2012. január 25. szerda

jan. 25
6:03
Ma évet értékel Obama (Kripto Akadémia)
Barack Obama ma mondja el évértékelőjét az Unió helyzetéről a Kongresszus két háza előtt. Választási évben a State of the Union-beszéd nagy jelentőségű, az elnöknek meg kell indokolnia, miért is kéri újraválasztását az amerikai néptől. Obama előző uniós üzenete óta nagy változások következtek be a világban, de az amerikai gazdaság kevésbé javult, mint az elnök remélte volna.
jan. 25
6:05
Potyautas volt az eltűnt magyar nő (Kripto Akadémia)
Ma hozzák haza az olaszországi hajókatasztrófában elhunyt hegedűművész holttestét. Már nem él a felborult olasz luxushajón eltűnt magyar nő anyja, akinek a nevében bejelentették az utas eltűnését. Ebben közrejátszhatott, hogy a nő valószínűleg potyautasként volt az óceánjárón. Magyar György ügyvéd szerint a magyar túlélők által indított kártérítési perek sokáig elhúzódhatnak.
jan. 25
6:07
Ankara Párizs ellen szólt (Kripto Akadémia)
Megszavazta a francia szenátus a népirtási törvényt, melynek értelmében az első világháborúban a törökök által az örményekkel szemben elkövetett genocídium tagadása büntethetővé válik. A törvény elfogadása nyomán súlyos válságba sodródik Párizs és Ankara viszonya.
jan. 25
6:09
Számol a vereséggel a francia elnök (Kripto Akadémia)
Számol már azzal a lehetőséggel is Nicolas Sarkozy francia államfő, hogy tavasszal elveszítheti a kétfordulós elnökválasztást. Ezzel a világpolitikai szenzációval is felérő tudósítással indította tegnapi online kiadását a Le Monde.
jan. 25
6:18
Obama: Amerika erősíti vezető szerepét (Infostart)
Bárki, aki azt mondja, hogy Amerika hanyatlóban, vagy hogy a befolyása szertefoszlott, az nem tudja, hogy mit beszél - jelentette ki kedden este a kongresszus két háza előtt az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök.
jan. 25
6:54
Ismét Magyarország lesz terítéken az EU-ban (Infostart)
Szerdán Magyarország lesz terítéken az Európai Unióban. Ezúttal a médiahelyzetről tanácskozik egy munkacsoport.
jan. 25
8:09
Obama: Amerika erősíti vezető szerepét a világban (Metropol)
Bárki, aki azt mondja, hogy Amerika hanyatlóban van, vagy hogy a befolyása szertefoszlott, az nem tudja, hogy mit beszél - jelentette ki kedden este a kongresszus két háza előtt az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök.
jan. 25
8:27
„Új rendszert a kapitalizmus helyett!” (Metropol)
Visszatért bölcsőjébe a Szociális Világfórum: a brazíliai Porto Alegrében színpompás felvonulással vette kezdetét a vasárnapig tartó nemzetközi találkozó, amelynek résztvevői a pénzügyi válságért és a környezetvédelmi veszélyekért felelősnek tartott kapitalizmus ellen emelik fel szavukat.
jan. 25
12:21
Ezrek gyülekeznek Kairóban (Metropol)
Egyiptomiak ezrei vonultak szerda reggeltől a kairói Tahrír tér felé, hogy megemlékezzenek a Hoszni Mubarak elnök uralmát megdöntő felkelés kezdetének első évfordulójáról. Szerdától megszűnik Egyiptomban az 1981 óta érvényben lévő rendkívüli állapot.
jan. 25
14:27
Letartóztatták az egyik legkeresettebb terroristát (Metropol)
Letartóztatták szerdán Ersnesto Prat Urzainkit, a feloszlatott Ekin nevű baszk radikális mozgalom egyik vezetőjét, aki ellen Madrid 2008-ban elfogatóparancsot rendelt el - közölte a sajtóval egy, az ügyet jól ismerő forrás.
jan. 25
14:45
Csáky: távozzanak a Gorilla-ügyben érintett pártvezetők (Metropol)
Hitelüket vesztették azok a pártvezetők, akik érintettek a Gorilla-dossziéban - jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának egykori elnöke, Csáky Pál a Szabad Újság szerdai számában megjelent interjúban.
jan. 25
17:24
Több korlátozó elemet lát az uniós munkacsoport a magyar médiaszabályozásban (Infostart)
A többi uniós országénál több korlátozó elemet lát a magyar médiaszabályozásban az a magas szintű szakértői munkacsoport, amelyet az Európai Bizottság hozott létre a médiaszabadság és a médiapluralizmus európai helyzetének megvizsgálására.
jan. 25
17:27
Elfogták a német neonácik fegyverbeszállítóit (Metropol)
Négy újabb személy került a német hatóságok látókörébe a tavaly novemberben napvilágra került neonáci sorozatgyilkosság ügyében, a legfőbb ügyészség szerdai közleménye szerint az újabb gyanúsítottak robbanószert és lőfegyvert szerezhettek a terroristáknak.
jan. 25
19:48
Soros: Európa többi része nem Németország (Infostart)
Soros György Davosban bírálta Németország európai válságmenedzselését: szerinte Németország "olyan politikát diktál, amely deflációs következményekkel járó adósságválsághoz vezet".
jan. 25
20:27
Mi jöhet az Iránnal szembeni olajembargó után? (Metropol)
Az Iránnal szembeni olajembargó esetleges eredménytelensége utáni lehetőségeket vette számba a Der Spiegel című német hetilap internetes oldalán.
jan. 25
20:42
Remekül lehet síelni a szlovákiai hegyekben (Infostart)
A szlovákiai hegyekben ideális feltételek várnak a téli sportok kedvelőire. A kiadós havazásnak köszönhetően az alacsonyabban fekvő síközpontokban is üzemelnek a felvonók.
jan. 25
21:54
További magyar törvényeket tekint át a Velencei Bizottság (Infostart)
További magyar sarkalatos törvényeket tekint át az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő, Velencei Bizottság nevű független jogi szakértői testület - közölte szerdán az MTI-vel Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő, aki részt vesz az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi plenáris ülésszakán.

Keresés