2012. november 26. hétfő

nov. 26
5:00
Kórházban Aradszky László (ATV)
Családja kérésére és orvosai javaslatára nem ment el Komár László temetésére Aradszky László. Az énekes korábban távol maradt Mary Zsuzsi és Szenes Iván temetésétől is.
nov. 26
5:06
Januártól jönnek a járásbíróságok (Alternatív Energia)
Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett - az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.
nov. 26
5:08
Hallgat a CÖF a százmilliós kampányról (Alternatív Energia)
Egyelőre csak ígéret a Civil Összefogás Fórum (CÖF), illetve a hozzá kapcsolódó alapítvány részéről, hogy elszámolnak a Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont lejárató politikai kampányuk költségével, ezért lapunk levélben fordult a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványhoz (CÖKA), kérve a hirdetési akció teljes költségének nyilvánosságra hozását.
nov. 26
5:18
Gyalogost gázoltak Velencén (ATV)
Életveszélyes sérülést szenvedett az a tizenkilenc éves nő, akit egy személygépkocsi ütött el Velence belterületén vasárnap – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
nov. 26
5:20
Karácsony Gergely jobban utálja a szocialistákat, mint a Fideszt (ATV)
Az LMP-s parlamenti képviselő egy egyetemi fórumon egyebek mellett azt mondta, nem szeretné, ha Bajnai Gordon lenne a miniszterelnök. Karácsony öt nap késéssel reagált. Kijelentette, hogy senkit nem utál.
nov. 26
5:24
Csak a főpolgármester fizetése emelkedik (Alternatív Energia)
Újabb, személyre szabott jogszabályt nyújtott be a Fidesz. Kósa Lajos debreceni és Láng Zsolt II. kerületi polgármester javaslata a következő, 2014-es önkormányzati választás utánra halasztaná az amúgy 2013. január elsejétől tervezett polgármesteri és parlamenti képviselői összeférhetetlenség, valamint a településvezetők fizetését szabályozó rendelkezések életbe lépését.
nov. 26
5:26
Matolcsy helyett Orbán legyen a főtárgyaló (Alternatív Energia)
Helyes, hogy a magyar kormányfő nem fogadta el az első, Magyarország számára kedvezőtlen, az eddigi támogatásokat akár 30 százalékkal csökkentő javaslatot - írta heti politikai összefoglalójában Mesterházy Attila.
nov. 26
5:28
Túlkapás Hatvanban? (Alternatív Energia)
Nőket és gyerekeket vertek rendőrök Hatvanban csütörtökön, állította szemtanúkra hivatkozva a TASZ: mint kiderült, egy kábítószeres akcióban elfogott gyanúsítottak családtagjai kezdtek dulakodni a rendőrség épülete előtt. A rendőrség parancsnoki vizsgálatra hivatkozva cáfolta, hogy "rendőrattakra" került volna sor, a jogvédő szervezet ugyanakkor feljelentést tesz.
nov. 26
5:30
Az influenza nem csak egy kis múlékony nátha (Alternatív Energia)
A magyarok legnagyobb része az influenza anyagi vonzataitól fél leginkább, és több mint 50 százalékuk 10 ezer forint feletti kiadással számol egy ilyen megbetegedés következtében, ami a megelőző védőoltás árának több mint háromszorosa - többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente elvégzett kutatásából.
nov. 26
5:32
Titkos vallomást tesz Laborc (Alternatív Energia)
Kétszer bizonyosan találkozott Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójaként Portik Tamással - írta meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Magyar Nemzet.
nov. 26
6:18
Dönthetnek a választások rendjéről (Infostart)
A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, amikor a képviselők a házbizottság hétfői ülésétől függően három-, vagy négynapos ülést tartanak. A Ház hétfőn egyebek mellett meghatározhatja az iskolák állami kézbe vételének menetét, kedden a közműszolgáltatások helyzetéről rendeznek politikai vitát, míg szerdán az…
nov. 26
6:30
56-osokkal kötött megállapodást a Fidelitas (ATV)
Együttműködési megállapodást kötött a Fidelitasszal az 1945 és 56 közötti Magyar Politikai Elítéltek Szövetsége, a Recski Szövetség és a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete. Céljuk az, hogy a magyar nemzeti ellenállás tevékenységéről minél többet tudjon az utókor. A szervezetek úgy látták: a nemzeti emlékezet ápolására a szocialista kormányok képtelenek voltak…
nov. 26
6:32
Csitítja a kedélyeket az egyiptomi államfő hivatala, újabb felvonulás lesz (ATV)
Az egyiptomi elnöki hivatal vasárnap nyilatkozattal igyekezett csitítani azt a felháborodást, amelyet Mohamed Murszi államfő csütörtöki, az elnök jogköreit kiszélesítő rendelete váltott ki.
