2012. október 1. hétfő

okt. 1
15:12
Így csapja szét a párkapcsolatot a tévé (Adó1százalék)
Azok, akik túl sok romantikus sorozatot néznek, maguk is kissé elszakadhatnak a valóságtól, és túlzott elvárásokat támaszthatnak a saját kapcsolatuk iránt.

2012. október 2. kedd

okt. 2
12:30
Kerülik a holdfényt a holdfóbiás denevérek (Adó1százalék)
Mexikói kutatók a denevérek meglepő viselkedését tanulmányozták: a repülő emlősök holdfóbiájára, a holdfénytől való félelmükre kerestek bizonyítékokat. A Mammalian Biology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz a világ minden részéről származó denevérkutatások eredményeit tekintették át és elemezték.
okt. 2
20:15
Reménykeltő eredménnyel zárultak a veserákvakcina első próbái (Infostart)
Jelentős előrelépést értek el német rákkutatók a vesesejt karcinóma elleni vakcina kifejlesztésében, az első teszteredményei ígéretesek.

2012. október 3. szerda

okt. 3
6:09
Meglepő felfedezés a Vénusz légkörében (Infostart)
Fura hideg réteget fedeztek fel a Vénusz légkörében, ahol eléggé alacsony lehet a hőmérséklet ahhoz, hogy az atmoszféra fő alkotórésze, a szén-dioxid megfagyjon, jégkristályokat, hópelyheket alkotva.
okt. 3
15:30
Szuperlézer: "felpörögve" (Adó1százalék)
A Szegedi Tudományegyetem rektora szerint a nyári megakadás után akár "radikálisan" felgyorsulhatnak az események.

2012. október 4. csütörtök

okt. 4
21:39
Lefegyverzi, nem pedig megöli a kórokozót egy új típusú antibiotikum (Infostart)
Egy új típusú antibiotikum, amely a korábbiakkal ellentétben nem elpusztítja, hanem lefegyverzi a betegséget okozó baktériumokat, hatékony lehet az antibiotikumoknak széles körben ellenálló fertőzéseknél is - közölték amerikai kutatók.

2012. október 6. szombat

okt. 6
11:06
Az aradi hóhér felmondási idejét töltötte a kivégzés napján (Infostart)
Haynau hóhérja a morvaországi Brno városi hóhérja, Franz Bott volt, aki viszont 1849 szeptemberében felmondott. Az osztrák hadsereg ezt elfogadta, de két hét felmondási idő letöltésére kötelezte a hóhért. A rá váró munka a tizenhárom október 6-i aradi vértanú közül kilencnek, az akasztásra ítélteknek a kivégzése volt - olvasható Katona Tamás tanulmányában.

2012. október 7. vasárnap

okt. 7
8:24
Schwarzenberg : "A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk" (Infostart)
Az európai diplomácia önmérsékletet várt 1849 őszén Ausztriától, ám az osztrák kormány feje, egyben külügyminisztere, Schwarzenberg herceg vérfürdőt akart. Sikerült elérnie: Haynaunak nem kellett jóváhagyásra Bécsbe felterjesztenie a halálos ítéleteket, így azt lehetett sejtetni a külpolitikai porondon, hogy nem az osztrák kormány vérszomjas, hanem Haynau. Palmerston angol külügyminiszter október…

2012. október 8. hétfő

okt. 8
6:48
Magánűrhajó indult a Nemzetközi Űrállomásra (Infostart)
Teherszállító magánűrhajó indult az Egyesült Államokból helyi idő szerint vasárnap este a Nemzetközi Űrállomásra.
okt. 8
10:06
Akik ellen felhúzták a kínai nagy falat (exkluzív fotógaléria) (Adó1százalék)
Kurgánok kincsei mesélnek egy hajdanvolt birodalomról, amelyik itt él köztünk: Magyarországon is - a világ egyik legnevesebb kurgánkutatója, Krym Altinbekov mesél szkíta vezérsírokról, zord pusztákról, évezredek alatt sem sorvadó gyökerekről, szervezett aranyrablásról. Altynbekov, a kazahsztáni Ostrov Krym intézet tulajdonosa és vezetője nemcsak szóban, de tárgyakban is a világ elé tárja Szkítiát…
okt. 8
11:54
Japán és brit tudós kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat (Infostart)
A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.
okt. 8
13:24
Elhalasztották a sztratoszféra ugrást (Adó1százalék)
Felix Baumgartner épp megérkezett tegnap a Red Bull Stratos bázisállomására, amikor rossz híreket kapott Don Day időjárási szakértőtől. A világűr határára indított küldetés a tervezett hétfői nap helyett nagy valószínűséggel kedden indul.
okt. 8
20:18
Új módszer a bőrrák ellen (Infostart)
A melanomás sejteket elpusztító vírust utánzó peptidet fejlesztettek ki ausztrál kutatók: a biomérnöki eredmény lehetővé teszi olyan krémek kidolgozását, amelyekkel kezelhető a bőrrák halálos formája.
okt. 8
21:48
Így figyelik a kékbálnákat a Déli-óceánon (Infostart)
Új akusztikus szondákat mutattak be Sydneyben a kékbálnákkal foglalkozó nemzetközi kutatási programban részt vevő ausztrál tudósok, az eszközzel több száz kilométeres távolságból meg lehet állapítani a cetfélék tartózkodási helyét.

