2012. január 14. szombat

jan. 14
4:51
Börtönbe zárták az Oscar-díjas filmcsillag unokáját (ATV)
A 23 éves férfi még tavaly júliusban irányított zöld lézerfénynyalábot a helikopterre.
jan. 14
5:09
Csak az elfordulás a biztos (Alternatív Energia)
A rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a szavazók ilyen magas arányban ne tudnák eldönteni, melyik pártra szavaznának egy választáson. A közvéleménykutató cégek szakértői is bizonytalanok abban, hogy ez a tömeg a jövőben merre mozdul és mozdul-e egyáltalán.
jan. 14
5:27
Blamázs lehet a fideszes erőfitogtatás (Alternatív Energia)
Az utca jobboldali "visszafoglalása" lehet a célja a Fidesz melletti szimpátiatüntetéseknek és a Jobbiknak is, utóbbi ma tart demonstrációt, méghozzá - a kormányzati kommunikációt felerősítő - Európa ellenes jelmondattal.
jan. 14
5:27
Várhatóan a legszigorúbb feltételekkel kapunk IMF-hitelt (ATV)
A hitel felvételeivel kapcsolatban nem optimisták a pénzügyi elemzők. Most azonban még az előzetes feltételekről kell megállapodni azért, hogy később egyáltalán szó legyen a hitel megállapodásról. Szakértők szerint ugyanolyan hitelt kaphatunk, mint a Gyurcsány-kormány idején, vagyis az IMF nemcsak előzetesen követel, hanem a negyed éves felülvizsgálatokon is jól kell teljesítenie Magyarországnak.
jan. 14
5:29
Nyolc évet is kaphat a megvadult ebek gazdája (Alternatív Energia)
Vádat emelt az ügyészség a tavaly Noszlopon történt végzetes kutyatámadás ügyében - a hatéves kisfiú haláláért az apát és a kutyák tulajdonosát terheli a felelősség. A kutyatulajdonost akár nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
jan. 14
5:31
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
A nagydoktori értekezése még hiányzik Schmitt Pálnak. Ön mit tud felajánlani?
jan. 14
5:45
PIP-ügy: rizikós implantátumok (Alternatív Energia)
Pánik helyett gondos odafigyelést és a PIP-implantátumok, valamint a régen, 10-12 éve beültetett szilikonok - jövőbeni - cseréjét javasolja a plasztikai sebész. Juhász Péter lapunknak azt is elmondta, sokan fordulnak hozzá az utóbbi hetekben kialakult hisztéria miatt, ám az implantátum-botrány nem csak az érintett nőket, hanem az orvosokat is megviselte.
jan. 14
7:33
Schmitt pluszjuttatásaira voltunk kíváncsiak – a hivatal hallgat (ATV)
Nincs meg Schmitt Pál szakdolgozata, legalábbis egyetemi példány nincs belőle. Schmitt Pál a Közgazdasági Egyetem elődjén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, ahol mikrofilmen tárolták a szakdolgozatokat, az eredeti papíralapú írásokat megsemmisítették. Mára azonban a mikrofilmek sincsenek meg, azokat ugyanis a Zsil utcai könyvtár 2000-ben történt elköltözésekor megsemmisítették.
jan. 14
8:45
Az eurózóna kilenc tagállamát is leminősítette a Standard Poor's (ATV)
Kilenc euróövezeti tagállamot minősített le pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy az eddig hozott válságintézkedések nem elégségesek a pénzügyi problémák kezeléséhez.
jan. 14
9:03
Győzelmei után ismét Romney a legnépszerűbb republikánus jelölt (ATV)
Az Iowában és New Hamshire-ben aratott előválasztási győzelmeit követően Mitt Romney ismét a legnépszerűbb politikus a republikánus elnökaspiránsok mezőnyében - derült ki a CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből.
