2012. január 28. szombat

jan. 28
4:54
"Drog, ital, gázolás" Ismét börtönbe mehet a híresség (ATV)
2007-ben drogok és alkohol befolyása alatt vezetett, akkor próbaidőn volt, majd az eltiltás ellenére több alkalommal is volán mögé ült, amiért már rács mögé dugták.
jan. 28
5:09
Ön is Simor András fizetésének megvédését tartaná a legfontosabbnak? (Alternatív Energia)
Újságírók válaszolnak.
jan. 28
5:27
Megnyerhetjük a háborút, de addigra meghalunk (Alternatív Energia)
Feltehetően azért kell a Klubrádiót eltörölni a Föld színéről, mert a demokratikus közéletben nem bírják elviselni a műsorokban megnyilvánuló bírálatokat. Bolgár György műsorvezető emlékeztetett rá, hogy a Médiatanácsban mindent visz a kormány, amit akar. Ha pedig nem kíván ellenzéki hangot hallani, akkor azt mondja, zenéljünk inkább. Bolgár szerint végleg nem lehet megfosztani a rádiót a…
jan. 28
5:29
A plágiumügy csak a kezdet? (Alternatív Energia)
Az államfő plágiumügye csak bemelegítés, újabb botrányok jöhetnek - vélekednek lapunknak nyilatkozó kormánypárti képviselők, akik szerint könnyen előkerülhetnek "nőügyek" is. Arra éppen két hónapot kell várni, hogy a Semmelweis Egyetem bizottsága elkészítse jelentését. Ha kiderül, hogy Schmitt mégsem plagizált, az államfő három jogi eljárást is indíthat.
jan. 28
5:31
Ellenzék: irányt keresnek a hét végén (Alternatív Energia)
Az LMP leendő szövetségi politikájáról és személyi kérdésekről dönthet a párt kétnapos, hétvégi kongresszusa. Az előzetes napirend alapján csak Schiffer András és Karácsony Gergely mond vitaindítót a frakció tagjai közül.
jan. 28
5:33
Megszerezné a kormány a tanárok adatait (Alternatív Energia)
Jogellenesen kérik levélben a megyei kormányhivatalok a középiskoláktól a pedagógusok elektronikus levélcímét - jelezte tegnap a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A jogszabályok szerint csak olyan adatok kérhetők el, amelyek az adatkezelés előre ismertetett céljának eléréséhez elengedhetetlenek, valamint a közléshez az érintett is hozzájárult.
jan. 28
5:45
Munkásőr-felszerelés a próbarendőröknek? (Alternatív Energia)
Az egykori Munkásőrség elraktározott készleteiből kaphattak felszerelést a nemrég felavatott új rendőrök, akik egy éven át próbaidősként teljesítenek szolgálatot - értesült a Népszava.
jan. 28
5:47
Korlátozások a Margit hídnál (Alternatív Energia)
Lezárják a szélső forgalmi sávot reggel 6 órakor a budai és a pesti alsó rakparton, mert a Margit hídon kőkonzolokat helyeznek el - a korlátozás vasárnap este nyolc óráig lesz érvényben, de a tömegközlekedés rendjét nem érinti. Ezen kívül már csupán néhány feladat van hátra az átkelő felújításából.
jan. 28
6:06
Nagyot nézett a portás: kokaint hozott a postás (ATV)
A drog értékét 2 millió dollárra - 440 millió forintra - becsülik.
jan. 28
6:24
Uniós biztos: Orbánék újabb törvényét veszi elő Brüsszel (ATV)
Vizsgálják, hogy harmonizál-e az uniós joggal az új munka törvénykönyve – mondta el Andor László a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztosa szerint Brüsszelben eddig nem ez volt a legégetőbb a magyar jogszabályok közül, de februárra itt is eredmény várható. Az MGYOSZ konferencián eredetileg az…
jan. 28
7:00
Davos: újra reális lehetőség a görög államcsőd (ATV)
Ultimátumot kapott Görögország az eurócsoport elnökétől. Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy az athéni kormány nem kap több pénzt, ha nem fog össze a három legnagyobb görög párt. Továbbra sincs megállapodás a hitelezők és a görög kormány tárgyalásán az adósságok egy részének elengedéséről. Az európai vezetők Davosban a Világgazdasági Fórumon újra reális lehetőségként számolnak a görög államcsőd…
jan. 28
7:51
Első kongresszusát tartja ma a Demokratikus Koalíció (Alternatív Energia)
Első kongresszusát tartja ma a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK).
