A mai nap folyamán igen fontos eseményen vehettünk részt, ugyanis hazai környezetben első ízben találkozhattunk a vadonatúj, és az unalmasból szerencsére modernné változott Hyundai i30-cal. Nem kérdés: a népes, s hazánkban mind a céges, mind pedig a magánvásárlók körében igen kedvelt alsó-középkategória egyik legígéretesebb képviselőjéhez van szerencsénk. Sajnos mindez az áron is látszik.
Decemberben, már kaptunk ízelítőt a Hyundai elektronokkal kacérkodó sportosságáról. Ezúttal viszont már egy picit több áll rendelkezésre, amiből akár kezdetleges következtetéseket is levonhatunk a koreaiak jövőbe mutató sportkompaktjáról. Az autót egyébként pár nap múlva Genfben tolják ki a világ figyelő szemei elé.
A Citroën manapság kitesz magáért, a DS modellcsalád jól sikerült, ráadásul az alapvető modellek és hajtásláncok terén sem állnak rosszul a franciák, ezúttal pedig dombosabb területre merészkednek, ám ehhez már saját erejük nem elegendő, a Mitsubishi kezét fogva mernek csupán letérni az aszfaltról.

A Peugeot néhány éve mert nagyot álmodni, és a 407-es, valamint a 607-es modellek nyugdíjazásával egyetlen új típust állított hadrendbe, ami a tervek szerint képes mindkét vásárlói kör igényeit kielégíteni. A stratégia pedig a jelek szerint meghozta a várt eredményt, hiszen az 508-as személyében egy olyan autót üdvözölhetünk, ami egyszerre tud fellengzésmentesen üzleties megjelenésű lenni,…

Néhány nap múlva új fejezet nyílik a 20. évfordulóját ünneplő első hazai gyártású Opel Astra történetében, hiszen a március 13-án esedékes jubileum alkalmával a Közlekedési Múzeum kapujától egészen szülőházáig robog majd, hogy az eddigi 18 kilométeres futásteljesítményét jelentős mértékben gyarapítsa.
Lassan a Renaut teljes modellpalettája megújul, s a beavatkozások nem kerülik el a Clio sorozatot sem, melynek negyedik generációs modelljeit a mérnökök már javában nyúzzák a fogcsikorgató svédországi hidegben.
A Seat annak idején az alsó-középkategóriában indította útjára a Toledót, ami az évek során szépen alakulgatott, viszont a Leon érkezése és a spanyol márka fókuszának elvesztése után már csak amolyan buszlimuzin változatra futotta. Ezúttal viszont van remény, a Seat ugyanis a régi énjét megmutató, új Toledóval próbál majd kievickélni a gödörből.

1994 egy sötét januári éjszakáján a New York-i hotelszoba megnyugtató hangulata ellenére sem jött álom J Mays és Freeman Thomas szemére. Nagy nap előtt álltak. A Volkswagen kaliforniai formatervezői másnap fáradt szemekkel, de annál nagyobb izgalommal álltak Concept One névre hallgató, lepellel letakart alkotásuk mellé. Velük szemben a New York-i Autószalon közönsége, sőt, valójában a fél világ. A…
F12 Berlinetta – az új név, amely minden autókedvelő agyába sziklaszilárdan bevésődik. Erről a Ferrari minden igyekezete gondoskodik, amire – valljuk be – szükség is volt, ugyanis az Aventadorral meglehetősen magasra tette a lécet a Lamborghini. Hiába; úgy tűnik, hogy a „szomszéd” megugrotta.

Január elején szokásunkhoz híven kilenc kategóriában meghirdettük az Autó Pult Év Autói 2011 választás győzteseit illetve dobogósait, ám ahogy megígértük, a legnagyobb, legnemesebb kitüntetésre február végéig vártunk: kedves Olvasóinknak február 29-ig volt alkalmuk voksolni a kilenc kategória győzteseire, hogy fény derülhessen a legjobbak legjobbjára, az abszolút győztesre.
A Pappas Auto, hazánk egyik legnagyobb gépjármű-kereskedelmi vállalata a héten tartotta rendhagyó éves sajtótájékoztatóját, amely során nem csak a tavalyi év eredményei, hanem a következő évre vonatkozó tervek is elhangzottak.

Egy sportautónál csak egy kellemesebb jelenség létezik: a tetejétől megfosztott sportautó. Hiába ugyanis a legmagasabb fokú közvetlenség, a menetszél érintése szinte utánozhatatlan grátiszt ad. A Toyota mérnökei is jól tudják ezt, így a japánok kabrió változattal bővítik a GT-86 kínálatát.

