2012. november 8. csütörtök

nov. 8
6:00
Egyelőre megmenekült a cseh kormány (Kripto Akadémia)
Egyebek mellett egy börtönbüntetésre ítélt politikus mentette meg a bukástól a cseh kormányt.
nov. 8
6:02
Véres merényletek sora Szíriában (Kripto Akadémia)
Egy egyiptomi üzletember azt állította, magyar fegyverek is eljutottak Szíriába a lázadókhoz. A szíriai ellenzék egyre véresebb merényletet követ el. Mind komolyabb az iszlám szélsőségesek befolyása, s nőttön nő a damaszkuszi rezsimmel szemben harcoló csoportok közötti szakadék.
nov. 8
6:04
Tüntetések Athénban (Kripto Akadémia)
Tegnap folytatódott az általános sztrájk Görögországban. Több tízezer tüntető vonult a késő délutáni órákban a parlament épülete elé, ahol a képviselők a mintegy ötszáz oldalas megszorító csomagról szavaztak.
nov. 8
6:06
Szabadon szívható (Kripto Akadémia)
Nemcsak Barack Obama újraválasztásáról, ezzel egyidőben a marihuána legalizálásáról is döntöttek az Egyesült Államokban: Colorado és Washington államban is népszavazás érvényesítette a fű fogyasztását és tartását is.
nov. 8
7:12
Kína: épül a demokrácia, de nem másolják a nyugatot (Infostart)
Megkezdődött a Kínai Kommunista Párt egy hétig tartó tisztújító kongresszusa. A küldöttek meghatározzák Kína következő öt-tíz évének fejlődési irányát is. A kongresszust megelőző korrupciós botránysorozat a hatalmi küzdelem része - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő, Matura Tamás.
nov. 8
7:12
Iszlámellenes film - Egy évre ítélték a producert (Kripto Akadémia)
A feltételes szabadlábra helyezés kikötéseinek megsértése miatt egy év szabadságvesztésre ítélték szerdán Los Angelesben annak a Mohamed-ellenes filmnek a producerét, amely miatt szeptemberben erőszakos tiltakozások sorozata robbant ki a muszlim országokban.
nov. 8
7:30
Megkezdődött a Kínai Kommunista Párt kongresszusa (Metropol)
Hu Csin-tao, a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkára szerint tökéletesíteni kell a konzultációkra épülő demokratikus intézményrendszert.
nov. 8
7:32
Négy tibeti gyújtotta fel magát egy napon (Metropol)
2011 márciusa óta több tucat tibeti követett el öngyilkosságot hasonló módon, több mint kétharmaduk volt 25 évnél fiatalabb.
nov. 8
7:48
Hét halott egy társasházi tűzben (Metropol)
A Szársz nevű faluban egy több lakásos faház kapott lángra, és mintegy 450 négyzetméteren égett az épület.
nov. 8
8:06
Népszerűsítik Japánban a bálnahúsfogyasztást (Kripto Akadémia)
Kiterjeszti és növeli bálnahúseladásait a japán halászati hivatal, hogy finanszírozni tudja a sokat bírált, évről évre egyre nagyobb veszteségeket termelő bálnavadászati programját, amelyet hivatalosan tudományos céllal folytat.
nov. 8
8:42
Hárman választották a tűzhalált - a legfiatalabb csak 15 éves volt (Kripto Akadémia)
Egy 15 éves szerzetes és két 16 éves társa, valamint egy tibeti nő gyújtotta fel magát egy napon - a szerdai esetekről a londoni székhelyű Free Tibet szervezet jelentése alapján számoltak be hírügynökségek csütörtökön.
nov. 8
9:18
Bojkottálja a parlamenti munkát a grúz ellenzék (Metropol)
Miheil Szaakasvili grúz államfő pártja a sajtóra való nyomásgyakorlásnak tekinti a tévében kezdődött ellenőrzést.
nov. 8
9:36
Balogh István: Obama nem szabadult meg a terhektől (Infostart)
Barack Obama vállát immár nem az újraválasztás terhe nyomja, sokkal inkább a majdani történelemkönyveknek kell megfelelnie - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balogh István, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az újraválasztott elnökökről azt tartják, hogy második ciklusuk idején a "politikai szobrukat" kezdik építgetni.
