2012. július 12. csütörtök

júl. 12
4:54
Megcsalta feleségét? Elválhat a színészpár (ATV)
Nemrégiben a jegygyűrűje nélkül látták sétálni a színész nejét. A hitvesi zálog hiánya még szembetűnőbb volt, mivel a középső ujján lévő gyémánt gyűrűt azért fennhagyta magán.
júl. 12
5:12
Elhalasztott műtétek: nincs pénze a drága áramra a kórháznak (ATV)
Műtéteket kell elhalasztani a Siófoki Kórházban, mert nem tudják hűteni a kórtermeket, és a 30 fokos szobákban elfertőződhetnek a sebek. A szolgáltató egyik napról a másikra megduplázta a hűtésért kért díjat, napi 6-700 ezer forintot számolnak fel. Arra hivatkoznak, hogy ők is ennyivel drágábban tudnak szolgáltatni az energia-drágulás miatt. A kórház azonban ezt az összeget csak az ellátás…
júl. 12
6:06
A 2013-as költségvetés fő számairól szavaz az Országgyűlés (Infostart)
A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget ma az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A képviselők a büdzsé kiadási, illetve bevételi oldalának meghatározása mellett több mint tucatnyi előterjesztést fogadhatnak el, köztük a hallgatói szerződések szabályainak törvényre emelését.
júl. 12
6:24
"1 milliárd forintos tartozás" Áll a bál a CET körül (ATV)
Nem adja át a CET-et a beruházó a fővárosnak, ezt a cég jogi képviselője mondta, miután kézhez kapták a fővárosi ítélőtábla döntését. A jogerős ítélet szerint július végéig ki kell költözniük a CET-Közraktárak épületegyüttesből, amely a fővárosi önkormányzat tulajdonába került. A bálnaszerű építményt, amely bevásárló-központ és kulturális-művészeti létesítmény lenne egyben, már két éve át kellett…
júl. 12
6:26
Most már elektromos autóval is körbeutazhatja a Balatont (ATV)
A Bécs-Budapest szakasz után mostantól a Balaton körül is vannak áramkutak. Így már a magyar tenger is körbeautózható elektromos járművekkel. Az E.On áramkútépítő programjában a következő lépés a Budapest-Pozsony összeköttetés megteremtése lesz.
júl. 12
7:36
Parlamenti szezonzárás: a 2013-as büdzsé fő számairól szavaznak (ATV)
A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget ma az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A képviselők a büdzsé kiadási, illetve bevételi oldalának meghatározása mellett több mint tucatnyi előterjesztést fogadhatnak el, köztük a hallgatói szerződések szabályainak törvényre emelését.
júl. 12
7:38
Feszültség a Szentszék és az olasz püspöki kar között? (ATV)
Olasz sajtóértesülések szerint a Vatikán elégtelennek találta azokat az irányelveket, amelyeket az olasz püspöki kar dolgozott ki a kiskorúakkal nemi erőszakot elkövető papokkal szemben.
júl. 12
7:40
Băsescu nem adja föl, de pesszimista (ATV)
Az alkotmányt választotta kampánya jelképéül a tisztségéből fölfüggesztett Traian Băsescu államfő, aki szerda este egy utcai sajtóértekezleten ismertette népszavazási kampánystratégiáját. Leváltásáról referendumot írtak ki július 29-ére.
júl. 12
7:42
Napi Gazdaság: Luxuskocsikat vesz a NAV (ATV)
Összesen 235 személygépjármű szállítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást nyolc részteljesítésre bontva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – ismerteti a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
júl. 12
7:54
Jobb üzlet büntetni, mint mélygarázst építeni - lapszemle (Infostart)
Nem tudni, hogy a dugódíj elvetésével miből finanszírozzák majd a BKV-t - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy az állami konzorcium a bírósági döntés ellenére megkezdi a negyedik mobilszolgáltató fejlesztését.
júl. 12
8:12
Spéder Zsolt: Európában elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése (Infostart)
A magyarok átlagéletkora messze elmarad az európai átlagtól - mondta Spéder Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója szerint a fejlett európai országokat tekintve az ottani nyolcvanas évek szintjén vagyunk. Kevesebb viszont az öngyilkosság, és javul a helyzet az agyérbetegségek túlélési arányait illetően is.
júl. 12
8:12
Ákost félbeszakította a vihar (ATV)
Vihar szakította félbe Ákos koncertjét a Heineken Balaton Soundon, Zamárdiban szerdán este. Az ítéletidő nem csak a Balaton Soundon okozott gondokat. A hőségnek viszont vége: ma már csak a déli, délkeleti megyékben lehet a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok körül.
júl. 12
8:14
Nem érdemes a párnában tartani a forintot (ATV)
A magyar bankok továbbra is kiemelkedő kamatokat adnak a bankbetétekre, az elérhető reálkamatok számottevően meghaladják a nyugat-európai szintet – írja a Világgazdaság.
júl. 12
8:15
Lezárták a Haller utcai hajóállomást (Metropol)
A BKV az alacsony vízállással indokolta a döntést, valójában másról lehet szó.
