2012. március 1. csütörtök

márc. 1
6:45
Nemzeti cirkusz drasztikus elvonással (Spa Trend Online)
A vezérigazgató, a cirkuszigazgató, a kreatív igazgató sincs már a helyén, viszont többen is kerültek a Magyar Cirkusz- és Varietében vezetői pozícióba, akiknek eddig semmi közük nem volt a műfajhoz. Ez akár ugyanolyan területfoglalás lehet, amilyen jó néhány helyen zajlik az országban. Nemzeti intézménnyé akarják tenni a Fővárosi Nagycirkuszt, miközben friss hír, hogy a cégtől 60 százalék…
márc. 1
6:47
Remény a megyei múzeumoknak? (Spa Trend Online)
Mégis önálló szervezetet hoznak létre a korábbi megyei kezelésű közművelődési és közgyűjteményi intézmények működtetésre - értesült lapunk.
márc. 1
6:49
Az igazi kasszasiker (Spa Trend Online)
A friss Oscar-díjasokat ünnepli e napokban a világ mozisajtója, de mellettük elfér még talán az a "régi" sztár, akit korábban is hozsannáztak, most azonban más minőségében teszik ezt.
márc. 1
7:15
Megvédik Lennon és McCartney gyerekkori otthonát (Infostart)
Megőrzik az utókornak John Lennon és Paul McCartney gyerekkori otthonát Liverpoolban.
márc. 1
10:57
Pénzt kap a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín (Spa Trend Online)
Az évad befejezéséig történő működéséhez összesen 210,4 millió forintot kap a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín a kormány határozata alapján. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent döntéssel a kabinet a központi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosította ehhez a forrást.
márc. 1
12:27
Néhány hét múlva mutatják be Magyarországon Fliegauf Bence díjnyertes filmjét (Spa Trend Online)
Még néhány hetet várni kell, hogy megérkezzen a magyar mozikba is Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása, amelyet a romák elleni merényletsorozat inspirált.
márc. 1
16:51
A nyáron vonják össze a Szépművészetit és a Nemzeti Galériát (Infostart)
A kormány határozata értelmében a tervezetthez képest négy hónappal később, július 1-jén valósul meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) összevonása; a döntés oka az MNG-nél feltárt több mint 100 millió forintos adósságállomány.

2012. március 2. péntek

márc. 2
6:45
A minisztérium valóban megmentené a Rajkó Zenekart? (Spa Trend Online)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) tegnap várták azt a 12 híres zenészt, a Rajkó Zenekar egykori és mai tagjait, akik 2017-ig e védett név hordozói. Beleegyezésük nélkül a minisztérium nem teheti meg azt, amibe már bele is kezdett, hogy Rajkó néven új, állami fenntartású zenekart szervez. Gerendási István, aki a Rajkó Művészegyüttesnek 36 éve az igazgatója, sajátos…
márc. 2
6:47
Habán kerámiák könyve (Spa Trend Online)
Vörösváry Ferenc, Radványi Diána és Réti László munkájaként megjelent A habánok kerámiaművészete című kötetet. A tanulmányokkal ellátott album a Vörösváry Ferenc szerkesztette "A Kárpát-medence kerámiaművészete" című könyvsorozat negyedik darabjaként látott napvilágot, melyben 581 tárgy 713 fotója került közlésre.
márc. 2
6:49
Lovak és ékszerek a Millenárison (Spa Trend Online)
A Millenáris parkjában, annak füves területét tegnap délelőtt lovak lepték el. Egy kisebb ménes, mely március negyedikéig ott is marad. Furcsák a lovak, kis deszkalapokból vannak, de aki távolabbról figyeli őket, azt látja, hogy az egyik épp átsuhan egy pad fölött, egy kisebb, egy halovány zöld színű meg ráhajtja a fejét egy másik lóra. A piros deszkalapocskákból álló ló csupa vadság, a fehér…
márc. 2
13:57
2011 legjobb könyve - Elindult a szavazás (Spa Trend Online)
Megkezdődött a 2011 legjobb köteteit kereső Aranykönyv díj internetes közönségszavazása: pénteken reggel óta máris több mint 800-an voksoltak kedvencükre.
márc. 2
19:15
Indiában forgatják az Oszama bin Laden-filmet (Infostart)
Indiában forgatja az Oszama bin Laden terroristavezér elleni rajtaütésről szóló filmet az Oscar-díjas Kathryn Bigelow.

