2012. január 2. hétfő

jan. 2
4:54
Visszatértek a 80-as évek legendás magyar nevettetői (ATV)
Vastapssal ünnepelte a közönség az újjáalakult Markos–Nádas duót.
jan. 2
5:12
Hajdúnánás és Polgár között meghalt egy lovakat elgázoló autós (ATV)
Meghalt az az autós, aki lovakat gázolt el vasárnap délután a Polgárt Hajdúnánással összekötő országúton – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI-vel.
jan. 2
5:27
Orbán után ment Schmitt (Alternatív Energia)
Orbán Viktor és a Fidesz tavalyi szabadságharcos retorikájának több eleme is felbukkant Schmitt Pál újévi köszöntőjében. Az egy évvel ezelőtti bizakodó, már-már derűs hangvételt borúlátó, bizonytalanságot sugalló jóslatok, ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatások váltották fel. Az idén két perccel hosszabban beszélő államfő nemcsak a magyaroknak, Európának is egyértelműen üzent, és a kormányfő…
jan. 2
5:29
Alkotmánybírósághoz fordult Iványi Gábor (Alternatív Energia)
Minden jelenleg működő felekezet elveszíti egyházi státuszát az új egyházügyi törvény értelmében, amíg az Országgyűlés az új jogszabályi feltételek alapján nem ismeri el őket ismételten - olvasható Iványi Gábor még pénteken benyújtott alkotmánybírósági beadványában.
jan. 2
5:30
Vasárnap kinyitott a szigligeti szabadtéri strand (ATV)
Balatoni úszással kezdték 2012-t a legbátrabbak Szigligeten. A településen először köszöntötték így az újévet.
jan. 2
5:31
Telt ház a detoxikálóban (Alternatív Energia)
Több mint hetvenen a toxikológiai osztályon, több ezer riasztás a mentőszolgálatnál, nyolc tűzeset, több száz elkóborolt házi kedvenc - ebben az évben is kemény munkával búcsúztatták az óévet a mentők, tűzoltók és az állatvédők a fővárosban. A rendőröknek azonban idén nem kellett a szokásosnál többször intézkedniük - jelentősebb esemény a szilveszterhez kapcsolódóan nem történt.
jan. 2
5:32
Az első újévi meglepetés: szinte minden drágult (ATV)
Drágult a gáz, a távhő, az áram és a víz díja, emelkednek az üzemanyagárak, és többet kell fizetni egy-egy bevásárlás alkalmával az üzletekben is. Sok termék és szolgáltatás ára változott vasárnap.
jan. 2
5:33
Egyre kockázatosabbnak tekintik Magyarországot (Alternatív Energia)
Válaszolt Szapáry György washingtoni magyar nagykövetnek a The New York Timesban közölt levelére Kim Lane Scheppele.
jan. 2
5:35
Már a bukás utánra kell készülni (Alternatív Energia)
Szakértői kormány válthatja fel az Orbán-kabinetet, amely Árok Kornél szerint nem él, hanem visszaél a választóktól kapott felhatalmazásával. Már csak az a kérdés, ez mikor történik meg - teszi hozzá a Szolidaritás mozgalom társelnöke, aki úgy véli, arra kell készülni, mi lesz a Fidesz bukása után. Árok fontos szerepet jósol a körvonalazódó ellenzéki kerekasztalnak, és több ezer emberre számít ma…
jan. 2
5:45
Több hó, szigorú szabályok (Alternatív Energia)
Nem ideálisak a körülmények Magyarországon a síelők számára az időjárás miatt, de a hóágyúkat használó sípályák folyamatosan nyitva tartanak. Téli sportok űzésére jelenleg alkalmasabbak a szomszédos országok jó minőségű hótakaróval rendelkező sícentrumai. Nem szabad azonban elindulni a helyi közlekedési szabályok előzetes ismerete, biztosítási okmányok és EU-s egészségbiztosítási kártya nélkül,…
jan. 2
6:18
Mi drágul 2012-ben? (Infostart)
Január elsejétől emelkednek a rezsiköltségek, többet kell fizetni a közlekedési és a postai szolgáltatásokért. 2012 drágább év lesz.
