A kínai fővárosban kétfajta fát ültetnek gyakran a közterületekre, amik eltérően reagálnak az állandó fényre, de mindkettő keményebb és kevésbé ízletes leveleket növeszt.
Ki ne szeretne a már szinte elviselhetetlen kánikula elöl egy hűs levegőjű barlang mélyére húzódni egy kis időre? Egy hideget ásító barlangba, ahol a kéz, a láb jeget tapinthat, ahol a legnagyobb nyárban is elkél a kabát. Hazánk ugyan nem dicsekedhet igazán nagyszabású jégbarlangokkal, azért akad itt is jég-lik, a különös mesékkel kísért Sárkány-Ba
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) kutatóinak új tanulmánya szerint az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni, várhatóan éppen olyan szigorúan kell majd mérlegelni a hasznot a kockázattal szemben, mint sok más orvosi beavatkozás esetén. A HCEMM által az MTI-hez eljuttatott kö
Joe Biden szerint közel van a megállapodás a gázai tűzszünetről – az elnök erről beszélt egy magánprogram után a Delaware állambeli Rehoboth Beach-en, ahol szabadságát tölti. Az elnök újságírók kérdésére ismét a háború végének szükségességéről beszélt, és óvott a korai következtetések levonásától az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben talált h
A franciák 73 százaléka bizalmatlan a július eleji előrehozott választásokat követően megalakult új nemzetgyűléssel és valamennyi politikussal szemben. A megkérdezettek fele Emmanuel Macron államfő lemondását is támogatná. A köztársasági elnök azután írt ki előrehozott parlamenti választásokat, hogy a június 9-i európai parlamenti választásokon a p
Itthon is visszaszorítható lenne a humán papillomavírus által okozott méhnyakrák. A fertőzés okozta elváltozások és daganatok védőoltással és rendszeres szűrésekkel megelőzhetők, főként, ha már gyerekkorban megkapja valaki az oltást. A fiatalok egészségét, életminőségét hosszú távon meghatározó, adott esetben életmentő szülői, családi döntés meghoz
A PwC Magyarország szeptembertől 10 új igazgatót nevezett ki. Csiszár Andrea, Liliya Meshcheryakova, Sótonyi Krisztina és Viktor Trubnikov a könyvvizsgálati üzletágat, míg Kelemen Árpád és Szabó András az üzleti és technológiai tanácsadási területet erősíti új szerepében. Az adó- és jogi tanácsadási üzletág új igazgatói Czilják Norbert, Szalay Rita
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás Magyarországon szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is – derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Az interneten keresztül ellenőrizhető lesz, hogy tényleg banki ügyintéző hívott-e fel bennünket vagy egy csaló. Elvárás lesz az is, hogy
A világ csaknem 100 országából érkezett már nevezés a 39. Wizz Air Budapest Félmaratonra. Eddig több mint 3200 külföldi futó jelentkezett a különböző távokra, a 21 kilométeres verseny mezőnyének minden harmadik tagja külföldi futóturista lesz. Ez egyértelműen rekordnak számít és nemzetközi viszonylatban is csak kevés város mondhatja el magáról, hog
Bár rendkívül fontos és egyre fejlődő ágazat a regeneratív gyógyászat, előfordulhat, hogy a felnőtt szövetből nyert őssejt gyári hibás, ami kockázatos lehet.
Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI
Még mindig nem rendeződött a Lengyelországnak okozott második világháborús károkért járó német jóvátétel ügye, a lengyelek elvárják ezt – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a háború kitörésének 85. évfordulója alkalmából a közép-lengyelországi Wielunban tartott megemlékezésen. A lengyel államfő vasárnap hajnalban Wielunban megemlékez
Az izraeli hadsereg újabb hat, a fogságban megölt izraeli túsz holttestét találta meg és szállította Izraelbe – jelentette egy katonai szóvivő. Uri Danino, Alex Lubanov, Almog Szaroszi, Hirsch Goldberg-Polin, Karmel Gat és Eden Jerusalmi holttestét egy alagútban találták meg Rafahban. Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője bejelentette, hogy a hat tús
Belátható közelségbe került a lehetetlen: miután nemrég megindultak az első olyan mRNS vakcina emberkísérletei, amelyek megelőzhetik a tüdődaganat kialakulását vagy kiújulását, minden korábbinál nagyobb esély van rá, hogy meglesz a rák gyógyszere.