nov. 26
6:34
Lázár módosít: mégis lehetne kampányolni internetes portálokon (ATV)
A hétfői zárószavazás előtt tovább módosítaná a választási eljárási törvényjavaslatot a Fidesz. Mégsem tiltanák meg, hogy a pártok az internetes hírportálokon hirdessenek.
nov. 26
6:36
Soha nem látott szintre emelkedhet a burgonya ára (ATV)
Bár tavaly ilyankor még csak 80 forint volt egy kiló burgonya, idén karácsonyra egy kiló krumpli ára elérheti a 200 forintot is - írja a Népszabadság az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács előrejelzésére hivatkozva.
nov. 26
6:48
Orbán többekkel is megállapodik Szlovéniában (ATV)
Három megállapodást is aláírhat hétfőn Orbán Viktor egynapos hivatalos látogatásán Szlovéniában.
nov. 26
6:50
Újabb kudarc: még mindig nincs utódja Sarkozynek (ATV)
Kudarccal végződött vasárnap a közvetítési kísérlet a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökjelöltjei, Jean-Francois Copé eddigi pártfőtitkár és Francois Fillon volt kormányfő között, akik egy hete nem tudnak megegyezni abban, hogy ki vegye át Nicolas Sarkozy volt államfő helyét a párt élén.
nov. 26
6:52
Obama terrorelhárítási tanácsadója lehet az új CIA-vezér (ATV)
John O. Brennant, Barack Obama elnök terrorelhárítási tanácsadóját tekintik a legtöbben a legesélyesebbnek a Központ Hírszerző Iroda (CIA) igazgatói posztjának betöltésére az Egyesült Államokban - írta vasárnapi lapszámában a The Washington Post (WP).
nov. 26
6:54
A következő parlamenti választás lebonyolításáról döntenek ma (ATV)
A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról, valamint az iskolák állami kézbe vételének menetéről is dönthet az Országgyűlés mai ülésén.
nov. 26
7:12
Karácsonyig emelkedhet a burgonya ára - lapszemle (Infostart)
Kétszáz forint lesz egy kilogramm burgonya karácsonyra, és februárra elfogy a hazai krumpli - mondta Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke a Népszabadságnak. Jogegységi határozatot fogadhat el a Kúria arról, hogy közszereplő-e a rendőr - értesült a Magyar Nemzet.
nov. 26
7:24
2257 parkolóhelyet és 152 parkolóórát adnak át a kerületeknek (ATV)
Újévig minden fővárosi közterületi parkolót - 2257 férőhelyet és 152 parkolóórát - átadnak a kerületi önkormányzatoknak - mondta el a BKK vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek. A parkolás szabályozása, az átfogó budapesti rendeletalkotás ugyanakkor továbbra is a Fővárosi Közgyűlésnél marad.
nov. 26
7:26
Mégsem lesz motorpálya a Balatonnál – a helyiek csalódottak (ATV)
Elárverezik a Somogy megyei Sávoly mellett azt a területet, melyet spanyol befektetők azért vásároltak meg, hogy ott Moto GP pályát építsenek. A beruházást 2007-ben jelentették be, a pálya megépítése azonban csak földmunkákig jutott, mivel gyorsasági motorversenyt itt rendezni nem lehetett, aztán néhány éve a cég is levonult a területről. Most másfél milliárd forintos kikiáltási áron indul a…
nov. 26
7:28
Szakadáspártiak nyerték a katalán választást, de nincs abszolút többségük (ATV)
Az elszakadáspárti Konvergencia és Unió Párt nyerte meg a vasárnapi katalán választást, és a szintén függetlenségpárti Köztársasági Baloldallal többséget alkotna a parlamentben. A győztes párt célja, hogy népszavazást írjanak ki a függetlenségről.
nov. 26
7:30
Szanyi: 2014-től mi fogunk kormányozni (Alternatív Energia)
Legitim módon nem tudja a Fidesz megtartani a hatalmát, ezért ragaszkodik a regisztrációhoz - mondta Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő a TV2 Mokka műsorában.
