2012. május 1. kedd

máj. 1
11:33
Felbőgtek a motorok Mugellóban (F1világ)
Négy év után először vehette kezdetét szezonközi tesztprogram a Forma-1-ben. A csapatokat vizes pálya és felhős égbolt fogata kedd reggel az olaszországi Mugellóban. Tovább »
máj. 1
14:18
Alonso az élen délelőtt Mugellóban (F1világ)
Fernando Alonso diktálta a tempót az e heti tesztek első délelőttjén Mugellóban, ahol vizes pálya és felhős égbolt fogadta a csapatokat. Tovább »
máj. 1
15:24
A BMW felkészült Londonra – íme, az olimpia járművei (Auto Pult)
Mint a 2012-es nyári játékok hivatalos támogatója, a BMW bemutatta az olimpiára szánt járműflottát, amely összesen több mint 3000 különféle közlekedési eszközt jelent, beleértve az autókat, kerékpárokat, motorokat. Az egyes feladatok ellátásának érdekében életre hívott modellek az olimpia lebonyolításában nagy segítséget jelentenek a szervezőknek.
máj. 1
16:30
A Sauber összeállt a Chelsea FC-vel (F1világ)
A Sauber istálló hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött a Premier Ligában szereplő Chelsea FC futballcsapattal, melynek logója a két hét múlva megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjtól látható lesz az autók motorborításán. Tovább »
máj. 1
19:00
A BMW felkészült Londonra – íme, az olimpia járművei (Auto Pult)
Mint a 2012-es nyári játékok hivatalos támogatója, a BMW bemutatta az olimpiára szánt járműflottát, amely összesen több mint 3000 különféle közlekedési eszközt jelent, beleértve az autókat, kerékpárokat, motorokat. Az egyes feladatok ellátásának érdekében életre hívott modellek az olimpia lebonyolításában nagy segítséget jelentenek a szervezőknek.
máj. 1
19:15
Alonso maradt az élen az első napon Mugellóban (F1világ)
Fernando Alonso diktálta a tempót az e heti tesztek első napján Mugellóban, ahol esős, borús idő fogadta a mezőnyt. A Ferrari spanyolja mögött Mark Webber és Jean-Eric Vergne végzett. Tovább »
máj. 1
20:21
Räikkönen kihagyja a mugellói tesztprogramot (F1világ)
A Lotus változtatott tesztprogramján és úgy döntött, nem veszi igénybe Kimi Räikkönen szolgálatait az e heti teszten Mugellóban, ahol a várakozásokkal ellentétben, esős idő fogadta a mezőnyt kedden. Tovább »
máj. 1
20:54
Megdőlt a sebességrekord a Bajcsy-Zsilinszky úton (F1világ)
Hatalmas volt az érdeklődés a Vodafone hálózatmodernizációját ünneplő Vodafone Kezdj El Valami Újat Hétvége zárónapján, melyen Jenson Button égette a gumikat a Bazilika és a Parlament között. Tovább »

