2012. november 8. csütörtök

nov. 8
5:00
„Sovány, ideges” Keményen bírálták a színésznőt (ATV)
A színésznő új filmje, az Úton bemutatóján jelent meg legújabb szerelésében, amely miatt az amerikai bulvársajtó ismét kikezdte.
nov. 8
5:18
Majmok vidámparkja (Alternatív Energia)
Feltehetően már csupán Tarlós István főpolgármester tudja követni, mi történik ac mert folyamatosan változnak a főváros tervei. Korábban még arról volt szó, hogy elköltöztetik a játékokat, később a bezárást irányozták elő, legújabban pedig összevonnák az állatkertet és a vidámparkot.
nov. 8
5:18
Újabb Matolcsy-megszorításra lehet szükség? (ATV)
Maradhat a túlzott deficit eljárás alatt Magyarország. Az Európai Bizottság friss gazdasági előrejelzése szerint jövőre ugyan 3 százalék alatt lehet az államháztartás hiánya, 2014-re ismét cél fölött, 3 és fél százalék körül alakulhat. A bizottság pénzügyi biztosa szerint nem látszanak hatékony lépések a hiány hosszú távú tartására. Elemzők szerint újabb kiigazító csomagra lenne szükség ahhoz,…
nov. 8
5:36
Sokaktól elvehetik majd az ösztöndíjat (Alternatív Energia)
Akár több tízezer hallgató veszíthet el havi 10-30 ezer forintot, ha a kormány valóban szűkíti a tanulmányi ösztöndíjra jogosult egyetemisták körét. Erről írt az eduline oktatási portál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma tervezetére hivatkozva.
nov. 8
5:38
Csaknem félmillió a rendszámtábláért (Alternatív Energia)
Mintegy 435 ezer forintba került, hogy ismét egyedi rendszám legyen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének, Péterfalvy Attilának autóján. Ennyit utalt át a "NAIH-01" táblákért eljárási díj címén a hatóság az ügyben illetékes Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának. A hatóság szerint az egyedi rendszám a nyilvánosságot szolgálja, célja,…
nov. 8
5:40
Sajnálják a munkát is a rokkantaktól (Alternatív Energia)
Több megyében tíz megváltozott munkaképességű emberből csak egy dolgozik, ám most az ő állásukat is veszélybe sodorta a kormány - jelentette Korózs Lajos.
nov. 8
6:30
Malév-csőd: a szocialista kormányok felelősségét firtatták (ATV)
Szinte semmiben nem értett egyet az egykori pénzügyminiszter a kormánypárti képviselőkkel abban a bizottságban, amely a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgálja. A kormánypárti képviselők azt próbálják kideríteni, hogy 2002 és 2010 között milyen döntések vezettek a légitársaság csődjéhez és azt is szeretnék tudni, hogy ebben milyen felelősségük van az akkori döntéshozóknak.
nov. 8
7:24
Mentőkutyákkal találtak meg egy eltűnt idős férfit Cegléden (Alternatív Energia)
Mentőkutyákkal találtak meg egy eltűnt idős férfit Cegléden csütörtökön 1 óra tájban - közölte Balázs László, a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat vezetője az MTI-vel.
nov. 8
7:24
Egy évet kapott az iszlámellenes film producere (ATV)
A feltételes szabadlábra helyezés kikötéseinek megsértése miatt egy év szabadságvesztésre ítélték szerdán Los Angelesben annak a Mohamed-ellenes filmnek a producerét, amely miatt szeptemberben erőszakos tiltakozások sorozata robbant ki a mohamedán országokban.
nov. 8
7:26
Szélesítenék a demokráciát: megkezdődött a kínai KKP kongresszusa (ATV)
Kína folytatni fogja a politikai szerkezet reformját, a demokrácia kiszélesítését, amelynek része a demokratikus választás, a jogok és a szabadság biztosítása – hangoztatta egyebek mellett csaknem másfél órás beszámolójában Hu Csin-tao, a Kínai Kommunista Párt főtitkára a párt XVIII. kongresszusának nyitónapján, csütörtökön.
nov. 8
7:28
Harminckilenc halott a guatemalai földrengésben (ATV)
A korábban jelentett tizenötről harminckilencre nőtt a szerdai guatemalai földrengés halálos áldozatainak száma. Az adat nem végleges, mert másfél százan megsérültek, és közel száz embert még keresnek.
