2012. május 4. péntek

máj. 4
5:59
Francois Hollande maradt a favorit (Kripto Akadémia)
Francois Hollande a vasárnapi francia elnökválasztás favoritja maradt. A közvéleménykutatások jelentős, hat-kilenc százalékos előnyt jósolnak neki, s közvéleménykutatók szerint az erőviszonyokon a szerda esti, meglehetősen éles hangnemű televíziós vita sem változtat. Pedig Nicolas Sarkozyék mindent igyekeztek bevetni a szocialista jelölttel szemben, de úgy tűnik, hiába.
máj. 4
6:01
Nem nőtt Timosenko népszerűsége (Kripto Akadémia)
Nem gyakorolt hatást Julija Timosenko, a harkovi börtönben fogva tartott volt ukrán miniszterelnök népszerűségére egészégi állapotának romlása, valamint a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa bajnokság bojkottjáról folytatott vita sem. Ha most rendeznék meg az elnökválasztást, Viktor Janukovics 19,3 százalékos eredményt érne el - derült ki a kijevi nemzetközi intézet felméréséből.
máj. 4
6:03
Görögország európai jövője a tét (Kripto Akadémia)
A vasárnapi görög választás tétje Európa szempontjából is igen nagy. Ha ugyanis azok a pártok kerülnek többségbe, amelyek elutasítják az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal (IWF) között megállapodást, amely szigorú megszorításokat ír elő,az unió vezető államai ismét azon törhetik majd a fejüket, milyen kiutat találjanak Görögország számára a jelenlegi nem éppen ideális helyzetből.
máj. 4
6:15
Választási lázban ég Mexikó (Kripto Akadémia)
Nem változott a mexikói elnökjelöltek támogatottsága, derült ki a legfrissebb közvéleménykutatásokból, noha a kampány már egy hónapja tart. Mexikó július elsején választ új államfőt, illetve a Kongresszus alsó- és felsőházának delegáltjairól is aznap döntenek.
máj. 4
6:17
Gingrich is búcsúzott (Kripto Akadémia)
Formálisan is feladta elnökjelölti ambícióit Newt Gingrich. A volt republikánus házelnök szerdán este, egy arlingtoni hotelben jelentette be, hogy visszalép. Már amúgy is eldőlt, hogy Mitt Romney massachusettsi kormányzó lesz Barack Obama kihívója, de Gingrich fogadkozott, hogy versenyben marad egészen az augusztusi tampai elnökjelölő konvencióig.
máj. 4
6:24
Robbantások Mahacskalában: legalább 15 halott (Infostart)
Két pokolgép is robbant csütörtökön egymás után Mahacskalában egy közúti ellenőrzőposztnál, s legalább 15 embert megölt, több mint százat pedig megsebesített - jelentette az orosz média dagesztáni belügyi forrásokra hivatkozva.
máj. 4
8:12
Megkezdődött az iráni parlamenti választások második fordulója (Infostart)
Megkezdődött pénteken Iránban a parlamenti választások második fordulója, ami azt jelenti, hogy az összesen 290 képviselői helyből 65-ért versengenek most a jelöltek. A voksolás eredményeképpen megváltozhat az erőegyensúly az ország legfőbb politikai és vallási vezetője, valamint az elnök között.
máj. 4
13:00
Washington szerint Damaszkusz nem tartja magát az Annan-tervhez (Infostart)
A washingtoni Fehér Ház azzal vádolta a damaszkuszi kormányt, hogy nem tartja tiszteletben az ENSZ béketervét, és elítélte az Aleppói Egyetem elleni csütörtöki támadást, amelynek négy diákhalottja volt. Kofi Annan szóvivője szerint viszont a tűzszünet megsértéséről szóló hírek ellenére a szíriai béketerv továbbra is sínen van.
máj. 4
17:03
Terrorista atomfizikus (Kripto Akadémia)
Terrorista akciók kitervelése és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyával való együttműködés vádjával négy év letöltendő és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénteken a párizsi bíróság egy francia atomfizikust.
máj. 4
18:51
Közös EU-harccsoportot alakít a négy visegrádi ország (Kripto Akadémia)
Ebben állapodott meg a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi miniszter, akik csütörtökön és pénteken az észak-csehországi Litomericében tanácskoztak.
máj. 4
19:00
Közös harccsoportot alakít a négy visegrádi ország (Infostart)
Közös uniós harccsoportot hoz létre a négy visegrádi ország. Ebben a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi miniszter állapodott meg az észak-csehországi találkozón.
máj. 4
20:03
Először hallgattak meg kanadai roma vezetőt a bevándorlás ügyében (Kripto Akadémia)
A romákkal kapcsolatos "rasszista általánosítás" és az új kanadai menekültügyi törvény "diszkriminatívvá" tétele ellen szólalt fel csütörtökön az ottawai parlamenti alsóházának a készülő jogszabályt felülvizsgáló bizottsága előtt Gina Csanyi-Robah, a Torontói Roma Közösségi Központ ügyvezető igazgatója.
máj. 4
21:06
Új vád Strauss-Kahn ellen (Infostart)
Nemi erőszak vádja merült fel Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főnöke ellen - közölték a francia igazságügyi szervek pénteken.