2012. május 2. szerda

máj. 2
9:33
Webber nem ért egyet Schumacherrel (F1világ)
A Forma-1-es versenyzőknek örömmel el kellene fogadniuk a gumik által idén támasztott kihívásokat, azok ugyanis alapvetően hozzájárulnak a versenyek izgalmaihoz – állítja a Red Bull ausztrálja, Mark Webber, aki szerint nem igaz, hogy a túl gyorsan kopó abroncsok miatt a pilóták nem tudnak a határon autózni. Tovább »
máj. 2
10:36
Gumifüsttel ünnepel az AMG, az Audi és a Ferrari (Auto Pult)
Korunk egyik meghatározója kétségkívül az online közösségi oldal, a Facebook, ahogy a YouTube oldala is a mindennapos élet részévé vált. Sokan már szinte a teljes életüket a webes felületen élik, ami persze túlzásnak számít, de gyakorlatilag ma szinte elképzelhetetlennek számít, hogy egy fiatalnak ne lenne fiókja az említett két óriásnál. Sokan, így az autógyártók is épp ezért itt érik el…
máj. 2
10:39
Kobayashi szerint jók lesznek a Sauber újításai (F1világ)
Ugyan az első tesztnapot elmosta az eső Mugellóban, a Sauber versenyzője, Kamui Kobayashi úgy véli, csapatának minden oka megvan az elégedettségre, új fejlesztéseik ugyanis egyértelmű előrelépést jelentenek. Tovább »
máj. 2
10:54
Gumifüsttel ünnepel az AMG, az Audi és a Ferrari (Auto Pult)
Korunk egyik meghatározója kétségkívül az online közösségi oldal, a Facebook, ahogy a YouTube oldala is a mindennapos élet részévé vált. Sokan már szinte a teljes életüket a webes felületen élik, ami persze túlzásnak számít, de gyakorlatilag ma szinte elképzelhetetlennek számít, hogy egy fiatalnak ne lenne fiókja az említett két óriásnál. Sokan, így az autógyártók is épp ezért itt érik el…
máj. 2
11:12
Schumacher: Jó volt visszatérni Mugellóba (F1világ)
Nem tudott hasznos munkát végezni a Mugellói tesztsorozat keddi nyitónapján a Mercedes AMG hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, az eső miatt ugyanis csak néhány kört tehetett meg a pályán délután. Tovább »
máj. 2
12:18
Webber: A mugellói teszt nagyon fontos a csapatnak (F1világ)
A Red Bull alakulata számára kiemelt jelentőséggel bír az eheti, mugellói tesztsorozat – állítja a gárda versenyzője, Mark Webber, aki bízik abban, sikerül gyorsabbá tenniük az RB8-as versenygépet. Tovább »
máj. 2
12:42
Jelentősen csökkennek péntektől az üzemanyagárak (Auto Pult)
Az elmúlt hetek/hónapok egymást követő rossz hírei után végre pozitív információkkal szolgálhatunk Olvasóinknak az üzemanyagárakkal kapcsolatban: a múlt heti négyforintos benzinárcsökkenés után (a gázolaj ára április 25-én nem változott) jelentős ármérséklésre számíthatunk, értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu.
máj. 2
13:18
Spanyolviasz Horvátországból - mindent visz a Rimac Concept One (Auto Pult)
A horvát Rimac az autóipar egy vadonatúj szereplője, ami a tavalyi Frankfurti Autószalonon az elektromos autók szekciójának egy eldugott sarkában mutatkozott be. Az eseményen magunk is jelen voltunk, de a látványos, ám látványosan gyermekcipőben is járó koncepció alig ragadta meg a figyelmünket, s minderre csak rákontráztak azok a számadatok, amik legfeljebb promóciós nagyotmondásnak voltak…
máj. 2
13:24
Grosjean az élen Mugellóban (F1világ)
A Lotus alakulatának versenyzője, Romain Grosjean érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es csapatok mugellói tesztsorozatának második délelőttjén. A francia tehetséget a red bullos Webber, valamint Felipe Massa követte. Tovább »
máj. 2
14:12
Jelentősen csökkennek péntektől az üzemanyagárak (Auto Pult)
Az elmúlt hetek/hónapok egymást követő rossz hírei után végre pozitív információkkal szolgálhatunk Olvasóinknak az üzemanyagárakkal kapcsolatban: a múlt heti négyforintos benzinárcsökkenés után (a gázolaj ára április 25-én nem változott) jelentős ármérséklésre számíthatunk, értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu.
máj. 2
14:14
Spanyolviasz Horvátországból - mindent visz a Rimac Concept One (Auto Pult)
A horvát Rimac az autóipar egy vadonatúj szereplője, ami a tavalyi Frankfurti Autószalonon az elektromos autók szekciójának egy eldugott sarkában mutatkozott be. Az eseményen magunk is jelen voltunk, de a látványos, ám látványosan gyermekcipőben is járó koncepció alig ragadta meg a figyelmünket, s minderre csak rákontráztak azok a számadatok, amik legfeljebb promóciós nagyotmondásnak voltak…
máj. 2
14:30
Alonso: A nehéz idők összekovácsolják a Ferrarit (F1világ)
Habár a Ferrari számára nem úgy indult a 2012-es idény, ahogy szerette volna, a gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy érzi, egy majdhogynem tökéletes csapat színeiben szállhat harcba a legjobb helyekért. Tovább »
máj. 2
14:48
Terepszemle – Namíbiai naplók I. rész (Auto Pult)
Forróság perzseli bőrömet. Megoldás nincs: testem izzadságát a szomjas, száraz levegő azonnal magáénak követeli. A napfény elvakít, amikor kinyitom a szemeimet. Adok nekik némi időt, közben kísérletet teszek a bennük felgyülemlett por kitörlésére. Ez most nem az a szürke, csípős por, a hiányzó égett gumiszag elárulja. Itt erre amúgy sincs esély: a világ tetején ülök.
máj. 2
16:09
Webber cáfol, nincs szerződés a Ferrarival (F1világ)
Mark Webber, a Red Bull Racing ausztrál versenyzője cáfolta azokat a spanyol sajtóértesüléseket, melyek szerint előszerződést kötött a Ferrari Forma-1-es csapatával, így 2013-ban Felipe Massát váltja majd az olasz gárdánál. Tovább »
máj. 2
18:54
Grosjean nyerte a második tesztnapot (F1világ)
A Lotus versenyzője, Romain Grosjean végzett az élen a Forma-1-es csapatok mugellói tesztsorozatának második napján, a francia azonban ezredre azonos kört futott a sauberes Kamui Kobayashival. Tovább »
máj. 2
20:33
Vettel szerint fel kell zárkóznia a Red Bullnak (F1világ)
Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy a Red Bullnak még sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy folyamatosan harcban lehessen a futamgyőzelmekért, ám úgy érzi, az e heti teszt kiváló lehetőség számukra. Tovább »
máj. 2
21:06
Massa előrelépést vár a Ferraritól a Spanyol GP-n (F1világ)
Felipe Massa osztja csapattársa, Fernando Alonso véleményét, és úgy érzi, hogy a Ferrarinak sikerült előrelépést elérnie és eredményesen szerepelhet a következő versenynek helyet adó Spanyol Nagydíjon, ám az áttörésre még egy kicsit várni kell. Tovább »

