2012. július 1. vasárnap

júl. 1
5:51
Jön a 39 fok. Talán több (168 Óra Online)
A tartósnak ígérkező hőség miatt a fővárosban rendkívüli intézkedéseket hoztak: rendszeresen locsolják a fő- és tömegközlekedései útvonalakat, a síneket, a sűrűn lakott területeket, illetve több ponton vizet osztanak - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
júl. 1
6:06
Súlyos állapotban került kórházba Zalatnay Sarolta (ATV)
Az énekesnő az Új Ásznak azt mondta: egy hirtelen jött betegség miatt a napokban meg is műtötték. Ha szerencséje van, hétfőn már otthonában lábadozhat, de epedve várt felvidéki koncertjére sajnos nem tud elutazni.
júl. 1
6:24
Baleset Siófoknál: két gyerek halt meg, kilenc súlyos sérült (ATV)
Az elsődleges adatokkal szemben nem kilencen, hanem tizenketten utaztak abban a két kisbuszban, amelyek vasárnapra virradó éjjel ütköztek össze az M7-es autópálya 106-os kilométerénél, a Nagykanizsa felé vezető oldalon, Siófok külterületén. A balesetben ketten haltak meg – mondta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyletese az MTI-nek.
júl. 1
7:21
Magyar légtérsértés: bevetették a Gripent (168 Óra Online)
Két kisebb, úgynevezett ultrakönnyű, német lajstromú repülőgép sértette meg a magyar légteret szombat délelőtt, emiatt egy Gripen vadászgép felszállt Kecskemétről - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
júl. 1
7:36
Az MSZP teljesen elutasítja a költségvetést és ír egy másikat (ATV)
Huszonkét éve nem adózott ennyit az ország – állítja az MSZP. A párt ősszel olyan, több százmilliárd forintos adóátrendezésre tesz majd javaslatot, amely biztosítja a kormány által várt bevételt, a kétkulcsos személyi jövedelemadóra és a tőkejövedelmek fokozottabb adóztatására épül. Minderről a párt gazdaságpolitikusai beszéltek azon a választmányi ülésen, ahol a kormány költségvetési javaslata…
júl. 1
8:12
Természeti katasztrófák: Obama adakozásra szólított föl (ATV)
Hurrikán erejű viharok söpörtek végig az Egyesült Államok atlanti partvidékén, amelyek miatt több millió ember maradt áram nélkül. Nyugat-Virginia kormányzója szükségállapotot rendelt el. Coloradót Obama elnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította az egy hete tartó erdőtüzek miatt.
júl. 1
8:14
A balatoni vendéglátólobbinak dolgozik a kánikula? (ATV)
Örülnek a kánikulának a balatoni vendéglősök. A hőség miatt már szombaton is nagyot ugrott a forgalmuk, hosszan tartó kánikula idején pedig az átlagos bevétel két-háromszorosát is beszedik naponta. Éppen ezért azt remélik, hogy nem csak a jövő héten tart ki a jó idő.
júl. 1
8:30
Tippek: így tud olcsón nyaralni (ATV)
Nem csökken a nyaralási kedv, évek óta a 18-64 év közötti magyarok háromnegyede tervez valamilyen utazást nyárra, s ez idén sincs másképp. Egyre népszerűbbek a belföldi uticélok, a legtöbben a Balatont választják. A Hetek cikke tippeket is ad olcsó nyaralásra.
júl. 1
8:33
Változik az egészségügy, indul az új ellátási rend (Alternatív Energia)
Több változás várható mától az egészségügyben: elindul az új ellátási rend, a kórházi dolgozók csak a munkáltató beleegyezésével fogadhatják el a hálapénzt, de július elsejével lép hatályba az egészségügyi dolgozók bérrendezéséről szóló jogszabály is.
júl. 1
8:48
Új Munka törvénykönyve: így változik a melósok élete (ATV)
Hatályba lépett az új Munka törvénykönyve (Mt.), amelyben új rugalmas foglalkoztatási formák jelennek meg, bevezetik a kötetlen munkarendet, valamint a munkavállalói biztosítékot, és amely szerint immár a kormány határozhatja meg a minimálbért.
