2012. január 13. péntek

jan. 13
4:51
"Hallgattassák el" Kínos baki, megszakították a koncertet is (ATV)
A telefon gazdája aludt, nagyon nagyot hall, vagy igencsak lassan reagál, mert még ezek után sem némította el készülékét, amely perceken át konokul xilofonozott.
jan. 13
5:27
Aligha mentik meg Orbánt a külhoniak (Alternatív Energia)
Akár a Fidesz "végvárai" is lehettek volna a magyar állampolgárságot nyert határon túli magyarok, de nem lesznek azok. Egyebek között azért, mert a könnyített állampolgársági törvény arrogáns, szomszéd országokat semmibe vevő életbeléptetése visszaüt. Így Magyarországon sok kárt vagy hasznot nem jelent a jogszabály, ám annál több kárt okoz azoknak, akikért állítólag megszületett. A honosítás…
jan. 13
5:27
"Azt akarjuk, hagyjanak minket békén" Bencsik a tüntetésről (ATV)
Magyarország függetlenségének megvédése, a nemzetközi közvélemény meggyőzése arról, hogy itt demokrácia van, a kormány melletti kiállás és az alaptörvény védelme mozgatja azokat a civileket, akik előbb január 14-én az örökmécsesnél, majd 21-én a Hősök teréről indulva egy belvárosi sétával demonstrálnának. Bencsik András szerint pártok nem állnak mögöttük, csak a világhálón szervezkednek. A Fidesz…
jan. 13
5:29
Melléfogott a kommandó (Alternatív Energia)
Vadkenderültetvényt találtak Abonyban - szólt a hír még augusztusban. A rendőrségi nyomozás azonban kiderítette, hogy szó sincs vadkenderről, hanem csak madáreleségről. Erről most küldtek ki hivatalos rendőrségi értesítést az érintettnek.
jan. 13
5:31
Nevelt lányával fajtalankodó férfit ítéltek el Szegeden (Alternatív Energia)
Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla tegnap azt a mindszenti férfit, aki csaknem egy éven át heti rendszerességgel fajtalankodott nevelt lányával.
jan. 13
5:33
Ipsos: 84 százalék szerint rossz az irány (Alternatív Energia)
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
jan. 13
5:45
Dupla elnökkel keresne új utat az LMP (Alternatív Energia)
Ha politikai akciókban nem is, pártszervezésben hasonló a demokratikus ellenzéki pártok útja: az MSZP és az LMP egyaránt megújult szervezeti formában futhat neki a tisztújításnak.
jan. 13
6:39
A feltételek már megvannak, de az nem dőlt el, tárgyal-e Fellegivel az IMF (ATV)
A makrogazdasági egyensúly megteremtését szolgáló magyar kormányzati lépések meghozatalát támasztotta a Magyarország rendelkezésére bocsátandó hitelkeretről folytatandó hivatalos tárgyalások feltételéül Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója, aki csütörtökön Washingtonban fogadta Fellegi Tamást, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli…
jan. 13
6:41
Újra áttekinti a kormány az eddig elfogadott törvényeket (ATV)
Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.
jan. 13
6:43
22,5 év börtön? Vádat emeltek a hercegnő ellen (ATV)
Vádat emeltek Törökországban távollétében Sarah Ferguson yorki hercegnő ellen gyermekek magánéleti jogainak megsértése miatt. Elmarasztaló ítélet esetén akár 22,5 év börtönt kaphat a yorki hercegnő. A bírósági tárgyalás napját nem tűzték ki.
jan. 13
6:45
Madagaszkár mellett a tengerben érhet véget a Phobos-Grunt pályafutása (ATV)
Pontosította a Phobos-Grunt űrszonda darabjainak valószínű becsapódási helyét és időpontját a Roszkoszmosz: az orosz űrkutatási hivatal szerint a szonda darabjai vasárnap vagy hétfőn csapódnak be a tengerbe Afrika keleti partvidéke és Madagaszkár között.