2012. május 3. csütörtök

máj. 3
2:30
Terepszemle – Namíbiai naplók I. rész (Auto Pult)
Forróság perzseli bőrömet. Megoldás nincs: testem izzadságát a szomjas, száraz levegő azonnal magáénak követeli. A napfény elvakít, amikor kinyitom a szemeimet. Adok nekik némi időt, közben kísérletet teszek a bennük felgyülemlett por kitörlésére. Ez most nem az a szürke, csípős por, a hiányzó égett gumiszag elárulja. Itt erre amúgy sincs esély: a világ tetején ülök.
máj. 3
9:24
Kiemelkedik a tömegből - itt az új VW Passat R-Line (Auto Pult)
A Volkswagen háza táján nem árt alaposan körülnézni, ha a megrendelőlapok kitöltéséről van szó, hiszen az egyes felszereltségi szintek között értékarányosan is jelentős különbségek adódnak.
máj. 3
9:42

9:45
Változtat tesztprogramján a Force India (F1világ)
Változtatni kényszerült mugellói tesztprogramján a Force India alakulata, miután versenyzője, Paul di Resta egy műszaki hiba miatt csupán 14 kört tudott megtenni szerdán. Tovább »
máj. 3
10:18
Teljesen új, de földhözragadt típussal ünnepel az Aston Martin (Auto Pult)
Az Aston Martin 2013-ban nagy ünnepre készül, hiszen a századik születésnap nem telhet mindenféle felhajtás nélkül. A jeles jubileumra ezúttal a gyártó készül ajándékkal a rajongók számára, hiszen Dr. Ulrich Bez vezérigazgató suttogva elárulta, hogy egy igazi ragadozó felbukkanására számíthatunk.
máj. 3
10:51
Grosjean örül az extra tesztnapnak (F1világ)
Miután a mugellói tesztsorozat keddi nyitónapját elmosta az eső Olaszországban, a Lotus úgy döntött, a hátralévő két tesztnapon csupán egyetlen versenyzőt – név szerint Romain Grosjeant – ültet autójába, így Kimi Räikkönen ezen a héten nem tesztelheti az E20-as versenygépet. Tovább »
máj. 3
10:54
Visszafogottan frissül a Volvo XC90 (Auto Pult)
Ritka az olyan modell, amely túléli a szokásos, egy ráncfelvarrással ízesített hatéves ciklust, a Volvo XC90 azonban igazi keményvonalas szereplő a piacon. A svédek pedig úgy gondolják, a vásárlói elégedettség tükrében elegendő így, tíz év elteltével is egy könnyed frissítés a legnagyobb SUV-nak.
máj. 3
11:30
Utolsó leheletéig küzd az RX-8 a kihalás ellen – még egy széria jön (Auto Pult)
Noha már tavaly novemberben a Mazda RX-8 gyártásának befejezéséről kellett hírt adnunk, úgy tűnik, sokak által oly nagyon szeretett, különleges típus nem akar egykönnyen kihalni. A nagy érdeklődésre való tekintettel a gyártó egy utolsó utáni szériával kedveskedik a rajongóknak.
máj. 3
11:57
Schumacher nagyon elégedett (F1világ)
144 kört, azaz több mint 700 kilométert tett meg a mugellói tesztsorozat szerdai napján a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki saját bevallása szerint nagyon elégedett az elvégzett munkával. Tovább »
máj. 3
12:24
Teljesen új, de földhözragadt típussal ünnepel az Aston Martin (Auto Pult)
Az Aston Martin 2013-ban nagy ünnepre készül, hiszen a századik születésnap nem telhet mindenféle felhajtás nélkül. A jeles jubileumra ezúttal a gyártó készül ajándékkal a rajongók számára, hiszen Dr. Ulrich Bez vezérigazgató suttogva elárulta, hogy egy igazi ragadozó felbukkanására számíthatunk.
máj. 3
12:26
Visszafogottan frissül a Volvo XC90 (Auto Pult)