jan. 14
9:05
Osztrák miniszter: a magyar és olasz bajok miatt minősítették le Ausztriát (ATV)
Elsősorban az olasz és a magyar gazdasággal való szoros osztrák gazdasági kapcsolatok és az ebben a két országban fennálló gazdasági problémák miatt rontotta le Ausztria adósbesorolását a Standard & Poor's hitelminősítő - mondta az osztrák pénzügyminiszter a leminősítés pénteki bejelentése után az APA osztrák hírügynökségnek
jan. 14
9:07
Kórházba került az énekesnő (ATV)
Az énekesnőt a lupusza miatt kell kezelni, de jól van.
jan. 14
9:09
A S&P; veszélybe sodorta Sarkozy újraválasztását (ATV)
Franciaország "AAA" államadós-besorolását éppen száz nappal az elnökválasztás előtt vonta meg a Standard & Poor's: a bejelentés akadályt jelenthet Nicolas Sarkozy államfőnek az újraválasztáshoz.
jan. 14
9:11
Sportcsarnokban akarták levegőbe röpíteni a politikusokat? (ATV)
Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság rendőrsége terrorcselekmény elkövetésére irányuló kísérletnek tekinti azt, ami a boszniai Szerb Köztársaság székhelyén, Banja Lukában történt január 8-án - jelentette ki a két ország rendőrségének igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.
jan. 14
9:21
Könnyítenék a fegyvertartás és -tárolás szabályait (Metropol)
Több könnyítést tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi törvény módosítására a parlamentnek tavaly decemberben benyújtott javaslat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - jegyez.
jan. 14
9:21
Irán beengedi az Atomenergia-ügynökség ellenőreit (ATV)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) magas rangú küldöttsége Teheránba utazik január 28-án, miután Irán több évi elutasítás után bejelentette, hogy kész tisztázni a titkos atomfegyverprogramjára vonatkozó vádakat – közölték diplomaták pénteken.
jan. 14
9:23
Chavez egyre jobban van: 11 órás évértékelő beszédet tartott (ATV)
Tizenegy órán át szónokolt pénteken a venezuelai parlamentben Hugo Chávez elnök, mérleget vonva az elmúlt egy év eredményeiről.
jan. 14
9:25
"Titanic-katasztrófa" az olasz partoknál: zátonyra futott az óceánjáró (ATV)
Homokzátonyra futott péntek éjszaka egy olasz óceánjáró több mint négyezer emberrel a fedélzetén Olaszország partjainál; az olasz média híradásai szerint nyolcan meghaltak, sokan eltűntek és többtucatnyian megsérültek menekülve a hajó fedélzetéről.
jan. 14
9:27
Martonyi: nincs olyan kérdés, amire előre azt mondanánk, "szó sem lehet róla" (ATV)
Martonyi János szerint az, hogy a magyar kormány kész bármiről tárgyalni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, nem azt jelenti, hogy minden elfogadható számára, hanem csak azt, hogy nincs olyan kérdés, amire előre azt mondaná, hogy "szó sem lehet róla".
jan. 14
9:39
Másodfokon is négy év börtönt kapott a nemzetvédelmi egyetem korrupcióval vádolt volt rektora (ATV)
Négy év börtönre ítélte Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát hivatali befolyással üzérkedés miatt a Fővárosi Ítélőtábla, helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését - hangzott el a Hír TV híradójában péntek este.
jan. 14
9:41
Tömeges leminősítés: veszélyben az európai válságkezelés (ATV)
"AAA" és "EFSF" - az euróövezet jelenlegi állapotában valószínűleg ez a két legfontosabb betűösszetétel, és ha az előbbi fogyatkozni kezd, azt az utóbbi is jó eséllyel megszenvedi, az ingatag költségvetési és adóssághelyzetű valutauniós tagállamokkal együtt.
jan. 14
9:43
Dakar 2012 - Gordon és Coma nyerte a pénteki szakaszt (ATV)
Az autósoknál az amerikai Robby Gordon, a motorosoknál pedig a spanyol Marc Coma volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki, 12. szakaszán, Peruban. Összetettben a francia Stéphane Peterhansel, illetve Coma vezet.
jan. 14
10:33
Négy évet kapott a Zrínyi exrektora (Metropol)
Négy év börtönre ítélte Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát hivatali befolyással üzérkedés miatt a Fővárosi Ítélőtábla, helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését.
