2012. december 1. szombat

dec. 1
11:42
Vizet talált a NASA a Merkúron (Adó1százalék)
Az amerikai űrkutatási hivatal 2004-ben indította el a Messenger szondát a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr vizsgálatára. A szonda 2011-ben állt bolygó körüli pályára, és azóta vizsgálja tucatnyi műszerével a Merkúrt.

2012. december 2. vasárnap

dec. 2
9:51
Továbbra is sok a HIV-fertőzött (Infostart)
Világszerte 34 millióan hordozzák a HIV-vírust, noha az érintettek felének erről nincs is tudomása. Az AIDS továbbra is súlyos járvány, de a hatékony terápiáknak köszönhetően évről évre egyre kevesebben halnak meg a betegség miatt - derül ki az AIDS elleni küzdelem december 1-jei világnapja alkalmából minden évben közzétett ENSZ-jelentésből.

2012. december 3. hétfő

dec. 3
11:24
Először fényképezték le közvetlenül a DNS-molekulát (Adó1százalék)
Ötvenkilenc évvel azután, hogy James Watson és Francis Crick kikövetkeztette a DNS-molekula kettősspirál-szerkezetét, olasz kutatóknak sikerült elkészíteniük az első közvetlen fotót az életet kódoló csavart létráról.

2012. december 4. kedd

dec. 4
11:42
A fogínygyulladás kezelése a merevedési zavaron is segíthet (Adó1százalék)
"Tudomásunk szerint ez az első olyan tanulmány, amely a merevedési zavarok súlyossága és a fogágybetegségek közti potenciális kapcsolatot elemzi" - írják a szerzők tanulmányukban.
dec. 4
18:54
Nagy a depresszió kockázata azoknál, akiket bántalmaztak gyerekkorukban (Adó1százalék)
Először dokumentálták német kutatók, hogy a gyerekkori traumák olyan epigenetikai változásokat indíthatnak el, amelyek következtében maradandóan megváltozik a stresszhormonok termelődését szabályozó rendszer. Génszabályozásuk tartós megváltozása miatt a bántalmazott gyerekeknél később nagy a szorongás, a depresszió és más hangulati zavarok kockázata.
dec. 4
19:27
A szexfüggőséget lehagyták a fontos listáról (Infostart)
Számos ponton megváltoztatta az Amerikai Pszichiátriai Társaság a mentális rendellenességekről szóló referenciakönyvét a hétvégén megtartott éves konferenciáján.

2012. december 6. csütörtök

dec. 6
11:42
Zöldséget termesztenének kínaiak a Marson (Adó1százalék)
Jó eséllyel termeszthetnek zöldséget kínai űrhajósok a jövőben a Holdon vagy a Marson - derült ki friss kutatások elsődleges eredményeiből, amelyeket a Hszinhua hírügynökség tett közzé.
dec. 6
21:06
Mentik a denevéreket (Infostart)
A denevérek élőhelyéül szolgáló korábbi bányatárókat tisztít meg Recsk, illetve Salgótarján közelében a Bükki Nemzeti Park (BNP) - jelentették be a BNP szakemberei, amikor csütörtökön megkezdték a recski Antal-táró rehabilitációját.

2012. december 7. péntek

dec. 7
20:45
A férfiak nagyobb valószínűséggel halnak bele rákbetegségükbe (Infostart)
A férfiaknál nemcsak gyakrabban diagnosztizálnak rákbetegséget, de náluk nagyobb a valószínűsége a tumor miatti halálozásnak is, mint a nőknél - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

2012. december 8. szombat

dec. 8
9:33
Aki mindent tud már a borászatról (Infostart)
Törökország délkeleti részén, Anatóliában készítettek először bort préselt szőlőből 10 ezer évvel ezelőtt - állítja José Vouillamoz svájci tudós. Megvan a mai szőlők ősapja is: a Gouais blanc (német nevén Heunisch weiss) nevű, Vouillamoz által a szőlő Casanovájának is becézett ősi szőlőfajta, amely legalább 80 európai szőlőfajta, közöttük a Chardonnay, a Gamay és a rajnai rizling őse.
dec. 8
12:36
Tovább élnek a társaságkedvelő gorillák, mint zárkózott társaik (Adó1százalék)
Közel háromszáz, észak-amerikai állatkertekben élő gorilla csaknem két évtizeden át tartó megfigyelése alapján arra a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, hogy az állatok személyisége befolyásolja élettartamukat.