A Hyundai a kötelező köröket mindenképp lefutja a kedden startoló Genfi Autószalonon, ugyanis mind a várva-várt Veloster Turbo, mind a frissített i20 ott lesz a svájci bemutatón. Az i20 külső-belső ráncfelvarráson ment át, míg a Veloster a hiányolt erőteljes erőforrással immáron tényleg ütős játékosként lép színre.
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.
Minden fontos autógyártó gőzerővel készül a holnap startoló Genfi Autószalonra – mi több, nem csak a gyártók, hanem jómagunk is: ma délután ’repülőnkkel’ Svájc felé vesszük az irányt, hogy minél közelebb hozhassuk Önöknek azt a számtalan újdonságot, amelyeket még a mai nap folyamán a teljesség igényére való törekvéssel sorolunk fel későbbi cikkünkben.
Már rendelhető hazánkban a szeptemberi Frankfurti Autószalonon debütált új Fiat Panda. A közel 32 éves történelemmel büszkélkedő típus (a háromajtós, kockaformájú, számtalan kivitelben gyártott ős 1980-ban mutatkozott be) legfrissebb, harmadik generációja technikailag a 2003-ban piacra dobott második széria továbbfejlesztett verziója, ám rengeteg ponton változott. Egy dolog azonban szerencsére…

Az Alfa Romeóval gyakorta együttműködő Touring Superleggera elnevezésű műhely alig hat hónappal ezelőtt látott munkához, hogy a Genfi Autószalonon egy olyan különleges autót gördíthessen a világot jelentő deszkákra, ami méltó a gyártók duójának régi jó híréhez.

Noha a Tokióban debütált Volkswagen Cross Coupé már nem ismeretlen számunkra, a Genfi Autószalonon már egy koncepciójában teljesen átalakult prototípust láthatunk.
Rendhagyó módon változnak az üzemanyagok árai a héten, ugyanis a megszokottól eltérően ezúttal nem egységesen történik a módosítás: a gázolaj literjét 4 forinttal csökkenti, miközben a benzinét sajnos 5 forinttal emeli a MOL. Ámbár a dízelolaj ellenértékének mérséklődése a múlt heti emelés után mindenképp jó hír.
Noha a Tokióban debütált Volkswagen Cross Coupé már nem ismeretlen számunkra, a Genfi Autószalonon már egy koncepciójában teljesen átalakult prototípust láthatunk.
A Hyundai a kötelező köröket mindenképp lefutja a kedden startoló Genfi Autószalonon, ugyanis mind a várva-várt Veloster Turbo, mind a frissített i20 ott lesz a svájci bemutatón. Az i20 külső-belső ráncfelvarráson ment át, míg a Veloster a hiányolt erőteljes erőforrással immáron tényleg ütős játékosként lép színre.
Rendhagyó módon változnak az üzemanyagok árai a héten, ugyanis a megszokottól eltérően ezúttal nem egységesen történik a módosítás: a gázolaj literjét 4 forinttal csökkenti, miközben a benzinét sajnos 5 forinttal emeli a MOL. Ámbár a dízelolaj ellenértékének mérséklődése a múlt heti emelés után mindenképp jó hír.
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.
A Chevrolet Volt és általunk is próbált testvérmodellje, az Opel Ampera lett az Európai Év Autója, ráadásul bőséges előnnyel hagyta maga mögött a konkurenseket. Ezzel a tavalyi után már a második elektromos autó nyerte el a megtisztelő díjat.

Ma reggel már kinyitotta kapuit a Genfi Autószalon, ám a gyártók már a tegnapi nap során elkezdték lerántani a lepleket újdonságaikról. Így tett a Ford is, aki a már ismert B-Max mellé az új Kugát és a Fiesta legizgalmasabb verzióját hozta el a svájci seregszemlére.

Aki rendszeres olvasója az Autó Pultnak, bizonyára még álmából felriasztva is gondolkodás nélkül tudja, hogy március 6-án, azaz holnap nyitja meg kapuit a sajtó előtt a világ egyik legnevesebb és egyben legnemesebb autós rendezvénye, az évente megrendezésre kerülő Genfi Autószalon (a nagyközönség különben március 8-18 között látogathatja a kiállítást).
Noha az új Kia cee'd vonalai sokak számára már ismerősek lehetnek, Genfben már a puttonyos, családbarát verzió vette át a főszerepet a gyártó standján. Az SW néven futó kombiváltozat eddig ígéretesnek tűnik, hiszen a korrekt műszaki alapok adottak, a képek tanúsága szerint a formával sincs baj, míg a Kia új utastér-formavilágát már a Rióban megismerve is elismerően bólintottunk.
Igaz, tudtuk, hogy a Bentley SUV-val készül, mégsem nevezhetjük a végeredményt megszokottnak, hiszen egy olyan márkáról van szó, amely első ízben merészkedik be arra a területre, ami manapság már szinte minden prémiummárka számára elkerülhetetlennek tűnik. Az EXP 9 F tanulmány mindent visz.
A várakozások szerint a Genfi Autószalonon lekerült a magyar szívnek talán legfontosabb lepel: bemutatkozott az új, jóval sportosabb A-osztály, amely a kecskeméti gyárban készül majd az egész világ számára.