nov. 8
7:30
Papcsák válaszolt Alexának: a Fidesz akár ma nyitott erre (ATV)
A Fidesz akár ma nyitott arra, hogy a szigorúbb párt és kampányfinanszírozás érdekében leüljön tárgyalni – mondta Papcsák Ferenc volt korrupcióellenes kormánybiztos a Transparency International (TI) képviselőjének.
nov. 8
7:32
Merkel Angliában: London nem enyhült az EU-költségvetés ügyében (ATV)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem módosult érdemben a következő EU-költségvetés kiadási oldalának befagyasztását célzó hivatalos brit álláspont Angela Merkel német kancellár szerda esti londoni villámlátogatása után sem.
nov. 8
7:42
Medián: 14 százalékon az Együtt 2014 (Alternatív Energia)
A Medián szerint az Együtt 2014 Mozgalom színre lépése új helyzetet teremtett a "szavazóközönség attitűdjeiben". A HVG számára készített elemzés szerint Bajnaiék szövetsége lett a legjelentősebb ellenzéki erő.
nov. 8
7:42
BL: továbbjutott az MU, kikapott a Barcelona, drámai Chelsea-siker (ATV)
A Manchester United hátrányból fordítva, 3:1-re nyert a Braga vendégeként, ezzel a csoportkör negyedik fordulóját követően biztosította helyét a legjobb tizenhat között a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
nov. 8
7:44
Jobbikos vircsaft: jogosítvány, forgalmi nélkül, lejárt műszakival autózni (Alternatív Energia)
Jogosítvány nélkül, lejárt műszaki engedéllyel vezette autóját Eger belvárosában Zagyva Gyula (Jobbik) - tudta meg a Blikk. A rendőrök ráadásul egy olyan utcában állították meg az országgyűlési képviselőt, amelyikbe mindkét irányból tilos behajtani.
nov. 8
7:44
Jogsi nélkül, lejárt műszakival hajtott be egy lezárt utcába Zagyva (ATV)
Jogosítvány nélkül, lejárt műszaki engedéllyel vezette autóját Eger belvárosában Zagyva Gyula (Jobbik) – tudta meg a Blikk. A rendőrök ráadásul egy olyan utcában állították meg az országgyűlési képviselőt, amelyikbe mindkét irányból tilos behajtani.
nov. 8
7:46
Obama kétpárti együttműködést kért a kongresszustól (ATV)
Barack Obama amerikai elnök telefonon kétpárti együttműködést kért a kongresszus vezetőitől az év hátralévő feladatainak, a többi között a kiegyensúlyozott deficitcsökkentésnek a végrehajtásához - derült ki a Fehér Ház szerdán kiadott közleményéből.
nov. 8
7:48
Karácsony: Orbán Viktor meg fog bukni (ATV)
Meglepő adat, hogy az Együtt 2014 választói mozgalom a legerősebb ellenzéki erő, hiszen ez még egy képlékeny formáció – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 8
7:50
Assange: Obama egy báránybőrbe bújt farkas (ATV)
Báránybőrbe bújt farkasként jellemezte Barack Obamát szerdán Julian Assange, a WikiLeaks internetes portál alapítója a demokrata párti amerikai elnök újraválasztására reagálva.
nov. 8
8:00
100 ezres tüntetés, gyújtogatás, kizárások – megszavazták a görög megszorításokat (ATV)
Nagy nehezen, csekély többséggel ment át a költségvetési megszorító csomag a görög parlamenten. Ennek keretében csökkentik a nyugdíjakat és az állami alkalmazottak bérét, lefaragják az egészségügyi kiadásokat és több munkavállalói jogot és kedvezményt megvonnak. A koalíciós pártok több lázadó tagja elutasította a terveket, őket azonnal kizárták a pártjukból. Az épület előtt a tüntetők összecsaptak…
nov. 8
8:18
Novembertől pénz helyett utalványt kapnak a rászorulók (Alternatív Energia)
Természetbeni támogatásként Erzsébet-utalványban kapja több mint 600 ezer gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt 2012 novemberétől - olvasható a kormányzati portálon.