jan. 13
6:57
„Barbár cselekedet” Megrázó videóval (ATV)
Barbár cselekedetnek minősítették az afganisztáni tálibok azt a videót, amelyen amerikai katonák halott felkelők tetemeit gyalázzák meg. A felvételt a YouTube és más videómegosztók tették közzé. A dátum nélküli képeken amerikai tengerészgyalogosok tálib katonák holttestére vizelnek. Megrázó felvételek következnek.
jan. 13
7:15
Barroso: a Bizottság minden hatalmát felhasználja, hogy Magyarország igazodjon (ATV)
Kemény hangon üzent a magyar kormánynak csütörtökön Koppenhágában José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke a dán uniós elnökség évadnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre foglalkozott Magyarországgal.
jan. 13
7:30
Tematikus üléseket tart az elkövetkező két hétben a kormány (Infostart)
Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.
jan. 13
7:51
Vona: 2012 nem a parlamenti munka éve lesz (Alternatív Energia)
A Jobbik elnöke szerint 2012 nem a parlamenti munka éve lesz. Az ellenzéki párt célja, hogy segítse a társadalmi önszerveződést és "olyan társadalmi mozgásokat generáljon, amelyekkel a parlamentnek és a politikának számolnia kell" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Vona Gábor, aki szerint a demokrácia megvédése jelenleg másodlagos az ország szuverenitásának, gazdaságának és…
jan. 13
7:51
308 forint körül az euró, 254 fölött a frank (ATV)
Stabilan, szűk sávban tartotta magát péntekre virradóan a forint a legfontosabb nemzetközi devizákhoz képest a bankközi piacon.
jan. 13
8:24
Hála az enyhe télnek, kevesebb gáz fogy - lapszemle (Infostart)
A Travel Service kidolgozta az üzleti tervét a Malév átvételére - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben szerint a fűtési szezonban eddig az átlagosnál több mint 10 százalékkal kevesebb földgáz fogyott.
jan. 13
8:27
Rakétakísérletet hajtottak végre Észak-Koreában (ATV)
Észak-Korea kísérleteket hajtott végre a héten rövid hatótávolságú rakétáival, ami feltehetőleg rutinjellegű kipróbálása volt technológiájának - közölte pénteken egy dél-koreai tisztségviselő.
jan. 13
8:29
Orbán megszólalt az uniós aggodalmak kapcsán (ATV)
Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós jogi érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok - mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
jan. 13
8:45
Az Inter elnöke biztos benne, hogy Tévez a Milanhoz igazol (ATV)
"Már megvette a repülőjegyét" - utalt Moratti arra a sajtóértesülésre miszerint Adriano Galliani, a rivális milánói egyesület alelnöke egy 25+3 millió eurós ajánlattal a zsebében utazik a közeljövőben Manchesterbe.
jan. 13
8:47
Babos Tímea búcsúzott az Australian Openen (ATV)
Babos Tímea három játszmában kikapott pénteken a francia Irena Pavlovictól a selejtező második fordulójában az esztendő első tenisz Grand Slam-tornáján, a Melbourne-ben zajló Australian Openen.
jan. 13
9:03
Lemondott a japán kormány, 12 miniszter mégis a helyén maradt (ATV)
Öt minisztert váltott le kormányában pénteken Noda Josihiko miniszterelnök, hogy könnyebben elfogadtassa a parlamentben az általános forgalmi adó emelését, és más, a költségvetési hiány csökkentéséhez szükséges intézkedéseket.
jan. 13
9:05
Mire készül? Zombifilmest fogadott Obama (ATV)
A két sztárt az elnökre várakozó fotósok kapták lencsevégre, és az elnöki hivatal megerősítette látogatásukat. J
jan. 13
9:07
Török Gábor: ha igaz a vád, Schmitt politikai halott (ATV)
A lemondásnak lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat, harmadrészt két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad által választott államfő mandátumát.
jan. 13
9:09
Kassai lett 2011 legjobb bírója (ATV)
A Bajnokok Ligája döntőjében bíráskodó magyar sípmester a 2010-ben első angol Howard Webbet előzte meg nagy fölénnyel a szavazáson.
