2024-ben rengeteg jelentős és kisebb horderejű környezetvédelmi projekt indult világszerte. A jövő zöldebb és fenntarthatóbb lehet, ha továbbra is elkötelezettek maradunk a bolygónk védelme mellett.
A blokklánc technológia úttörői hamarabb tudták az átlagembernél, hogy a nagy cégek és az államok hamarosan a teljes életünkre rálátást nyernek és a bitcoin létrehozásával tulajdonképpen kicsekkoltak ebből a folyamatból – ecsetelte a Tudás.hu-nak Czeglédi Tamás. A Blockchain Koalíció szakmai vezetője, a Blockchaineum Group nevű cég alapítója szerin
Oroszország csakis előre fog haladni, fényes jövő várja – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi beszédében, amelyet elsőként az ország távol-keleti felében sugároztak a televíziók. "Minden jó lesz, csakis előre fogunk haladni" – mondta az orosz államfő. "Pontosan tudjuk, hogy számunkra mindig abszolút értékkel bír és bírni fog Oroszorszá
Az amerikai katonai fellebbezési bíróság elutasította Lloyd Austin védelmi miniszter döntését, amivel még nyáron megsemmisítette a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások értelmi szerzőjének tartott Háled Sejk Mohamed és két társának vádalkuját. A határozatról egy kormányzati illetékes számolt be. A tájékoztatás szerint a bíróság
Senki sem állíthatja meg Kína újraegyesítését Tajvannal – jelentette ki kedden újévi beszédében Hszi Csin-ping kínai elnök, nyíltan figyelmeztetve a Peking által függetlenségpártinak tartott – a 23 millió lakosú szigeten és azon kívül lévő – erőket. "A Tajvani-szoros két oldalán élő emberek egy családot alkotnak. Senki sem szakíthatja szét a család
António Costa, az Európai Tanács elnöke megköszönte Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége ideje alatt végzett munkát. Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke az X közösségi oldalon mondott köszönetet a magyar miniszterelnöknek és a december 31-ig tartó, féléves uniós tanácsi elnökség levezetését
Egy egészséges kisfiú 2025 első újszülöttje a Semmelweis Egyetemen. Csongor a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén látta meg a napvilágot hajnali 2 óra 20 perckor. A baba és az édesanya is jól vannak. Hajnali 2.20-kor született meg az első újévi baba a Semmelweis Egyetemen: a kisfiú, aki a Csongor nevet kapta, 4140 grammal
Megölt hét embert, köztük két gyermeket egy ámokfutó a montenegrói Cetinjében, az elkövető szökésben van – közölte a rendőrség. A rendőrség közlése szerint a 45 éves A.M. egy kávézóban rálőtt néhány emberre, majd elmenekült, és menekülés közben megölt két gyereket, egy nőt pedig súlyosan megsebesített. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt,
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon. "Amikor Putyin több mint 25 évvel ezelőtt hatalomra került Oroszországban, az Ukrajnán keresztül Európába szállított gáz éves szinten több mint 130 milliárd köbméter volt. Ma az orosz gáz tran
Íme 2024 legviccesebb természetfotói. A „világ legviccesebb és legnépszerűbb fotóversenyeként" elismert Comedy Wildlife Photo Awards idén ünnepelte 10. évfordulóját.
Baja környékén is feltűnt már a vörös mocsárrák. Ez az invazív faj nemcsak a vízi növény- és állatvilágot pusztítja el szó szerint az aljzat kavicsáig, hanem meggyengíti a töltéseket, és felszabadítja a talajba lerakódott mérgeket.
