2012. március 13. kedd

márc. 13
9:24
Mercedes: Még nem állunk készen a vb-címre (F1világ)
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug szerint nem érdemes arról beszélni, hogy a német alakulat 2012-ben sokkolja a világot, és harcba száll majd a világbajnoki címért – ehhez ugyanis egész egyszerűen több időre van szükség. Tovább »
márc. 13
11:03
Senna már a kormányt tekergetné (F1világ)
Akárcsak a legtöbb versenyző, a Williams istálló brazilja, Bruno Senna is úgy gondolja, idén rendkívül kiélezett küzdelmet láthatunk majd a Forma-1-ben – úgy az élen, mint a középmezőnyben. Tovább »
márc. 13
11:57
Újdonságdömping, Bogarazás és jubileum legfrissebb táblamagazinunkban (Auto Pult)
Máris megjelent kétheti táblamagazinunk nyolcadik száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint. Anyagszámban ezúttal visszább vettünk, ám egy percig se szomorkodjanak: ennyi újdonság, érdekesség eddig egyetlen számban sem szerepelt, mint az idei hatodik kiadásban.
márc. 13
12:09
Grosjean jól együtt tud dolgozni a Lotusszal (F1világ)
2009-ben egyszer már bizonyíthatott a Forma-1-ben, idén pedig újra lehetőséget kap a Lotus alakulatánál a GP2-es sorozat tavalyi bajnoka, Romain Grosjean. Tovább »
márc. 13
12:15
Hiánypótló szedánnal gazdagodhat a BMW kínálata (Auto Pult)
Miközben a BMW i-csoportjának debütálása a szerteágazó üzleti modellnek köszönhetően nagy siker várományosa, a kis városi és a sportos modell mellett kérdés sem lehet, hogy hamarosan egy üzleties megjelenésű limuzin is felbukkan a palettán.
márc. 13
12:42
A McLaren szerint egyetlen csapat sem dominál idén (F1világ)
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh biztos benne, egyetlen alakulat sem fog olyan domináns szerepet betölteni a 2012-es évadban, mint tavaly a Red Bull Racing. Tovább »
márc. 13
13:45
Hiánypótló szedánnal gazdagodhat a BMW kínálata (Auto Pult)
Miközben a BMW i-csoportjának debütálása a szerteágazó üzleti modellnek köszönhetően nagy siker várományosa, a kis városi és a sportos modell mellett kérdés sem lehet, hogy hamarosan egy üzleties megjelenésű limuzin is felbukkan a palettán.
márc. 13
13:47
Újdonságdömping, Bogarazás és jubileum legfrissebb táblamagazinunkban (Auto Pult)
Máris megjelent kétheti táblamagazinunk nyolcadik száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint. Anyagszámban ezúttal visszább vettünk, ám egy percig se szomorkodjanak: ennyi újdonság, érdekesség eddig egyetlen számban sem szerepelt, mint az idei hatodik kiadásban.
márc. 13
13:48
Alonso: Higgadtnak kell maradnunk (F1világ)
A spanyol szerint nagy fejlődésre van még szüksége a Ferrarinak, ám a tesztek alapján lehetetlen megmondani, mekkora lemaradásban vannak legfőbb riválisaikhoz képest. Tovább »
márc. 13
14:21
A főnix második élete - új esélyt kap az Atalanta (Auto Pult)
A klasszikus külső és a modern technika ötvözete igen sokakat megihlet, s a napjainkra közismert Morgan után a brit elegancia egy újabb képviselője is színre lép. Az Atalanta elnevezés bizonyára kevesekben kelt nosztalgikus emlékeket, hiszen a manufaktúra egyetlen típusának sosem volt alkalma népszerűvé válni.
márc. 13
14:54
A Ferrari nem mond le a kliensautókról (F1világ)
Újra felvetette a kliensautók használatának lehetőségét a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo, aki szerint ez nagyban elősegítené az olasz versenyzők visszatérését a Forma-1-be. Tovább »
márc. 13
15:15
A főnix második élete - új esélyt kap az Atalanta (Auto Pult)
A klasszikus külső és a modern technika ötvözete igen sokakat megihlet, s a napjainkra közismert Morgan után a brit elegancia egy újabb képviselője is színre lép. Az Atalanta elnevezés bizonyára kevesekben kelt nosztalgikus emlékeket, hiszen a manufaktúra egyetlen típusának sosem volt alkalma népszerűvé válni.
márc. 13
16:00
Button: Idén jóval nyíltabb lesz a fejlesztési verseny (F1világ)
A fújt diffúzor betiltásával 2012-ben jóval letisztultabb, kiélezettebb fejlesztési verseny veheti kezdetét a Forma-1 csapatai között – állítja a McLaren versenyzője, Jenson Button, aki szerint az FIA új szabályainak hála a szélcsatornában is könnyebb dolguk lesz majd. Tovább »
márc. 13
17:06
Maldonado egyre magabiztosabb a Williamsnél (F1világ)
Második évét kezdi meg a Williams színeiben a gárda venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado. Tovább »

Keresés