2012. november 28. szerda

nov. 28
5:00
Ezt senki nem gondolta volna: várandós a színésznő (ATV)
Az OK! magazin határozottan állítja, hogy a nemrég kibékült Kristen Stewart és Robert Pattinson első gyermeküket várják.
nov. 28
5:18
„A Fidesz úgy megy le, mint az atom, egy év múlva összeomlik” (ATV)
Mind az MSZP, mind az LMP optimizmustól duzzad a 2014-es parlamenti választással kapcsolatban: álláspontjuk szerint nagy zakó vár a Fideszre szűk másfél év múlva. Az ellenzéki pártok úgy vélik, a hétfőn elfogadott választási eljárási törvény nincs kőbe vésve és a Fidesz még akár 2014 elején is fogja farigcsálni, ha érdekei úgy kívánják. Az MSZP-ben kizártnak tartják, hogy bojkottálnák a következő…
nov. 28
5:24
Sokkolta a világot az itthoni nyílt antiszemitizmus (Alternatív Energia)
Sárga csillaggal a zakóján vezette az Országgyűlés tegnapi ülést Ujhelyi István. A Ház MSZP-s alelnöke azt mondta, így kíván szolidaritást vállalni azokkal, akiket hétfőn a jobbikos Gyöngyösi Márton megsértett. A szélsőjobboldali képviselő zsidózásától a parlamenti pártok, a zsidószervezetek illetve a kormány is elhatárolódott, a kabinet azonban ezt csaknem ugyanazokkal a szavakkal tette,…
nov. 28
5:26
Lesújtóak a vélemények (Alternatív Energia)
"Szomorú emlékeztető a népirtó náci rezsimre" Gyöngyösi kijelentése - írta nyilatkozatában Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója.
nov. 28
5:28
Nem tolonganak a bankok (Alternatív Energia)
Tízmilliárd forintos kölcsön felvételéről illetve egy további 25 milliárdos folyószámla-hitelkeret nyitásáról dönt ma zárt ülésen a fővárosi közgyűlés. Vélhetően csak kedvezőtlen feltételekkel adósodhat el még jobban Budapest; úgy tudjuk, mindkét közbeszerzésre csak egy-egy ajánlat érkezett, ami nem erősíti a versenyt. A pénzszűkében lévő főváros eközben 70 százalékkal emeli januártól a…
nov. 28
5:30
Egérút a bántalmazó elől (Alternatív Energia)
Értesíthetik a szexuális erőszak elszenvedőit, ha az elkövető kijön a börtönből - legalábbis ha a parlament rábólint erre a tervre, amelynek vitája ma kezdődik meg. Többek szerint az új jogszabály lehetetlenné tenné, hogy az egykori bűnös a büntetése letelte után jobb emberré válva illeszkedjen vissza a társadalomba, ha ezt szeretné. Mások viszont úgy látják, az áldozatok védelme ebben az esetben…
nov. 28
5:42
Kevés lesz a pénz az államosításra? (Alternatív Energia)
Nincs meg a költségvetési fedezete az iskolák jövő évi államosításának, mivel a vártnál jóval kevesebb önkormányzat vállalta oktatási intézményei működtetését - írta a Népszabadság kormányzati forrásokra hivatkozva.
nov. 28
5:44
Átveheti az ajkai iskolát a Hit Gyülekezete (Alternatív Energia)
Mégis átveheti a Hit Gyülekezete az Ajkai Szakképző Iskola fenntartását, miután a Kúria ma hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék szeptemberi döntését - közölte lapunkkal Schwartz Béla.
nov. 28
5:46
Vastagon fogott Vattamány ceruzája (Alternatív Energia)
Éppen a közbeszerzési értékhatár alatt, nettó 7,9 millió forintért bízott meg versenyeztetés nélkül a VII. kerületi önkormányzat egy, a szakmában ismeretlen debreceni céget a városrész szociális térképének elkészítésével.