nov. 8
8:18
Alig moccant a forint: 283 az euró (ATV)
A romló euróövezeti gazdasági kilátások gyengítették a forintot csütörtökön délelőtt a térségbeli devizákkal együtt.
nov. 8
8:20
Három jármű ütközött az 1-es főúton - félpályás útzár (Alternatív Energia)
Csak fél pályán zajlik a forgalom az 1-es főúton a Győrhöz közeli Öttevény belterületén baleset miatt - tájékoztatta Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.
nov. 8
8:36
NBA: elvesztette veretlenségét a Spurs (ATV)
Négy győzelem után első szezonbeli vereségét könyvelhette el a San Antonio Spurs, amely a Los Angeles Clippers otthonában kapott ki simán, 106-84-re.
nov. 8
8:54
Bocsánatot kért a TV2 az ízléstelen szavazásért (Alternatív Energia)
A november 7-i Mokká-ban arra a kérdésre kerestek választ, hogy mi lehetett az indíték Szita Bence meggyilkolása mögött. Egy sms-sel játékkiállításra való belépőt, többel pedig wellness-hétvégét lehetett nyerni.
nov. 8
8:54
Kónya: elindult a karaktergyilkosság Bajnaival szemben (ATV)
Nem uralkodott el nálunk a hurráoptimizmus, de a Medián felmérése erőt ad ahhoz, hogy 2014-ben leváltható a Fidesz – ezt Kónya Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 8
8:56
Neo Fm: elérkezett a búcsúdal ideje (Alternatív Energia)
A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.
nov. 8
8:56
Leukémiás az edző, a játékosok szolidaritásból kopaszak lettek (ATV)
Tucatnyi játékos vágatta kopaszra haját a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Indianapolis Colts csapatánál, ezzel támogatva Chuck Pagano vezetőedzőt, akinél szeptemberben leukámiát állapítottak meg.
nov. 8
8:58
Kiderült: nőügy miatt meneszthették a védelmi minisztert (ATV)
Állítólagos nőügye miatt menesztették Anatolij Szergyukovot a védelmi miniszteri posztról - írták orosz internetes oldalak.
nov. 8
9:12
Bocsánatot kér a japán kormány túlzottan derűlátó választási programjáért (ATV)
Bocsánatot kér a választóktól túlzottan derűlátó választási programja miatt a japán kormánypárt - írta csütörtökön a Jomiuri Simbun japán napilap.
nov. 8
9:18
Feljelentették a megyei közgyűlés fideszes alelnökét (Metropol)
Barna János ellen egy nyugdíjas újságíró tett feljelentést, azt állítva, hogy a politikus arcon ütötte és eltörte az orrát.
nov. 8
9:20
Decembertől nem lehet senkit sem kilakoltatni (Metropol)
Az idei végrehajtások fele közüzemi tartozás miatt indult el.
nov. 8
9:30
Holnaptól nem védik Orbán villáját (Alternatív Energia)
Holnap éjfélkor hatályát veszti az a "személy és létesítménybiztosítási intézkedés", melyet a Terrorelhárítási Központ főigazgatója rendelt el a miniszterelnök házának fokozott védelmére - tudta meg a Népszava.
nov. 8
9:30
Simonyi: nincsen hurráoptimizmus Obama duplázása miatt (ATV)
Nincs az amerikaiakban hurráoptimizmus Barack Obama újraválasztása után, az foglalkoztatja az embereket, hogy elkerüli-e az ország a költségvetési szakadékot – ezt Simonyi András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 8
9:32
Bocsánatot kér derűlátó ígéreteiért a kormánypárt (Alternatív Energia)
Bocsánatot kér a választóktól túlzottan derűlátó választási programja miatt a japán kormánypárt - írta csütörtökön a Jomiuri Simbun japán napilap.
nov. 8
9:36
Rejtő pincére kerül a Mika Tivadar Ház tűzfalára (Metropol)
A Színes Város Csoport által szervezett internetes szavazáson a pincér Nikola Teslát és Füttyös Gyurit előzte meg.
nov. 8
9:48
Vona a kiugrott jobbikos támadásától tart (Alternatív Energia)
Vona Gábor közlése szerint a Jobbik-frakcióból szerdán kilépett Lenhardt Balázs az elmúlt időszakban többször ment szembe fontos ügyekben a párt és a képviselőcsoport álláspontjával, és a kettejük közötti, romló bizalmi viszony helyreállítása többszöri kísérlete ellenére nem sikerült.
