Szent Johannával vívta meg első választási csatáját Nicolas Sarkozy elnök, noha hivatalosan még nem is jelölt a néhány hónap múlva esedékes államfői küzdelemben. A múlt hét végét Lotaringiában töltötte, ahol hatszáz éve született az Orléans-i szűz, Franciaország történetének egyik legnagyobb legendája.
Pánik tört ki a johennesburgi egyetem előtt a beiratkozni akaró fiatalok között, egy embert agyontapostak, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett - közölte Herman Esterhuizen, a dél-afrikai egyetem szóvivője a BBC brit közszolgálati adóval.
Esély sincs a helyzet javulására Szíriában. Erre utalnak Basár el-Aszad elnök szavai is, aki a szíriai egyetemen elhangzott beszédében még azt is tagadta, hogy a kormányerők tűzparancsot kaptak volna. Mint mondta, az országában zajló felkelés "külföldi összeesküvés" eredménye.
Holnap lesz két éve annak, hogy Haiti történetének legszörnyűbb katasztrófáját élte át: a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengésben 230 ezren vesztették életüket. A tragédia következményeit máig nem tudták felszámolni. Továbbra is tömegesen szedi áldozatait a kolerajárvány.
Az Egyesült Államokban Mitt Romney nyerte a republikánus párt hivatalos elnökjelöltségéről megtartott New Hamshire-i előválasztást. A volt massachusettsi kormányzó az első republikánus jelölt, aki mindkét nyitó államot, Iowát és New Hampshire-t is meg tudta nyerni egymás után.
Föderációvá kell átalakítani az Európai Uniót, mert irányíthatatlanná vált, és csak így orvosolható a válság - mondta kedden Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a varsói egyetemen tartott panelbeszélgetés keretében.
Mitt Romney magabiztosan megnyerte az amerikai republikánus párt hivatalos elnökjelöltségéről New Hamshire-ben megtartott előválasztást az első részeredmények szerint.
Németországban 3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2011-ben az előző évhez képest - tette közzé szerdán a német statisztikai hivatal első becslését.
Csökkentik a kórházi orvosok számát Csehországban. Leos Heger egészségügyi miniszter rendelete alapján minden 30 ágyas kórházi osztályon megszüntetnek fél orvosi helyet, ami országosan mintegy ezer orvosi hely megszüntetését jelenti - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerdán.
Az európai országok 84 szakszervezeti szövetségét tagjai sorában tudó szervezet egyebek között az új alkotmányt, az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét és a média sokoldalúságát érő fenyegetéseket bírálta, megjegyezve, hogy az új intézkedések a munka törvénykönyvének reformját követték, amely utóbbi "sérti a dolgozók jogait."
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke szerint a jegybanktörvény módosítása az egyik előfeltétele az EU részéről a Magyarországgal kötendő megállapodásnak.
Az Európai Bizottság szerint Magyarország nem tett elegendő intézkedést annak érdekében, hogy "időben és tartósan" kiigazítsa túlzott államháztartási hiányát.
Továbbra sem zárult le az az elemzés, amelynek keretében az Európai Bizottság a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket veti össze az Európai Unió jogi előírásaival - derül ki a testület szerdai ülése után ismertetett közleményből.
Jövő heti ülésén dönt az Európai Bizottság arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indít-e Magyarország ellen - közölte sajtóértekezletén Pia Ahrenkilde Hansen bizottsági szóvivőhelyettes.
A La Libre Belgique című belga napilap szerdán az IMF-kölcsön lehetőségéről, a The Wall Street Journal amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE) pedig Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásai kapcsán jelentetett meg írást.
Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy minap közzétett demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
Végső szakaszba jutott, de még nem zárult le teljesen az az elemzés, amelynek keretében az Európai Bizottság a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket veti össze az Európai Unió jogi előírásaival - derült ki az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szerdai ülése után ismertetett közleményből.
Az Európai Néppárt egyik alelnöke szerint Orbán Viktort "keresztre feszítette volna" a nemzetközi és a magyar sajtó, ha olyat tesz, amit Gyurcsány Ferenc, volt szocialista kormányfő tett a 2006-os választások előtt. Mario David erről a Lánchíd Rádiónak nyilatkozott szerdán, hozzátéve: nincs kétségük afelől, hogy Magyarország megváltoztat jogszabályokat, ha azok nem felelnek meg az európai…
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) csütörtökön meghallgatja Françoise Le Bailnak, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatójának a beszámolóját a magyarországi helyzetről és a brüsszeli testület ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről.
Gránáttámadás következtében életét vesztette egy francia újságíró szerdán a szíriai Homsz városában - jelentette az AFP hírügynökség fotóriportere a helyszínről.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter nem hivatalos tárgyalásokat folytat Washingtonban a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ezért azok tárgya nem lehet egy hivatalos egyeztetés eredményeképpen megszülető szándéklevél - tájékoztatta szerdán az MTI-t az IMF sajtóosztálya.
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) csütörtökön meghallgatja Françoise Le Bailnak, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatójának a beszámolóját a magyarországi helyzetről és a brüsszeli testület ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről.
A magyarországi kitettséggel kapcsolatos piaci aggályok hajtják felfelé az osztrák államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazását - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
A római magyar nagykövetség előtt tartott szerdán délután egyórás szolidaritási tüntetést az Olasz Nemzeti Sajtószövetség független információszolgáltatást és az Európai Unió alapvető értékeinek védelmét követelve.
Az Európai Bizottság magyar tagja az uniós végrehajtó testület szerdai brüsszeli ülése után (már Koppenhágából nyilatkozva) az MTI megkeresésére sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarország "ilyen formában és ilyen sok üggyel" szerepel az Európai Bizottság napirendjén.
Hatezer nem létező polgár szavazatát is beszámították a Moszkva közeli Vlagyimirban a tavaly decemberi parlamenti választásokon, az ügyben bűntető eljárást indítottak - közölte szerdán az illetékes orosz nyomozóhatóság.
Megsértette az egyenlő elbánás elvét a kelet-szlovákiai Szentmihályfalva (Sariské Michalany) általános iskolája, amikor külön osztályokban különítette el a roma nemzetiségű gyerekeket.