nov. 28
5:48
Kételyek továbbra is maradtak (Alternatív Energia)
Szabályosan, megfelelő áron kelt el 3,1 millió forintért a Játékszín teljes vagyona - legalábbis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő így gondolja azután, hogy a rendőrség két hetes adatgyűjtést követően elutasította a nyomozás indítását a teátrum munkatársainak feljelentésére, mely szerint a színház legalább 50 milliót ért. A vagyonkezelő közzétette hétfőn este a néhány hete még tíz évre nem…
nov. 28
6:30
„Modern fáraó” Tízezrek tüntettek az egyiptomi elnök ellen (ATV)
A volt elnök, Hoszni Mubarak megbuktatása óta az egyik legnagyobb tömegmegmozdulás zajlott Kairóban a rendszerellenes tüntetésekről híressé vált Tahrír téren. Közvetlen közelében a rendőrök könnygázzal támadtak az őket kövekkel dobáló fiatalokra. A fővárostól északra több helyen is összecsapásokra került sor Murszi hívei és ellenfelei között.
nov. 28
6:32
Itt vannak a számok: komoly fekete pénzek Magyarországon (ATV)
A kormányt nemcsak a tegnap elfogadott új választási szabályok miatt kritizálták, hanem azért is, mert ígéretei ellenére még elő sem állt új párt- és kampányfinanszírozási javaslataival. A közigazgatási tárca államtitkára arra hivatkozott, hogy a mostani törvényben is vannak olyan elemek, amelyek segítik az átláthatóságot. A korrupció ellen küzdő Transparency International átfogó párt- és…
nov. 28
6:33
Sokkolt a jobbikos politikus - nemzetközi visszhangok (Infostart)
Nemzetközi elutasítást váltott ki a jobbikos országgyűlési képviselő hétfői felszólalása.
nov. 28
6:34
Rádőlt a fa egy veszprémi favágóra: meghalt (ATV)
Rádőlt a fa, amelynek következtében meghalt egy férfi a Veszprém megyei Kerta közelében, az erdőben - tájékoztatta a mentőszolgálat megyei mentésvezetője az MTI-t kedden.
nov. 28
6:36
Sarkozy nyomására megegyeztek az UMP elnökjelöltjei (ATV)
Megegyezett a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) vezetői posztjáért több mint egy hete vitázó Francois Fillon volt kormányfő és Jean-Francois Copé pártfőtitkár: referendumot írnak ki a párttagoknak arról, hogy megismételjék-e az elnökválasztást, amely patthelyzetet eredményezett.
nov. 28
6:38
Bajnai: nem elég kormányt váltani (ATV)
A volt miniszterelnök Győrben tartott egy fórumot, ahol arról beszélt, hogy ma is sokan vannak, akik változást szeretnének, mert 2010-ben nem azt kapták, amiben reménykedtek.
nov. 28
6:48
A legnagyobb adósok a kormányhivatalok (ATV)
Újra rekordot döntött a költségvetési szervek lejárt, kifizetetlen adóssága: a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint októberben újabb 4,8 milliárd forinttal gyarapodott, így eléri a 68,8 milliárd forintot. A legnagyobb adósok azok a kormányhivatalok, amelyek számos esetben azokat a cégeket büntetik, amelyeknek a hivatal milliókkal tartozik - írja a Napi Gazdaság szerdai száma.
nov. 28
6:50
Kocsis: a Fidesz kommunikációs igazgatójának kért fel Orbán (ATV)
Valójában a Fidesz kommunikációs igazgatói posztjára kaptam felkérést Orbán Viktortól a múlt héten - mondta Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek.
nov. 28
6:51
A városvezetői illetményekről dönthet a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
A kegyeleti közszolgáltatási díjak emelkedéséről is dönthet szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
nov. 28
6:52
A kongói lázadók beleegyeztek, hogy elhagyják Gomát (ATV)
A kongói lázadók beleegyeztek abba, hogy elhagyják Goma várost, de a megszabott határidőhöz képest csak néhány nappal később.
nov. 28
6:53
Új kommunikációs igazgató a Fideszben (Infostart)
Kocsis Máté lesz a Fidesz kommunikációs igazgatója - írta a Magyar Nemzet.
nov. 28
6:54
Ismét Kubába utazott gyógykezelésre Hugo Chávez (ATV)
Újra Kubába utazott Hugo Chávez, a nemrég újraválasztott venezuelai elnök 2011 júniusa óta harmadjára utazik gyógykezelésre az országba.
nov. 28
7:09
Ismét tárgyal a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága (Infostart)
Szerdán folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógus-sztrájkbizottság között. Eközben az emberi erőforrások minisztere két további szervezettel stratégiai partnerséget között.
