2012. december 29. szombat

dec. 29
4:52
Autó Pult Év Autói 2012 – megvannak a győztesek (Auto Pult)
Fél lábbal már 2013-ban járunk, mi pedig a beígért Autó Pult Év Autója 2012 szavazássaljelentkezünk, ahogy azt tavalyéstavalyelőttis megtettük. Összesen kilenc kategóriában vizsgálták meg szerkesztőségünk tagjai az elmúlt esztendő újdonságait, a díjak kiosztásánál pedig a lehető legnagyobb precizitással jártunk el, ahogy azt kedves Olvasóink megszokhatták tőlünk.
dec. 29
12:57
Fény derült a Škoda Octavia végleges motorkínálatára (Auto Pult)
A sikerre joggal éhező Škoda Octaviáról már sikerült szinte mindent megtudnunk, azonban mindeddig motorpalettájáról nem érkezett hivatalos információ. A csehek most ezt a csorbát köszörülik ki azzal, hogy nyilvánosságra hozták új alsó-középkategóriásuk erőforrásainak sorát. Persze jórészt sejtettük, hogy mire számíthatunk, de a Volkswagen konszern jól ismert új generációs (csökkentett tömegű és…
dec. 29
14:09

21:27
Autó Pult Év Autói 2012 – megvannak a győztesek, II. rész (Auto Pult)
Tegnap este közzétettük az immár harmadik Autó Pult Év Autói választás első öt kategóriájának győzteseit, de ezzel még koránt sincs vége: a 2012-es választásból további négy kategória legjobbjai hiányoznak. Tegnapi cikkünkben megígértük Önöknek, hogy ma kihirdetjük az utolsó négy kategória dobogósait, úgyhogy következzenek hát a legjobbak!
dec. 29
21:45

Keresés