2012. november 5. hétfő

nov. 5
6:00
A hóviharok halálos áldozatokat is követelnek Kínában (Infostart)
Áldozatául esett a heves havazásnak a kínai Nagy fal megmászásával próbálkozó két idős japán turista az észak-kínai Hopej tartományban, harmadik társukat még keresik - jelentette a kínai média hétfőn. Peking nyugati részén a hó helyenként térdmagasságú.
nov. 5
6:00
Páncéltörő rakétákkal támadnak a bedrogozott kalózok (Kripto Akadémia)
2009 óta világszerte a legalacsonyabb szintre süllyedt a kalóztámadások száma, jelentette be a Nemzetközi Tengerhajózási Iroda. A főként szomáliaiak által elkövetett támadások nagyjából harmadával estek vissza, miután a legérintettebb területnek számító Aden-i öbölben egyre több hadsereg hajója járőrözik.
nov. 5
6:02
Fej-fej mellett a Fehér Házért (Kripto Akadémia)
Most már minden önökön múlik, a hatalom a választók kezében van - mondta Barack Obama egy hétvégi kampánygyűlésen.
nov. 5
6:04
Kijevben tüntet az ukrán ellenzék (Kripto Akadémia)
Tüntetést szervezett mára Kijevbe az ukrán ellenzék.
nov. 5
6:06
Belgrád módosítja a jegybanktörvényt (Kripto Akadémia)
Szerbia hajlandó módosítani az augusztusban elfogadott jegybank törvényt, amely jelentősen korlátozza az intézmény szabadságát. A jogszabályt az Európai Unión kívül számos nemzetközi szervezet éles bírálattal illette. Belgrád azonban beadta a derekát, kérdéses azonban, hogy a módosítások elegendőek lesznek-e Brüsszel számára.
nov. 5
6:18
A "csatatérállamokban" dőlhet el az amerikai választási kampány (Infostart)
Az amerikai választási kampány finisében vasárnap mindkét amerikai elnökjelölt a "billegő", más néven "csatatérállamokban" próbálkozott azzal, hogy maga mellé állítsa a még mindig bizonytalan szavazókat. A választás kimenetele több szakértő szerint megjósolhatatlan. Balogh István, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ha Obama a biztos államok mellett a…
nov. 5
7:12
Finiséhez érkezett az amerikai választási kampány (Kripto Akadémia)
Az amerikai választási kampány finisében vasárnap mindkét amerikai elnökjelölt a "billegő", más néven "csatatérállamokban" próbálkozott azzal, hogy maga mellé állítsa a még mindig bizonytalan szavazókat.
nov. 5
7:30
Szükségszállásokat keresnek a viharkárosultaknak (Metropol)
New Yorkban 40 ezer embernek van szüksége ideiglenes szállásra. A hőmérséklet fagypont közelébe csökkent.
nov. 5
7:30
Megbírságolták, mert a szemetet az utcai szemetesbe dobta (Kripto Akadémia)
Megbírságoltak egy angliai városban egy szemétszedő élharcost, aki mindennapjait az utcák tisztántartásának szenteli.
nov. 5
8:06
Terjed az önajándékozás a britek között (Kripto Akadémia)
Egyre több brit vásárol magának ajándékot, hogy biztos legyen abban, azt kapja, amit szeretne - derült ki egy szigetországi felmérésből.
nov. 5
8:42
Holnap választ Amerika új elnököt (Metropol)
A legutóbbi felmérések szerint fej fej mellett áll az ingaállamokban a két jelölt.
nov. 5
9:00
Horogkereszthez hasonlították a magyar címert (Kripto Akadémia)
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács pénzbírságot rótt ki Bogdan Diaconu román kormánypárti politikusra, aki januárban azt nyilatkozta, "a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre".
nov. 5
10:12
Sandy lecsapott a demokratákra (Infostart)
A Sandy szupervihar múlt heti pusztításai után új nehézség vár az Egyesült Államok keleti partvidékén New York és New Jersey állam lakóira: ingázók, diákok, és autósok, akik az üzemanyaghiány miatt nem ülnek a volán mögé, megostromolják a helyközi járatokat, amelyek erre nem teljesen vannak felkészülve. Mindkét állam egyébként hagyományosan demokrata párti.
nov. 5
10:30
A szupervihar után most az utazók ostroma következik (Metropol)
A Sandy szupervihar múlt heti pusztításai után új nehézség vár az Egyesült Államok keleti partvidékén New York és New Jersey állam lakóira: ingázók, diákok, és autósok, akik az üzemanyaghiány miatt nem ülnek a volán mögé, megostromolják a helyközi járatokat, amelyek erre nincsenek teljesen felkészülve.
nov. 5
10:48
Illegális fegyvergyűjteményre bukkantak egy nyugdíjasnál (Kripto Akadémia)
Több tucat fegyvert halmozott fel részben illegálisan egy bécsi fegyvergyűjtő - számolt be róla az osztrák sajtó.
nov. 5
11:06
Mindkét kampánystáb optimista (Infostart)
Richard Beeson, a Romney-kampánystáb politikai igazgatója és David Axelrod, Obama elnök vezető választási tanácsadója is magabiztosan nyilatkozott arról vasárnap a Fox News televíziónak, hogy az általa támogatott elnökjelölt fogja megnyerni a választást.
nov. 5
11:24
Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett családja ügyében a kínai kormányfő - lapértesülés (Infostart)
Vizsgálatot kezdeményezett Ven Csia-pao kínai kormányfő azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek a családját érték nemrégiben a The New York Times című lapban - jelentette megbízható forrásokra hivatkozva hétfőn a hongkongi South China Morning Post című napilap.