nov. 26
7:42
Közel tízezer liter olaj folyt ki Pákozdnál egy tartályautóból (ATV)
Csaknem tízezer liter nyersolaj szivárgott a talajba az M7-esen, miután árokba borult egy tartályautó Pákozd és Agárd között. A műszaki és a kármentés órákig tartott a sztráda mellett. A tartálykocsi szállítmányát – már azt, ami megmaradt belőle – átfejtették a szakemberek. A veszélyes anyagból szerencsére nem került a Velencei-tóba.
nov. 26
7:44
281 forinton az euró árfolyama (ATV)
Kissé erősödött a forint hétfőn délelőtt a svájci frankkal és az euróval szemben. Az uniós fizetőeszközt tíz órakor 281,85 forinton jegyezték a reggeli 282,09 forint után.
nov. 26
7:48
Oltanának a patikákban is (Metropol)
A feladatra a mintegy 2300 gyógyszertárból jelenleg nagyjából 300 lehet alkalmas.
nov. 26
7:48
Alkalmatlan embert neveztek ki (Alternatív Energia)
Magyarázatot követel az LMP Tarlós Istvántól, mert november 10.-én tisztázatlan okokból, indoklás nélkül és azonnali hatállyal mondott fel a főpolgármester a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának, Kulinyi Mártonnak.
nov. 26
8:06
Minden ötödik nőt bántalmaznak (Metropol)
Nők elleni erőszak: a párkapcsolati bűncselekmények 91 százalékában nők az áldozatok.
nov. 26
8:06
Bankigazgatói fizetéseket szereztek a parkolóőrök (Alternatív Energia)
A Blikk birtokába került vádirat tanúsága szerint 45 vádlottja lesz az eddig példátlan bűnügynek, amelyben a parkolóőrök bankigazgatói fizetéseket szereztek.
nov. 26
8:08
Vadászok találtak rá a nyáron eltűnt nő holttestére (Alternatív Energia)
Július elején tűnt el az az idős asszony, akinek holtestét vasárnap találták meg vadászok, a Csongrád megyei Kistelek határában - értesült a HavariaPress.
nov. 26
8:36
Az influenza anyagi vonzataitól félnek leginkább a magyarok (ATV)
A magyarok legnagyobb része az influenza anyagi vonzataitól fél leginkább - írja a hétfői Népszava a KutatóCentrum felmérése alapján.
nov. 26
8:38
Több hónapja keresték az idős nőt, megtalálták a holttestét Kisteleken (ATV)
Több hónapja keresett idős nő holttestét találták meg Kisteleken – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
nov. 26
8:42
Kamu volt a talált pénz (Metropol)
670 ezer forintot talált valaki a 11-es buszon, és kereste a gazdáját a becsületes megtaláló, hogy visszaadhassa a pénzt.
nov. 26
8:54
Élő adásban ütött: börtönbe küldhetik a médiamilliárdost (ATV)
Börtönbüntetésre számíthat Alekszandr Lebegyev orosz médiamilliárdos a jövő héten kezdődő perében. Az ötvenkét éves volt KGB-tisztet akár hét évre is ítélhetik, mert tavaly egy televíziós műsorban megütött egy másik üzletembert. Politikai elemzők szerint az ügyet a Putyin-kormányzat szeretné felhasználni arra, hogy megszabaduljon az egyik legbefolyásosabb ellenzéki újság, a Novaja Gazeta…
nov. 26
8:56
Először győzött idegenben a Manresa: Hanga 15 pontot dobott (ATV)
Hanga Ádám 15 ponttal vette ki részét vasárnap a Manresa első idénybeli győzelméből a spanyol kosárlabda-bajnokságban.
nov. 26
9:00
Lehessen ünnep a karácsony mindenkinek (Metropol)
Közeleg advent első vasárnapja, gondoljon szerettei mellett azokra is, akik szükséget szenvednek, talán a rászorulók ünnepét is szebbé varázsolhatjuk.
nov. 26
9:00
Új polgármestert választottak Tárkányban (Alternatív Energia)
Új polgármestert választottak a Komárom-Esztergom megyei Tárkányban, a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a három független jelölt közül Mészáros Tamásné győzött.