2012. május 5. szombat

máj. 5
5:57
Bin Laden naplója (Kripto Akadémia)
Magyar idő szerint tegnap délután hozta nyilvánosságra Oszama bin Laden, egykori al-Kaida vezető személyes dokumentumait az amerikai katonai akadémia terrorizmusellenes központja. Az iratokat a tavaly májusi kommandós akció után gyűjtötték be Pakisztánban, a terroristavezér abbottabadi búvóhelyén, miután az elfogására indított művelet során lelőtték bin Ladent.
máj. 5
5:59
Francois Hollande már behűtheti a pezsgőt? (Kripto Akadémia)
Tegnap közzétették az utolsó felméréseket is a vasárnapi elnökválasztás második fordulója előtt. Ezeknek különös jelentőséget ad, hogy közvetlenül a szerdai, mindent eldöntőnek nevezett televíziós vita után készítették őket. Az Ipsos Logica Consulting iroda szerint tovább folytatódott ugyan a szocialista jelölt, Francois Hollande népszerűségének apadása, illetve Sarkozyének lassú növekedése, de…
máj. 5
6:01
Kormányfő lehet a szerb szocialista elnök (Kripto Akadémia)
Különös izgalmak jellemzik a szerb parlamenti- és elnökválasztás finisét. Továbbra is fej-fej mellett halad a két nagy politikai erő, az eddigi kormány vezető ereje, a Demokrata Párt (DS) és az ellenzéki, mérsékelt nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS), az elnökválasztás első fordulójában pedig szinte célfotó dönthet Boris Tadic hivatalban lévő államfő és a haladók vezetője, Tomislav Nikolic…
máj. 5
6:03
Partner vagy minta? (Kripto Akadémia)
A magyar kormány ismeri Nurszultan Nazarbajev kazah államfő gazdasági téziseit, amelybe "beleférünk, nekünk is lehet benne helyünk" - mondta Orbán Viktor a Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel folytatott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón.
máj. 5
6:15
Munkáspárti siker a brit helyi voksoláson (Kripto Akadémia)
Büntették a brit választók a Cameron-kormányt a csütörtöki helyhatósági választásokon. London konzervatív polgármestere, Boris Johnson ugyan megőrizhette székét, a konzervatív-liberális demokrata koalíció azonban mintegy hétszáz mandátumot vesztett. 2000 óta most volt a legalacsonyabb a választási részvétel, alig 32 százalékos.
máj. 5
6:17
Nem zárják le a Wallenberg-aktát (Kripto Akadémia)
Kötelességünk, hogy elmondjuk a gyerekeinknek, hogy életben tartsuk Raoul Wallenberg emlékét - mondta Kati Marton a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott minapi előadásában. Harminc év elteltével most - a zsidómentő svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából - jelent meg magyar fordításban is a budapesti születésű amerikai író-újságíró könyve a Corvina Kiadó gondozásában.
máj. 5
7:09
180 milliót lopott - a füle buktatta le (Kripto Akadémia)
Mintegy 100 betöréssel gyanúsítják azt a hamburgi férfit, akit most kapott el a német rendőrség. A betörő felkészülten nem hagyott ujjlenyomatot, ám a fülek lenyomata is legalább ilyen egyedi, így a hallószerve lett a veszte.
máj. 5
7:45
Csúnyán elkenték a kormánypártok száját (Kripto Akadémia)
Visszaizmosodott a Munkáspárt az önkormányzati választásokon: a Labour a szavazatok 38 százalékát kapta, a konzervatívok 31 százalékot, a liberálisok mindössze 16 százalékot szereztek. A Munkáspárt összesen 32 brit városban vette át a helyi tanácsok irányítását, és fontos nagyvárosokat hódított el.
máj. 5
8:03
Vérbe fulladhat a parlamenti választás (Kripto Akadémia)
Felfegyverzett albán csoportok akadályozhatják meg, hogy a szerbiai választást Észak-Koszovóban is megtartsák, állította a szerb katonai hírszerzés vezetője. Szerinte az erőszak kirobbanását valószínűsíti, hogy a NATO erősítést küldött a KFOR-erőknek.
máj. 5
10:00
Boris Johnson marad London polgármestere (Infostart)
Újabb négy évig a konzervatív párti Boris Johnson töltheti be London polgármesteri tisztségét. A szombat hajnalban ismertté vált végleges adatok szerint ugyanakkor az idei nagy-britanniai helyhatósági választások országosan az ellenzéki Munkáspárt jelentős előretörését eredményezték a konzervatív-liberális kormánykoalíció pártjainak rovására.