Magyarország még mindig kap vezetékes orosz olajat és földgázt. Ezt szinte már senki más nem mondhatja el a Európai Unióban. Rövid távon Magyarország pozíciója tehát nem romlott, de sajnos a helyzetünk, sőt, az ellátásunk elég törékeny. Az energia kétség kívül a 21. század egyik legfontosabb üzlete. Magyarország ebben nem szokott a szerencsésebb ál
A bankok többsége nem várt egy percet sem, már január első napján meghirdette a maga munkáshitelét. A feltételek a jogszabályi kötöttségek miatt ugyan hasonlóak, de találni jelentős különbségeket az elvárásokban, és máris megjelent az első olyan ajánlat, amiben 100 ezer forint extra jóváírással csábítják a fiatal ügyfeleket a hitelfelvételre – derü
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleans-ban újév napjának hajnalán elkövetett gázolásos merénylet nyomán, a sebesültek közül pedig többek állapota életveszélyes – közölték a nagyváros tisztségviselői helyi idő szerint szerdán este. A halottkémi hivatal közlése szerint 15 embert nyilvánítottak halottnak a támadás érintettjei közül.
Magyarországon állami egészségügyi intézményben még nem működik a klinikán tesztelt technológia. Amennyiben sikerül a szükséges forrásokat előteremteni, az egyetem nyitott egy ilyen rendszer bevezetésére – közölte Varga Endre, az SZTE traumatológiai és ortopédiai klinikájának professzora.
Kutatók tesztelik az OpenAI o3 új mesterséges intelligencia modellt. Az o3 az adaptív problémamegoldás terén kiemelkedő képességekkel rendelkezik. Képes új, ismeretlen feladatokat megoldani azáltal, hogy algoritmusokat és mintákat szintetizál, saját megoldási stratégiákat fejleszt ki, és azokat végrehajtja.
A megugrást a hosszú ideig tartó szárazság okozta, de a tüzek nagy részét így is a gazdák gyújtják, hogy megtisztítsák a földjeiket a mezőgazdasági termeléshez.
A japán ispace űrvállalat és egy másik cég a korábbi kudarc után januárban ismét megkísérlik letenni a Holdon a Resilience nevű eszközt, egy holdjárót, valamint több fontos technológiát. A cél az, hogy az égitesten nagy mennyiségben nyerjenek ki hélium–3 izotópot, amelyet aztán a Földre szállítanának. Kiss László csillagász még korábban azt mondta
Százhárom éves korában elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt – számolt be a Nemzeti Sport. Keleti – aki jövő csütörtökön ünnepelte volna 104. születésnapjá
Csak az előkészítő munka megkezdéséről döntött most a kormány, az Országház esetleges jövőbeli felújításáról évek múlva lehet majd dönteni ezek alapján – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel. A közleményben azt írták: szilveszter este jelent meg a Magyar Közlönyben két, egymással összefüggő kormányhatározat az Országház esetleges jövőbel
Norvégiában a teljesen elektromos autók tették ki az újonnan regisztrált személygépkocsik 88,9 százalékát 2024-ben, ami új világrekord, egyben felülmúlta a 2023. évi 82,4 százalékot (2022: 79,3 százalék) – közölte a norvég Közúti Közlekedési Információs Tanács (OFV) csütörtökön. Norvégiában a legkeresettebb elektromos autómárka a Tesla, a Volkswage
A 4iG vezérigazgatója létrehozta a társaságon belül az űr- és védelmi technológiai vezérigazgató-helyettesi pozíciót – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön. A közlemény szerint az új tisztséget betöltő Sárhegyi István a vezérigazgató közvetlen irányítása alatt látja el feladatait. A vezérigazgató-helyettes jelenleg
Látványos csillaghullással kezdődik az év, érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t.
Év végén megszűnt a dokumentumok hitelesítésére eddig használható állami szolgáltatás, miközben az új látszólag még nem indult el. A fejlesztő szerint ott van az, csak fokozatosan válik elérhetővé.
