2012. január 4. szerda

jan. 4
6:03
Palesztin egységet hoz az új év (Kripto Akadémia)
Hosszas egyeztetések után, egyiptomi közvetítéssel, úgy tűnik, sikerült újra egységbe forrasztani a rivális palesztin rivális formációkat. A radikális, terrorszervezetként nyilvántartott Hamász vállalta, belép a Palesztin Felszabadítási Szervezetbe, amelynek legerősebb szárnya a Mahmúd Abbász vezette Fatah.
jan. 4
6:05
Hét jelölt a ringben az iowai caucuson (Kripto Akadémia)
Kedden tartották a 2012-es amerikai elnökválasztás első megmérettetését a középnyugati Iowában, amely hárommilliós népességével a 30. az amerikai szövetségi államok között. Idén csak a Republikánus Párt tart előválasztásokat, lévén, hogy a demokrata elnöknek nincs saját pártjából kihívója.
jan. 4
6:07
A béke irányába nyitnak a tálibok (Kripto Akadémia)
A tálibok tegnap közleményben jelezték, előzetes megállapodásra jutottak és várhatóan Katarban összekötő irodát nyitnak a tíz éves afganisztáni konfliktus lezárásának első lépéseként.
jan. 4
6:09
Moszkva cáfolta az iráni állításokat (Kripto Akadémia)
Iránnak nincsenek nagy hatótávolságú rakétái - állította tegnap az orosz védelmi tárca szóvivője az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva. Ez volt Moszkva első reakciója az iráni hadgyakorlatra, melynek befejezéseképp számos rakétát tesztelt Teherán a Hormuzi-szorosban. "Irán nem rendelkezik olyan technológiával, mellyel képes lenne közepes és nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát…
jan. 4
6:11
Aki hiányzott a phenjani temetésről (Kripto Akadémia)
Kim Csol névre kiállított hamis útlevéllel utazott Phenjanba december végén Kim Dzsong Il legidősebb fia, Kim Dzsong Nam, hogy búcsút vegyen az apjától, írta a Jomiuri című japán lap észak-koreai diplomáciai forrásokra hivatkozva. A Jomiuri forrásai szerint Kim Dzsong Nam úgy határozott, hogy nem vesz részt apja temetésén, mert korábban sem értett egyet a hatalomátadás észak-koreai gyakorlatával.
jan. 4
6:54
Holtverseny az iowai jelöltállító gyűléseken (Infostart)
Rendkívül szoros, fej-fej melletti küzdelem alakult ki Mitt Romney és Rick Santorum között az iowai republikánus elnökjelölt-állító gyűléseken leadott szavazatok alapján - jelentette helyi idő szerint kedd éjjel, a voksok 88 százalékának ismeretében a CNN amerikai hírtelevízió.
jan. 4
7:48
Jelentősen csökkentenék a kormánytagok fizetését - Szingapúrban (Infostart)
A szingapúri miniszterelnök, az államfő és a kormánytagok fizetésének jelentős csökkentését javasolta szerdán egy kormányzati bizottság a délkelet-ázsiai városállamban.
jan. 4
8:45
Iowában megkezdődtek a republikánus elnökjelölt-állító gyűlések (Kripto Akadémia)
Iowa államban helyi idő szerint kedd este megkezdődtek a Republikánus Párt jelöltállító gyűlései, amelyen az ellenzéki párt hívei először szavazhatnak arról, hogy ki legyen majd pártjuk nevében Barack Obama kihívója a novemberi elnökválasztáson.
jan. 4
9:18
Célfotó Iowában: csak nyolc szavazattal nyert Romney (Infostart)
Rendkívül szoros versenyben, mindössze nyolc szavazattal, "célfotóval" nyert Mitt Romney a republikánusok keddi iowai jelöltállító gyűléseinek szavazásán - jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban az állam pártszervezetének vezetője.
jan. 4
9:39
"Célfotóval" győzött Romney az iowai elnökjelölt-állító gyűléseken (Kripto Akadémia)
Rendkívül szoros versenyben, mindössze nyolc szavazattal, "célfotóval" nyert Mitt Romney a republikánusok keddi iowai jelöltállító gyűléseinek szavazásán - jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban az állam pártszervezetének vezetője.
jan. 4
10:33
Újabb bírálat Magyarországnak - ezúttal az ENSZ aggódik (Kripto Akadémia)
Aggodalmának adott hangot a magyar menekültüggyel kapcsolatban az ENSZ illetékes szervezetének egy bécsi képviselője - írta egy szerdai osztrák napilap.
jan. 4
13:48
Brüsszel az Ab médiatörvény-döntésének tiszteletben tartására szólítja fel a magyar kormányt (Infostart)
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a magyar kormányt, hogy ugyanolyan gyorsan és hatékonyan biztosítsa a médiatörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását, mint ahogyan tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó testületnek az EU-joggal kapcsolatban tett felvetéseire reagált.
jan. 4
13:51
Brüsszel ismét üzent Orbánnak (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a magyar kormányt, hogy ugyanolyan gyorsan és hatékonyan biztosítsa a médiatörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását, mint ahogyan tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó testületnek az EU-joggal kapcsolatban tett felvetéseire reagált.
jan. 4
14:27
Hétéves lányának zsírleszívást ajándékozott karácsonyra (Kripto Akadémia)
Zsírleszívásra szóló utalványt ajándékozott karácsonyra hétéves lányának egy brit nő.
jan. 4
16:48
"Mai törvényeivel Magyarország be sem léphetett volna az EU-ba" - külföldi lapvélemények (Infostart)
Az amerikai és az európai sajtó behatóan foglalkozott Magyarországgal, politikai és gazdasági helyzetével.
jan. 4
18:00
Bachmann kiszállt (Infostart)
Michele Bachmann republikánus minnesotai képviselőnő szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti elnökjelölti kampányát.
jan. 4
18:02
Gasparovic: A kétnyelvű helységnévlista nincs összhangban az alkotmánnyal (Infostart)
Nincs összhangban a szlovák jogrenddel, illetve a szlovák alkotmánnyal a kisebbségi helységnevek listáját tartalmazó kormányrendelet - állítja Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által szerdán nyilvánosságra hozott interjúban.
jan. 4
20:06
Hatalmas hegyomlás Svájcban (Infostart)
Az elmúlt évtizedek legnagyobb hegyomlása történt Svájcban, mintegy négymillió köbméter kőzet zuhant egy völgybe az olasz határnál, Bergell régióban egy a 3370 méter magas csúcs alatt.
jan. 4
21:00
Gazdátlan mobil miatt fordult vissza egy repülőgép (Infostart)
A fedélzeten talált, gazdátlan mobiltelefon miatt fordult vissza az amerikai Houstonba egy Párizs felé tartó utasszállító repülőgép.
jan. 4
21:54
Nem mond le a német államfő (Infostart)
Nem tervezi Christian Wulff német államfő, hogy távozik hivatalából, ugyanakkor elismeri, hogy súlyos hibát követett el, amikor megpróbálta megakadályozni egy számára kellemetlen újságcikk megjelenését. Christian Wulff egy szerdán adott interjúban hangsúlyozta: nem fér össze az elnöki munkáról alkotott felfogásával, amit tett, ezért bocsánatot kér és változtat a sajtóval kialakított viszonyán.

Keresés