2012. november 28. szerda

nov. 28
7:42
Növekedőfélben van a hazai gépjárműkölcsönző iparág (Auto Pult)
A mai nap folyamán a Magyar Autókölcsönzők Szövetsége évértékelést tartott a sajtó képviselői számára. Az iparág még ha enyhe mértékben is, de növekedőfélben van, ami ezekben a válságos időkben önmagában is elismerésre méltó eredmény.
nov. 28
8:54
Ilyen lesz az új Mazda3 - jövőre érkezik (Auto Pult)
Bár sokáig szkeptikusan álltak hozzá, mára beigazolódott: a Mazda a SKYACTIV technológiával és az új irányvonalával kiváló modellek sorát készíti elő – elég csak a kategória élét elfoglaló CX-5-re gondolni. Ráadásul még az idén megérkezik az új Mazda6 is, most pedig a Mazda3 következő generációjának vonalaival kezdhetünk el megbarátkozni.
nov. 28
9:48
Megdőlt a párhuzamos parkolás világrekordja - hátramenetben (Auto Pult)
Jártunkban-keltünkben gyakorta szembesülnünk kell azzal, hogy sokan torzításig tekert hangerővel döngetve, letekert ablakon kikönyökölve igyekeznek elismerő pillantásokra szert tenni, miközben azzal kevesebben keltenek feltűnést, hogy autóikkal be is tudnának állni az egy járműnek kijelölt parkolóhelyre.
nov. 28
10:00
Red Bull: Óriási veszteség érte a McLarent (F1világ)
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos benne, Lewis Hamilton távozása komoly veszteség a McLaren Forma-1-es alakulata számára, és a brit versenyző nagyban hozzájárul majd a Mercedes teljesítményéhez jövőre. Tovább »
nov. 28
10:33
Még június előtt választ akar a Pirelli (F1világ)
Még jövő nyár előtt szeretne döntést hozni a Forma-1 gumiszállítója, a Pirelli arról, hogy 2014-től is ellátja-e abroncsaival a száguldó cirkusz mezőnyét. Tovább »
nov. 28
10:35
Eddig félmillió fontot kapott rajongóitól Kobayashi (F1világ)
Eddig közel félmillió fontot gyűjtött össze nemrégiben elindított internetes weboldalán Kamui Kobayashi, aki rajongóitól kért segítséget ahhoz, hogy folytathassa pályafutását a Forma-1-ben. Tovább »
nov. 28
10:42
Puttonyra fel - képünkön a Volkswagen Golf Variant (Auto Pult)
Kétségtelen, hogy a hetedik generációba lépő Volkswagen Golf kategóriájának továbbra is egyik, ha nem a legfőbb éllovasa marad, ám a kompakt formába öntött három- és ötajtós karosszérián kívül eddig nem pendített meg mást a wolfsburgi gyártó. Hamarosan azonban jön a kombi változat, aminek látványtervét egy kis fantáziával készítette el az Autó Pult csapata.
nov. 28
12:45
Hivatalos: Bottas váltja Sennát a Williamsnél (F1világ)
Valtteri Bottas váltja Bruno Sennát a Williamsnél – jelentette be szerdán délben a grove-i gárda, mely egyúttal megerősítette azt is, szerződést hosszabbított a venezuelai Pastor Maldonadóval. Tovább »
nov. 28
13:24
Klasszikum a köbön - Gulf díszbe öltözik a Morgan háromkerekűje (Auto Pult)
A Morgan 3 Wheeler, azaz a britek múltidéző háromkerekű különlegessége már önmagában is klasszikus, értékes ínyencfalatnak számít, ám a márka szakemberei még tovább emelik a lécet, mégpedig az autózásban legendásnak számító fényezéssel: az új ruhát a Gulf adja.