nov. 8
9:48
Az utolsó pillanatban lemondta moszkvai útját Matolcsy György (ATV)
Váratlanul, gyakorlatilag az utolsó pillanatban mondta le moszkvai útját Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - értesült a Napi Gazdaság. A november 9-ére tervezett kormányközi ülésen egyebek közt magyar állampapírok oroszországi eladásáról, a Malévben bennragadt orosz hitelről, illetve a Dunaferr esetleges tulajdonosváltásáról lett volna szó.
nov. 8
9:50
Vértes: komoly kritikát kaptak Orbánék Brüsszeltől (ATV)
Ezekkel a számokkal Magyarország nem fog kikerülni a túlzott deficiteljárás alól – ezt Vértes András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 8
9:52
Elgázolta egy teherautó az olimpiai bajnok biciklist (ATV)
Egy tehergépkocsi szerda este elgázolta Bradley Wigginst, a Tour de France és a londoni olimpia egyéni időfutamának győztesét, ám a kerékpáros kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
nov. 8
10:06
Orbán a Microsoft alelnökével tárgyalt (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Budapesten, az Országházban fogadta Kevin Turnert, a Microsoft alelnökét, valamint a cég közép-európai és magyarországi vezetőit - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.
nov. 8
10:42
Jeszenszky-jegyzet - A Professzorok Batthyány Köre tiltakozik a támadások ellen (Alternatív Energia)
A Professzorok Batthyány Köre tiltakozik a Jeszenszky Gézát ért támadások ellen, amelyek szerintük a félreértés, az ideológiai vakság, a tájékozatlanság és a szimpla rosszindulat keverékéből vannak összegyúrva.
nov. 8
10:42
Leszállásra kényszerítettek egy Szíriába tartó örmény gépet Törökországban (ATV)
Leszállásra kényszerítettek egy Szíriába tartó, humanitárius segélyt szállító örmény repülőgépet csütörtökön Törökországban, hogy átvizsgálják a rakományt.
nov. 8
11:00
Gyengült a forint (Alternatív Energia)
A romló euróövezeti gazdasági kilátások gyengítették a forintot csütörtökön délelőtt a térségbeli devizákkal együtt.
nov. 8
11:00
Újabb pártot alapítana a republikánus nagyágyú? (ATV)
A korábbi republikánus elnökaspiráns, Herman Cain egy felhívást tett közzé, amely szerint szükséges lenne egy harmadik nagyobb párt megalapítására az Egyesült Államokban. Nyilatkozatában elmondja, hogy számára egyértelmű, hogy a két fő párt közül egyik sem tud egyértelmű megoldást kínálni az ország gazdasági problémáira.
nov. 8
11:02
Orbán: papírunk van róla, hogy a magyar gazdaság jó úton jár (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentése azt mutatja, hogy sikeres a magyar gazdaság megújításának több innovatív, nem ortodox eszközt is tartalmazó modellje.
nov. 8
11:18
Napkitörés miatt ásta be magát egy hajléktalan a pincében (Alternatív Energia)
A pszichiátriára szállították azt a hajléktalan férfit, aki csütörtökön feltört egy pincét Dunaújvárosban, és egy 3 méteres gödörbe bevackolta magát - értesült a HavariaPress.
nov. 8
11:18
Józsa: pengeélen táncol az Orbán-kormány, de kapott még fél évet (ATV)
Örülünk neki, hogy erősödik az Orbán Viktort leváltani akaró erők támogatottsága – ezt Józsa István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Medián legfrissebb felmérése szerint az Együtt 2014 mozgalom lett a legjelentősebb ellenzéki erő.
nov. 8
11:20
"A vidék forrong" Taktikáznak, vagy meghátráltak Orbánék? (ATV)
Elsimulni látszanak az ellentétek a kormányzat és Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő, volt agrárállamtitkár között. Úgy tűnik, a kormányzat ezúttal meghátrál, vagy legalábbis belemegy bizonyos kompromisszumokba. Erre jó oka lehet: a vidék forrong, Ángyán vidéki előadási telt házzal, forró hangulatban telnek.

Keresés