A párizsi ötkarikás játékok végeztével sem távolítják el az olimpiai öt karikát az Eiffel-toronyról – jelentette be a francia főváros polgármestere. Anne Hidalgo az Ouest-France című lapnak adott interjújában szögezte le, hogy a toronyra az olimpia előtt felhelyezett gyűrűk maradnak a helyükön, s ehhez Párizs megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottsá
Idén nyáron a Magyar Honvédség nyolcadik alkalommal szervezte meg honvédelmi táborait, amelyekben csaknem négyezer diák vett részt; ebben az évben huszonöt különböző témájú tábort rendeztek 56 helyszínen – közölte a honvédelmi miniszter az MTI-vel. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium által küldött közlemény szerint elmondta, újdon
Többféle technológia létezik az újrahasznosításukra, de egyelőre nem minden cégnek éri meg ezzel foglalkoznia. Hamarosan mégis kénytelenek lesznek, legalábbis Európában, ahol a piac szereplőinek pár éven belül szigorú szabályozást kell betartaniuk.
A Keyless, vagyis kulcs nélküli nyitási és indítási rendszerek miatt komoly biztonsági kockázatok jelentek meg, melyekre az ADAC, a német autóklub, is felhívta a figyelmet nemrég.
A legborzalmasabb, gyerekek elleni tömeges bűncselekményt húsz évvel ezelőtt, 2004. szeptember elsején követték el egy észak-oszétiai kisváros, Beszlán iskolájában. A halálos áldozatok száma meghaladta a háromszázat, majdnem kétszáz gyerek vesztette életét. Az iszonyú zsúfoltságban, hőségben, légszomjban, folyamatos rettegésben, étlen, szomjan, ürü
Karbantartási munkálatok miatt hétfőtől várhatóan két hétre teljesen lezárják a Kőröshegyi völgyhidat az M7-es autópályán. Az MKIF Zrt. korábban azt közölte az MTI-vel: a nyári vakációra tekintettel a munkát az iskolakezdés utánra ütemezték, hogy a forgalmat a legkisebb mértékben zavarják. A pályazár idején a Budapest felől érkezőknek Zamárdi felső
Az évente megrendezésre kerülő verseny a nemzeti válogatókon legjobb helyezést elért középiskolás diákok csillagászati tudását méri össze szerte a világból.
A 16 éves Varga Levente neve nem csak a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákjai között ismert. A fiatal nemrég kitűzte a magyar lobogót az Északi-sarkon, ahol rozmárokat is fotózott, és a hirado.hu-nak azt mondta, reméli, egyszer még visszatérhet a sarkvidékre.
Arany Oroszlán-életműdíjjal ismerték el Peter Weir ausztrál filmrendező pályafutását a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. "A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál és Arany Oroszlán-életműdíja a filmipar folklórjának része. Nagy megtiszteltetés, hogy rendezőként méltónak találtak az életműdíjra" – idézte a fesztivál honlapja a Holt költők társasá
Elindult szeptember 1-jétől a Digitális Állampolgárság Program – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Dömötör Csaba közölte, hogy a program lelke egy mobiltelefonos alkalmazás, amivel majd egyre több ügyet lehet intézni sorban állás nélkül. Ha valaki letöltötte a programot, és a s
Nyolcvanhárom éves korában, családja körében elhunyt Kupa Mihály, közgazdász, politikus, volt pénzügyminiszter – tudatta a család az MTI-vel. Kupa Mihály Budapesten született 1941. április 3-án. 1958-ban összeesküvés vádjával 10 hónapi börtönre ítélték. 1959 és 1969 között a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott, 1965-től a Mikrobiológiai Laboratórium
A Fővárosi Törvényszék ítéletében 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját. Tarsoly Csaba Istvánt tíz évre a közügyektől is eltiltották, továbbá elrendelték az őrizetbe vételét legfeljebb 72 órára. A többi 10 vádlott közül a másod- és negyedrendű vádlott kivételével mindenkire büntetést szabtak ki. A legsúlyosabbat, 16 év
2024. júniusban a kivitel volumene 8,1, a behozatalé 5,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,1 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 411 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Májushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 2,4, az importé 4,7 százalékkal nőtt – jelentette hétfőn második becslése alap
Jelentős előretörést ért el a Donyec-medencében az orosz hadsereg, dacára a Kurszk megye elleni ukrán támadásnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a tanévnyitó alkalmából az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tuva Köztársaság fővárosában, Kizilben iskolásokkal megtartott találkozóm. Az államfő szerint az ukrán fegyveres erők azért in
Az NNGYK szerint már folyamatban van az újabb adagok beszerzése, és azok már a legfrissebb típusból érkeznek. Azt viszont nem árulták el, hogy mennyi és mikor.
