2012. május 5. szombat

máj. 5
5:57
Bin Laden naplója (Kripto Akadémia)
Magyar idő szerint tegnap délután hozta nyilvánosságra Oszama bin Laden, egykori al-Kaida vezető személyes dokumentumait az amerikai katonai akadémia terrorizmusellenes központja. Az iratokat a tavaly májusi kommandós akció után gyűjtötték be Pakisztánban, a terroristavezér abbottabadi búvóhelyén, miután az elfogására indított művelet során lelőtték bin Ladent.
máj. 5
5:59
Francois Hollande már behűtheti a pezsgőt? (Kripto Akadémia)
Tegnap közzétették az utolsó felméréseket is a vasárnapi elnökválasztás második fordulója előtt. Ezeknek különös jelentőséget ad, hogy közvetlenül a szerdai, mindent eldöntőnek nevezett televíziós vita után készítették őket. Az Ipsos Logica Consulting iroda szerint tovább folytatódott ugyan a szocialista jelölt, Francois Hollande népszerűségének apadása, illetve Sarkozyének lassú növekedése, de…
máj. 5
6:01
Kormányfő lehet a szerb szocialista elnök (Kripto Akadémia)
Különös izgalmak jellemzik a szerb parlamenti- és elnökválasztás finisét. Továbbra is fej-fej mellett halad a két nagy politikai erő, az eddigi kormány vezető ereje, a Demokrata Párt (DS) és az ellenzéki, mérsékelt nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS), az elnökválasztás első fordulójában pedig szinte célfotó dönthet Boris Tadic hivatalban lévő államfő és a haladók vezetője, Tomislav Nikolic…
máj. 5
6:03
Partner vagy minta? (Kripto Akadémia)
A magyar kormány ismeri Nurszultan Nazarbajev kazah államfő gazdasági téziseit, amelybe "beleférünk, nekünk is lehet benne helyünk" - mondta Orbán Viktor a Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel folytatott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón.
máj. 5
6:15
Munkáspárti siker a brit helyi voksoláson (Kripto Akadémia)
Büntették a brit választók a Cameron-kormányt a csütörtöki helyhatósági választásokon. London konzervatív polgármestere, Boris Johnson ugyan megőrizhette székét, a konzervatív-liberális demokrata koalíció azonban mintegy hétszáz mandátumot vesztett. 2000 óta most volt a legalacsonyabb a választási részvétel, alig 32 százalékos.
máj. 5
6:17
Nem zárják le a Wallenberg-aktát (Kripto Akadémia)
Kötelességünk, hogy elmondjuk a gyerekeinknek, hogy életben tartsuk Raoul Wallenberg emlékét - mondta Kati Marton a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott minapi előadásában. Harminc év elteltével most - a zsidómentő svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából - jelent meg magyar fordításban is a budapesti születésű amerikai író-újságíró könyve a Corvina Kiadó gondozásában.
máj. 5
7:09
180 milliót lopott - a füle buktatta le (Kripto Akadémia)
Mintegy 100 betöréssel gyanúsítják azt a hamburgi férfit, akit most kapott el a német rendőrség. A betörő felkészülten nem hagyott ujjlenyomatot, ám a fülek lenyomata is legalább ilyen egyedi, így a hallószerve lett a veszte.
máj. 5
7:42
Szupervasárnap az európai politikában (Metropol)
Hat európai országban tartanak elnök-, parlamenti, illetve helyhatósági választásokat vasárnap. Államfőváltás lehet Franciaországban, Görögországban újabb politikai válság alakulhat ki, Szerbiában pedig megtorpanhat az ország EU-csatlakozása.
máj. 5
7:45
Csúnyán elkenték a kormánypártok száját (Kripto Akadémia)
Visszaizmosodott a Munkáspárt az önkormányzati választásokon: a Labour a szavazatok 38 százalékát kapta, a konzervatívok 31 százalékot, a liberálisok mindössze 16 százalékot szereztek. A Munkáspárt összesen 32 brit városban vette át a helyi tanácsok irányítását, és fontos nagyvárosokat hódított el.
máj. 5
8:00
Munkáspárti térnyerés Nagy-Britanniában (Metropol)
Újabb négy évig a konzervatív párti Boris Johnson töltheti be London polgármesteri tisztségét. A szombat hajnalban ismertté vált végleges adatok szerint ugyanakkor az idei nagy-britanniai helyhatósági választások országosan az ellenzéki Munkáspárt jelentős előretörését eredményezték a konzervatív-liberális kormánykoalíció pártjainak rovására.
máj. 5
8:03
Vérbe fulladhat a parlamenti választás (Kripto Akadémia)
Felfegyverzett albán csoportok akadályozhatják meg, hogy a szerbiai választást Észak-Koszovóban is megtartsák, állította a szerb katonai hírszerzés vezetője. Szerinte az erőszak kirobbanását valószínűsíti, hogy a NATO erősítést küldött a KFOR-erőknek.