2012. október 9. kedd

okt. 9
12:30
Kvantumrészecskék megfigyelhetőségéért jár a fizikai Nobel-díj (Infostart)
A francia Serge Haroche és az amerikai David J. Wineland kapta megosztva az idei fizikai Nobel-díjat kvantumfizikai kutatásaiért - jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
okt. 9
19:24
Ezért jó a nyelvtanulás az agynak (Infostart)
Intenzív nyelvtanulás hatására növekszenek az agy egyes területei - állapították meg svéd kutatók tanulmányukban, amelyben mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel követték nyomon, hogy miként változik a szuperintenzív nyelvtanfolyamok résztvevőinek agymérete.
okt. 9
20:00
A születéskor vékony méhlepény felnőttkorban hirtelen szívhalált okozhat (Infostart)
Egy finn vizsgálat szerint a születéskor vékony méhlepény jelentősen növeli a hirtelen szívhalál kockázatát.

2012. október 10. szerda

okt. 10
12:21
Fehérjekutatásért járt a kémiai Nobel (Infostart)
Az amerikai Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta fehérjekutatásokért az idei kémiai Nobel-díjat - jelentették be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.

2012. október 12. péntek

okt. 12
10:06
Szenzáció a Marsról: a Curiosity első meglepetése (Infostart)
Meglepetést okozott a Curiosity marsjáró által megvizsgált első marsi kőzet: a tudósok szerint hasonlóságot mutat a Földön található ritka vulkáni kőzettel.
okt. 12
22:00
Ezt tudja majd Kína új navigációs rendszere (Infostart)
A jelenleg létező navigációs rendszereknél is nagyobb pontosságút épít Kína - jelentette be a tudományos és technológiai minisztérium.

2012. október 13. szombat

okt. 13
8:09
Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből (Infostart)
Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből egérkísérletekben, a módszer a későbbiekben lehetővé teheti a pajzsmirigyhormon hiányában szenvedő páciensek kezelését - számoltak be eredményükről belga kutatók a Nature tudományos folyóiratban.

2012. október 15. hétfő

okt. 15
12:30
Forradalmasították az őssejt-kutatást (Adó1százalék)
A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban. Az illetékes bizottság indoklása szerint a két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből számos sejttípus alakítható ki. A legmagasabb…
okt. 15
20:54
Emberek ették meg a pandákat (Infostart)
Kína közkedvelt nemzeti jelképére, a pandára meglehetősen másként, eledelként tekinthetett a prehisztorikus ember - állítják kínai kutatók.
okt. 15
21:48
A villamos-végállomáson ölték meg Julius Caesart? (Infostart)
Újabb pontot azonosítottak Rómában a Julius Caesar elleni merénylet helyszíneként: egy régész szerint ma villamos-végállomás található azon a helyen, ahol Brutus és a szenátorok leszúrták a császárt.

2012. október 16. kedd

okt. 16
14:00
A villamos-végállomáson ölték meg Julius Caesart? (Adó1százalék)
Újabb pontot azonosítottak Rómában a Julius Caesar elleni merénylet helyszíneként: egy régész szerint ma villamos-végállomás található azon a helyen, ahol Brutus és a szenátorok leszúrták a császárt.
okt. 16
17:00
Egérkísérletekben túlélték az átültetést az embrionális idegsejtek (Adó1százalék)
Meglepő eredményre jutottak amerikai kutatók kísérleteikben, amelyekben embriókból származó idegsejteket ültettek be újszülött egerek agyába: a neuronok nagyobb mennyiségben is túlélték a beavatkozást. Ez reményt adhat arra, hogy idegsejtek átültetésével kezelhető lesz a jövőben az Alzheimer-kór, az epilepszia, a Parkinson-kór és a Huntington-kór.