jan. 2
6:42
Változik az áfa, az eva és bevezettek néhány új adót is (ATV)
Az áfa általános kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedett, az új cégek fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhetnek, a saját főzésű pálinka árulható a szűkebb környezetben - egyebek mellet ezt tartalmazzák a január 1-től hatályos adótörvények.
jan. 2
6:44
Kutyatulajdonosok, figyelem! Ebadót is fizetni kell! (ATV)
Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot.
jan. 2
6:46
Occupy mozgalom: 68 tüntetőt őrizetbe vettek New Yorkban (ATV)
Őrizetbe vette a rendőrség az amerikai Occupy mozgalom 68 tagját, mert szilveszter éjjelén a tüntetők ledöntötték a Wall Street-i tőzsdéhez közeli Zucotti Parkot körülvevő úttorlaszokat - közölték a hatóságok helyi idő szerint vasárnap.
jan. 2
6:48
Közel 5 milliárdos jutalmat osztottak szét az ügyészségen (ATV)
Az ügyészségi dolgozók év végén átlagosan havi fizetésük 124 százalékát kapták meg jutalom gyanánt.
jan. 2
6:50
Aggódnak a szakemberek: nincs eső, 70 centi a Balaton vízállása (ATV)
Bár a vízügyi szakemberek szerint a természet a jövőben is megoldja a Balaton vízállásának gondját, egyes Balaton-szakértők aggódnak a tó kiszáradása miatt, ugyanis hetek óta hetven centis vízállással és zárt zsilipkapukkal várja az esőt - írja a Magyar Nemzet.
jan. 2
6:52
Végeztek a drogbáróval, aki több tonna kokaint csempészett az országba (ATV)
Végzett a kolumbiai rendőrség az ország egyik befolyásos drogbárójával, aki több tonna kokaint csempészett Mexikóba, jelentette be a bogotái kormány helyi idő szerint vasárnap. A rendőrök a kolumbiai-panamai határ mentén fekvő Choco tartományban ölték meg Juan Úsuga Davidot, a Los Urabenos drogkartell vezetőjét, több társát pedig elfogták.
jan. 2
6:54
Hatályba lépett az új alaptörvény - a nap hírei (Infostart)
Hatályba lépett Magyarország új alkotmánya. Minden nemzetnek jogában áll a saját útját járni - mondta az államfő újévi köszöntőjében. Több szolgáltatás és az üzemanyagok ára is emelkedett január elsejétől az áfa-emelés és az infláció miatt. A nap legfontosabb hírei január elsején.
jan. 2
7:00
Szalay 22. lett a Dakar első mért szakaszán (ATV)
Szalay Balázs a 22. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali vasárnapi első mért szakaszán, melyen az orosz Leonyid Novickij volt a leggyorsabb.
jan. 2
7:02
Szöul kész tárgyalni Észak-Koreával, de a provokációt nem tűri (ATV)
Ri Mjong Bak dél-koreai elnök hétfőn országa nevében készségét fejezte ki arra, hogy tárgyalásokat folytassanak a rivális Észak-Korea atomprogramjának leszereléséről, de figyelmeztetett, hogy Szöul minden provokatív lépésre kemény választ ad.
jan. 2
7:04
Még a rendszerváltáskor se hozott ennyi törvényt az Országgyűlés (ATV)
Rekord mennyiségű, összesen 213 törvényt fogadott el az elmúlt évben az Országgyűlés. Emellett a kormány- és miniszteri rendeletek száma is több volt, mint 2010-ben.
jan. 2
7:36
Vissza tud adni egymilliódollárosból?- kérdezte, mielőtt letartóztatták (ATV)
Az 53 éves férfi ragaszkodott hozzá, hogy nem hamis a bankjegy, ami azonban sosem létezett.
