolas Sarkozy utódjának. Hollande szinte mindenben szakítani akar elődjével, ugyanakkor a reformokat sem sieti el.
Első alkalommal rendezik meg Garamkövesden (Kamenica nad Hronom) a Garammenti Nyitott Pincék elnevezésű fesztivált. Az augusztus 11-i rendezvény szervezői a terület éledező borászatára és a garammenti borok kiváló minőségére szeretnék ráirányítani a közönség figyelmét.