nov. 28
7:27
Milliárdokkal tartoznak a kormányhivatalok - lapszemle (Infostart)
Több település adja át az államnak iskoláját, mint amennyivel számolt a kormányzat - írja a Népszabadság, míg a Magyar Nemzet a Milla egyesületi nyilvántartásba vételi kérelméről ír.
nov. 28
7:42
280 forinton az euró árfolyama (ATV)
Elenyésző árfolyammozgás volt tapasztalható szerdán reggel a főbb devizák piacán. Az eurót kora délelőtt 280,65 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kedd esti 280,15 forint után.
nov. 28
8:00
Közigazgatási és igazságügyi módosítókról tárgyal a parlament (ATV)
Négy közigazgatási és igazságügyi tárgyú törvényjavaslatot tárgyal ma az Országgyűlés. A képviselők egyebek mellett véleményezhetik a járásbírósági elnevezés bevezetését, valamint az anyakönyvi eljárások gyorsítását is.
nov. 28
8:02
Debreczeni: senkiházi, aki olyanokat beszél, mint Gyöngyösi (ATV)
Senkiházi, aki ilyeneket beszél, jellemző az ilyen fickókra, hogy nem vállalják a véleményüket, megpróbálják megmagyarázni, hogy nem úgy gondolták – ezt Debreczeni József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Gyöngyösi Márton felszólalásával kapcsolatban.
nov. 28
8:03
Gondban lehet a Köki Terminál (Infostart)
A Köki Terminál beruházást fejlesztő és tulajdonló R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. ellen felszámolást kezdeményezett egy beszállító - tudta meg a Napi Gazdaság.
nov. 28
8:06
Újra gyilkolni akart a hummeres (Alternatív Energia)
Nem segíteni, hanem újra gyilkolni akart a hummeres gázoló, amikor Kenéz Imre felé mászott- írja a Blikk az egyik tanú ügyészségen tett vallomására hivatkozva.
nov. 28
8:08
MSZP: elszabaduló árak és hanyatlás jellemzi az orbáni gazdaságpolitikát (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint elszabaduló árak, hanyatlás jellemzi az orbáni gazdaságpolitikát, és a "kormányfő által kézzel vezérelt" Monetáris Tanács ismételt kamatcsökkentése miatt egyre sérülékenyebb a forint.
nov. 28
8:18
Újabb részletek: ennél is durvább jobbikos felszólalások? (ATV)
Újra kell fogalmazni a házszabályt, hogy Gyöngyösi Márton felszólalásához hasonló soha többé ne fordulhasson elő a parlamentben, vagy ha mégis, akkor annak rögtön véget lehessen vetni – ezt Mesterházy Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 28
8:20
Négy robbanás rázta meg Damaszkuszt: 34 halott (ATV)
Helyi idő szerint nem sokkal hat óra után gépkocsiba rejtett bombák robbantak a szír főváros Dzsaramana nevű lakónegyedében.
nov. 28
8:24
Teherautó szorult a felüljáró alá (Alternatív Energia)
Pótkocsis teherautó szorult egy felüljáró alá Győr belvárosában - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel a katasztrófavédelem megyei szóvivője szerda reggel.
nov. 28
8:42
Eltűnik a szülőképes korú nők egyötöde (Metropol)
A Központi Statisztikai Hivatal konferenciáján riasztó demográfiai tendenciákról beszéltek az előadók.
nov. 28
8:54
Ungvári: eltűnhet a politikai életből a Jobbik (ATV)
Kontraproduktív, ha valaki olyat tesz, mint Gyöngyösi Márton, ez a párt hamarosan el fog tűnni a politikai életből – ezt Ungvári Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 28
9:12
10,5 százalék a munkanélküliség - 463 ezer magyarnak nincs munkája (ATV)
Az idén augusztus-októberben a munkanélküliek létszáma 463 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos volt, 0,3 százalékponttal csökkent egy év alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
nov. 28
9:36
A legveszélyesebb utak az országban (Metropol)
Nem ott a legrosszabb a baleseti mutató, ahol a legtöbben halnak meg.