jan. 14
10:33
Arn Gréta Melbourne-ben bizonyíthat (ATV)
Hétfőn Melbourne-ben elkezdődnek a küzdelmek az ausztrál teniszbajnokságon, az idei első Grand Slam-tornán, amelyen egy magyar játékos indul: a hölgyek mezőnyében Arn Gréta alanyi jogon került a 128-as elitmezőnybe.
jan. 14
11:27
Gyurcsány: Orbán egyelőre maradni fog (ATV)
„A »külföld« nem kérheti Orbán »fejét«, és ezt mi nem is engedhetjük meg magunknak, mert ebben például valóban szuverének vagyunk, és ezt önérzetesen gyakorolni is kell” – nyilatkozta a Heteknek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, akivel többek között arról beszéltünk, hogy mi a különbség a 2008-as IMF-program és a jelenlegi tárgyalások között. És hogy igaza van-e…
jan. 14
11:45
Nem kapott selyemzsinórt Schmitt (Alternatív Energia)
Elkenné a Schmitt Pál államfő körül kialakult plágium-botrányt az Orbán-kormány, illetve a Fidesz. Ugyan tegnap már a jobboldali értelmiségi holdudvar is a köztársasági elnök távozását követelte, a miniszterelnök szóvivője "bulvárkacsának" minősítette a gyanút, és a Semmelweis Egyetem sem vizsgálja Schmitt disszertációját.
jan. 14
12:03
Biciklivel tart a Déli-sarkra a gyerekműsor házigazdája (ATV)
Elsőként készül bicikliháton meghódítani a Déli-sarkot egy népszerű brit gyermeksorozat műsorvezetője: Helen Skelton idén január negyedikén vágott neki az erőt próbáló kihívásnak egy speciális "jégre szabott kerékpáron".
jan. 14
12:05
Szuper Levente Kazahsztánba szerződött (ATV)
Szuper Levente, a magyar jégkorong-válogatott kapusa a kazah Arisztan Temirtau csapatához szerződött.
jan. 14
12:21
Mészárlássá fajult a piritós-narancs vita (ATV)
Családi mészárlássá fajult a vita arról az Egyesült Államokban, hogy pirítóst vagy narancsot kapjon egy betegeskedő asszony.
jan. 14
12:39
Március elsején vonul börtönbe Pásztor István (ATV)
Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred kézilabdázója, akit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt tavaly novemberben a bíróság.
jan. 14
12:57
Könnyítenék a fegyvertartás szabályait (ATV)
Több könnyítést tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi törvény módosítására a parlamentnek tavaly decemberben benyújtott javaslat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - jegyez.
jan. 14
13:15
Kötelező az energiatanúsítvány, de nem mindegy, ki állítja ki (ATV)
A Magyar Mérnöki Kamaránál eddig 1.172 arra jogosított szakértő regisztráltatta magát energiatanúsítvány készítésére, de hogy eddig hány tanúsítvány készült, annak még a becslésére sem talált szakértőt az MTI.
jan. 14
13:33
Szörnyű gyilkosság Budapesten (Alternatív Energia)
Egy 57 éves férfi holttestére bukkantak pénteken a főváros XXII. kerületében. A férfi az eddigi adatok alapján bűncselekmény áldozata lett.
jan. 14
13:33
Hiller: 100 milliárd hiányzik az államosított iskolák működtetéséhez (ATV)
Hiller István szocialista szakpolitikus szerint mintegy 100 milliárd forint hiányzik az államosított iskolák idei működtetéséhez, a rendszer finanszírozásához, mert a kormány nem biztosította a költségvetésben a kieső önkormányzati forrásokat.
jan. 14
13:35
A gyógyító leves titka (ATV)
Hiába a gyógyászati újdonságok, az újabb és újabb táplálkozási divatok, a lábadozó betegek táplálása nem sokat változott az elmúlt évszázadok során: az egyik kedvelt "gyógyír" a mai napig a leves. Az okokat vizsgálva egy amerikai tudós meglepő eredményre jutott: azt állítja, hogy a leves a bébiételekhez való hasonlóságának köszönheti lankadatlan népszerűségét.
