Oroszország alkotmányba foglalta az értékeit, és meg fogja védeni őket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Kultúrák Szentpétervári Nemzetközi Fórumának plenáris ülésén. "Mi Oroszországban a számunkra legfontosabb értékeket az ország alaptörvényében, az alkotmányban határoztuk meg és rögzítettük. Megvédjük ezeket az értékeket és
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a budapesti uniós pénzügyminiszteri csúcsra meghívott előadóként érkező Krisztalina Georgievát, az IMF vezér
Királyi és egyházi méltóságok, világsztárok látogatásai gazdagítják a 130 éves Gundel palota történetét. Az ismert vendégek – II. Erzsébet királynő, II. János Pál, vagy Yoko Ono – különleges menüsorokat fogyasztottak, amelyek mások számára eleddig nem voltak elérhetők. A Gundel története változatos és kanyargós, akárcsak Közép-Európa, benne Magyaro
A nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva. Putyin azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők már régóta mérnek mélységi csapást orosz területre, ám ha e
Több orosz hadihajó és katonai repülőgép haladt át az elmúlt napokban a brit partok közelében. A hajókat és a repülőket, amelyek nem léptek be brit felségterületre, a brit királyi haditengerészet és a királyi légierő (RAF) összehangolt művelet keretében több napon át követte – közölte a londoni védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a művelet
Negyedmillió embert figyeltetett a kommunizmus utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között a román kommunista titkosrendőrség, a Securitate – közölte közzétett újabb jelentésében a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). A bukaresti testület közösségi oldalán is közzétett összesítés szerint a 250 ezer megfigyelt személy jelentős többsége
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök destruktívnak nevezte és elutasította a kínai-brazil béketervet, mivel szerinte az nem több egy politikai nyilatkozatnál, amelyet ráadásul nem egyeztettek Ukrajnával. Erről az ukrán elnök a Metrópoles brazil hírportálnak adott interjújában beszélt, amelyet az Ukrajinszka Pravda szemlézett csütörtökön. Az elnök szeri
Jövő héten kedd este együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz a délkeleti horizonton, majd szorosan összefonódva emelkednek egyre magasabbra, hajnalban pedig az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is megfigyelhető lesz.
Az eljárás még hatósági ellenőrzésre vár, de sokat segíthet a minél előbbi diagnózis, hogy lassítani lehessen az egyelőre gyógyíthatatlan betegség fejlődését.
Ezen a héten szimulátor kiállítástól kezdve, utcabálon át, füvészkerti sétáig ajánlunk érdekes programokat. Neoton Família, hangszer- és VR szimulátor kiállítás Nagyszabású, ingyenes fesztivállal ünnepli 20 éves fennállását a budapesti Savoya Park. A szeptember 12-től 14-ig tartó rendezvényen lesz Hangszert a kézbe interaktív zenei kiállítás, VR sz
Papp Zsolt Györgyöt választotta elnöknek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteki közgyűlése – közölte a NAK pénteken az MTI-vel. Papp Zsolt György agrármérnök korábban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Ifjú Gazda Tagozatának elnöke volt. 2020-tól az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős helyettes államt
Véget ért a sztrájk az Audi német autógyár brüsszeli üzemében, a szakszervezetek és a vezetőség egyezségre jutott – jelentette a Belga nevű belgiumi hírügynökség. A tájékoztatás szerint a munka kedden, két szakaszban indul újra: először a gépjárművek szállítását indítják újra, szerdán pedig minden részlegben újraindul a gyártás. A vezetőség azt köz
2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslésben közölt júliusi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott. A nyers és naptárhatással korrigált adat
Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál – közölte sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője. Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követ
Hollandiában a rendőrség egyre több olyan bűntényről szerez tudomást, amelyekben az indíték a család "becsületének" vélt megsértése, és az áldozatok szinte minden esetben nők – írta pénteken a NOS napilap. Tavaly a rendőrség 619 olyan bűnesetet regisztrált, amelyek ahhoz kapcsolódtak, hogy egy család vagy közösség becsületét "megsértették" és azt a
Az egészségügyi államtitkár szerint a jelenleginél betegellátási szempontból jobb lesz az október 1-jével Budapesten is életbe lépő új alapellátási ügyeleti rendszer. Takács Péter Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koordinálásával a fővárosban 15 helyszínen 28 felnőtt- és három gyermekellátóhely lesz, ezeket 1
Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja 2000 óta. Magyarországon évente 24-25 ezren veszítik életüket az otthonukban, boltban, közterületen, munkahelyen, iskolában hirtelen szívhalál miatt. Ha ezekben az esetekben azonnal megkezdődne az újraélesztés, nagyobb lenne a túlélés esélye. A Magyar Resuscitatiós Társasággal partnerségb
Véget ért a kánikula és az aszály, esett egy csomó eső, és emiatt sok élővíznél, tavaknál, patakoknál láthatunk intenzív habképződést. De nem minden vegyi szennyezés, ami annak látszik, mert a természet is képes a hab előállítására.
Az elsőre vicces, mégis elgondolkodtató kutatásokért járó díjat idén egy különösen mókás, de potenciálisan életet mentő orvosi megállapításért lehetett elnyerni. De volt ott még galambrakéta és halottan is úszó pisztráng is.
A migráció miatti országos vészhelyzet kihirdetése is szerepel a holland kabinet bemutatott kormányprogramjában, amelyben szigorúbb szabályozásokat hoznának a bevándorlás visszaszorítására. A televízió által élőben közvetített sajtókonferenciáján Dick Schoof holland miniszterelnök bejelentette, Amszterdam hivatalosan kérni fogja az Európai Uniót, h