2012. március 3. szombat

márc. 3
6:45
Szerelem és halál Boszniában (Spa Trend Online)
Ezen a héten Berlin és Szarajevó után Budapesten is mozikba kerül Angelina Jolie első filmrendezése, a boszniai népirtás ihlette, A vér és méz földje. Martin Scorsese legújabb munkája a film születését ünnepli, A leleményes Hugóból kiderül, miért kapott 11 Oscar-jelölést és miért érdemelte meg azt az ötöt, amit meg is kapott.
márc. 3
6:47
Nigel Kennedy, a rosszcsont zenebohóc (Spa Trend Online)
Az már valószínű mindig úgy lesz, ha Nigel Kennedy, a világ egyik legnagyobb hegedűművésze és legnagyobb bohóca Budapestre jön fellépni, én ott leszek.
márc. 3
6:49
Nagy a forgószél (Spa Trend Online)
Olyan közeget kívántunk teremteni, ami előhozza az érzést, hogy közöd van a látottakhoz: minden vizualitás a szereplők játékát és ezt a hatást szolgálta - mondja Lovasi Zoltán, a Csak a szél képi világának megközelítéséről.
márc. 3
6:51
Megalakult a Rajkó Nemzeti Zenekar (Spa Trend Online)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) március 1-vel megalakította a Rajkó Nemzeti Zenekart. A 19 tagú együttes igazgatója Sket István táncművész, produkciós vezetője Barna István táncpedagógus-koreográfus lett. A Rajkó Nemzeti Zenekarnak tánckara nincsen. Művészeti vezetőnek egy zongoraművészt, Sárközi Ferencet választották.
márc. 3
7:15
Brad Pitt és George Clooney egy színpadon (Infostart)
Brad Pitt is csatlakozott George Clooneyhoz és egy parádés szereposztás részeként színpadra áll szombaton Los Angelesben egy melegházasságokról szóló darabban.
márc. 3
13:33
Elhunyt Mezey István festő- és grafikusművész (Infostart)
Elhunyt Mezey István festő- és grafikus, Kazincbarcika díszpolgára, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetetett művész. 66 éves volt. Halálhírét az Észak-Magyarország című napilap szombati számába tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata és a család.
márc. 3
19:51
Eddig ismeretlen Mozart zongoradarabot találtak (Infostart)
Egy eddig teljesen ismeretlen Mozart-zongoradarab kottájára bukkant egy osztrák zenetudós, a művet hamarosan a nagyközönségnek is bemutatják.

2012. március 4. vasárnap

márc. 4
9:03
Megnyílt a világ első huszármúzeuma (Infostart)
A dél-franciaországi Tarbes-ban Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszter szombaton megnyitotta a világ első huszármúzeumát. Az eseményen Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára is köszöntőt mondott.
márc. 4
11:09
Afgán társulat a Globe színházban (Infostart)
Egy afgán társulat is színpadra lép idén nyáron a londoni Globe színház bábeli Shakespeare-maratonján, amely során a bárd harmincnyolc színdarabját harmincnyolc nyelven fogják előadni a világ különböző országaiból érkező társulatok a londoni nyári olimpia kísérőrendezvényének szánt 2012-es Londoni Fesztivál keretén belül.
márc. 4
16:15
Banderas reklámfilmet forgat Magyarországon (Infostart)
Reklámfilm forgatására Magyarországra érkezett vasárnap délután Antonio Banderas spanyol filmszínész.

2012. március 5. hétfő

márc. 5
6:45
Elérkezett az új forradalmak kora? (Spa Trend Online)
Bécsben egyre inkább felpörög a Klimt-év nagyszabású programsorozata. De az osztrák fővárosban egyébként is nagy presztízse van a kultúrának. Bécsben 2001-től 2010-ig 45 százalékkal nőtt a kultúra dotációja. A gazdasági válság miatt tavaly és az idén viszont stagnált a támogatás mértéke, bár nem csökkent.
márc. 5
6:47
Profana a Szkéné Színházban (Spa Trend Online)
Március 10-én és 11-én a Szkéné Színházban mutatja be a TranzDanz társulat a legújabb, Profana című produkcióját.
márc. 5
6:49
Bach és Bruckner a palotában (Spa Trend Online)
A Budapesti Fesztiválzenekar következő koncertjein március 10-én, 11-én és 12-én Johann Sebastian Bach és Anton Bruckner művei szerepelnek.
márc. 5
6:51
Fényes árnyak (Spa Trend Online)
Ha nem nőne fa, nem lenne árnyék sem, és mennyivel becsületesebb volna a társadalom - vélte W. M. Thakeray.
márc. 5
10:39
Interneten is olvasható a Tiszatáj (Spa Trend Online)
A lap szépirodalmi profilját megőrizve a társművészetek felé is nyitó világhálós változattal jelentkezik a 65 éve elindult szegedi Tiszatáj folyóirat a tiszatajonline.hu címen.
márc. 5
18:57
Múzeum lesz Enzo Ferrari szülőházából (Infostart)
Pénteken nyílik meg Modenában az a múzeum, amelyet Enzo Ferrarinak, az autósport legendás alakjának a szülőházából alakítottak ki.