nov. 26
9:18
Hamisított okostelefonokat találtak a pénzügyőrök Nagylaknál (Alternatív Energia)
Csaknem száz hamisított okostelefont találtak egy román férfi csomagjában közúti ellenőrzés során a pénzügyőrök Nagylak közelében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
nov. 26
9:36
Afgán és szír állampolgárok kértek Magyarországtól menekültstátuszt (Alternatív Energia)
A szerb-magyar határ Bács-Kiskun megyei szakaszán egy koszovói állampolgárt, egy fiatalkorú afgánt, valamint négy szír gyermeket fogtak el a határrendészek - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
nov. 26
9:48
3,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelem mértéke (ATV)
Szeptemberben a kiskereskedelmi értékesítés volumene 3,1 százalékkal csökkent tavaly szeptemberhez képest, az év első kilenc hónapjában pedig 1,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
nov. 26
9:50
20-25 milliárd dolláros kárt okozott a Sandy a biztosítóknak (ATV)
A Sandy hurrikán összességében 20-25 milliárd dollár kártérítési költséget jelenthet a biztosítóknak a svájci Swiss Re hétfőn ismertetett becslése szerint. A világ második legnagyobb viszontbiztosítója 900 millió dollár kárfizetésre készül.
nov. 26
9:54
Nem fújhatták le a Hummeres gázolót (Alternatív Energia)
Az egyik szemtanú szerint a terepjáró ablaka fel volt húzva, a rendőrgázolással gyanúsított Thomas B-n pedig nem látszottak a spray okozta tünetek - írja az origo.hu.
nov. 26
9:56
Vállon és combon szúrta élettársát a nő (Alternatív Energia)
Könnyebben sérült meg az a férfi, akit élettársa vasárnap szúrt vállon és combon, egy vita során, a Tolna megyei Németkéren - értesült a HavariaPress.
nov. 26
10:06
Mérgezett volt a köhögés elleni szirup: 13-an meghaltak (ATV)
Kábítószerként is használták azt a köhögés elleni szirupot, amely mérgezett volt, és ami miatt tizenhárom ember vesztette életét Pakisztánban.
nov. 26
10:08
Rendkívül izgalmas párharc a nyíregyházi Teremcross versenyen! (ATV)
Az elmúlt hétvégén egy év kihagyás után tért vissza a teremcross verseny a nyíregyházi Bujtosi Sportcsarnokba. A korábban mindig telt ház előtt zajló, látványos versenyt ígérő megmérettetést, amelyet olyan nevek fémjeleznek, mint ifj. Kökényesi György, Tóth Ádám, Borka János, vagy Grillmayer Gábor, idén is nagy várakozás előzte meg. A Hell MX versenyzője, Tóth Ádám idén is az aranyéremért jött,…
nov. 26
10:24
Fideszes helyett KDNP-s lett a főpolgármester első helyettese (ATV)
A főváros a csőd szélén táncol, de legfőbb vezetőinek januártól elvileg sokkal több pénz jár, már ha nem változik közben a törvény, és a budapesti közgyűlés kötelezettséget vállal Tarlósék törvényben megemelt járandóságának fedezetére.
nov. 26
10:30
Már a fideszesek sem tudják mi lesz a választási törvényben (Alternatív Energia)
Hétfőre tervezett végszavazása előtt tovább módosulhat a választási eljárásról szóló előterjesztés: a parlament alkotmányügyi bizottsága támogatta azokat a fideszes zárószavazás előtti módosító javaslatokat, amelyek például mégsem tiltanák a pártok internetes hirdetéseit és nem köteleznék a jegyzőket, hogy felkeressék a választópolgárokat a regisztrációról való tájékoztatás ügyében.
nov. 26
11:00
Játszóteret bombázott a vadászgép: legalább tíz gyerek meghalt (ATV)
Szíriai aktivisták közölték, hogy a kormányerők egyik vadászgépe egy játszóteret bombázott, amiben legalább tíz gyermek életét vesztette.
nov. 26
11:18
Gyűrűzik a szexbotrány Kínában: újabb pártvezetőkről készültek felvételek (ATV)
Nem fogja következmények nélkül hagyni a tisztviselők vétségeit a Csungking városi vezetés - ígérték a pártbizottság illetékesei azt követően, hogy a múlt héten leváltottak egy kerületi párttitkárt, mert szexvideóban szerepelt, és kiderült, további öt helyi vezetőről is készültek hasonló felvételek.

Keresés