2012. december 9. vasárnap

dec. 9
11:42
A rák sokkal durvábban kaszálja le a férfiakat, mint a nőket (Adó1százalék)
A férfiaknál nemcsak gyakrabban diagnosztizálnak rákbetegséget, de náluk nagyobb a valószínűsége a tumor miatti halálozásnak is, mint a nőknél, állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

2012. december 10. hétfő

dec. 10
20:48
Bonyolult génhálózat irányítja az élő szervezet stresszre adott válaszát (Infostart)
Egy baktériummodellen vizsgálódva állították össze amerikai kutatók azt a bonyolult génhálózatot, amely meghatározza, hogy milyen választ ad az élő szervezet a stresszhatásra, és ez milyen mutációkat eredményez.

2012. december 11. kedd

dec. 11
13:09
Elképesztő dolog bizonyosodott be a romákról (Adó1százalék)
Tényleg Indiából érkeztek, de sok száz évvel korábban, mint eddig véltük - állítja egy spanyol kutatócsoport. Már legalább négyszáz éve a Balkánon életek, amikor a magyarok beköszöntek a Kárpát-medencébe.
dec. 11
19:27
A tejfogyasztás a rák ellen is hatásos lehet (Infostart)
Svéd kutatók igazolták az alacsony zsírtartalmú tej rákmegelőző hatását és azt is, hogy az egyik tejfehérje meg tudja fékezni a vastagbéldaganat sejtjeinek szaporodását. A kutatásról Matos Lajos kardiológus professzort kérdezte az InfoRádió.
dec. 11
21:33
Vizeletből állítottak elő agysejteket (Infostart)
Agysejtek bőséges forrása lehet a jövőben az emberi vizelet kínai kutatók tanulmánya szerint, akik viszonylag egyszerű módszert találtak arra, hogy az emberi vizelettel kiürülő sejteket értékes, akár a neurodegeneratív betegségek terápiájában is felhasználható idegsejtekké alakítsák át.

2012. december 12. szerda

dec. 12
7:21
Vajon hány lakható bolygó van galaxisunkban? (Infostart)
Hét lakható bolygó van galaxisunkban a témával foglalkozó kutatócsoport szerint.
dec. 12
11:03
Ősi ércek árulkodnak a korai életről a Földön (Adó1százalék)
Szulfidbányákból származó ércek elemzésével igazolták kanadai és amerikai kutatók, hogy 2,7 millió évvel ezelőtt rendkívül alacsony volt a Föld oxigénszintje, és megmutatták azt is, hogy ősi mikrobák táplálkoztak az óceánokban lévő szulfátokon.
dec. 12
17:09
Ősgyíkot neveztek el Barack Obamáról (Infostart)
Barack Obama elnök széles mosolyát megörökítendő, amerikai kutatók az Obamadon gracilis nevet adományozták egy késő krétakorban a mai Észak-Amerika területén élt gyíknak.

2012. december 13. csütörtök

dec. 13
19:12
Magyar tudóst is kineveztek az Európai Kutatási Tanács tudományos tanácsába (Infostart)
Az Európai Bizottság csütörtökön nyolc új tagot nevezett ki az Európai Kutatási Tanács irányító testületébe, a tudományos tanácsba. Az új tagok közt van Kondorosi Éva növénybiológus.

2012. december 14. péntek

dec. 14
11:57
Gyerekek és az internet (Adó1százalék)
Vizsgálatot indított az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) annak megállapítására, hogy a mobiltelefonokra kifejlesztett alkalmazások nem sértik-e a gyerekek személyiségi jogait. Washington szeretné rászorítani a Szilícium-völgy cégeit a gyermekek személyes adatainak tiszteletben tartására - ám a nagy szoftverfejlesztők nem hagyják magukat és keményen…
dec. 14
20:48
A Holdba csapódnak a NASA ikerszondái (Infostart)
A Holdba csapódnak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) ikerszondái hétfőn este, közép-európai idő szerint 21.28-kor.