jan. 2
7:48
Kiszáradás előtt a Balaton - lapszemle (Infostart)
Egyes Balaton-szakértők határozottan állítják, másfél évtized múlva megkezdődhet a legnagyobb magyarországi tó kiszáradása. A Magyar Nemzet cikke szerint a vízügyi szakemberek kitartanak amellett, hogy a természet a jövőben is megoldja majd a Balaton vízellátását, azt viszont aggasztónak tartják, hogy hetek óta hetven centiméter a tó átlagos vízállása.
jan. 2
7:50
Még nincsenek konkrétumok a dugódíjról (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lassan már egy éve dolgozik a dugódíj mielőbbi bevezetésén, azonban a Napi Gazdaságban hétfőn meg jelent cikk szerint úgy tűnik, még számos kérdés megválaszolatlan.
jan. 2
7:54
A Magyar Gárda is ott lesz az Operánál, Budaházy Orbán oldalára állt (ATV)
A szélsőjobbosok rászerveztek a ma esti közös ellenzéki tüntetésre.
jan. 2
8:09
Milliárdos jutalom az ügyészeknek (Metropol)
Egy év alatt összesen 4,5-5 milliárd forintos jutalmat osztottak szét az ügyészség munkatársai között - tudta meg a Blikk.
jan. 2
8:12
315 fölött járt az euró, 258 fölött a frank (ATV)
Egy hajszálnyit erősödött a forint hétfő délután a bankközi devizapiacon: 16 órakor 313,75 forinton jegyezték az eurót, a délelőtti 315,35 forint után.
jan. 2
8:24
Így adózunk 2012-ben (Infostart)
Az áfa általános kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedett, az új cégek fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhetnek, a saját főzésű pálinka árulható a szűkebb környezetben - egyebek mellet ezt tartalmazzák a január 1-től hatályos adótörvények.
jan. 2
8:27
Konkrétumok nélkül a budapesti dugódíj (Metropol)
A Budapesti Közlekedési Központ lassan már egy éve dolgozik a dugódíj mielőbbi bevezetésén, azonban, hogy milyen járművekre vetnék ki a dugódíjat, hol szednék, mennyibe kerülne, technikailag hogyan kellene leróni, egyelőre nincs megoldás.
jan. 2
8:30
MGYOSZ: a legtöbb vállalat nem tudja kigazdálkodni a béremelést (ATV)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének felmérése szerint a vállalatok jelentős része még az első öt százalékot sem lesz képes kifizetni.
jan. 2
8:32
Szaúd-Arábia és Líbia helyreállítja diplomáciai kapcsolatait (ATV)
Szaúdi tisztségviselők az egykori Kadhafi-rezsimet régóta azzal vádolták, hogy 2004-ben megpróbálta megölni a jelenlegi szaúdi uralkodót.
jan. 2
9:18
Ünneplés és tüntetés az új alaptörvény miatt (Infostart)
Bent gálaest, kint tüntetés - a kormány az alaptörvény hatálybalépését ünnepli az Operában, ellenzéki pártok pedig civil szervezetekkel együtt az ellen tüntetnek.
jan. 2
9:42
Az uruguayi szövetségi kapitány lett az év edzője (ATV)
Óscar Tabárez, a dél-amerikai kontinenstornát nyert uruguayi válogatott szakvezetője lett az év szövetségi kapitánya a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezetnél, az IFFHS-nél.
jan. 2
9:54
Jóval kevesebb új autót helyeztek forgalomba (Infostart)
Decemberben 14,6 százalékkal 3.261-re csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, 2011-ben azonban 3,7 százalékkal 45.094-re emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató cég.
jan. 2
10:00
82,6 százalékra nőtt az államadósság (ATV)
Az államháztartás nettó finanszírozási képessége (szufficitje) 2011 harmadik negyedévével zárult egy évben 1.533 milliárd forintot, a GDP 5,5 százalékát érte el pénzügyi számlák adatai szerint - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
jan. 2
10:15
Itt az ebadó (Alternatív Energia)
Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot.
jan. 2
10:17
MSZP: az államcsőd veszélye fenyeget (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Orbán Viktor mára olyan helyzetbe kormányozta az országot, hogy az államcsőd veszélye fenyeget, ezért az ellenzéki párt szerint a miniszterelnöknek mennie kell.
