Az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint már folyamatban van az újabb adagok beszerzése, és azok már a legfrissebb típusból érkeznek.
A Jack és Rose filmbeli ikonikus jelenetéből közismert hajóorr korlátja már részben leesett, a roncs egyre jobban pusztul a szerencsétlenség óta eltelt több mint 100 óta.
Elérte a csúcspontját a dunavirágzás, a korábbi évhez képest nagyságrendekkel nagyobb számban rajzanak a fehér kérészek. E csodálatos rovarokat magyar kutatók által kifejlesztett fénysorompók menthetik meg attól, hogy a hidak fölé repülve az aszfaltra csapódjanak a peték lerakása közben. Az Árpád hídra felszerelt szerkezetek jól vizsgáztak az elmúl
Júliustól a Metro kínálatából, valamint a nagykereskedelem értékesítőin keresztül országszerte megvásárolható a népszerű, számos fesztiválon és vendéglátóhelyen sikeresen helytálló HelloPay integrált vendéglátórendszer. A terminállal a kasszázás a magyar jogi környezettel összhangban, Ntak megfeleléssel és adóügyi bizonylatolás lehetőségével végezh
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 15. cikke biztosítja érintetti jogként a hozzáférés jogát. Ezen jog terjedelme ugyanakkor jelentős bizonytalanságokat tartogat. Cikkünkben egy friss német ügy kapcsán vizsgáljuk a hozzáférési jog kereteit.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 15., jubileumi fordulójában többek között népművészeti előadássorozat lebonyolítását, szüreti mulatság szervezését és falusi gasztroműhely létrehozását is támogatja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Szeptember harmadikán három tűzesethez és három műszaki mentéshez vonultak vármegyénk tűzoltói – tájékoztatott a Katasztrófavédelem. Egy szuterénben kigyulladt villanybojler mellett két szabadtéri tűzesethez, egy sínpáron fekvő letört faághoz és két közlekedési balesethez riasztották a beavatkozó tűzoltóegységeket. Villanybojler és berendezési tárg
Minden évben többhektárnyi nádas tűnik el a Balaton partjáról, ami a tó ökológiai stabilitásának is árt. A mesterségesen megemelt vízszint miatt is fogyatkozik a nád, de mindig vannak szándékos irtások is. A kivágott nád nem nő ki újra, de normális strandolóhelyet sem kapunk helyette.
Kékkői Zalán közel harminc éve állja meg a helyét gitárosként a hazai zenei szcénában, játéka több mint ötven lemezen hallható. Zalánt olyan produkciókból ismerheti a nagyérdemű, mint a Csordás Tibor vezette Psycho, ÁKOS, vagy éppen a Beatrice. A színházkedvelők láthatták, hallhatták olyan darabokban, mint a HAIR, az István a király, a Shrek musica
Az Európa Unió által a lengyelországi Katowicében szervezendő 35 EU Fiatal Tudósok Versenyére a Magyarországot képviselő diákokat a Magyar Innovációs Szövetség delegálja.
1 hónap maradt az indulásig, a rajongók már alig várják a Dragon Ball széria legújabb folytatását, és a vadiúj előzetessel még tovább fokozzák a várakozás izgalmait, amin kiderül, Son Goku elvarázsolt alakban is képes átalakulni.
Nem sokáig viselhette kétes koronáját Sao Paulo állam, hiszen újabb tűzrekord született 7 nappal a bejelentés után. A lángok pedig most Amazónia erdőségeit emésztik el.
GhostBSD 24.07.1 is here! This release marks our shift from building OS packages via GhostBSD ports to FreeBSD Pkgbsd, enhancing performance and stability. If you haven’t updated to 24.04.2, we recommend backing up and reinstalling with 24.07.1 to avoid potential issues due to…— GhostBSD Project (@ghostbsdproject) September 2, 2024 Megjelent a F
Az 1912-ben elsüllyedt luxus-óceánjáró lassan felismerhetetlenné válik. Idén nyáron több mint kétmillió fotót készítettek a roncsról, amelyet egy vasfaló baktérium pusztít. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint 20-30 év múlva szinte semmi sem marad az ikonikus hajóból, mert sem tartósítani, sem kiemelni nem lehet.
A kutatók számos helyen vettek mintát a vízből, és kiderült, hogy teljesen másként alakult a tó mikroszkopikus élővilága, mint ahogy azt évtizedek óta megszokhattuk.