jan. 13
9:21
Orbán: vannak olyan uniós érvek az MNB-törvény ügyében, amelyekkel egyetértünk (Alternatív Energia)
Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok - mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
jan. 13
9:21
Dakar-rali: Szalayék a 17. helyen értek célba, összetettben a 22.-ek (ATV)
A magyar csapat tájékoztatása szerint különösen nehéz nap volt a csütörtöki, miután Szalayék nem számíthattak versenykamionjukra.
jan. 13
9:23
KSH: 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly novemberben (ATV)
A termelés a múlt év első tizenegy hónapjában 5,6 százalékkal magasabb volt, mint 2010 azonos időszakában.
jan. 13
9:39
Hadbíróság elé állítanák a WikiLeaks-nek szivárogtató katonát (ATV)
A WikiLeaks hírportál által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával vádolt amerikai katona hadbíróság elé állítását javasolta helyi idő szerint csütörtökön a decemberi előzetes kihallgatáson elnöklő tiszt.
jan. 13
10:15
Külügyminisztérium: aktív részvétel a kormányközi tárgyalásokon (Alternatív Energia)
Magyarország aktívan részt vesz a gazdasági és monetáris unió megerősítéséről szóló kormányközi megállapodás tervezetének tárgyalásával megbízott, Brüsszelben ülésező ad hoc munkacsoport munkájában - közölte a Külügyminisztérium.
jan. 13
11:09
MSZP: Fellegi elismerte az eddigi gazdaságpolitika bukását (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló delegációt vezető Fellegi Tamás Washingtonban elismerte az orbáni gazdaságpolitika bukását.
jan. 13
11:09
Vágó: ctrl c, ctrl v köztársasági elnökünk van (ATV)
Ellenzéki pártok szerint tisztáznia kell magát Schmitt Pálnak, ellenkező esetben le kell, hogy mondjon. A Fidesz továbbra sem szólalt meg a köztársasági elnök ügyében. A pártok szerint ez gyanús, elemzők érthetőnek vélik a hallgatást.
jan. 13
11:24
Hogyan jutunk el a kötelezettségi eljárás megindításáig? (Infostart)
A bizottság a jogi elemzés alapján, a jövő héten dönthet a kötelezettségszegési eljárás megindításáról - mondta az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója. A külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint ez az eljárás nem ritka az unióban. A külügyminiszter eközben azt mondta: a magyar kormány minden vitás kérdést rendezni akar.
jan. 13
11:27
2,7 százalékkal csökkent tavaly az üzemanyag-fogyasztás (ATV)
Az elmúlt évben összesen 2,88 milliárd liter üzemanyag fogyott, míg egy évvel korábban 2,96 milliárd liternyi. A benziné 5,7 százalékkal, a gázolajáé pedig 0,1 százalékkal mérséklődött.
jan. 13
11:45
Járai: Gyökeres gazdaságpolitikai fordulat kell személycserékkel (ATV)
A Költségvetési Tanács napokban lemondott elnöke szerint lesz megállapodás az IMF-fel, de jobban tennénk, ha nem várnánk meg a feltételeket, hanem magunktól meglépnénk az elkerülhetetlen változásokat.
jan. 13
12:03
IMF-megállapodás: Martonyi ellentmondott Orbánnak (ATV)
A külügyminiszter egyetértett a riporterrel abban, hogy a vitatott kérdések közül jelentőségében kiemelkedik a jegybanki függetlenség ügye, hiszen az országnak pénzre van szüksége az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól.
jan. 13
12:18
Hideg széllel és havazással tér vissza a tél (Infostart)
A következő napokban erős szélre és hidegre kell számítani. Az előrejelzések szerint 10-15 fokos lehűlés lesz. A jövő héten azonban keddtől akár már 10 centis hó is eshet - mondta Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
jan. 13
12:21
Hideg szél és fagy várható (Alternatív Energia)
Egyelőre véget ér az enyhe, tavaszias idő, hideg széllel és havazással télire fordul az időjárás - közölte Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
jan. 13
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jan. 13
12:39
Molnár: az államfő nem hagyhatja elfajulni a dolgokat (ATV)
A DK szerint a döntés Schmitt Pál kezében van, neki kell mérlegelnie, hogy az ország sorsa a fontosabb számára vagy saját személyes karrierje.