Ritka az olyan modell, amely túléli a szokásos, egy ráncfelvarrással ízesített hatéves ciklust, a Volvo XC90 azonban igazi keményvonalas szereplő a piacon. A svédek pedig úgy gondolják, a vásárlói elégedettség tükrében elegendő így, tíz év elteltével is egy könnyed frissítés a legnagyobb SUV-nak.
máj. 3
12:28
Utolsó leheletéig küzd az RX-8 a kihalás ellen – még egy széria jön (Auto Pult)
Noha már tavaly novemberben a Mazda RX-8 gyártásának befejezéséről kellett hírt adnunk, úgy tűnik, sokak által oly nagyon szeretett, különleges típus nem akar egykönnyen kihalni. A nagy érdeklődésre való tekintettel a gyártó egy utolsó utáni szériával kedveskedik a rajongóknak.
máj. 3
13:03
Pályára vitte új fejlesztéseit a Ferrari (F1világ)
Csütörtökön pályára vitte Mugellóban idei első komolyabb fejlesztési csomagját a Ferrari csapata – az F2012-es versenygépen megjelent egy vadonatúj kipufogórendszer, illetve továbbfejlesztett oldalszekrény is. Tovább »
máj. 3
13:18
Nyárközeli ínyencfalat – a Porsche 911 Turbo Targa (Auto Pult)
Sokan erősen ráncolják a szemöldöküket, ha a Porsche modellsorozatainak, és legfőképp a 911-nek a változatait nézik. Valóban, akár rekordnak is tekinthető a legkülönbözőbb igények és a 997-es modellsorozat eladásainak felpezsdítése érdekében egy időben árult 22 verzió, de ennek a legendás sportautónál már komoly hagyománya van. Tudták, hogy egykoron a Turbo megjelent „félig nyitott” Targa…
máj. 3
13:36
Vettel vette át a vezetést Mugellóban (F1világ)
Sebastian Vettel áll az élen a Forma-1-es csapatok mugellói tesztsorozatának zárónapján. A németet délelőtt a Lotus versenyzője, Romain Grosjean, valamint a kétszeres Fernando Alonso követte. Tovább »
máj. 3
14:09
Senna nem aggódik a Williams tempója miatt (F1világ)
Nem tulajdonít komoly jelentőséget a Williams gyenge mugellói köridőinek a gárda versenyzője, Bruno Senna. Tovább »
máj. 3
14:12
Holnap indul a Mercedes Csillagtúra - mi is részt veszünk (Auto Pult)
Az idén 60 éves SL-széria tiszteletére a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete 2012. május 4-6. között ismét megrendezi a Csillagtúrát. A legendás roadster születésnapjára való tekintettel a csillagos márka versenyébe idén az SL sorozat modernebb darabjaival (R107, C107, R129, R230, R231) is találkozhatunk. No meg az Autó Pult csapatával, akik egy gyönyörű 1968-as kupéval állnak rajthoz.
máj. 3
15:15
A Sauber nem másolja a Mercedes trükkös rendszerét (F1világ)
A Sauber alakulata a költségek miatt egész biztosan nem másolja majd le a Mercedes által kifejlesztett dupla DRS-rendszert – árulta el a hinwili gárda főtervezője, Matt Morris. Tovább »
máj. 3
16:54
Petrov szerint nem biztonságos Mugello (F1világ)
A Caterham versenyzője, Vitaly Petrov egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a Forma-1 csapatai Mugellóban tesztelnek ezen a héten, elmondása szerint ugyanis az olaszországi tesztpálya nem alkalmas ilyen erős versenyautók fogadására. Tovább »
máj. 3
18:33
Grosjean zárta az élen a mugellói tesztsorozatot (F1világ)
Romain Grosjean elsőségével zárult a Forma-1-es csapatok szezonközi tesztje Mugellóban. A Lotus versenyzőjét Sebastian Vettel, valamint a ferraris Fernando Alonso követte a második, illetve harmadik helyen. Tovább »