júl. 12
8:16
A „nem főnökünk az IMF”-től a jegybanktörvény módosításáig (ATV)
Két évvel ezelőtt azt hallhattuk, a kormánynak "sikerült elkerülnie az IMF által diktált megszorítások bevezetését". Azóta azonban vissza kellett hívni a kipaterolt valutaalap képviselőit, ráadásul sorra el kell fogadni a feltételeiket. Erős mondatok 2010 májusától napjainkig.
júl. 12
8:17
Kivásárolhatják az orvosainkat (Metropol)
Papp Magor szerint erőszakkal nem, csak versenyképes fizetésekkel tarthatók itthon a diplomások.
júl. 12
8:19
A magyar játszóterek többsége megfelelő (Metropol)
Egyre kevesebb olyan játszótér van, amely veszélyt jelentene a legkisebbek testi épségére.
júl. 12
9:06
Csillagot kapott Hollywoodban a Guns N' Roses egykori tagja (ATV)
Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán Slash brit-amerikai gitárikon, a Guns N' Roses egykori tagja.
júl. 12
9:09
Ma szavaz a Ház a 2013-as büdzsé fő számairól (Metropol)
Nő a dohány, az alkohol és az LPG-gáz jövedéki adója, módosulnak a fő számok a munkahelyvédelmi akcióterv miatt.
júl. 12
10:00
Tarlós: belátható időn belül nem lesz dugódíj (ATV)
Az iparűzési adó újrafelosztása segíthetne a BKV-n.
júl. 12
10:03
Bírák nyugdíjazása: nehéz döntés előtt áll az Ab (Metropol)
A korhatár drasztikus leszállítása az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetheti.
júl. 12
10:18
Oligarchák, láncok és perverziók napirend előtt az Országgyűlésben (Infostart)
Oligarchák, jövő évi költségvetés és földtörvény - a többi között ezek voltak a napirend előtti felszólalások fő témái az Országgyűlés nyári, rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén.
júl. 12
10:18
Szuperkupa: büntetőkkel nyert a Videoton (ATV)
A Videoton FC tizenegyesekkel nyert a DVSC-TEVA ellen a székesfehérvári Sóstói Stadionban rendezett szerdai labdarúgó Szuperkupa-mérkőzésen.
júl. 12
10:20
Popsztár az ifjú diktátor szerelme (ATV)
Kiderült, hogy egy férjezett popsztár lehet az a nő, aki a hétvégén tűnt fel az észak-koreai diktátor oldalán.
júl. 12
10:22
Sósav szivárgott a füzesabonyi vasútállomáson (ATV)
Százméteres körzetben védelmi zónát alakítottak ki a füzesabonyi vasúti tartálykocsi körül, amelyből szerda este sósav szivárgott. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
júl. 12
10:24
Lánctalpassal emelhetik ki a kis-balatoni mocsárba süllyedt autót (ATV)
Sérülés nélkül megúszta a bajt az a német férfi, aki autójával szerda este elsüllyedt a Kis-Balaton mocsaras, ingoványos területén, bár a felkutatása három órát vett igénybe; a gépkocsit lánctalpas járművel emelhetik ki - mondta el csütörtökön az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
júl. 12
10:26
Bírák nyugdíjazása: Lövétei szerint nehéz döntés előtt az Alkotmánybíróság (ATV)
Nehéz döntés előtt áll az Alkotmánybíróság (Ab) a bírák nyugdíjazása ügyében Lövétei István alkotmányjogász szerint, mert bár meglehetősen egyértelmű szerinte, hogy a korhatár drasztikus leszállítása az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetheti, az alaptörvénybe írt rendelkezések megsemmisítésére nincs lehetősége a testületnek.
júl. 12
10:36
Botrányos jelenetek Romney kampányrendezvényén (videóval) (ATV)
Mitt Romney republikánus elnökjelölt az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért nevű szervezet (NAACP) éves találkozóján beszélt terveiről. A republikánus elnökjelöltet többször megtapsolták, de amikor a felesleges kiadások megnyirbálásáról kezdett beszélni, kifütyülték.
júl. 12
10:38
Kevesebbet tankolunk (ATV)
Az első félévben 3,3 százalékkal, 1,307 milliárd literre csökkent az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön közzétett adatai szerint.
júl. 12
10:54
Gazdagság, boldogság: Matolcsy fejében már összeált a következő 18 éves terv (ATV)
A nemzetgazdasági miniszter heti jegyzetében azt írta, a kormányzás elején meghozott döntéseik vezetnek el ahhoz, hogy 2030-ra az ország az európai fejlettségi szintet elérje. A miniszter második világháborús hasonlata kicsit sántít, az ereje teljében lévő náci Németországot hasonlította ugyanis ahhoz a pénzvilághoz, amelyet a kormány le akar győzni.
júl. 12
10:56
Londoni elemzők: öt eurótagállam a világ tíz legkockázatosabb adósa között (ATV)
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor kikerült e tízes mezőnyből a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA csütörtökön ismertetett idei második negyedéves összesítése szerint.