júl. 1
8:50
Változik az egészségügy, indul az új ellátási rend (ATV)
Több változás várható mától az egészségügyben: elindul az új ellátási rend, a kórházi dolgozók csak a munkáltató beleegyezésével fogadhatják el a hálapénzt, de július elsejével lép hatályba az egészségügyi dolgozók bérrendezéséről szóló jogszabály is.
júl. 1
8:52
Négy településen tartanak ma időközi választást (ATV)
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást; a településeken polgármestert, van, ahol képviselő-testületet is választanak a helyiek.
júl. 1
8:54
Elnökválasztást rendeznek Mexikóban (ATV)
Elnökválasztást rendeznek vasárnap Mexikóban. A választás tétje nem kevesebb, mint az, vajon Közép-Amerika legnagyobb országa képes lesz-e rászánni magát arra, hogy szembeszálljon a lakosságot évek óta terrorizáló drogmaffiával.
júl. 1
9:06
A forgalomkorlátozások nyara jön (Infostart)
Több kerületben jelentős forgalomkorlátozások lesznek a nyáron, egyebek mellett közmű- és útfelújítások, filmforgatások miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
júl. 1
9:06
Ámokfutó lövöldözött egy francia diszkóban (ATV)
Két ember meghalt, öt megsebesült, közülük ketten súlyosan, amikor egy férfi lövöldözni kezdett vasárnap hajnalban a franciaországi Lille-ben egy éjszakai bárnál.
júl. 1
9:08
A világbajnok olaszokat is legyőzte a férfi vízilabda-válogatott (ATV)
A mindhárom csoportmeccsét megnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnok olaszokat is legyőzte az itáliai nemzetközi tornán: Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő legénysége szombat este három góllal verte a házigazdákat.
júl. 1
9:10
Felhördült a közönség, Pars Krisztián Európa-bajnok (ATV)
Pars Krisztián aranyérmet szerzett kalapácsvetésben a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokságon, szombaton.
júl. 1
9:12
Várhatóan fokozódik a meleg (ATV)
A tatai Öreg-tóba fulladt egy negyvenhat éves gyáli férfi. A fürdőzőt a megyei mentőszolgálat megpróbálta újraéleszteni, de életét már nem tudták megmenteni. Közben életbe lépett a hőségriadó, ami szerdáig tart majd.
júl. 1
9:14
Hongkong kitart a demokrácia mellett (ATV)
Hongkong új kormányzója a jog uralmának fenntartását, a szabadság és a demokrácia megvédelmezését, a kormányzás tisztaságát és a stabilitás megőrzését ígérte beiktatási beszédében vasárnap.
júl. 1
9:24
Július 1-jétől felgyorsulnak a belföldi forint átutalások (ATV)
Július 1-jétől bevezetik a napközbeni átutalási rendszert, amelynek köszönhetően gyorsabban teljesülnek az elektronikusan indított belföldi forint átutalások.
júl. 1
9:26
A magyarok számítanak legmagasabb arányban az állami nyugdíjra (ATV)
Első számú nyugdíjforrásként a magyarok 39 százaléka, míg a lengyelek 36, a németek 29 százaléka jelölte meg az állami nyugdíjbiztosítást - az Aegon kilenc országra terjedő felmérésének eredményét a magyar leányvállalat közölte az MTI-vel.
júl. 1
9:27
Hiába kritizálták annyian - Itt az új Munka törvénykönyve (Alternatív Energia)
Hatályba lépett az új Munka törvénykönyve (Mt.), amelyben új rugalmas foglalkoztatási formák jelennek meg, bevezetik a kötetlen munkarendet, valamint a munkavállalói biztosítékot, és amely szerint immár a kormány határozhatja meg a minimálbért.