2012. május 4. péntek

máj. 4
2:30
Nyárközeli ínyencfalat – a Porsche 911 Turbo Targa (Auto Pult)
Sokan erősen ráncolják a szemöldöküket, ha a Porsche modellsorozatainak, és legfőképp a 911-nek a változatait nézik. Valóban, akár rekordnak is tekinthető a legkülönbözőbb igények és a 997-es modellsorozat eladásainak felpezsdítése érdekében egy időben árult 22 verzió, de ennek a legendás sportautónál már komoly hagyománya van. Tudták, hogy egykoron a Turbo megjelent „félig nyitott” Targa…
máj. 4
2:34
Holnap indul a Mercedes Csillagtúra - mi is részt veszünk (Auto Pult)
Az idén 60 éves SL-széria tiszteletére a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete 2012. május 4-6. között ismét megrendezi a Csillagtúrát. A legendás roadster születésnapjára való tekintettel a csillagos márka versenyébe idén az SL sorozat modernebb darabjaival (R107, C107, R129, R230, R231) is találkozhatunk. No meg az Autó Pult csapatával, akik egy gyönyörű 1968-as kupéval állnak rajthoz.
máj. 4
9:24
Hazánkban járt a Nissan Hi-Cross tanulmány (Auto Pult)
A Nissan a Genfi Autószalonon mutatta be a Hi-Cross névre hallgató tanulmányát, amely a pletykák szerint a Murano, a Qashqai+2 és az X-Trail következő generációjának jellegét vetíti előre. A magas autókat különösen nagy szeretettel építő gyártó ezúttal Magyarországra is elhozta az ígéretes koncepciót.
máj. 4
9:57
Alonso: Muszáj lesz előrelépnünk Barcelonában (F1világ)
A Ferrari alakulatának muszáj építenie a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon az ezen a héten lezajlott mugellói tesztre – állítja a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki biztos benne, nehéz dolguk lesz, riválisaik is keményen dolgoznak ugyanis azon, hogy javítsanak versenygépeiken. Tovább »
máj. 4
10:18
GT3 vs. M3 vs. C63 - titánok monumentális harca videón (Auto Pult)
Mióta autók léteznek, a csúcsra való törekvés folyamatosan ott lebegett a mérnökök szeme előtt, legyen szó a hétköznapokat megkönnyítő fejlesztésről, vagy kiélezett sportosságról. Utóbbi szeretete még most, a károsanyag-kibocsátás szempontjából oly' fontos időkben sem csökkent, amelyet a BMW M3 GTS, a Mercedes-Benz C63 AMG Black és a Porsche 911 GT3 RS 4.0 is jól szemlélet. Ezúttal a britek…

Keresés