nov. 8
10:12
Bocsánatot kér ígéreteiért a kormánypárt (Infostart)
Bocsánatot kér a választóktól túlzottan derűlátó választási programja miatt a japán kormánypárt - írta csütörtökön a Jomiuri Simbun japán napilap.
nov. 8
10:12
Már hat halottja van a szerdai moszkvai lövöldözésnek (Metropol)
A moszkvai sürgősségi kórházban meghalt annak a lövöldözésnek a hatodik áldozata, akit egy oroszországi gyógyszercég jogásza lőtt le szerdán több kollégájával együtt.
nov. 8
10:48
Meghalt a moszkvai lövöldözés hatodik áldozata (Infostart)
A kórházban életét vesztette a moszkvai lövöldözés hatodik áldozata.
nov. 8
10:48
Leszállásra kényszerítettek egy örmény repülőgépet Törökországban (Metropol)
A gép a kelet-törökországi Erzurum repülőterén szállt le, ahol megkezdték a gép átvizsgálását.
nov. 8
11:06
44 millió dollár egy festményért (Metropol)
Monet egy vízililiomos festménye 44 millió dollárért, azaz csaknem 10 milliárd forintért kelt el a Christie's New York-i szezonnyitó aukcióján.
nov. 8
11:08
Pokolgépes merényletek Afganisztánban (Metropol)
Pokolgépes merényletekben tizennyolc ember - közöttük tíz polgári személy - halt meg Afganisztánban csütörtökön.
nov. 8
11:10
Korrupciós botrány az olasz rendőrségnél (Metropol)
Névtelen feljelentés vezetett az olasz országos rendőrparancsnok helyettesének lemondásához, akit rendőrségi beszerzési pályázatokon történt csalással gyanúsítanak.
nov. 8
11:24
Vajúdás közben szavazott egy amerikai nő (Metropol)
A 21 éves Galicia Malone útban a kórház felé, ötperces gyakoriságú fájásai közben "ugrott" be az illinois-i Dolton egyik szavazóhelyiségébe.
nov. 8
12:00
Ír előkészületek Budapesten (Infostart)
Magyarországnak nagyon fontos, hogy az Európai Unió minél inkább szabadkereskedelem-barát politikát folytasson, az európai gazdaság ugyanis csak akkor lehet sikeres a jövőben, ha minél nyitottabb, és minél több más jelentős gazdasági szereplővel törekszik szabad kereskedelemre - mondta Orbán Viktor, miután csütörtökön Budapesten tárgyalt az ír miniszterelnökkel, aki országa 2013 első félévében…
nov. 8
12:18
A NATO elleni perre készül Kadhafi lánya (Infostart)
Apja halála miatti perre készül a NATO ellen Áisa, Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai diktátor lánya.
nov. 8
12:18
Nőtt a guatemalai földrengés áldozatainak a száma (Metropol)
A rengésben 155-en megsérültek, 23 ember sorsa egyelőre ismeretlen.
nov. 8
12:54
Kína lakossága politikai reformokra vár (Infostart)
Egy héten át tart majd a Kína új vezetőségét bemutató, csütörtökön elkezdődött kulcsfontosságú pártkongresszus Pekingben. Az eseményen várhatóan szentesítik, hogy a jelenlegi alelnök Hszi Csinping lép elő a Kína államelnökévé. Kínában 10 évente egyszer rendeznek vezetőváltást.
nov. 8
14:42
Pokolgépes merényletek Irakban (Metropol)
Az országban hónapok óta súlyos politikai válság van, amelyet vallási alapú feszültségek súlyosbítanak.
nov. 8
14:44
Marad a szlovák tokaji borvidék az uniós jegyzékben (Metropol)
Marad az E-Bacchus jegyzékben a szlovákiai "Vinohradnícka oblast' Tokaj", vagyis Tokaj borvidék megjelölés.
nov. 8
15:00
Románia új IMF-megállapodást akar (Metropol)
Románia azt tervezi, hogy új hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal azután, hogy a jelenlegi szerződés kifut 2013 áprilisában.