2012. március 6. kedd

márc. 6
6:45
Meglepetések a POSZT idei programjában (Spa Trend Online)
Több olyan produkció is szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjában, amelynek beválogatása színházi körökben meglepetést kelthet.
márc. 6
6:47
Kicsik is, zöldek is (Spa Trend Online)
Nincs mit a szemükre vetnünk, hát persze hogy kicsik is és zöldek is, habár nem igazán marslakók, csak így becézik magukat, viszont most indultak neki, hát természetes, hogy még érezni rajtuk az éretlenséget és a bejáratlanságot.
márc. 6
7:03
Gyurcsány és Orbán az Avason (Spa Trend Online)
A Maguk akarták című kabaré kórtüneteket mutat, és egy korszakot is jellemez. Az alkotók, mintha nem mertek volna a lényegről beszélni. Szerencsére azonban vannak annyira tehetségesek, hogy feltehető félelmeik dacára nem hagyták ennyiben és a második részben már néhány erősebb jelenettel is kedveskedtek a közönségnek.
márc. 6
11:45
Mégis szeretjük Valentint? Romantikus könyvek a Bookline sikerlistáján (Infostart)
A szerelemesek hava az egyik feltörekvő, romantikus regényeket jegyző magyar írónőnek hozta meg az aranyérmet: Fábián Janka Virágszál című könyve több szálon futó XX. század eleji szerelmi történetével csábította el a legtöbb - feltehetően női - olvasót. A második helyen egy szintén magyar szerzőnő áll, míg Frei Tamás aktuális thrillere bronzérmes lett februárban.
márc. 6
19:03
Bárka Színház: május végére lezárulhat a fenntartóváltás folyamata (Spa Trend Online)
Május végére lezárulhat a Bárka Színház fenntartóváltásának folyamata; Seress Zoltán igazgató elmondása szerint addig a jelenlegi és a majdani fenntartó, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közötti szerződéssel biztosítható, hogy a társulat hozzájusson a költségvetésben elkülönített támogatásához.

2012. március 7. szerda

márc. 7
6:45
A Halott könyvtár (Spa Trend Online)
A Halott könyvtár Budapest belvárosában, egy eredetileg textilraktárnak szánt Goldberger-házban található. Gyönyörű épület, dupla üvegtetős, mintha egy kecses palotában járnánk. Április végéig ötezer olyan könyv látható itt, amiket 1989 óta kéz nem illetett, senki nem kölcsönzött ki.
márc. 7
6:47
Dzsessz és képzőművészet Zalaegerszegen (Spa Trend Online)
Dzsesszestek, látványkoncert, orgona- és könnyűzenei programok, valamint képzőművészeti tárlatok is szerepelnek a zalaegerszegi Hangverseny- és Kiállítóterem tavaszi ajánlatában.
márc. 7
6:49
Lóra iskolások (Spa Trend Online)
A lovaglás minden bizonnyal kellemes foglalatosság. Elképzelhető, ha fiatalon összehozzák a lovakat a gyerekekkel, többen megszeretik a négylábúakat.
márc. 7
7:03
Fischer: általánossá válik az intolerancia (Spa Trend Online)
Magyarországon általánossá válik az intolerancia - állítja Fischer Ádám karmester a Le Soir című, baloldali liberális irányzatú brüsszeli lap keddi számában megjelent interjújában.
márc. 7
10:33
Megszűnik a Budapesti Kamaraszínházat működtető gazdasági társaság (Infostart)
Finanszírozás hiánya miatt a Budapesti Kamaraszínházat működtető gazdasági társaság megszüntetéséről döntött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
márc. 7
19:39
Vidnyánszky Attila lett a kaposvári színházi intézet igazgatója (Spa Trend Online)
Vidnyánszky Attilát, a debreceni színház igazgatóját bízták meg a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetésével - tájékoztatta Szávai Ferenc rektor szerdán az MTI-t. Vidnyánszky Attila óriási feladatnak tekinti az intézet vezetését és azt szeretné, ha két-három év múlva meghatározó iskolává nőné ki magát a kaposvári intézet.
márc. 7
19:51
Ki festhette a Mona Lisa-másolatot? (Infostart)
Művészettörténészek szerint valószínűleg Leonardo da Vinci Salai néven ismert tanítványa és sokak szerint szerelmese festhette azt a Mona Lisa-másolatot, amelyről a közelmúltban derült ki, hogy egy időben készült az eredeti portréval.