júl. 1
9:42
II. Erzsébet, mint divatdiktátor (ATV)
Katalin cambridge-i hercegnő jellemzően elérhető árú ruhákban mutatkozik. A rá hasonlítani akaró nők pedig órák alatt elkapkodják a Katalin által hordott ruhák másolatait a boltokból, de legalább ilyen jól fogynak a hercegné méregdrága holmijairól készült olcsó másolatok is. Újabban viszont Nagy-Britanniában a negyven fölötti korosztály is rákapott az utánzásra, igaz, az ő példaképük elsősorban…
júl. 1
10:00
Indulnak a BKV hajójáratai (Infostart)
Ma indítja el az új dunai hajójáratokat a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV. A vízijárművek a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek majd
júl. 1
10:00
Brutális meleg jön, megdőltek a napi minimumhőmérsékleti rekordok (ATV)
Megdőltek a budapesti és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok is vasárnapra virradóra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
júl. 1
10:06
Már járnak a BKV hajójáratai (Metropol)
Hétvégén extra megállók is bekerülnek az útvonalba.
júl. 1
10:21
Hőség: újabb rekord dőlt meg (168 Óra Online)
Megdőltek a budapesti és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok is vasárnapra virradóra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
júl. 1
10:21
Megdőltek a napi minimum-hőmérsékleti rekordok (Alternatív Energia)
Július elsejére virradóra mostanáig az országban 1987-ben Budapesten volt a legmelegebb, 23,6 Celsius-fok. Ehhez képest most hajnalban a fővárosban 24,3 fokot mértek, ezzel a budapesti rekord megdőlt. Még ennél is melegebb volt viszont a hajnali órákban Tatán, így az új országos napi minimumrekord 25 fok lett.
júl. 1
10:24
Siófoki baleset: 4 kórházban a 10 sérült (Metropol)
Vasárnap hajnalban egy magyar és egy román kisbusz összeütközött. Ketten meghaltak.
júl. 1
10:26
Most hajnalban volt a legmelegebb (Metropol)
Július elsejére virradóra most volt az eddigi legmelegebb Budapesten: 24,3 fokot mértek. De még ennél is melegebb volt Tatán.
júl. 1
10:36
Megdőltek a napi minimumhőmérsékleti rekordok (Infostart)
Megdőltek a budapesti és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok vasárnapra virradóra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
júl. 1
10:36
Orbán holnap elmagyarázza, merre tart Európa (ATV)
Felszólal Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. A kormányfő tájékoztatja a képviselőket az európai uniós csúcstalálkozóról, illetve annak Magyarországot érintő következményeiről - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t vasárnap. Havasi Bertalan hozzátette, hogy a miniszterelnök szót ejt az aktuális gazdasági-költségvetési kérdésekről is.
júl. 1
10:39
Orbán beszámol az EU-csúcsról (Alternatív Energia)
Felszólal Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. A kormányfő tájékoztatja a képviselőket az európai uniós csúcstalálkozóról, illetve annak Magyarországot érintő következményeiről - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t vasárnap. Havasi Bertalan hozzátette, hogy a miniszterelnök szót ejt az aktuális gazdasági-költségvetési kérdésekről is.
júl. 1
10:42
Fiú volt a Balatonban elmerült fiatal (Metropol)
A fiatal a Napfény kempingből indult úszva a Szigeti strand irányába.
júl. 1
10:54
Nem mindenre kapott választ a TASZ (Infostart)
Továbbra sem derült ki, milyen lépések kellenek ahhoz, hogy itthon lehessen alkalmazni az abortusztablettát - mondta a Társaság a Szabadságjogokért betegjogi képviselője. Májusban a gyógyszerészeti intézet megadta a forgalomba hozatali engedélyt, de az államtitkár közölte, itthon nem lehet a készítményt alkalmazni. Ennek a pontos indokait szerette volna megtudni a TASZ közérdekű adatigényléssel. A…
júl. 1
11:12
Orbán beszámol az uniós csúcsról (Infostart)
A parlament hétfői plenáris ülésén tájékoztatja a képviselőket az uniós csúcstalálkozóról, illetve annak az országot érintő következményeiről a kormányfő. Orbán Viktor a tervek szerint beszél gazdasági-költségvetési kérdésekről is.
júl. 1
11:18
Budapest Sanghajjal „barátkozik” (Metropol)
Az együttműködési megállapodás mindenekelőtt kulturális és oktatási területre terjed ki.