nov. 28
13:51
Részegen randalíroztak a HRT alkalmazottai (F1világ)
Részeg alkalmazottak randalíroztak kedden a HRT Forma-1-es csapatának székhelyén, Madridban. Tovább »
nov. 28
14:18
Drága áldozat a spórolásért – BMW 320d Touring Aut. teszt (Auto Pult)
Mind saját tapasztalataink alapján, mind pedig a külföldi szaksajtó véleménye szerint a BMW új, s nem mellesleg immár hatodik generációs 3-as szériája kiváló autó. A típus egy generációváltással eddig még sosem változott annyit, mint most – de nem is csoda, hiszen még a típusjel is módosult: a korábban megszokott E-szériák után immár F-kódjelet visel a 3-as. Immár megérkezett az M-sportcsomag és a…
nov. 28
14:57
Senna számított rá, hogy távoznia kell (F1világ)
A Williams istálló korábbi versenyzője Bruno Senna bevallotta, számított arra, hogy nem tarthatja meg helyét a grove-i alakulatnál. Tovább »
nov. 28
16:03
Vettel: Bizonyítottam, hogy tudok előzni (F1világ)
A Red Bull háromszoros világbajnoka, Sebastian Vettel úgy érzi, a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon bizonyította, nem igazak azok az állítások, melyek szerint csak a pole pozícióból indulva képes jó eredményt elérni. Tovább »
nov. 28
17:54
A biztonságon spórol a Dacia? – jelent az Euro NCAP (Auto Pult)
Igaz, sokan megkérdőjelezik a töréstesztek hitelességét és életszerűségét, az Euro NCAP vizsgálati módszere még mindig jó példa arra, hogy összevessük a piacon fellelhető modellek képességeit. Ezúttal tucatnyi autót vizsgált a független szerv, azonban a kizárólag ötcsillagos mezőnyben mindössze három egységgel zárt az általunk nemrég tesztre fogott Dacia Lodgy.
nov. 28
21:30
Ilyen lesz az új Mazda3 - jövőre érkezik (Auto Pult)
Bár sokáig szkeptikusan álltak hozzá, mára beigazolódott: a Mazda a SKYACTIV technológiával és az új irányvonalával kiváló modellek sorát készíti elő – elég csak a kategória élét elfoglaló CX-5-re gondolni. Ráadásul még az idén megérkezik az új Mazda6 is, most pedig a Mazda3 következő generációjának vonalaival kezdhetünk el megbarátkozni.
nov. 28
21:32
Megdőlt a párhuzamos parkolás világrekordja - hátramenetben (Auto Pult)
Jártunkban-keltünkben gyakorta szembesülnünk kell azzal, hogy sokan torzításig tekert hangerővel döngetve, letekert ablakon kikönyökölve igyekeznek elismerő pillantásokra szert tenni, miközben azzal kevesebben keltenek feltűnést, hogy autóikkal be is tudnának állni az egy járműnek kijelölt parkolóhelyre.
nov. 28
21:34
Klasszikum a köbön - Gulf díszbe öltözik a Morgan háromkerekűje (Auto Pult)
A Morgan 3 Wheeler, azaz a britek múltidéző háromkerekű különlegessége már önmagában is klasszikus, értékes ínyencfalatnak számít, ám a márka szakemberei még tovább emelik a lécet, mégpedig az autózásban legendásnak számító fényezéssel: az új ruhát a Gulf adja.
nov. 28
21:36
Puttonyra fel - képünkön a Volkswagen Golf Variant (Auto Pult)
Kétségtelen, hogy a hetedik generációba lépő Volkswagen Golf kategóriájának továbbra is egyik, ha nem a legfőbb éllovasa marad, ám a kompakt formába öntött három- és ötajtós karosszérián kívül eddig nem pendített meg mást a wolfsburgi gyártó. Hamarosan azonban jön a kombi változat, aminek látványtervét egy kis fantáziával készítette el az Autó Pult csapata.
nov. 28
21:38
A biztonságon spórol a Dacia? – jelent az Euro NCAP (Auto Pult)
Igaz, sokan megkérdőjelezik a töréstesztek hitelességét és életszerűségét, az Euro NCAP vizsgálati módszere még mindig jó példa arra, hogy összevessük a piacon fellelhető modellek képességeit. Ezúttal tucatnyi autót vizsgált a független szerv, azonban a kizárólag ötcsillagos mezőnyben mindössze három egységgel zárt az általunk nemrég tesztre fogott Dacia Lodgy.
nov. 28
21:40

Keresés