November utolsó hete nagy durranásokkal szolgált a nemzetközi szinten és itt, az Autó Pult-on is. Előbbiről a Los Angeles-i Autószalon, míg utóbbiról főképp a komoly fontosságú, nagy összehasonlító tesztünk gondoskodott.

Bár nem kenyerünk tuningautókkal foglalkozni, ezúttal kivételt kell tennünk, a napokban zajló Esseni Motor Show eseményen ugyanis nem akármilyen szörnyeteget mutatott be a Porschék extrém tuningolásáról híres, nagy múltú 9ff cég.
A Jaguar és a Land Rover szövetsége a Tata vezetése alatt igazi sikerhadjáratot folytat, ami elsősorban a radikálisan megújulni képes modellpalettának köszönhető. A globális márkaigazgató, Adrian Hallmark persze egy percig sem nyugszik, s a prioritási sorrend lefektetésével megfontoltan halad tovább a konkurensek ellen folytatott dicsőséges hadjáraton.
A hetet jó hírrel kezdhetjük: szerdától ismét csökkennek az üzemanyagok árai. A benzin 3, a gázolaj pedig 4 forinttal lesz olcsóbb a hazai töltőállomásokon, így egyre nagyobb lesz az esély, hogy 400 forint alatti literáron tankoljunk.
Az Autó Pultnál öt tagú csapatunkkal soha nem unatkozunk: folyamatosan azon agyalunk, hogy miként tehetnénk még jobbá, még interaktívabbá az oldalt annak érdekében, hogy kedves Olvasóink több és több élményhez juthassanak, illetve minél szélesebb körben informálódhassanak az autós világgal kapcsolatban. Ennek érdekében az alig egy hete elindított 'hétösszefoglaló' sorozat után most ismét új…
A kis Fiat Panda hírneve egyre nő, ami vélhetően annak köszönhető, hogy a megújult típusban a legolcsóbb négykerékhajtású autók egyikét tisztelhetjük. Nemrégiben még arról számolhattunk be, hogy a szeretetreméltó csöppség a nagy és zord Afrika göröngyös útjain igyekszik helytállni, ám akkor még nem tudhattunk arról, hogy hamarosan egy, a kalandra alkalmasabb változat is napvilágot lát.

Elérkeztünk hat kompakt autót összehasonlító sorozatunk második, záró részéhez. Az izgalom a motorok felbőgésével tetőpontjára hág, de a csikorgó abroncsok mellett a kényelem és a gazdaságosság is legalább ekkora szerephez jut. Ha esetleg kimaradt volna az első részből, érdemes bepótolni, egyébként nem habozunk – vágjunk hát a közepébe!

Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Kia izgatottan kacsintgat új irányok felé. Az izgalmasabb trendek első fecskéje a Cee’d új, sportos variánsa, a GT lesz, melynek előzetes adatait már közzétette a gyártó.
Nem könnyű feladat kifürkészni a Porsche jövőjét, de rengeteg részlet napvilágra került az érkező modellekkel kapcsolatban. Egy biztos: nem semmi offenzívára számíthatunk a zuffenhauseni márkától.

A nap még fel sem vette harcát a hajnali köddel, egy elkényeztetett városi máris az Ormánság sűrűjében vág utat magának a Dráva partja felé. A néma csendben ébredező természet vonakodva fogadja a zúgolódó dízelmotor jelen körülmények között fülsiketítőnek ható zaját, s ezt a fasor mögött egy vaddisznócsorda riadt vágtája, s néhány nagytestű madár hirtelen röpte is jelzi.
Noha az egyik legstílusosabb négyajtós luxuscikkről, a Maserati Quattroportéról már beharangoztuk eljövetelét, a minap újabb információ-csokorral dúsult tudásunk az olaszok újdonságát illetően. A következő hónapban esedékes premier, ám a Detroiti Autószalonon való bemutatkozásig a képekre és az adatokra kell támaszkodnunk.

Festmény még nem száguldott ilyen sebességgel szárazföldön, ám a Bugattinak köszönhetően immáron a művészet sem nélkülözi a dinamizmus eme formáját. A patinás gyártó Bernar Venettel karöltve alkotta meg a sebes remekművet, amely egy Veyron Grand Sport lemezein valósult meg.

Legfrissebb információink szerint a Lexus már a januárban kezdődő Detroiti Autószalonon lerántja a leplet a nemrég elbúcsúzott IS új generációjáról. A középkategóriás modell több nagy újdonságot is tartogat. A típus az új GS (videós teszt) rövidített platformjára épül majd, amely viszont ilyen formában is szavatolhatja, hogy nagyobb helykínálatra számíthatunk, mint az ilyen téren nem éppen…
Az Audi mindent megtesz, hogy a prémium márkák között a sportosabbak közé tartozhasson, aminek elérése érdekében ezúttal az RS6 villantja meg oroszlánkörmeit. A brutalitás kombiformában talán még masszívabb, így nincs kétségünk afelől, hogy a végeredmény egy acélos vihar tombolásával lett egyenértékű.