nov. 28
9:36
Két gyalogost is a zebrán gázoltak el (Alternatív Energia)
Miskolcon és Sátoraljaújhelyen is elgázoltak a zebrán egy-egy gyalogost, kedden. Mindkét ember súlyosan megsérült - értesült a HavariaPress.
nov. 28
9:38
LMP: meg kell találni a Vidám Park új helyét Budapesten (Alternatív Energia)
A LMP szerint fontos, hogy megtalálják a budapesti Vidám Park új helyét, és a létesítésben a fővárosnak aktív szerepet kell vállalnia.
nov. 28
9:48
Jövő szeptemberben bezár a Vidám Park (ATV)
Jövő év szeptember 30-ával szűnik meg a Vidám Park a Városligetben, és több lépésben adja át területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek - erről szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés.
nov. 28
9:54
Fővárosi Közgyűlés - Napirenden a gyűlöletbeszédre vonatkozó állásfoglalás (Alternatív Energia)
Egyhangúlag elfogadták a képviselők a Fővárosi Közgyűlés napirendjét szerdán. A testület többszöri halasztás után dönthet a Vidám Parkról szóló előterjesztésről is.
nov. 28
9:56
"Csak egy óra múlva hívhatja a rendőrséget" - fenyegette meg a rabló az idős nőt (Alternatív Energia)
Könnyebben sérült meg az az idős asszony, akit október 25-én éjjel rabolt ki egy férfi, Győr-szabadhegyen. A rabló több százezer forint értékben zsákmányolt ékszereket - értesült a HavariaPress.
nov. 28
10:06
Konferencia az Azori-szigeteken: megszüntették a nyomozást (ATV)
Megszüntette a rendőrség a megyei közgyűlési elnököknek egy múlt év végi, azori-szigeteki konferencián való részvétele ügyében indult nyomozást - erősítette meg a Blikk információját a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek szerdán.
nov. 28
10:08
Ilan Mor: elfogadhatatlanok a Jobbik nézetei (ATV)
Gyöngyösi Márton szavai klasszikusan antiszemiták, amellyel átlépett egy határt – ezt Ilan Mor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 28
10:09
A Fővárosi Közgyűlés kötelezettséget vállalt a városvezetők illetményeire (Infostart)
Kötelezettséget vállalt a Fővárosi Közgyűlés szerdán a város vezetőinek jövő évi illetményeire és költségtérítésére. Az önkormányzati törvény értelmében jelentősen emelkedik a főpolgármester és helyetteseinek illetménye 2013. január 1-jétől. A döntést a testület 18 igen szavazattal, az LMP két tartózkodása mellett hozta meg, az MSZP nem nyomott gombot.
nov. 28
10:12
Nem nyomoznak az Azori-szigeteken "cigánykodó" fideszesek után (Alternatív Energia)
Megszüntette a rendőrség a megyei közgyűlési elnököknek egy múlt év végi, azori-szigeteki konferencián való részvétele ügyében indult nyomozást - erősítette meg a Blikk információját a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek szerdán.
nov. 28
10:14
Fővárosi Közgyűlés - Fizetés megszavazva (Alternatív Energia)
Kötelezettséget vállalt a Fővárosi Közgyűlés szerdán a város vezetőinek jövő évi illetményeire és költségtérítésére. Az önkormányzati törvény értelmében jelentősen emelkedik a főpolgármester és helyetteseinek illetménye 2013. január 1-jétől.
nov. 28
10:24
Strasbourg: emberi jogot sért az indoklás nélküli elbocsátás (ATV)
Nem fogadta be a magyar kormány fellebbezését a strasbourgi bíróság. Így jogerőre emelkedett az a döntése, amely kimondta: alapvető jogot sért az indokolás nélküli elbocsátás.
nov. 28
10:27
Baán László: Egyedülálló lesz a Liget Budapest (Infostart)
A Liget Budapest projekt egyedülálló turisztikai vonzereje lehet a fővárosnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Baán László szerint a múzeumi negyedre meg lehet a forrás, elsősorban uniós támogatásból.
nov. 28
10:30
Öt évre ítélték a Kalocsán rabló fegyőrt (Alternatív Energia)
Jogerősen öt év börtönre ítélte szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a fegyőrt, aki tavaly riasztópisztollyal kirabolt egy kalocsai szórakozóhelyet.

Keresés