jan. 14
13:51
Március elsején vonul börtönbe Pásztor István (Metropol)
A Balatonfüred kézilabdázóját halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt tavaly novemberben a bíróság.
jan. 14
14:27
Uniós zászlót égettek a Jobbik rendezvényén (ATV)
„Tagok legyünk vagy szabadok?” mottóval szervez EU-ellenes tüntetést a Jobbik szombat délután az Európai Bizottság – egyébként teljesen üres – budapesti képviselete előtt. A radikális párt szót kíván emelni az Európai Bizottság szerdai ultimátumával szemben, mely szerinte az úgynevezett rendszerváltás óta a legdurvább támadás Magyarország függetlensége ellen.
jan. 14
14:42
"Az ellenzék nem egészen tudja, valójában mit is akar elérni" (Infostart)
Változatlanul élénken foglalkozik a nemzetközi sajtó Magyarországgal
jan. 14
15:03
Békesi: szét fogják tépni a magyar pénzügyi rendszert (ATV)
A piacok szét fogják tépni a magyar pénzügyi rendszert, ha tovább tétovázik – erről Békesi László beszélt az Egyenes Beszédben. A közgazdász szerint a kormány alibizik, semmilyen konkrét vádat nem cáfol, csak kibúvókat keres, de ennek nagyon komoly következményei lehetnek.
jan. 14
15:54
HVG: Schiffer András távozik az LMP-frakció éléről (Infostart)
Schiffer András távozik a Lehet Más a Politika országgyűlési frakciójának éléről, és kiszáll a párt minden vezető testületéből is - tudta meg a hvg.hu.
jan. 14
15:57
Schiffer András lemond, új frakcióvezetője lesz az LMP-nek (ATV)
Schiffer András kiszáll a párt minden vezető testületéből is – tudta meg a hvg.hu. Az ellenzéki politikus úgy érzi: a frakción belül nincs meg az LMP önálló politizálásának kellő támogatottsága.
jan. 14
16:33
Aki lehúzott sliccel lett államfő (Metropol)
Schmitt Pál első mozdulata köztársasági elnökként az volt, hogy felhúzta a sliccét. Videó!
jan. 14
16:33
Időjárás-előrejelzés vasárnap estig (ATV)
Egyre hidegebb lesz, éjjel egész rendes faggyal.
jan. 14
16:51
"Megroppant a bizalmi légkör" - Schiffer András lemond minden LMP-s pozíciójáról (Alternatív Energia)
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a párt országos politikai tanácsának szombati ülésén lemondott posztjáról. A politikus az MTI-nek megerősítette a hvg.hu hírét.
jan. 14
16:51
Legalább nyolc magyar volt a zátonyra futott olasz hajón (ATV)
Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint legalább nyolc magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón, közülük hárman a személyzet tagjai voltak.
jan. 14
17:09
Schiffer lemondott a frakcióvezetői posztról (Metropol)
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a párt országos politikai tanácsának szombati ülésén lemondott posztjáról.
jan. 14
17:11
Vona: ki kell lépni az unióból (Metropol)
Az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártjának szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek; a rendőrség feljelentést tesz az ügyben.
jan. 14
17:27
Újabb részletek a tragikus óceánjáró-balesetről - Videó! (Alternatív Energia)
Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint nyolc magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón, közülük hárman a személyzet tagjai voltak.
jan. 14
18:00
Több százan tüntettek a Parlamentnél az ország szuverenitásának védelmében (Infostart)
A Parlament előtti parkolót megtöltötte az a több száz ember, aki az Élőlánc Magyarországért szervezésében szombat délután demonstrált az ország szuverenitásának védelmében.
jan. 14
18:21
Csurka István Orbán Viktort éltette (Alternatív Energia)
A kormány melletti szimpátiafelvonulást tartottak szombat délután Szegeden; a demonstráción - amelyre a szomszédos településekről és a Délvidékről is érkeztek résztvevők - Csurka István mondott beszédet.

Keresés