máj. 5
10:00
Boris Johnson marad London polgármestere (Infostart)
Újabb négy évig a konzervatív párti Boris Johnson töltheti be London polgármesteri tisztségét. A szombat hajnalban ismertté vált végleges adatok szerint ugyanakkor az idei nagy-britanniai helyhatósági választások országosan az ellenzéki Munkáspárt jelentős előretörését eredményezték a konzervatív-liberális kormánykoalíció pártjainak rovására.
máj. 5
10:09
Újra vérfoltos a tér: legalább 100 civil és katona sérült meg (Kripto Akadémia)
Egyiptomban újra több ezren tüntettek a hadsereg ellen a katonai erőszak és egyes jelöltek kizárása miatt az elnökválasztásból. Kairóban összecsapások is voltak, melyekben száznál több ember sebesült meg, és egy halálos áldozatról is hírt adtak.
máj. 5
10:36
Újabb amerikai dróntámadás Pakisztánban (Infostart)
A pakisztáni Mirámsáh körzetében támadott célpontokat egy pilóta nélküli amerikai repülőgép (drón), s a helyi hatóságok szombati bejelentése szerint a csapásban legalább hat lázadó fegyveres halt meg.
máj. 5
11:03
Megégett kislány, félholtra vert tinédzser - robbanás előtt a romahelyzet (Kripto Akadémia)
Mintegy 300 ezer roma él településszéli gettókba zsúfolva Csehországban. A gyakorlatilag saját törvényeik szerint létező romák elszabadultak, és a társadalmi válasz sem késik - egyre erősödik a rasszizmus és az önbíráskodás.
máj. 5
11:21
23 repülőt kényszerített vissza a földre egy sárkány (Kripto Akadémia)
Egy madzag elvágásával sikerült megoldani egy ötórás vészhelyzetet egy kínai repülőtéren. A spárga egy sárkányt tartott, ami miatt összesen 23 repülő kényszerült a földre.
máj. 5
11:54
Janukovics elszigetelődött (Metropol)
Az ukrán államfő számára nincs jó forgatókönyv a helyzetből való kijutásra - vélekedik a Timosenko-ügyről a Vedomosztyi című orosz napilap kommentátora.
máj. 5
12:24
Fokozódik az erőszak Szíriában (Infostart)
Pokolgépes merényletet követtek el szombaton a szíriai főváros központjában katonai gépjárművek ellen. Robbanás történt Aleppo város egyik autómosójában, és legalább öt ember meghalt.
máj. 5
13:45
Ráégett a Timosenko-ügy az elnökre (Kripto Akadémia)
Az EU-t és Oroszországot egyszerre rántotta magára az ukrán elnök, amikor kipattant, hogy a börtönben rendszeresen verik a volt kormányfőt. Ráadásul Timosenko bezárása nem hozott semmilyen hasznot: a gázszerződéseket sem írták át, és a választásokat is erősen befolyásolhatja a fogoly.
máj. 5
14:36
Robbantásos merényletek Szíriában (Metropol)
Pokolgépes merényleteket követtek el szombaton a szíriai fővárosban és az északi Aleppo városban, és ezeknek összesen legalább kilenc halálos áldozatuk van - közölték helyi lakosok és egy jogvédő szervezet.
máj. 5
14:39
Nyolc embert tépett szét a pokolgép (Kripto Akadémia)
Egy kormánymilicista autómosóját repítették a levegőbe a szíriai Aleppóban - a merénylet után öt ember maradt halva a helyszínen. Ezzel párhuzamosan egy buszon robbant bomba, a pokolgép három emberrel végzett.
máj. 5
14:57
Négy magyar párt között forgácsolódnak szét a vajdasági szavazatok (Kripto Akadémia)
Mintegy 5-6 képviselői mandátumra számít a vasárnapi szerbiai választásokon a Vajdasági Magyarok Szövetsége. Eddig négy parlamenti honatyát tudott felmutatni a párt. Kérdés, hogy valóra válnak-e reményeik, ugyanis három másik magyar párt is ringbe száll a voksokért.
máj. 5
15:12
Újabb vádat emeltek Ivo Sanader ellen (Metropol)
Újabb vádat emeltek Horvátországban Ivo Sanader volt miniszterelnök ellen, ismét hatalommal való visszaélésért - jelentette szombaton a Vjesnik című napilap internetes kiadása. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg, de ha igaz, akkor Sanader ellen ez már a negyedik vádpont.
máj. 5
15:30
Csúcskategóriás jósnők Romániában (Metropol)
Kristálygömb helyett a világhálót használta jövendöléshez két jósnő Romániában, de bevetett telefonlehallgatást és rejtett kamerát is.
máj. 5
15:33
A hercegnő azt gondolja: az ő feneke formásabb, mint a húgáé (Kripto Akadémia)
Katalin hercegnőt nem zavarja, hogy a figyelem Pippa hátsójára irányult, hiszen tudja, testvére nem tehet.

Keresés