2012. szeptember 1. szombat

szept. 1
6:09
Erős Amerikát sürgetnek (Kripto Akadémia)
Rocksztárként fogadták a republikánus konvención az elefántos párt alelnökjelöltjét. Paul Ryan szerdán este mondta el a jelölést elfogadó beszédét. A 42 éves wisconsini képviselő szerint Barack Obama nem teljesítette ígéreteit, s négy év helybenjárás után fordulatra van szükség Amerikában. Condolezza Rice volt külügyminiszter és John McCain, a 2008-as republikánus elnökjelölt egyaránt azt…
szept. 1
6:11
Forró ősz várható Olaszországban (Kripto Akadémia)
Olaszországban forró ősz várható a belpolitikában. Továbbra is tartja magát a hír, amely szerint már ősszel előrehozott választást rendezhetnek. A kormány munkáját mindkét oldalról bírálják, részben amiatt, mert a reformok a vártnál lassabban haladnak. A közvélemény is egyre kevésbé bízik Mario Montiban, ám az olasz miniszterelnököt még mindig a legszavahihetőbb politikusnak tartják.
szept. 1
6:13
Drámai a szíriai menekültek helyzete (Kripto Akadémia)
Nem zárja ki a katonai csapást Szíria ellen London és Párizs. William Hague közölte, a Törökország által a menekültek számára követelt védelmi zóna létrehozása nem valósítható meg katonai beavatkozás nélkül.
szept. 1
6:15
Nem foglal állást Brüsszel a Mikó-ügyben (Kripto Akadémia)
Az RMDSZ Európai parlamenti képviselőinek megkeresésére Viviane Reding uniós igazságügyi biztos levelében úgy reagált "Az Európai Bizottság nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába, és nem áll jogában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó egyéni eljárásokban".
szept. 1
6:17
Kassai menet a kettős állampolgárságért (Kripto Akadémia)
Háromszáz résztvevőre számítanak a kassai alkotmánymenet szervezői - adta hírül a bumm.sk honlapja. A szombaton sorra kerülő felvonulással a résztvevők az alkotmány megtartását, a kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételét követelik.
szept. 1
8:33
Azeri baltás gyilkos - Obamát aggasztja a kegyelem (Kripto Akadémia)
Barack Obama aggódik a Ramil Safarovnak adott azeri elnöki kegyelem miatt, s Washington arra kéri Budapestet, magyarázza meg, miért döntött úgy, hogy hazaengedi az azeri katonatisztet, akit Magyarországon egy örmény katonatiszt meggyilkolásáért ítéltek el - derült ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium szóvivője által pénteken kiadott közleményekből.
szept. 1
9:27
Fico szerint egyre aktuálisabb a kétsebességű unió (Infostart)
Robert Fico szlovák kormányfő nem tartja kizártnak az euróövezet esetleges szétesését. Úgy véli, az euró bukása ugyanannyira lehetséges, mint a közös pénznem megmaradása.
szept. 1
9:45
Újabb vádat emeltek Ivo Sanader ellen (Metropol)
A volt miniszterelnököt immár egy ötödik ügyben fogják felelősségre vonni.
szept. 1
10:21
Washington magyarázatot vár Safarov ügyében (Infostart)
Barack Obama aggódik a Ramil Safarovnak adott azeri elnöki kegyelem miatt, s Washington arra kéri Budapestet, magyarázza meg, miért döntött úgy, hogy hazaengedi az azeri katonatisztet, akit Magyarországon egy örmény katonatiszt meggyilkolásáért ítéltek el - derült ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium szóvivője által pénteken kiadott közleményekből.
szept. 1
13:03
Előléptették Safarovot (Infostart)
Őrnaggyá léptette elő a Budapesten örmény katonatársát megölő Ramil Safarovot Safir Abiyev azeri védelmi miniszter - jelentette szombaton a Trend azeri internetes hírportál.
szept. 1
13:21
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön (Metropol)
A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a restitúciós bizottság tagjainak meghurcolása ellen tiltakoztak.
szept. 1
13:21
Azeri kiadatás - Előléptették és hősként ünneplik Safarovot (Kripto Akadémia)
Őrnaggyá léptette elő a Budapesten örmény katonatársát megölő Ramil Safarovot Safir Abiyev azeri védelmi miniszter - jelentette szombaton a trend azeri internetes hírportál.
szept. 1
15:27
Azeri kiadatás - Mit is jelentett be Örményország? (Kripto Akadémia)
Eltérően fogalmaztak az örmény és orosz hírforrások az örmény-magyar diplomáciai kapcsolatok felfüggesztéséről - derül ki az örmény és az orosz sajtóban megjelent beszámolókból.
szept. 1
16:57
Mikó-ügy: a román kormányfő kivizsgálást remél a tüntetés ügyében (Kripto Akadémia)
Victor Ponta román miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) kivizsgálást kér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tüntetés kapcsán, amely egy bírósági ítélet ellen irányul. A kormányfő egyértelműen nem foglalt állást a tüntetéssel kapcsolatban.
szept. 1
17:51
Ponta reméli, kivizsgálják a sepsiszentgyörgyi tüntetést (Infostart)
Victor Ponta román miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) kivizsgálást kér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tüntetés kapcsán, amely egy bírósági ítélet ellen irányul. A kormányfő egyértelműen nem foglalt állást a tüntetéssel kapcsolatban.
szept. 1
18:27
Több százan tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény ellen (Kripto Akadémia)
A rendezők várakozásainál többen, mintegy öt-hatszázan tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény általuk alkotmányellenesnek tartott rendelkezései ellen szombaton délután a kassai alkotmánybíróság épülete előtt zajló alkotmánymeneten - közölte az MTI pozsonyi irodájával Gubík László a megmozdulást szervező munkacsoport egyik tagja.
szept. 1
19:03
Azeri kiadatás - Az elnök személyes közbenjárása vezetett a kiadatáshoz (Kripto Akadémia)
Ilham Aliyev elnök személyes közbenjárása miatt vált lehetővé, hogy Magyarország kiadja Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot - állította Fuad Alasgarov, az azeri elnöki hivatal rendvédelmi szervekkel való együttműködésért felelős osztályának vezetője a News.az azeri hírportálnak adott interjújában.
szept. 1
19:39
Százak tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény ellen (Infostart)
Kassán mintegy 500-600-an tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény egyes rendelkezései ellen és a kettős állampolgárság lehetővé tétele mellett.
szept. 1
20:15
Decemberben választ Románia (Infostart)
Romániában december 9-én rendezik a parlamenti választásokat.
szept. 1
20:33
Összehívhatják az örmény parlament rendkívüli ülését (Infostart)
Szerdára összehívhatják az örmény parlament ülését, amelyen a Magyarországgal meglévő diplomáciai kapcsolatok felfüggesztéséről dönthetnek - közölte az Örményországban kormányzó Köztársaság párt alelnöke szombaton.

Keresés