máj. 5
10:09
Újra vérfoltos a tér: legalább 100 civil és katona sérült meg (Kripto Akadémia)
Egyiptomban újra több ezren tüntettek a hadsereg ellen a katonai erőszak és egyes jelöltek kizárása miatt az elnökválasztásból. Kairóban összecsapások is voltak, melyekben száznál több ember sebesült meg, és egy halálos áldozatról is hírt adtak.
máj. 5
10:36
Újabb amerikai dróntámadás Pakisztánban (Infostart)
A pakisztáni Mirámsáh körzetében támadott célpontokat egy pilóta nélküli amerikai repülőgép (drón), s a helyi hatóságok szombati bejelentése szerint a csapásban legalább hat lázadó fegyveres halt meg.
máj. 5
11:03
Megégett kislány, félholtra vert tinédzser - robbanás előtt a romahelyzet (Kripto Akadémia)
Mintegy 300 ezer roma él településszéli gettókba zsúfolva Csehországban. A gyakorlatilag saját törvényeik szerint létező romák elszabadultak, és a társadalmi válasz sem késik - egyre erősödik a rasszizmus és az önbíráskodás.
máj. 5
11:21
23 repülőt kényszerített vissza a földre egy sárkány (Kripto Akadémia)
Egy madzag elvágásával sikerült megoldani egy ötórás vészhelyzetet egy kínai repülőtéren. A spárga egy sárkányt tartott, ami miatt összesen 23 repülő kényszerült a földre.
máj. 5
12:24
Fokozódik az erőszak Szíriában (Infostart)
Pokolgépes merényletet követtek el szombaton a szíriai főváros központjában katonai gépjárművek ellen. Robbanás történt Aleppo város egyik autómosójában, és legalább öt ember meghalt.
máj. 5
13:45
Ráégett a Timosenko-ügy az elnökre (Kripto Akadémia)
Az EU-t és Oroszországot egyszerre rántotta magára az ukrán elnök, amikor kipattant, hogy a börtönben rendszeresen verik a volt kormányfőt. Ráadásul Timosenko bezárása nem hozott semmilyen hasznot: a gázszerződéseket sem írták át, és a választásokat is erősen befolyásolhatja a fogoly.
máj. 5
14:39
Nyolc embert tépett szét a pokolgép (Kripto Akadémia)
Egy kormánymilicista autómosóját repítették a levegőbe a szíriai Aleppóban - a merénylet után öt ember maradt halva a helyszínen. Ezzel párhuzamosan egy buszon robbant bomba, a pokolgép három emberrel végzett.
máj. 5
14:57
Négy magyar párt között forgácsolódnak szét a vajdasági szavazatok (Kripto Akadémia)
Mintegy 5-6 képviselői mandátumra számít a vasárnapi szerbiai választásokon a Vajdasági Magyarok Szövetsége. Eddig négy parlamenti honatyát tudott felmutatni a párt. Kérdés, hogy valóra válnak-e reményeik, ugyanis három másik magyar párt is ringbe száll a voksokért.
máj. 5
15:33
A hercegnő azt gondolja: az ő feneke formásabb, mint a húgáé (Kripto Akadémia)
Katalin hercegnőt nem zavarja, hogy a figyelem Pippa hátsójára irányult, hiszen tudja, testvére nem tehet.

2012. május 6. vasárnap

máj. 6
7:27
42 milliárd forintot követel a négy magyar túlélő (Kripto Akadémia)
Kétszázmillió dollár, azaz mintegy negyvenkétmilliárd forint összegű kártérítést követel a Costa Concordia óceánjáró katasztrófájának négy magyar túlélője a New York-i szövetségi bíróságon, közölte a felperesek ügyvédje, Rónai Péter szombaton.
máj. 6
8:03
A lábadat tőből tépik ki - rikácsolta a kormánytisztviselő felesége (Kripto Akadémia)
Botrányt okozott Moszkvában egy magas rangú csecsen tisztviselő felesége, ezért Ramzan Kadirov elnök a férj eltávolításáról döntött szombaton.
máj. 6
8:21
Kimentette a tóból a csecsemőt - öt év börtönt kaphat (Kripto Akadémia)
Gondatlan veszélyeztetés miatt börtönbe küldhetik azt az apukát, aki leállt vizelni, és közben csecsemője a babakocsiban egy tóba gurult. Pedig az apuka egyből utána ugrott.
máj. 6
9:06
Jó irányba tart-e az unió? (Infostart)
Az uniós integráció kitalálói bátrabbak és értékközpontúbbak voltak, ettől függetlenül az együttműködés máig az általuk megszabott irányba tart - a többi között ez hangzott el a Mathias Corvinus Collegium "Változott-e a létjogosultsága az Európai Uniónak?" című beszélgetésén.