júl. 12
11:12
Hivatalos: Fazekast nem nevezték az olimpiára (ATV)
Leadta végleges, 158 főt tartalmazó nevezését a londoni olimpiára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amely Fazekas Róbert diszkoszvetőt nem nevezte.
júl. 12
11:14
Végleges: az írek nem adják ki a leányfalui gázolót (ATV)
Alan Shatter ír igazságügy-miniszter szerint az ír törvények nem tesznek lehetővé további lépéseket a leányfalui gázoló, Francis Ciarán Tobin ügyében.
júl. 12
11:16
LMP: Elfogadhatatlan a tankönyvpiaci törvény erőszakos módosítása (ATV)
Az LMP szerint elfogadhatatlan a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény "erőszakos módosítása" - írta a csütörtöki zárószavazás előtt kiadott közleményében Osztolykán Ágnes. A politikus úgy fogalmaz: a tervezett módosítások eredményeképpen az emberi erőforrás miniszter teljes kézi vezérlést gyakorolhat a tankönyvpiac felett is.
júl. 12
11:30
"Gyilkos diktátor" Keményen beszólt és lelépett a nagykövet (ATV)
Szíria iraki nagykövete disszidált és átállt a lázadók oldalára – arra sürgeti a többi szír politikust és katonai vezetőt, hogy cselekedjen hasonlóképpen. Videóüzenetében diktátornak nevezte Basár el-Asszad elnököt, aki "gyilkolja a népét".
júl. 12
11:33
Hétfőtől ítélkezési szünet a főváros bíróságain (Metropol)
A július 16-tól augusztus 17-ig tartó tárgyalás nélküli időszakban a bíróságok készenléti szolgálatot tartanak.
júl. 12
11:51
Semmi nem változik, ami bevált az új Ptk.-ban (Metropol)
Az első, jelenleg is hatályos Ptk. több mint fél évszázada, 1960 májusában lépett hatályba, és évtizedekig jól betöltötte rendeltetését.
júl. 12
12:06
Rogán: az LMP perverz vonzalmat érez a láncok iránt (ATV)
A Parlamentben folytatódott a Közgép-vita. Valóságos kommunikációs háború alakult ki az elmúlt napokban a nagyobbik kormánypárt és az ellenzék között.
júl. 12
12:08
Csütörtökön tart hétfői napot a Ház - parlamenti PP (ATV)
Hétfőn a Házban nem voltak interpellációk, azonnali kérdések és kérdések. Mindezt csütörtökön pótolta az Országgyűlés.
júl. 12
12:09
Orbán Viktor fogadta az apostoli nunciust (Metropol)
A közlemény szerint a felek méltatták Magyarország és a Szentszék közötti hagyományosan kitűnő kapcsolatokat.
júl. 12
12:24
Orbán Viktor fogadta az apostoli nunciust (ATV)
Alberto Bottari de Castello apostoli nunciust fogadta Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter államtitkár csütörtökön a Miniszterelnökségen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
júl. 12
12:26
Lövöldözés csütörtök hajnalban: nyolc halott (ATV)
Nyolc pakisztáni rendőrt lőttek agyon fegyveresek egy csütörtök hajnali támadásban Lahorban, Pakisztán keleti részén. A merényletért a tálibok vállalták a felelősséget.
júl. 12
12:45
Die Hard az M3-ason (Metropol)
A kivezető szakaszt vasárnap a Kassai tér és Sárrét park között zárják majd le hajnali 4-től 18 óráig.
júl. 12
13:00
Szalai Annamária: fontos cél, hogy a gyermekek is tudatosan használják a médiát (ATV)
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint fontos cél, hogy a gyermekek is egyre tudatosabban használják a médiát, ezért támogatni kell őket abban, hogy megtalálják a nekik értékes programokat, műsorokat.
júl. 12
13:03
Feljelentés két önkormányzat ingatlanügyletei miatt (Metropol)
Az ügyekben három ingatlanbefektetési alap és több szocialista, illetve független vezetésű önkormányzat érintettsége is felvetődött.
júl. 12
13:05
Az NMHH a gyermekek tudatos médiahasználatáért (Metropol)
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint fontos cél, hogy a gyermekek is egyre tudatosabban használják a médiát, ezért támogatni kell őket abban, hogy megtalálják a nekik értékes programokat, műsorokat.
júl. 12
13:36
Elfogadta a Ház az iskolakerülés elleni törvényt (Infostart)
Megszavazta a parlament csütörtökön azt a belügyminiszteri javaslatot, amely alapján jövő január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.
júl. 12
13:57
Kialakultak a járási hivatalok feladatkörei (Metropol)
Számos ügy intézését veszik át a településektől a jövő év elején 30 év után ismét megalakuló járási hivatalok.
júl. 12
13:59
Elfogták a makói zsidó temető rongálóját (Metropol)
Helyszíni kihallgatása során a férfi elismerte, hogy még 2009-ben is tört fel kriptákat, és ezeket megmutatta a nyomozóknak.
júl. 12
14:01
Elfogadták az iskolakerülés elleni törvényt (Metropol)
Január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.

Keresés