jan. 13
12:41
Rostowski: „most nem ajánlott Magyarország politikáját kommentálni” (ATV)
A lengyel pénzügyminiszter szerint mindenki számára fontos, hogy Magyarország megegyezzen az IMF-fel.
jan. 13
12:57
Obama figyelmeztette Iránt: válasz jön a Hormuzi-szoros lezárásáért (ATV)
Barack Obama amerikai elnök titkos csatornákon közvetlenül figyelmeztette Ali Hamenei ajatollahot, Irán legfelsőbb vezetőjét, hogy a Hormuzi-szoros lezárása amerikai választ von maga után - írta a The New York Times című amerikai napilap internetes oldalán pénteken.
jan. 13
12:59
Távozott az ORFK kommunikációs vezetője (ATV)
Közös megegyezéssel távozott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs vezetője, Timár Zoltán - erősítette meg az MTI-nek pénteken a nol.hu információját Bényi Mónika, az ORFK egyik szóvivője.
jan. 13
13:12
"A tolerancia és az együttműködés értékeire hívja fel a figyelmet a Wallenberg-év" (Infostart)
A demokráciára és az emberi jogok védelmére kívánja felhívni a kormány a figyelmet a 2012-es Wallenberg-évvel.
jan. 13
13:15
A világ legveszélyesebb állása: 10 év börtön a meteorológusnak (ATV)
Tíz év börtönt is kaphatnának a dél-afrikai meteorológusok téves előrejelzés esetén egy új törvényrendelet értelmében.
jan. 13
13:33
"A milliárdok Felcsútra mennek" - Újabb botrányos videó Dopeman-től (Alternatív Energia)
Ismét politikai témájú dallal jelentkezett Dopeman, aki mostanában gyakran tűnik fel kormányellenes tüntetéseken. Legutóbb a Himnusz szövegét dolgozta fel sajátosan, emiatt rendőrségi eljárás indult ellene.
jan. 13
13:33
A „mínusz egyedik” feltételnél tartunk: elemzők az IMF-tárgyalásról (ATV)
Az atv.hu által megszólaltatott szakértők szerint a jegybanktörvény, a stabilitási törvény és az egykulcsos adórendszer megváltoztatása is a tárgyalások megkezdésének előfeltételei között lesz. Megszorításra is számítanunk kell, de közel sem olyan mértékűre, mint például Romániában.
jan. 13
13:51
Kemény viták várhatók: Orbán ezt a féket is kiiktatta? (Alternatív Energia)
Nem azt kellene számolgatni, hogy több biztos van, vagy egy, mert szép dolog a pluralizmus, de ez az ombudsmani hatékonyságot egyáltalán nem segíti elő - állítja Szabó Máté. Az új alaptörvény által megteremtett egyetlen ombudsmani tisztség birtokosa azt mondja, nem tett semmit azért, hogy posztján maradjon. Beszél arról is, hogy miként tud együtt dolgozni két helyettesével, akik január 1-ig maguk…
jan. 13
13:51
Jövő héten napirendre kerülünk az Európai Parlamentben (ATV)
Délután 3 órától lesz a vita, többek között az új magyar alkotmányról. Felszólal az Európai Bizottság elnöke is.
jan. 13
13:53
Teljesen átszabta az új alaptörvény a rendszert (Alternatív Energia)
Az új alkotmány teljesen megváltoztatta az eddigi om­budsmani rendszert, miután januártól az eddigi négy helyett csak egy ombudsman, az alapveto jogok országgyulési biztosa védi az állampolgárok jogait. Így megszunt a nemzetiségi és etnikai jogok, valamint a jövo nemzedékének ombudsmani tisztsége, ok a jövoben az alapveto jogok biztosának a helyettesei lesznek.

Keresés