2012. október 17. szerda

okt. 17
6:36
Az önzés boldoggá tesz (Infostart)
Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot - állítják amerikai kutatók.
okt. 17
21:09
Pálinkás József: a nemzeti akadémiák segítik az uniós döntéseket (Infostart)
Az európai nemzeti akadémiák segítik az uniós döntéshozatalt - hangsúlyozta Pálinkás József szerdán abból az alkalomból, hogy az Európai Tudományos Akadémiák Tanácsadó Testülete (EASAC) az EU legrangosabb tudományos vezetőivel találkozott Brüsszelben.

2012. október 18. csütörtök

okt. 18
21:39
Ezért köpköd a sajtó! (Infostart)
Az angol nyelvű sajtó gyakorta pontatlanul fogalmaz a vulkáni kitörésekről szóló tudósításokban, és ez a magyar médiában is megjelenik - hívja fel a figyelmet Harangi Szabolcs, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára. Hibás megfogalmazás például, hogy a vulkánok "port köpnek".

2012. október 22. hétfő

okt. 22
12:00
Természetes kiválasztódás muslicáéknál (Adó1százalék)
Az emberelődeinkkel több tízezer évvel ezelőtt Afrikát elhagyó ecetmuslicák most visszatérnek az afrikai kontinensre és új populációkat hoznak létre olyan gyümölcslegyek mellett, melyek soha nem hagyták el "otthonukat" - a folyamat kiváló lehetőséget nyújt a kutatóknak a genetikai változásokat alakító erők tanulmányozására.

2012. október 24. szerda

okt. 24
10:09
Elhunyt Prohászka János (Infostart)
Életének 93. évében elhunyt Prohászka János Széchenyi- és Rockwell-díjas akadémikus, gépészmérnök, egyetemi tanár, az anyagtudományok kutatója.
okt. 24
19:45
Így zabál a fekete lyuk (Infostart)
A Tejútrendszer központjában terpeszkedő fekete lyuk, a Sagittarius A (Sgr A) "falatozását" kapta lencsevégre az amerikai röntgencsillagászati műhold, a NuSTAR űrteleszkóp.