Leállítja a brit kormány bizonyos fegyverek izraeli exportját – jelentette be David Lammy brit külügyminiszter. Lammy a londoni alsóházban tartott beszámolójában úgy fogalmazott: a brit kormány nem nemzetközi bíróság, így nem feladata annak megítélése, hogy Izrael megsértette-e a nemzetközi humanitárius szabályokat. A gázai hadműveletekhez hasonló
Őrizetbe vették hétfőn Valerij Mumindzsanovot, a leningrádi katonai körzet logisztikai parancsnokhelyettesét, aki ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása címén eljárást indított. Mumindzsanov tábornok korábban a védelmi minisztérium erőforrás-támogatási főosztályának vezetőjeként a fegyveres erők ruházati
Az elmúlt napokban két fiatal tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése a síneken, a MÁV nyomatékosan kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire – írta a vasúttársaság az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. A MÁV honlapján
Szeptember 1-jétől Németh Gergelyt nevezte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) vezérigazgatójának; Németh Gergely e kinevezését megelőzően a NATO jövőkutatási csoportjának vezetője volt – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Közleményük szerint a jelentős nemzetközi tapasztalat
Egyre többen jelentkeznek az ország számos pontján területvédelmi tartalékosnak, tovább erősítve a Magyar Honvédség tartalékos állományát – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Gödöllőn. A Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred laktanyájában tartott sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, a magyar kormá
Október 1-jétől Budapest is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, a háziorvosok hétköznap délután 4 és este 10 óra között vesznek részt az ügyeletben – mondta az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos az M1 aktuális csatorna műsorában. Békássy Szabolcs közölte: vidéken több hónapos tapasztalat gyűlt össze az új struktúrával ka
Augusztusban 207 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
A magyar háztartások 6-7 ezer milliárd forintot is tarthatnak euróban, dollárban denominált befektetésekben. Ezek a számok mindig emelkednek, ha valamilyen kellemetlen adó érkezik. A tranzakciós és a devizakonverziós illeték megemelése és bevezetése akár tovább növelheti is a mennyiségeket. A magyar emberek különféle okokból, de nagyon sok pénzt ta
A mobiltelefonok oktatási célra történő használata továbbra is támogatott – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Hír TV Napi aktuális című műsorában. Varga-Bajusz Veronika annak kapcsán, hogy az idei tanévkezdés egyik fő témája a mobiltelefon-használat v
Az elhízás okozta elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot és a cukorbetegség, illetve több ráktípus kialakulása közötti ok-okozati összefüggéseket vizsgálták a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói.
Joe Biden amerikai elnök szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem tesz eleget a Hamász palesztin szélsőséges szervezet kezében lévő izraeli túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás elérése érdekében – erről Joe Biden beszélt a Fehér Házban tartott nemzetbiztonsági értekezlet előtt. Joe Biden újságíróknak nyilatkozva válaszolt ne
A robotpilótával a Földre visszainduló Starliner űrhajóról furcsa zörejeket hallott az egyik asztronauta, melynek forrásáról közösségi média oldalán tájékoztatott a NASA.
Ha így haladunk, akkor könnyen előfordulhat, hogy a május és a szeptember lesz a legkedvezőbb a Balatonnál a fürdőzésre, a júliusból és az augusztusból pedig csak 5-6 nap maradhat kellemes.