jan. 28
8:09
Szövetségi politikáról is tárgyal ma az MSZP-választmány (Alternatív Energia)
Az ellenzéki erők együttműködési lehetőségéről, így az MSZP szövetségi politikájáról is szó lesz a szocialista párt választmányának mai ülésén.
jan. 28
8:11
Lemondott a lopással vádolt fideszes képviselő (Alternatív Energia)
Lemondott Fidesz-tagságáról péntek délután az a sarkadi önkormányzati képviselő, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonított egy árazókészüléket a helyi bevásárlóközpontból.
jan. 28
8:30
Várnegyed: több helyen bármikor megnyílhat a föld (ATV)
Egyre rosszabb állapotban van a budai Várnegyed. A Műszaki Egyetem szakemberei, és diákjai kutatásokat végeztek, és azt mondják, hogy az egyik támfalat, amely már most megrepedt, és egy nagyobb esőzés hatására bármikor megcsúszhat, majd le kell bontani. A barlangpincék sincsenek jó állapotban: itt is egymás után nyílnak a repedések. A kutatók szerint egy monitoring-rendszer kiépítésére, és egy…
jan. 28
8:42
Mennyit teszünk az egészség megőrzéséért? (Infostart)
2004 óta egyre romlik a hazai lakosság saját egészségének megítélése - derül ki GfK Hungária egészséggazdasági felméréseinek eredményeiből. Ez a nemzetközi adatok alapján szorosan összefügg az ellátórendszer teljesítményének alakulásával. A tehetősebbek egészségesen is, a kevésbé jómódúak viszont csak valamilyen betegség hatására tesznek lépéseket állapotuk javításáért.
jan. 28
8:48
Vízilabda Eb: A bronzéremért játszhat a magyar férfi csapat is (ATV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott hosszabbításban 14-13-ra kikapott Montenegrótól az eindhoveni Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében, így bronzéremért szállhat vízbe vasárnap a világbajnoki címvédő Olaszország ellen. A férfiakhoz hasonlóan a nők is a bronzéremért játszanak majd szombaton Oroszország ellen.
jan. 28
8:50
Celebek a NAV adóslistáján (ATV)
Tovább emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma a negyedik negyedévben, a tartósan adós cégek száma ugyanakkor érzékelhetően csökkent - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.
jan. 28
9:06
Első kongresszusát tartja ma a Demokratikus Koalíció (ATV)
Megvitatják azt a dokumentumot, amely egy majdani választási program alapját adhatja, illetve elfogadják a párt gazdálkodási és etikai szabályzatát is.
jan. 28
9:08
Anyjára hajazó társat keres a szívtipró színész (ATV)
Az anyám az életem középpontja. Igazi kincs, ha az ember életében olyan nő van, aki ilyen erős, őszinte veled - mondta.
jan. 28
9:10
Európai olajexortjának befagyasztásával fenyegetőzik Irán (ATV)
Szankciók ellen szankciókkal akar küzdeni Irán, amely a Nyugattal folyó erőpróba újabb lépéseként pénteken azzal fenyegetőzött, hogy a jövő héttől leállíthatja az Európába irányuló olajexportját.
jan. 28
9:12
Szélsőjobbosok bálja ellen tüntettek Bécsben (ATV)
Tüntetések kísérték egy részben szélsőjobboldalinak tartott diákegyletekből álló szervezet péntek este, a holokauszt nemzetközi emléknapján megrendezett bálját az osztrák fővárosban.