jan. 2
10:30
Fóris György: Újabb válság bontakozhat ki (Infostart)
Az Európai Unió jelenlegi problémáihoz az vezetett, hogy annak idején nagyon különböző fejlettségű országokat engedtek be az integrációba - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fóris György. A Bruxinfo szakértője szerint az euróválság uniós válsággá alakul át, ráadásul hamarosan szociális krízis bontakozhat ki.
jan. 2
10:33
Forgalmi változás a délutáni tüntetés miatt (Metropol)
Változások lesznek a főváros tömegközlekedésében, mert a rendőrség az Operához tervezett demonstráció miatt hétfő délután 3 órakor lezárja a közúti forgalom elől az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.
jan. 2
10:36
Délután lezárják az Andrássy utat (ATV)
A szélsőjobbosok rászerveztek a ma esti közös ellenzéki tüntetésre. A rendőrségtől még nem kaptunk választ arra, hogy tudomásul veszik-e az ellentüntetést, úgy tudjuk, hogy még nem született erről döntés, felsőbb utasításra várnak.
jan. 2
10:54
Londoni elemzők szerint 99 százalék, hogy szétesik a valutaunió (ATV)
A CEBR elemzői szerint 60 százalékos esélye van, hogy idén egy, de inkább több tagország távozik az euróövezetből.
jan. 2
11:06
Változások a tömegközlekedésben a tüntetés miatt (Infostart)
Változások lesznek a főváros tömegközlekedésében, mert a rendőrség az Operához tervezett demonstráció miatt hétfő délután 3 órakor lezárja a közúti forgalom elől az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jan. 2
11:24
Az LMP híd akar lenni az utca és a parlament között (Infostart)
Az LMP idén is készül a 2011. december 23-ihoz hasonló utcai akciókra, mert a párt "híd akar lenni az utca és a parlament között" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Schiffer András. Az ellenzéki párt frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy 2014-re már kormányképes, pólusképző erővé akarnak válni és kormánypártként "visszacsinálni" a demokráciát szerintük romboló kétharmados…
jan. 2
11:45
Paczolay: személyes kudarc a nyugdíjpénztárügy (Metropol)
Paczolay Péter szerint "a kétharmados parlamenti többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik", s ez a jelenség beszivárgott az Alkotmánybíróság (Ab) falai közé is.
jan. 2
11:48
Paczolay: bűncselekményt követ el az Ab-s szivárogtató (ATV)
Az Alkotmánybíróság elnöke szerint "a kétharmados parlamenti többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik", s ez a jelenség beszivárgott a taláros testület falai közé is.
jan. 2
12:00
MSZP: a demonstrálók nem rontanak rá a gálaestre érkezőkre (Infostart)
Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával kívánják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.
jan. 2
12:06
Szanyi: nem akarunk rárontani az Operaház gálaestjére érkezőkre (ATV)
Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával kívánják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.
jan. 2
12:18
Paczolay: "Meg kellett volna oldani a nyugdíjpénztárügyet" (Infostart)
Paczolay Péter szerint "a kétharmados parlamenti többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik", s ez a jelenség beszivárgott az Alkotmánybíróság (Ab) falai közé is. A testület elnöke a hvg.hu.-n hétfőn közzétett interjúban kiemelte azt is: az új szabályozás nyomán az Ab közelebb fog kerülni az igazságszolgáltatáshoz, az emberek napi ügyeihez, és lehetőség lesz nyilvános tárgyalások…
jan. 2
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jan. 2
12:54
"A rohamtempó nem tesz jót a törvényhozás minőségének" (Infostart)
Az elmúlt egy év több változást hozott, mint az elmúlt húsz év együttvéve - mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője. Novák Zoltán szerint a totális reformfolyamat végén új politikai rendszer jön létre, de még korai megmondani, hogy ez mennyire lesz hatékony és elfogadható a választópolgárok számára.

Keresés