Új szabályok léptek érvénybe a felsőoktatási felvételi eljárásban, amelyek az eddigieknél még kedvezőbb lehetőségeket biztosítanak a területvédelmi tartalékos kiképzésben részt vevő fiatalok számára – mondta a honvédelmi miniszter a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabály módosításával kapcsolatban. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez
Április második felében lehet reálisan előrehozott választás. Az elnökség döntése alapján a TISZA január 6-tól kampányüzemmódra vált – közölte Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke az MTI-vel. Magyar Péter úgy fogalmazott: most, hogy az újévi beszéde egyedi megtekintése elérte a 2 milliót "és a TISZA üzenete honfitársaink döntő többségéhez eljutott", a
Letartóztatásban marad a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi, miután a Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság végzését, amellyel decemberben egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A Kecskeméti Törvényszék sajtóosztályának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.-nél 8 százalékkal emelik a béreket januárban, míg az Aldi International IT Services Kft.-nél 6,5 százalékkal nőnek a bérek, így biztosított a reálbérek emelkedése az idén – közölte az Aldi-csoport az MTI-vel. A 6500 foglalkoztatottal rendelkező kiskereskedelmi cégcsoportnál a közlemény szerint a szolgálati idő nö
Januártól One Magyarország Zrt. néven folytatja a működését a Vodafone Magyarország, a Vodafone HU mobilhálózat elnevezése One-ra változik, a Vodafone és a Digi üzlethálózatát összevonják – közölte a csoporthoz tartozó cégekről a 4iG az MTI-vel. A korábbi Vodafone és a Digi lakossági, kisvállalati szolgáltatásait fedő One márkanév mellett a Vodafon
Hat új filmet ajánlunk erre a hétre. Köztük a nagyon várt Maria-t, amelyben Angelina Jolie játsza a csodálatos Maria Callast. Bekövet a halál A nyár közepén Alex, a menő influenszer meghívja a barátait egy elhagyott vidéki házba. A horror éjszakájának elnevezett streamelés igazi horrorba csap át, amikor egy ismeretlen fanatikus terrorizálni kezdi ő
Az Egyesült Királyság kutyabarát közössége egy új, különleges fajtát ismert el hivatalosan. A Kennel Club által az izlandi juhászkutyát, amely így az ország 224. törzskönyvezett kutyafajtája lett.
Fémkeresővel bukkantak az óév egyik legértékesebb kincsére. A fantasztikus lelet a népvándorlás, vagyis a Nyugatrómai Birodalom bukása utáni nagy migráció idejéből való.
A Horizont magazin összegyűjtötte milyen tudományos innovációkat várnak kutatók 2025-től. Agytérkép, világűrből gyűjtött energia, méhészeti távfelügyelet is van a láthatáron.
Többféle támogatott konstrukcióval is kombinálható a most megjelenő munkáshitel, ám ez csak azoknak a fiataloknak reális opció, akik viszonylag gyors házasságkötésben és családalapításban gondolkodnak. A többieknek a piaci alapú lakáshitel, vagy a személyi kölcsön marad kiegészítés gyanánt. Rendkívül előnyös feltételekkel juthatnak szabad felhaszná
A Queenslandi Egyetem kutatói egy speciális hatóanyagot tartalmazó krémen dolgoznak, ami nemcsak segít csökkenteni a bőrrák kialakulásának kockázatát, de a szervátültetett betegek életét is segíthet megmenteni.
Több államra is kiterjed a Las Vegas-i Trump szállodánál január 1-én történt autórobbanás ügyében a nyomozás, amelynek érintettje az amerikai különleges erők egy tagja – közölték a hatóságok. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei átkutatták a robbanásban életét vesztett, 37 éves Matthew Livelsberger Colorado Springs-i lakását, valamint kiderült,
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ); a cég idén csaknem 10 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre – közölte a SPAR az MTI-vel. A közlemény idézte Maczelka Márkot, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetőjét, aki elmondta, tavaly folytatták a beruházási progra
Látványos csillaghullással kezdődik az év, érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t. Az évkezdet legfontosabb és leglátványosabb csillagászati eseménye a Quadrantidák meteorraj érkezése – írták a közleményben. A tájékoztatás szerint 2025-ben január 3-án már az esti órá
Kilencvenegy éves korában, 2024. december 30-án elhunyt Tőke László kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA az MTI-vel. Tőke László fő kutatási területe az alkaloidkémia, a gyógyszerek és növényvédő szerek szintézise volt, amelyen nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményeket ért el. Tőke László 1933. május 3