Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a TASR sajtóiroda munkatársának elmondta, már öt évvel ezelőtt voltak sejtései, hogy azok az ügyek, melyeket nemrégiben a Szlovák Titkosszolgálatnak (SIS) tulajdonított Gorilla-akta tartalmaz, valós tényeken alapulhatnak.
Két dandárt hív haza az Egyesült Államok Európából, ezzel mintegy hétezer katona távozik a 81 ezerből, amely jelenleg az öreg kontinensen állomásozik - jelentette be az amerikai védelmi miniszter, Leon Panetta a tárca sajtószolgálatának adott interjúja során.
A nemzetállamiság gazdasági téren Európa-ellenességet jelent, márpedig ma már nehezen lehet elképzelni akár Lengyelországot, akár Magyarországot az Európai Unión kívül - mutatott rá Roman Kowalski. A budapesti lengyel nagykövet saját hivatalában fogadott magyar újságírókat.
Legalább tizenöt emberrel - köztük tizenegy rendőrrel - végzett egy öngyilkos merénylő szombaton a dél-iraki Bászrában, aki síita zarándokokat szemelt ki robbantásos támadása célpontjául - közölte a rendőrség.
Az Iowában és New Hamshire-ben aratott előválasztási győzelmeit követően Mitt Romney ismét a legnépszerűbb politikus a republikánus elnökaspiránsok mezőnyében - derült ki a CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésének eredményéből.
Visszalép az elnökjelöltségtől Mohammed el-Baradei egyiptomi reformpárti vezető tiltakozásul amiatt, hogy az arab országot irányító hadsereg szerinte nem volt képes a demokráciához vezető útra téríteni Egyiptomot. Baradei döntését szombaton jelentette be közleményben.
Súlyos összecsapások robbantak ki a koszovói rendőrség különleges egységei és a magát Önrendelkezés mozgalmának nevező koszovói albán tömörülés tagjai között az észak-kelet koszovói Merdare átkelőnél szombaton délután.
A Der Tagesspiegel című német liberális lap Magyarország kevéssel az államcsőd előtt címmel közölt összeállítást szombaton. A szerző, Paul Flückinger megjegyezte: elemzők szerint már január végére beállhat a csődhelyzet, és a fizetésképtelenség veszélye "kanosszajárásra kényszerítette" a budapesti kormányzatot.
Tizenegy órán keresztül szónokolt a venezuelai parlamentben Hugo Chávez elnök, mérleget vonva az elmúlt egy év eredményeiről. Az államfő helyi idő szerint délután egy órakor lépett a parlamenti pulpitushoz, s már éjfél körül járt, amikor befejezte évértékelő beszédét.