máj. 6
9:15
Taccsra teheti az európai fiskális politikát Sárkozy bukása (Kripto Akadémia)
Egyedül maradnak a németek a szigorú költségvetési politika erőltetésével, ha Sarkozyt maga mögé utasítja Hollande. Ebben az esetben mélyül az euróövezeti válság, és a dollár tovább erősödik a közösségi valuta ellenében.
máj. 6
9:17
Százezreknek szomjaznak (Kripto Akadémia)
Hihetetlen aszály aszalja Kína egyes részeit, emberek százezrei nem jutnak vízhez, állatok százezreit fenyegeti a szomjhalál.
máj. 6
9:42
Megkezdődött a francia elnökválasztás második fordulója (Infostart)
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során közel 46 millió választópolgár dönthet arról, hogy bizalmat szavaz-e újabb öt évre a konzervatív Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőnek vagy pedig Francois Hollande személyében 17 év után újra baloldali politikust küld az Elysée-palotába.
máj. 6
10:18
Leégett egy karaoke bár Dél-Koreában (Infostart)
Leégett egy karaoke bár a dél-koreai Puszan kikötővárosban vasárnapra virradóra, a tűzvész kilenc ember életét követelte, s 25 ember megsérült - közölte a helyi rendőrség.
máj. 6
10:27
Lausanneba várja a NOB Schmitt Pált (Kripto Akadémia)
Jacques Rogge NOB-elnököt köszönti majd 70. születésnapja alkalmából Schmitt Pál Lausanneban, és egy Rio de Janeiróban rendezendő világkonferenciát készít elő.
máj. 6
10:45
Két lány holtteste hevert a kocsiban, három fiúé az aszfalton (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem tudni, mi miatt tört ki az a mexikóvárosi lövöldözés, csak annyi biztos, hogy tinédzserek és fiatalok maradtak halva az utcán.
máj. 6
10:54
Tornádó pusztított Tokió mellett (Infostart)
Tornádó pusztított vasárnap Tokió közelében; a hatóságok szerint a forgószélben legalább 30 ember megsérült, és romba dőlt több tucat épület.
máj. 6
11:39
Elsöpörte a román bíróság az egyetem magyar-angol karát (Kripto Akadémia)
A marosvásárhelyi magyar-angol karát létrehozó kormányhatározat felfüggesztéséről szóló bírósági döntés után szükségtelenné vált, hogy a várhatóan hétfőn beiktatandó Ponta-kormány határozatot hozzon az intézmény ügyében. Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a még hivatalában levő kormánynak meg kell fellebbeznie a bírósági döntést.
máj. 6
11:57
Tíz párt juthat be a parlamentbe, köztük egy újfasiszta (Kripto Akadémia)
Akár egy évre is börtönbe lehet küldeni azt a görögöt, aki nem vesz részt a parlamenti választásokon. Az előrejelzések szerint a két nagy párt mellett nyolc kicsi is bejuthat a törvényhozásba, a választok a szocialistákat készülnek büntetni.
máj. 6
12:06
Nem engedik Moszkvába az ellenzéki tüntetőket (Infostart)
Nem engedik Moszkvába az ellenzéki tüntetőket szállító autóbuszokat - adta hírül az Eho Moszkvi rádió vasárnap.
máj. 6
12:15
Gyilkos tornádó söpört el ötven házat (Kripto Akadémia)
Tokió környékét ritkán dúlják tornádók, most mégis beköszönt egy, és vagy 30 embert sebesített meg, illetve 30-50 házat dózerolt el.
máj. 6
13:00
Olli Rehn: Európának beruházási paktumra van szüksége (Infostart)
Az Európai Uniónak egy "európai beruházási paktumra" van szüksége a növekedés ösztönzésére - jelentette ki a hétvégén Olli Rehn, az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi alelnöke Brüsszelben.
máj. 6
13:09
3 ezer embert gyilkolt meg - a székhez szíjazták a bíróságon (Kripto Akadémia)
Imádkozni kezdett a tagbaszakadt férfi a bíróságon, az őrök nem léptek közbe - ez volt az egyik meghatározó jelenete a szeptember 11.-ei terrortámadás kitervelői ellen folytatott per tárgyalásának. A 3 ezer embert a halálba küldő merénylet pere vélhetőleg jövő májusra csúszik, mert a védelemnek még hónapokra van szüksége.
máj. 6
13:27
Provokátorok és rendőrök szorítják ki a fővárosból a tüntetőket (Kripto Akadémia)
Verekedést kezdeményező provokátorok, az ellenzékieket le- és a buszokat feltartóztató rendőrök, az utazást visszamondó fuvarozócégek - gőzerővel félemlítik meg a Putyin-ellenes demonstrálókat.

Keresés