2012. március 8. csütörtök

márc. 8
6:45
A félelem légköre (Spa Trend Online)
Fenyegető légkörben folyik a Magyar Állami Operaházban a létszámleépítés. A Magyar Operaénekesek Egyesületének vezetője Rácz István azt mondta, hogy nem nyilatkozhat a leépítésekről, mert az Operaházat vezető kormánybiztos fegyelmit helyezett kilátásba azoknak az énekeseknek, akik a ház renoméját rontják a nyilatkozataikkal. Az egyesület korábban többször is bírálta a kormánybiztos tevékenységét.
márc. 8
6:47
Vidnyánszky Attila győzött Kaposváron (Spa Trend Online)
A debreceni Csokonai Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát nevezte ki Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora a Színházi Intézet igazgatójának - jelent meg tegnap több internetes portálon.
márc. 8
6:49
Lengyel Pál halálára (Spa Trend Online)
Szívós munkása volt a magyar színházi életnek Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségének tagja, aki 69-ik évében távozott közülünk. Ma temetik Farkasréten 14.15-kor.
márc. 8
20:45
Megyik, Mapplethorpe, Cage - mit láthatunk idén a Lumúban? (Infostart)
Robert Mapplethorpe, Lakner Antal és John Cage kiállításai is szerepelnek a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) 2012-es programjában, amelyet Megyik János életműtárlatának csütörtöki megnyitója előtt ismertetett Bencsik János igazgató.

2012. március 9. péntek

márc. 9
6:45
Visszaélés a szeretettel (Spa Trend Online)
Az európai film csillaga, az Oscar-díjas angol Helen Mirren főszereplésével látható mától a Szabó Magda népszerű regénye alapján az Oscar-díjas Szabó István rendezte új magyar film, Az ajtó. Érzelgős mesét bocsát útjára Stephen Daldry Rém hangosan és irtó közel címmel egy 11 éves New York-i kisfiúról, aki egzaltált módon gyászolja a tornyok elleni támadásokba belepusztult édesapját.
márc. 9
6:47
Antal Nimród 3D-s filmet készít a Metallicának (Spa Trend Online)
Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező a Metallicának; a hírt a világhírű amerikai heavy metál zenekar jelentette be tegnap a honlapján.
márc. 9
6:49
Új ismeretlen Mozart-darab (Spa Trend Online)
Zenetörténeti eseménynek lesz tanúja az, aki március 23-án Salzburgban bejut Mozart szülőházának mai báltermébe. Florian Birsak osztrák pianista ekkor mutatja be azt az eddig ismeretlen zongoradarabot, amelyre a zeneszerzőről elnevezett alapítvány bukkant rá.
márc. 9
10:33
Elhunyt Szőnyi G. Sándor rendező (Infostart)
Elhunyt Szőnyi G. Sándor, érdemes és kiváló művész, kétszeres Balázs Béla-díjas rendező - tudatta özvegye, Dobos Ildikó.
márc. 9
11:15
Elhunyt Szőnyi G. Sándor filmrendező (Spa Trend Online)
Elhunyt Szőnyi G. Sándor, érdemes és kiváló művész, kétszeres Balázs Béla-díjas rendező - tudatta özvegye, Dobos Ildikó.
márc. 9
15:27
Új helyen indulhat újra a Zöld Pardon (Spa Trend Online)
Újraindul a tavaly ősszel bezárt budai szórakozóhely, a Zöld Pardon (ZP) valószínűleg a Rákóczi híd budai hídfőjénél, azon a helyen, amelyet korábban az önkormányzat felajánlott a szórakozóhely vezetőségének.

Keresés