Tegnap már megjelent az írásunk a Ford Ranger legizmosabb változatáról, most viszont az audiovizuális síkon szétterjedve hozzuk közvetlen közelségbe az öthengeres platóst. Sárdagasztás és megrázó élmények a videóban!

A BMW mérnökei szinte kifogyhatatlan tárházzal rendelkeznek újdonságok terén, ugyanis számos jövőben megjelenő modellt kötöznek egy csokorba, amelyekkel jelentőségteljes lépseket tesz a bajor gyártó a piac még alaposabb lefedése felé. A következő időszakban kupéval, kabrióval és ötajtóssal bővült a müncheni gyártó palettája, amelyek várhatóan a megszokott, sportos prémium körítést hordozzák…
A Daciák eladásaival a válság és a drasztikusan lecsökkent autópiac ellenére sem hazánkban, sem pedig a nemzetközi porondon nincsenek problémák. Miközben szinte minden márkának mélyrepülést kellett átélnie, a Dacia grafikonja egyre csak emelkedett. Itthon immár több mint 10 százalékos részesedése van a Renault-Dacia márkáknak, amivel utóbbi az előkelő 10. helyet foglalja el a magyarországi…

A tesztünkön szereplő civilebb változat után a Volkswagen bemutatta az Up! gazdaságos kiadását. Sajnos a CNG gázzal gazdálkodó modell nálunk nem lesz népszerű.
Ritkán történik ilyen, de a BMW ezúttal szembemegy múltjával és mintegy négy évtizednyi hagyományt tör meg nomenklatúrájának átfésülésével. A 3-as sorozatból készülő kupé változat mostantól 4-esként lép színre, az újdonságot pedig még a soron következő Detroiti Autószalon előtt leplezik le a németek.
Az autógyártók jövőjének szempontjából nélkülözhetetlen információkat gyűjt a Ford, egészen pontosan 6000 európai ember megkérdezésével próbálja felmérni az igényeket az elkövetkezendő évek közlekedését illetően. Az így felhalmozott tapasztalatokat a gyártásban és a forgalmazásban kívánja kamatoztatni a kék oválos márka, mi pedig érdekes következtetéseket vonhatunk le belőle.

Az LG után ismét stílusosan luxusóra-gyártó veszi fel az időmérés feladatát a Forma-1 berkeiben - tudatták a felek a médiával. A 2008 óta jelen lévő LG-t váltó Rolex természetesen minden futamon képviselteti magát, ráadásul hosszabb távon tervez a száguldó cirkusszal kooperálni.
Ritkán történik ilyen, de a BMW ezúttal szembemegy múltjával és mintegy négy évtizednyi hagyományt tör meg nomenklatúrájának átfésülésével. A 3-as sorozatból készülő kupé változat mostantól 4-esként lép színre, az újdonságot pedig még a soron következő Detroiti Autószalon előtt leplezik le a németek.
Az LG után ismét stílusosan luxusóra-gyártó veszi fel az időmérés feladatát a Forma-1 berkeiben - tudatták a felek a médiával. A 2008 óta jelen lévő LG-t váltó Rolex természetesen minden futamon képviselteti magát, ráadásul hosszabb távon tervez a száguldó cirkusszal kooperálni.
Az elmúlt hetekben komoly lépéshez érkezett el az Autó Pult. A Vidget stábjával közösen belevágtunk a videós autós tesztekbe, hogy még közelebb hozzuk Önökhöz a nálunk megforduló négykerekűeket és még élvezhetőbbé tegyük írásainkat.
A napokban a BMW már a következő generációs M4-nek alapot adó 4-es sorozattal spanolja a rajongókat, miközben a sportos középkategóriás kupé még jelenleg is kapható, noha érezhetően végnapjait járja már. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a széria leköszönéséhez élesített különkiadások sora, amelyet ezúttal a DTM Champion Edition képvisel.

Rengeteg apró gyártástechnológiai áttörés révén olcsóbb és olcsóbb lesz a szénszálas műanyag előállítása, így már a közeljövő tömeggyártású autóiban is egyre nagyobb mértékben találkozunk majd vele. Hogy miért lesz ez jó nekünk?
A Ford új kompakt crossoverét, a Kuga második generációját néhány szempontból még homály fedi, hiszen a márka a nemzetközi premiereket sem tartotta meg, s annak ellenére, hogy a típussal már találkozhattunk Genfben és Párizsban, a részletes technikai adatok a teljesség igényével egyelőre nem elérhetőek. Mindezek ellenére a hazai importőr olyannyira gyorsan végezte dolgát, hogy már megszületett az…