jan. 28
9:18
Tavasszal kiderül, ki nem utazhat kedvezményesen a BKV-n (Infostart)
Több változás is lesz a BKV-bérletekkel kapcsolatban tavasszal. A BKV-s dolgozók családtagjai a közeljövőben várhatóan nem utazhatnak ingyen, míg a nem öregségi nyugdíjasok közül is kevesebben vehetik majd igénybe a kedvezményes szolgáltatást.
jan. 28
9:20
Első kongresszusát tartja szombaton a Demokratikus Koalíció (Infostart)
Első kongresszusát tartja ma a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK). Az LMP kétnapos kongresszusa is szombaton kezdődik. Az MSZP választmánya a szövetségi politikáról és a tisztújítás előkészítéséről tárgyal.
jan. 28
9:24
Lemondott Fidesz-tagságáról a lopással gyanúsított képviselő (ATV)
Lemondott Fidesz- tagságáról péntek délután az a sarkadi önkormányzati képviselő, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonított egy árazókészüléket a helyi bevásárlóközpontból.
jan. 28
9:26
Újabb fordulat Floridában: Romney vezet (ATV)
Napok alatt megfordult a verseny állása a jövő kedden választó Floridában, ahol újra Mitt Romney vezet, a dél-karolinai győztes Mitt Newt Gingrich pedig második helyre szorult vissza - írja az Index.
jan. 28
9:39
Meggondolta magát az LMP-s Scheiring Gábor (Alternatív Energia)
Meggondolta magát az LMP-s Scheiring Gábor, és továbbra is vezetné pártja gazdasági kabinetjét; a posztról január közepén mondott le, február elsejei hatállyal.
jan. 28
9:42
Több tízezer magyart öltek meg - nyomoz a főügyészség (ATV)
Büntetőeljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség a titóista partizánok által 1944-45-ben elkövetett délvidéki magyarirtás ügyében - írta a Magyar Nemzet szombaton.
jan. 28
9:57
Lapszemle - 2012.01.28 (Metropol)
Egyszerűbb ügyintézés civileknek; márciustól ellenőrzik a látványsportok támogatását; nyomoznak a délvidéki magyarirtás ügyében.
jan. 28
10:00
MSZP-választmány: a szövetségi politika és a tisztújítás lesz terítéken (ATV)
Az ellenzéki erők együttműködési lehetőségéről, így az MSZP szövetségi politikájáról is szó lesz a szocialista párt választmányának mai ülésén.
jan. 28
10:02
Piperecikkekkel érkezett a teherűrhajhó (ATV)
Sikeresen kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Progressz M-14M jelzésű teherűrhajó szombat hajnalban - közölte a Moszkva melletti irányító központ.
jan. 28
10:04
Nem lesz túlóradíj? Milliókat faragnak le a szegedi iskolák támogatásából (ATV)
A Népszabadság információi szerint pénteken reggel váratlanul behívatták a szegedi városházára a városi fenntartású iskolák igazgatóit, és közölték velük, hogy mivel Szeged készülő 2012-es költségvetésében 8,1 milliárd forint hiány mutatkozik, iskolánként 20-40 millió forinttal csökkentik a támogatásukat.
jan. 28
10:18
Scheiring meggondolta magát, mégsem mond le - megkezdődött az LMP-kongresszus (ATV)
Meggondolta magát az LMP-s Scheiring Gábor, és továbbra is vezetné pártja gazdasági kabinetjét; a posztról január közepén mondott le, február elsejei hatállyal. Közben megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusa Budapesten, amelynek során a résztvevők többek között az új frakcióvezető személyéről és a párt szövetségesi politikájáról is döntenek.
jan. 28
10:20
Pingpongozással ünnepelte századik születésnapját (ATV)
Az orosz férfi indulni szeretne a szenior asztaliteniszezők versenyén is.
jan. 28
10:22
Elhunyt Rózsavölgyi István (ATV)
Nyolcvankét esztendős korában, súlyos betegségben elhunyt Rózsavölgyi István hétszeres világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutó - erről a család tájékoztatta pénteken az MTI-t.