júl. 1
11:30
Elmerült egy fiatal lány a Balatonban (ATV)
Tizenéves lányt láttak elmerülni a Balatonban Révfülöpön vasárnap reggel, nagy erőkkel keresik, a helyszínre érkezett a légimentők mentőhelikoptere is - tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője az MTI-t.
júl. 1
11:32
Együttműködés Budapest és Sanghaj között (ATV)
A Budapest és Sanghaj közötti együttműködés kialakításában állapodott meg a hétvégén a kelet-kínai metropolisz vezetőivel Tarlós István. Budapest főpolgármestere Peking után látogatott el Sanghajba.
júl. 1
11:33
Mesterházy: Mást mondanak, mint amit tesznek (Alternatív Energia)
"A miniszterelnök arról beszélt Brüsszelben, hogy a kormány jövőre növekedési programokat indít, ezek fedezetét szerinte tartalmazza a költségvetés tervezete. Sajnos fogalmam sincs, miről beszél Orbán, sehol sem találom, de független gazdasági elemzők se találják a növekedési programokat" - írja Mesterházy Attila. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a dokumentumot.
júl. 1
11:34
Kelemen Hunor: Az RMDSZ-t nem lehet megkerülni (ATV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) nem lehet megkerülni a romániai országos politikában és a magyar nemzetpolitikában - jelentette ki Kelemen Hunor elnök a szövetség döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) vasárnapi marosvásárhelyi ülésén.
júl. 1
11:36
Négy településen tartanak időközi választást (Metropol)
Dunaújvárosban, Szaván, Somlójenőn és Tompán polgármestert, illetve képviselő-testületet választanak a helyiek.
júl. 1
11:36
Lengyelország átvette a V4-ek elnökségét (ATV)
Csehországtól Lengyelország vette át vasárnap a V4-országcsoport vezetését: a csoport elnökeként a visegrádi országok európai uniós fellépésének összehangolása mellett a térség védelmi együttműködésének erősítésére összpontosít.
júl. 1
12:12
Újabb rongálás Budapesten (Metropol)
Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját.
júl. 1
12:24
Ismét vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját (ATV)
Ismét vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját; a még szerdán történt rongálás miatt a rendőrség ismeretlen tettes ellen eljárást indított - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.
júl. 1
12:26
Holland fiú merült el a Balatonban, meghalt (ATV)
Másfél órás keresés után megtalálták a Balatonban a Révfülöpnél eltűnt fiatal holttestét, a korábbi híradással szemben nem egy lány, hanem egy 11 éves holland fiú vesztette életét - tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az MTI-t vasárnap.
júl. 1
12:27
A Fidesz Semmelweis-napi ajándéka (Alternatív Energia)
Az új struktúra az eddig is nehezen elérhető egészségügyi ellátásokat még messzebb vitte a lakosságtól - olvasható az MSZP szakpolitikusainak közleményében. A dokumentumot teljes terjedelmében közöljük.
júl. 1
12:42
Melyek a legkeresettebb szakmák? (Infostart)
Mérnököt, informatikai szakembert, könyvelőt kerestek leginkább a vállalatok az elmúlt fél évben, de sok volt a betöltetlen állás az ügyfélszolgálati, kereskedelmi területeken is - közölte a Profession.hu.
júl. 1
12:42
Prohászka, az első hungarista (ATV)
Prohászka Ottokár, a néhai székesfehérvári püspök politikailag is képviselt modern antiszemitizmusa a két világháború közötti középosztályra, és a rendszerváltás utáni esztendőkben a jobboldali körökre is alapvető hatással volt. A hungarizmus legnagyobb hatású ideológusát napjainkban kormányzati támogatással emelnék piedesztálra. Hatméteres szobrát a XIII. kerületi Lehel téren akarták felállítani…
júl. 1
12:44
Magyar szál az osztrák korrupciós botrányban (ATV)
Újabb korrupciós vádakkal kell szembenéznie Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák lobbistának a Profil című osztrák lap cikke szerint. A lap az állítólagos magyarországi szálról is írt.

Keresés