2012. december 15. szombat

dec. 15
20:42
Apró emlőst fedeztek fel (Infostart)
Apró, éjszakai életmódot folytató főemlős új faját fedezték fel a kutatók Borneón.

2012. december 16. vasárnap

dec. 16
19:09
Hihetetlen az ízeltlábúak fajgazdagsága a trópusi esőerdőkben (Infostart)
Háromszáz ízeltlábú fajra egy emlősfaj jut a trópusi esőerdőkben - derítette ki többéves vizsgálatok során egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit a Science legújabb számában ismerteti.

2012. december 17. hétfő

dec. 17
21:57
Poszeidón templomát tárták fel Bulgáriában (Infostart)
Poszeidón templomát tárták fel bolgár régészek a fekete-tengeri Szozopolban a középkori városfalak közelében.

2012. december 18. kedd

dec. 18
15:33
Naprendszer a rózsaszínű városban (Adó1százalék)
A forgalomból közel egy évtizede kivont szuperszonikus francia-brit repülőgép, a Concorde belsejének megtekintése hamarosan mindenki számára lehetővé válik az Airbus mintegy negyven másik legendás repülőgépével együtt a dél-franciaországi Toulouse-ban, a repülőgépgyártó 2014 tavaszán megnyíló múzeumában, az Aeroscopóiában.

2012. december 19. szerda

dec. 19
17:27
Elhunyt Detrekői Ákos (Infostart)
Életének 74. évében elhunyt Detrekői Ákos Széchenyi-díjas magyar geodéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt rektora - közölte honlapján az MTA.

2012. december 20. csütörtök

dec. 20
18:57
Gábor Dénes-díjjal ismerték el hét tudós munkáját (Infostart)
Hét tudós munkáját és szakmai teljesítményét ismerték el Gábor Dénes-díjjal, az elismeréseket az Országgyűlésben adták át csütörtökön. A Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott díj a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket ismeri el évente.
dec. 20
21:03
Megnevezték 2012 legfontosabb tudósait (Infostart)
Rolf-Dieter Heuer német fizikust, a CERN főigazgatóját, Adam Steltznert, a NASA Curiosity nevű marjárója landolásának irányítóját, Cynthia Rosenzweig amerikai klímakutatót és a l'aquilai földrengés veszélyeit alábecsülő olasz illetékest, Bernardo De Bernardinist is az év 10 legfontosabb tudósa közé sorolta a Nature című brit tudományos szaklap csütörtökön megjelent számában.

2012. december 22. szombat

dec. 22
9:57
Százmillió évet díszít fel mindenki a lakásában (Infostart)
Kanadai kutatók szerint 100 millió éve nem változott a tűlevelűek, köztük a fenyőfélék géntérképe. Ez a páratlan genetikai stabilitás magyarázatot ad arra, miért hasonlítanak a mai tűlevelűek a dinoszauruszok korából származó fosszíliákra.

2012. december 26. szerda

dec. 26
11:57
Atomkatasztrófa után: csúnyán híznak a gyerekek (Adó1százalék)
A tavaly márciusi földrengés okozta atomkatasztrófa után egyre kövérebbek a japán gyerekek az érintett Fukusima tartományban, mert radioaktív sugárzástól tartva nem mernek szabad levegőn sportolni.
dec. 26
14:39
Borúra derű? (Adó1százalék)
A világ polgárainak fele nem bánja, hogy véget ér a 2012-es év, mert a saját élete és családja szempontjából kedvezőtlen időszaknak minősíti azt. A magyarok évértékelője a leginkább negatív, 74 százalék szerint nekik csak rosszat hozott az óév. A világ polgárainak jövőképe kifejezetten reményteljes: 80 százaléka azt feltételezi, hogy 2013 összességében jobb esztendő lesz, mint a mostani volt.

2012. december 29. szombat

dec. 29
12:03
Meghalt Mahunka Sándor talajzoológus (Adó1százalék)
Meghalt Mahunka Sándor nemzetközi hírű talajzoológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas kutató - közölte az MTA szombaton az MTI-vel.

Keresés