jan. 28
11:12
"Jár-e még lopni a sarki boltba?" Interjú Kovács Zoltánnal (ATV)
A BBC World Service és a BBC News programjában egyaránt hallható, illetve látható volt az a 25 perces interjú, melyet Zeinab Badawi készített a Hard Talk interjúműsorban Kovács Zoltánnal, aki a kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős. Az államtitkár a CNN-ben, Richard Quest műsorában is védte a magyar kormány becsületét. A közelmúltban Magyarország újraindítása (Hungary's Reboot) címmel…
jan. 28
11:30
LMP-kongresszus: új frakcióvezetőt választanak (ATV)
Megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusa Budapesten, amelynek során a résztvevők többek között az új frakcióvezető személyéről és a párt szövetségesi politikájáról is döntenek.
jan. 28
11:45
Tisztújításról tárgyal az MSZP választmánya (Metropol)
Az MSZP március végére tervezett tisztújításának menetrendjéről kezdett tárgyalást szombaton a szocialista párt országos választmánya.
jan. 28
11:48
Tovább egyeztetnek arról, hogy mennyi adót fizessen a Vatikán Izraelnek (ATV)
A Vatikánnal foglalkozó olasz sajtó szerint lezáráshoz közeledhet a pápai állam és Izrael közötti megállapodás az egyház szentföldi tulajdonát érintő adóügyi kérdésekről.
jan. 28
11:50
"Megérte?" Nagyon megerősödtek az eurószkeptikusok (ATV)
Még tart az eheti szavazás az atv.hu nyitóoldalán.
jan. 28
11:52
Australian Open: Azarenka letaszította trónjáról Sarapovát (ATV)
A fehérorosz teniszezőnő a döntőben két sima játszmában győzte le orosz ellenfelét, és ezzel átvette a világranglista vezető helyét.
jan. 28
12:03
LMP-kongresszus - Megkezdődött a kétnapos tanácskozás (Alternatív Energia)
Megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusa Budapesten, amelynek során a résztvevők többek között az új frakcióvezető személyéről és a párt szövetségesi politikájáról is döntenek.
jan. 28
12:05
Lezárták az utat Mende és Sülysáp között baleset miatt (Alternatív Energia)
Baleset miatt lezárták az utat Mende és Sülysáp között - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
jan. 28
12:18
Körvonalazódik az ellenzéki együttműködés (Infostart)
A Szolidaritás, a 4K!, a Demokratikus Koalíció és az MSZP hajlandó asztalhoz ülni, hogy a kormány leváltásáról és az azt követő feladatokról tárgyalnak. Az LMP esetében még megvárják a tisztújítás eredményét.
jan. 28
12:42
Orbán: "képtelenség" az egykulcsos adó megváltoztatása (ATV)
Képtelenség! – a Magyar nemzet információi szerint így fogalmazott Orbán Viktor a Magyar az egykulcsos adó megváltoztatása kapcsán az elmúlt napok kormányüléseinek egyikén. Az IMF-nek viszont nem tetszik az egykulcsos adó.
jan. 28
12:54
Karácsony Gergely: Az LMP ugyanaz a párt marad (Infostart)
Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes szerint bárhogyan dönt is a Lehet Más a Politika kétnapos kongresszusa, a párt alapvetően ugyanaz a párt marad, Vágó Gábor szóvivő szerint pedig markánsabb lesz az LMP arcéle.
jan. 28
12:57
Őrizetbe vették a soproni gyilkosság gyanúsítottját (Alternatív Energia)
Őrizetbe vettek egy 42 éves nőt Sopronban, akit élettársa 67 éves apjának megölésével gyanúsítanak - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t.
jan. 28
13:00
Rendbe jön Sesum sérült szeme (ATV)
A szerb kézilabdázót a horvátok elleni elődöntőn találta el egy szurkoló. A dánok elleni fináléban már számítanak rá.
jan. 28
13:30
Gyurcsány: Az új parlament hatályon kívül helyezi az alaptörvényt (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak.
jan. 28
13:33
„Orbán antidemokratikus nacionalizmusa” (Metropol)
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak.

Keresés