nov. 5
12:36
A csodafegyver is előkerül a választási hajrában (Infostart)
Finisébe érkezett az amerikai választási kampány. Egy nappal a voksolás előtt Barack Obama elnök kis előnyre tett szert a választást potenciálisan eldöntő szövetségi államokban. Országos szinten azonban gyakorlatilag fej-fej mellett áll a republikánus Mitt Romneyval. A két jelölt most egy utolsó nagy hajrába kezd.
nov. 5
13:12
Új megbízásra számíthat a leomlott híd cseh kivitelezője (Kripto Akadémia)
Több száz millió euró értékű új megbízásra számíthat az a cseh vállalat, amely az egyik kivitelezője volt a pénteken a szlovákiai Kiskerény (Kurimany) közelében leomlott autópályahídnak - közölte a Plus jeden den szlovák bulvárlap hétfőn.
nov. 5
13:30
Új megbízás a leomlott híd cseh kivitelezőjének (Metropol)
Több száz millió euró értékű új megbízásra számíthat az a cseh vállalat, amely az egyik kivitelezője volt a pénteken a szlovákiai Kiskerény (Kurimany) közelében leomlott autópályahídnak.
nov. 5
13:32
Megkezdődött a második Vatileaks-per (Metropol)
A szentszéki államtitkárság volt informatikusát vádolják bűnpártolással bizalmas dokumentumok ellopásában.
nov. 5
13:48
Pleschinger: kidolgozatlan a bankuniós javaslat (Metropol)
Az NGM államtitkára szerint nem biztosítja az euróövezeten kívüli államok számára a jogok és kötelezettségek egyensúlyát.
nov. 5
14:24
„Sutba kell vágni a bűvészcilindert” (Metropol)
Az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájáról közölt kommentárt hétfőn az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
nov. 5
15:00
A romastratégia sikerének feltételeiről beszélt Balog Zoltán Strasbourgban (Kripto Akadémia)
A többségi társadalom és a kisebbség hozzáállásának is meg kell változnia ahhoz, hogy a romák integrálása érdekében elindított magyar felzárkóztatási politika sikeres legyen - hangsúlyozta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn az európai romák jövőjéről rendezett konferencián a strasbourgi városházán.
nov. 5
16:12
Martonyi János Laoszban tárgyalt (Infostart)
Martonyi János külügyminiszter és Szomszavat Lengszavad laoszi miniszterelnök-helyettes, korábbi külügyminiszter vasárnapi vientiáni megbeszélésén egyetértett abban, hogy a két ország együttműködésében jelentősek a lehetőségek - tájékoztatta a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-t.
nov. 5
16:12
Az afganisztáni helyzetről tárgyalt Martonyi (Metropol)
Martonyi János a találkozón hangsúlyozta, hogy a katonai kivonulás ellenére Magyarország átmenetileg növeli jelenlétét Afganisztánban.
nov. 5
16:12
Románia nem siet az euróövezetbe (Kripto Akadémia)
Románia nem siet az euróövezetbe, ugyanakkor fontosnak tartja a konvergencia-kritériumok teljesítését - derült ki Victor Ponta román miniszterelnök nyilatkozatából hétfőn.
nov. 5
16:14
Utolsó roham az elnökségért (Metropol)
A jelöltek között az országos támogatottságban holtverseny alakult ki, a választást eldöntő "billegő államok" közül a legfontosabbakban pedig Barack Obama elnök vezet.
nov. 5
16:48
Öngyilkos merénylet a szíriai hadsereg katonái ellen (Metropol)
A merényletben a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű milícia 50 tagja veszítette életét.
nov. 5
16:50
Tüntetés Kijevben a választási eredmények miatt (Metropol)
A választások eredményeinek meghamisítására hivatkozva engedély nélküli demonstrációt szervezett hétfőn Kijevben három ukrán ellenzéki erő.
nov. 5
18:00
Mire készül az EKB? (Infostart)
Az euróbankjegyek új generációjának bevezetésére készül az Európai Központi Bank (EKB).
nov. 5
18:36
Az utolsó pillanatig kampányolt Obama és Romney (Metropol)
Hogy megosztja-e Amerikát a választás napja? Egyáltalán nem, sőt, a nemzet meglepően egységes – abban, hogy azt kívánják, bárcsak túl lennének az egészen.
nov. 5
19:12
Elkezdődött az RMDSZ parlamenti választási kampánya (Kripto Akadémia)
Együtt Erdélyért jelszóval Marosvásárhelyen hétfőn megkezdte választási kampányát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely az ország mind a 452 egyéni választókerületében indít jelölteket a decemberi parlamenti választásokon.
nov. 5
19:48
A gazdasági válságnak is van kedvező hatása (Infostart)
Még a gazdasági válságnak is lehet kedvező hatása: Spanyolországban az anyagi nehézségek miatt visszaesett a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma.
nov. 5
19:48
Szlovákia - Ideiglenes tartószerkezet miatt dőlt össze az autópályahíd (Kripto Akadémia)
A kelet-szlovákiai Kiskerénynél (Kurimany) pénteken összedőlt autópályahíd betonozása során ideiglenes, úgynevezett segéd tartószerkezetet használtak, ez okozta a balesetet - jelentette be Ján Pociatek szlovák közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési miniszter hétfőn Pozsonyban.
nov. 5
21:36
Elbocsátották a szmolenszki katasztrófáról író újságírót (Metropol)
Az újságíró közlése szerint a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain robbanószereket, trotilt és nitroglicerint találtak.

Keresés