A vulkánok felébredései (2020), a hosszú lávaöntések (2021), a nagy kitörések (2022), a "kitör – nem tör ki" dilemma (2023) évei után 2024-et a vulkáni veszély évének nevezhetjük – írja Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, egyetemi tanár az Infostartnak megküldött közleményében. A szakember hangsúlyozza, a vulkáni veszély nem a vulkánkitörés nag
Az intelligens gépek korában uniós pénzből folyó kutatások gondoskodnak arról, hogy a gépek tervezésénél a fenntarthatóságot és a társadalmi jólétet is szem előtt tartsák. Ebben jelentős szerepet vállaltak magyar kutatók is, ahogy erről a Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja ismertette. A modern ipar olyan rendszereket igényel, melyekben
Joe Biden elnök hivatalos állami temetést rendelt el Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnökének tiszteletére, aki életének 101. évében hunyt el. Joe Biden közleményében úgy fogalmazott, hogy abban a megtiszteltetésben volt része, hogy ő és felesége hat évtizeden keresztül mondhatta barátjának Jimmy Cartert. Könyörületességével és morális tiszt
A szinte véglegesnek mondható eredmény alapján Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját Horvátországban, és a második fordulóban a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primoraccal méreti meg magát újra. A horvát vá
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyoldalú döntése az orosz gáz tranzitjának leállításáról sok tízmilliárd eurós veszteséget okoz az Európai Uniónak (EU), annak "csendes" elfogadása helytelen, s feszültségekhez és válaszintézkedésekhez vezet majd – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök az EU központi intézményeinek vezetőihez címzett nyílt
A pézsmatulkok, ezek a különleges észak-sarki emlősök, a növekvő hőmérsékletek miatt egyre északabbra szorulnak. De mi történik, ha már nem lesz hová menniük?
Egyre többen követik szélsőségesen az ún. tiszta étkezés (clean eating) diétát, amelynek során csak organikus, bio vagy éppen kizárólag általuk egészségesnek hitt ételeket esznek. A Semmelweis Egyetem kutatása szerint például a divatmodellek több mint harmada hajlamos lehet az egészséges ételfüggőségre, pedig az ún. orthorexia nervosa akár súlyos e
Egy friss kutatás szerint a nagy nyelvi modellek még jobban és gyorsabban tudják megjósolni az emberek szándékait, amit a hirdetők haszonszerzésre ki is használhatnak.
Izlandon egymilliárd euróba került, hogy működőképes maradjon az ország, Indonéziában 16 ezer villám csapott a 20 ezer méterre emelkedő kitörési felhőbe, Mexikóban és Olaszországban milliók élnek mostanában felébredt vulkánok közelében.
Két matematikus a prímszámok olyan területén ért el eredményeket, ahol kevés az áttörés, tették ezt ráadásul egy olyan norma használatával, amit egyébként ezen a területen még nem is használtak.
Az R5 E-Tech józan műszaki megoldásokkal, mindennapi használathoz megfelelő akkumulátorokkal és meglepően alacsony árral indul az Év Autója díjért, de az első teszten kiderült, hogy hol húzódnak a határai.