2012. október 25. csütörtök

okt. 25
10:12
Női vágyak: a számítógép majdnem jobb mint a pasi (Adó1százalék)
Egy német-amerikai felmérés most megmondja, mit is akarnak a nők - a jelek szerint a kapcsolat überfontos, a munka kevésbé.
okt. 25
10:14
Fejlesztési központot hoz létre az Oracle (Adó1százalék)
Fejlesztési központot hoz létre Magyarországon és 10 százalékkal növeli az itt dolgozó munkatársainak számát az amerikai Oracle, amely a világ egyik legnagyobb üzleti szoftvereket és hardvereket gyártó vállalata. Az Oracle Applications Lab nevű új részleg a Magyarországon eddig meglévő értékesítési tevékenységet egészíti ki egy innovatív, nemzetközi fejlesztői funkcióval.
okt. 25
10:16
Beszélő Linux legújabb, 3.0 kiadása (Adó1százalék)
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány fejlesztéseként megjelent a beszélő Linux kiadás legújabb változata, a BeLin 3.0 verziója. A BeLin fejlesztői - Hammer Attila, vak informatikus vezetésével - minden évben számos innovatív megoldással örvendeztetik meg a felhasználókat.
okt. 25
10:18
Okostelefonos appek orvosi rendelvényre (Adó1százalék)
Ha valakinek az orvosa követi a technológiai trendet, nemsokára úgy dönthet: receptírás helyett közli betegével, hogy a terápiához melyik két appet kell letöltenie okostelefonjára.
okt. 25
10:20
Az Arkon az első Telenor Etikus Vállalat Díjazottja (Adó1százalék)
Az Arkon Zrt. nyerte az első Telenor Etikus Vállalat Díjat, amelyet a mobilszolgáltató a Transparency International Magyarországgal együttműködésben, hagyományteremtő céllal alapított. A díjat a Figyelő Top200 Gálán adta át a mobilszolgáltató a nyertes vállalat számára. A Telenor a díjpályázattal a magyarországi vállalatok etikus működés iránti elkötelezettségét és erőfeszítéseit kívánja…
okt. 25
10:22
Mobilra költöző nagyképernyő (Adó1százalék)
A mobileszközök elterjedése nyomán médiafogyasztási szokásaink is alapvetően átalakulnak: a televízió előtt ülők egyre sűrűbben veszik körbe magukat több képernyővel, a készülék és nézője között ma már ott az okostelefon és sok esetben a táblagép is.
okt. 25
10:24
Új, zenehallgatásra épülő tartalomszolgáltatások (Adó1százalék)
Az okostelefonok terjedése nem csak a mobilkommunikációs piacot érinti, de a zeneiparban is komoly változásokat hozhat. A kutatási adatok szerint már hazánkban is több okostelefon felhasználó hallgat zenét korábbi eszközei helyett mobilkészülékén. Az átalakuló zenehallgatási szokásoknak a mobilszolgáltatók is igyekeznek elébe menni, kínálatuk bővítése pedig akár az illegális zeneletöltésnek is…
okt. 25
10:26
Az elhatalmasodó kütyük szenvedélye (Adó1százalék)
Stuart Crabb, a Facebook egyik vezetője nem győzi hangsúlyozni a személyi számítógépek és az okostelefonok rendkívüli előnyeit, de hallgatóit arra is felszólítja, hogy időnként tegyék le ezeket az eszközöket. A Szilícium-völgyben, ahol mindenre a még modernebb technológiában keresik a megoldást, egyre többen vélik úgy, hogy az túlságosan elhatalmasodó technológia függőséget okozó szenvedéllyé…
okt. 25
10:28
Védd magad a mobileszközödön is! (Adó1százalék)
Nemcsak az okostelefonok, de a vállalati szektorban is egyre elterjedtebb táblagépek is ki vannak téve a vírusok jelentette támadásoknak.
okt. 25
10:30
Adathalászok és módszerek (Adó1százalék)
Az interneten keresztül zajló banki ügyintézés térnyerésével egy időben természetesen megjelentek az ezzel kapcsolatos visszaélések is. Az internetes csalások módszerei és a védekezés eszközei folyamatosan változnak, fejlődnek, ami fokozott figyelmet kíván a szolgáltatást nyújtó bankok és a számlatulajdonosok részéről egyaránt.
okt. 25
10:32
Zsebre megy a megabájtlufi (Adó1százalék)
Azt mindenki tudja, hogy milyen hosszú egy perc. És a mobilszolgáltatók is precízen nyilvántartják, mennyi ideig beszélt vagy SMS-ezett valaki a készülékén egy-egy hónapban. Most pedig, az okostelefonok korában mind többen kényszerülnek azon is gondolkodni, hogy hány megabájtnyi adatot használnak fel. De pontosan mit is jelent az, hogy egy megabájtnyi adatforgalom?
okt. 25
16:27
Ilyen az igazi csillagászati összeg! (Infostart)
Nyolcvannégymillió csillagot "vettek lajstromba" a Tejútrendszer szívében a Chilében működő Európai Déli Obszervatórium (ESO) asztronómusai.
okt. 25
18:15
Címertan: A korona nem a királyság, hanem a szuverenitás szimbóluma (Infostart)
Az ellenzéki összefogás jelképévé tennék a szocialisták a Kossuth-címert. Koronás címere van az Osztrák Köztársaságnak, és a lengyel sasról is a pártállam idejében vették le a koronát. Tehát semmi kivetnivaló nincs a koronás címerben egy köztársasági államformában sem - mondta Bertényi Iván történész, az ELTE Történeti Intézetének professzor emeritusa.
okt. 25
19:27
Az elhízás elleni oltás egéren már működik (Infostart)
Gyorsan és jelentős mértékben lefogytak két egymást követő oltás hatására a túlságosan sokat evő és ezért elhízott egerek.

2012. október 26. péntek

okt. 26
7:27
Ezt rögzítette Edison első fonográfos felvétele (Infostart)
Recseg-ropog, csak nagyon rövid ideig hallgató, de mégis különleges - az Egyesült Államokban bemutatták az egyik legrégebbi audiofelvételt, amit a legendás feltaláló Thomas Edison készített 1878-ban.
okt. 26
13:06
Katasztrófa: összeroppantották a tudósokat! (Infostart)
Menekülnek a tudományos kutatók a katasztrófavédelemből, miután Olaszországban elmarasztaló ítéletet hoztak 7 tudós ellen, akik "nem megfelelően közvetítették a veszélyt a lakosság felé" egy közelgő földrengés várható kockázatait. Fontos írást közöl a témáról Harangi Szabolcs, az ELTE tanszékvezetője, aki egyebek között arra is felhívja a figyelmet, hogy a tudósok felelőssége abból a szempontból…

2012. október 27. szombat

okt. 27
13:24
Elhunyt Gereben István geofizikus (Infostart)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Gereben István geofizikus, oceanográfus, publicista pénteken, egyesült államokbeli otthonában - tudatta az elhunyt felesége, Gereben Erzsébet.
okt. 27
16:06
Elhunyt Szöllősy Vágó László (Infostart)
Elhunyt Szöllősy Vágó László délvidéki magyar pszichológus, népművelő, pedagógus és újságíró, 76 éves korában pénteken Szabadkán érte a halál - adta hírül a Magyar Szó című délvidéki napilap.

Keresés