nov. 8
15:02
Német légitámaszponton rajtol az amerikai egyetemi kosárszezon (Metropol)
Egy németországi légitámaszpont hangárjában rajtol el szombaton az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság idénye.
nov. 8
15:54
Változatlanul hagyta alapkamatát a Bank of England (Infostart)
A 2009 márciusa óta érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
nov. 8
16:12
Így kezelik "másnaposságukat" a vesztes elnökjelöltek (Infostart)
Minden választásnak van egy vesztese, és nekik ki kell találni, hogy mihez kezdenek a jövőben. Hogyan is élik meg a választás másnapját a vesztesek?
nov. 8
16:12
Az EU egyelőre nem tervez parfümtilalmat (Metropol)
Korábbi hírek szerint betiltanák a zuzmó felhasználását olyan világhírű parfümöknél, mint a Chanel 5, a Miss Dior, vagy a Guerlain egyes termékei.
nov. 8
16:48
USA: újabb vihar okozott áramszünetet (Metropol)
Az erős, a 120 kilométeres sebességet is elérő széllökések mellett helyenként 30-60 centiméter hó is esett.
nov. 8
17:06
30 milliárd eurós támogatást kap Kelet-Európa (Metropol)
A finanszírozások elsődleges célja a növekedés elősegítése a gazdasági szerkezetátalakítás támogatásával és a versenyképesség erősítésével.
nov. 8
17:08
Viták az új ukrán népszavazási törvényről (Metropol)
Az új törvény lehetőséget adhat Viktor Janukovics elnöknek, hogy referendum útján megnyújthassa elnöki megbízatását.
nov. 8
17:24
Breivik tiltakozik (Metropol)
A nyáron elítélt norvégiai tömeggyilkos szerint fogva tartásának körülményei nem felelnek meg az emberi jogi előírásoknak.
nov. 8
17:42
Autóipari akciótervet mutatott be az Európai Bizottság (Infostart)
Az európai autóipar megerősítését, a szektor versenyképességének növelését szolgáló intézkedéscsomagot mutatott be csütörtökön az Európai Bizottság.
nov. 8
17:42
Félmillió ember van veszélyben Maliban (Metropol)
A belpolitikai struktúrák összeomlása és az élelmiszerhiány miatt tragikus a helyzet Mali északi részén.
nov. 8
18:00
Tíz éve először csökkent a McDonald's forgalma (Infostart)
Közel tíz éve először csökkent a McDonald's forgalma októberben a külföldi érdekeltségek nehézségei, illetve a hazai verseny éleződése miatt.
nov. 8
18:00
Háromszorosára nőtt a kiskorúak bántalmazása (Metropol)
A gazdasági válság okozta megszorításokkal magyarázzák a családon belüli erőszak erősödését Olaszországban.
nov. 8
18:18
Nem kap kegyelmet a temerini fiú (Metropol)
Máriás Istvánt az Újvidéki Kerületi Bíróság 2005. április 11-én gyilkossági kísérlet miatt mondta ki bűnösnek.
nov. 8
18:36
Székelyzászlókkal tüntettek (Metropol)
A Codrin Munteanu prefektus május óta módszeresen támadja a magyar szimbólumokat, egyebek között a székely zászlót.
nov. 8
19:48
Magyar nyelvhasználat: kedvező ítélet (Metropol)
A Szatmár megye prefektusi hivatalának magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat.
nov. 8
19:50
Az első nő az Interpol élén (Metropol)
Az 58 éves francia Mireille Ballestrazzi eddig az Interpol európai végrehajtó bizottságának alelnöke volt.
nov. 8
20:42
Súlyos összecsapások Szíriában (Metropol)
A szíriai kormányerők és a fegyveres felkelők a török határ közelében csaptak össze. Török civilek is megsebesültek.
nov. 8
21:36
Életfogytiglan Giffords merénylőjének (Metropol)
Hétszeres életfogytiglani, letöltendő szabadságvesztésre és további 140 év börtönre ítélték Jared Lee Laughnert.

Keresés