Budapest — Idén sem kávézgatni és a szendvicseket pusztítani ült össze Az év embere-választás jelöltállító testülete. Olyannyira nem, hogy a többórás tanácskozás végén érintetlen volt az asztalra odakészített kis harapnivaló jó része.
Magyarország — Rablóból lesz a legjobb pandúr, tartja a mondás, de úgy tűnik, ez visszafelé már nem igaz. A Blikk információi szerint a magyar kriminalisztika legnagyobb zsákmányát, 1,2 milliárdot hozó pénzszállító kifosztásában egy volt rendőr is közreműködött.
Debrecen — Összedőlhet a vád a Balla-ügyben! Úgy tudjuk: a frissen elkészült szakértői vélemény szerint nincs a gyilkossággal vádolt Schönstein Sándor DNS-e édesanyja ruháján.
Budapest — Jókedvűen, mosolyogva érkezett tegnap délután a nyugdíjaséveit töltő Vágó István a Markó utcai bíróságra, hogy szembeszálljon a TV2 ügyvédjével. A csatorna ugyanis beperelte őt, amiért a menesztésének okáról szőtt politikai összeesküvés-elméleteket a médiában is hangoztatta.
Braunschweig/Salzgitter – Semmilyen megbánást nem mutatott a bíróságon az a német pap, aki éveken keresztül molesztált gyerekeket saját egyházközségében.
Arról már korábban volt szó, hogyan ne csókolózz. Most néhány olyan trükköt akarunk neked megmutatni, amitől barátnőd garantáltan szexelni akar majd veled. És ne lepődj meg, nem feltétlenül az ajkaira gondolunk.
Az utóbbi azonban előfordul, hogy sajnos csorbát szenved. Ön hagyja, hogy az ösztönei vezéreljék vagy inkább az önmegtartóztatás mestere? Könnyen nemet mond a csábító ajánlatokra, vagy nehéz megállnia, hogy felülkerekedjen önben a kisördög? Tesztünkből kiderítheti, mennyire hűséges típus ön!
London — Pornográfiának minősítették a BBC brit királyi csatorna szexuális felvilágosító filmjét, amelyet 9–11 éves gyerekeknek vetítenek le az iskolákban.
Budapest — Színpadon gyászolja legjobb barátját, Garas Dezsőt (†77) Törőcsik Mari (76) és Bodrogi Gyula (77). A két színművésznek legjobb barátjuk temetése után három órával már előadása volt. Törőcsik A fösvényben, Bodrogi a Szent Johannában játszott kisírt szemekkel is kiválóan a Nemzetiben.
Budapest - Örömteli hírt kapott Balzsay Károly (31): ha akar, bokszolhat a közeljövőben, hiszen orvosai egészségi akadályát nem látják annak, hogy folytassa pályafutását. A Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka ugyanis az elmúlt hónapokban rengeteg nyűggel küszködött.
Barcelona - Álomesküvőre készülhet júliusban a katalán főváros. Gerard Piqué (24), a Barcelona futballcsapatának csillaga nősül, és ki mást venne el a július elsején véget érő labdarúgó-Európa-bajnokság után, mint énekesnő szerelmét, Shakirát (34).
Bad Kleinkirchheim — Bugyiháború tört ki a női síelőknél. A botrányt a szlovénok világbajnok szépsége, Tina Maze (28) robbantotta ki, a versenyző szuperóriás-műlesiklásban második lett múlt héten a Világkupa osztrák állomásán.
Magyarország — Megtört az unalmas fejfedők uralma! Az idén télen láthatóan minden szabály áthágható, ha arról van szó, mivel óvjuk meg fejünket a hidegtől és a széltől.
Los Angeles — Robert Pattinson (25) kettes géppel rázta le magáról Edward Cullen imázsát, mint kutya a vizet, a fiatal brit színész a vámpíros lobonc helyett tüsire nyírt koponyával jelent meg csütörtök este a People's Choice Award díjátadó gáláján.
Párizs - Érdekes védekezéssel rukkolt elő a prostituáltkapcsolatairól, illetve legutóbb egy New York-i szobalány megerőszakolásának gyanúja miatt elhíresült Dominique Strauss-Kahn (62).
Salgótarján — Szavakkal leírhatatlan, ésszel felfoghatatlan: F. Lilike (†9) kis társaival együtt csütörtök délután még vidáman indult a szokásos úszóedzésére, néhány órával később a tündéri szépségű kislány teste már élettelenül hevert az uszoda jéghideg csempepadlóján.
Budapest - Csak úgy záporoznak külföldről továbbra is a kokik és sallerok a kormányra: teljesen meg kell hunyászkodnia az Orbán-kabinetnek, ha hitelhez akar jutni az IMF-től. A hitelmegállapodásra pedig égető szükség van, mert ennek elmaradása esetén elszabadulhat a pokol Magyarországon az elemzők szerint.
Budapest — Disc jockey-nak állt Benkő Dániel (64). A lantművész persze nem képzett lemezlovas, nem is az a célja, hogy betörjön a zenei piacra, viszont eltökélt szándéka megismertetni a klasszikus zenét a mai fiatalokkal, erre pedig a legjobb alkalom, ha olykor ő maga is a pult mögé áll.
Murau - Síelni tanul Hajdú Péter kislánya. A TV2 műsorvezetője évek óta szerelmese a síelésnek, pár évvel ezelőtt feleségét, Sarka Katát (25) is ő állította először lécre, az idén pedig úgy döntött, Noncsi (3) már elég idős ahhoz, hogy kipróbálja a síelést.
Pécs - Egyedülálló előadást szervezett meg Vujity Tvrtko (39) Pécsett, a város jószolgálati nagyköveteként ugyanis a Pécsi Nemzeti Színházzal egyetemben lehetőséget adott nyolcvan siket és nagyothalló embernek egy izgalmas színházi élményre.