2012. január 12. csütörtök

jan. 12
4:51
Meggyilkolták a színésznőt? Balesetként kezeli a rendőrség (ATV)
A boncolás szerint a színésznő, aki sok alkoholt ivott halála előtt, megcsúszott, a vízbe esett, és a fejét beütötte a jachthoz kikötött mentőcsónakba.
jan. 12
5:09
Alakul az új szereposztás (Alternatív Energia)
Molnár Zsoltot, az MSZP szervezési igazgatóját javasolja utódjának Horváth Csaba. A szocialisták fővárosi elnöke, akit tegnap a párt egyik országos alelnökének jelöltek a budapesti szervezet vezetői, a február 17-i megyei tisztújításon nem méreti meg magát. A pártban már javában folyik a tisztújítás, januárban a helyi pártszervezetek vezetését újítják meg, februárban pedig a megyei, területi…
jan. 12
5:27
Utcára merészkednének Orbán hívei is (Alternatív Energia)
Békemenetet szerveznek az Orbán-kormány mellett január 21-ére a Facebookon. A mások mellett Bayer Zsolt nevével fémjelzett tüntetés résztvevői a tervek szerint az Országházhoz vonulnak majd.
jan. 12
5:27
Gyenge forint: nálunk vásárol a szomszédos euróövezet (ATV)
A magas euró árfolyam miatt újra megéri az eurózónához már csatlakozott szomszédjainknak nálunk vásárolni. Elsősorban a szlovák határ közelében élők járnak át napi bevásárlásaikat intézni, de már Ausztriából is egyre többen jönnek Magyarországra. Ők elsősorban szolgáltatásokat: fodrászt, kozmetikust, fogászatot keresik fel, de emellett kedvelik a magyar piacokat, vásárcsarnokokat is.
jan. 12
5:29
Érthetetlen a Hunvald elleni újabb vád (Alternatív Energia)
Sem jogilag, sem ténylegesen nem működött közre polgármesterként Hunvald György azoknak a bérlakásoknak az eladásában, melyek miatt kedden az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó perben az ügyészség újabb vádat fogalmazott meg a volt szocialista politikussal szemben - mondta lapunknak Hunvald védője, Sebes Péter.
jan. 12
5:31
Budai 9 hónap után eszmélt (Alternatív Energia)
Az, hogy az amerikai nagykövet nyíltan beleavatkozik a magyarországi belpolitikába, a jogállamiság alapjait kérdőjelezi meg - így féltette Budai Gyula egy általa most nyilvánosságra hozott tavaly áprilisi megbeszéléssel kapcsolatban a jogállamiság alapjait.
jan. 12
5:33
Az MTVA tehet az időjárási bakiról (Alternatív Energia)
Nem felelős az OMSZ a nála dolgozó munkatársainak "magánjellegű" szerepléseiért - mondta lapunknak Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke annak kapcsán, hogy a köztévé múlt heti időjárás-jelentésében egyik kollégájuk téves műholdképek alapján tájékoztatta a nézőket. Dunkel szerint a szentesi radar építése szükséges, azt a határ közelében lévő romániai radarok nem…
jan. 12
5:35
Mellécsapott a drogkommandó (Alternatív Energia)
Vadkenderültetvényt találtak Abonyban - szólt a hír még augusztusban. A rendőrségi nyomozás azonban kiderítette, hogy szó sincs vadkenderről, hanem csak madáreleségről. Erről most küldtek ki hivatalos rendőrségi értesítést az érintettnek.
jan. 12
5:37
Odaszólt a tárca az egyházakról döntőknek (Alternatív Energia)
A parlament vallásügyi bizottságának - az igazságügyi tárcától megküldött listán - már előzetesen bejelölték, hogy a 82 kérelmező egyház közül melyek felelnek meg az egyházzá válás "alaki követelményeinek" - közölte lapunkkal Lukács Tamás, a vallásügyi bizottság KDNP-s elnöke.
jan. 12
5:45
Tarlós két hetet adott (Alternatív Energia)
Két hetet ad információink szerint Tarlós István főpolgármester a BKV-ügy rendezésére. Vagyis január 25-ig ad hitelt annak a Fidesz-KDNP ígéretnek, hogy felgyorsulnak a közlekedési cég megmentését célzó tárgyalások.
jan. 12
6:18
Milyen kompromisszum születhet az egészségügyi bérekről? (Infostart)
Két-három hét múlva várható előrelépés az egészségügyi dolgozók bérrendezésének kérdésében - tudta meg a ReggelInfo. Egyelőre ugyanis nincsenek pontos adatok az egészségügyi dolgozók béréről, de vita van még az orvosok számát illetően is.
jan. 12
6:39
Orbánt a konkrét jövőről nem kérdezhettük meg (ATV)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapítása a legerősebb bizonyítéka, hogy a Magyarországot vezető polgári, nemzeti, kereszténydemokrata közösség a jövő oldalán áll, és maga is a jövőhöz tartozik – ezt mondta Orbán Viktor a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara jogutódjaként január 1-jén létrejött intézmény mai alapításán.…
jan. 12
7:30
"A kormány tíz százalékot engedhet presztízsveszteség nélkül" - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság meg nem nevezett kormányzati szereplőre hivatkozva azt írja, hogy nincs alternatívája az EU-val és az IMF-fel kötendő megállapodásnak. A Magyar Nemzet a nyugdíj jövőjéről készített összeállítást.
jan. 12
7:33
Vasárnapig pályázhatnak támogatásért a nyugdíjas közösségek (Alternatív Energia)
Szabadon választható programok megvalósítására 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kérhetnek vasárnap estig a nyugdíjas közösségek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatán.
jan. 12
7:33
Molnár Zsolt lehet az MSZP új fővárosi elnöke (ATV)
Horváth Csaba szerint a következő időszakban a szervezetépítés lesz a kulcs, ugyanis sokan értenek egyet abban, hogy le kell váltani az orbáni rezsimet. A leköszönő fővárosi elnök az Egyenes beszédben úgy fogalmazott: Molnár Zsoltot javasolja a fővárosi MSZP élére a közelgő tisztújításon.
jan. 12
7:35
A Muzulmán Testvériséggel is kapcsolatot épít az USA (ATV)
Az egyiptomi parlamenti választások győztesének ígérkező Muzulmán Testvériség egyik vezetőjével találkozott William Burns amerikai külügyminiszter-helyettes szerdán Kairóban. Ez volt az eddigi legmagasabb szintű amerikai kapcsolatfelvétel az iszlamista szervezettel. Burns nem tárgyalt viszont a testvériségnél sokkal radikálisabb iszlamista szalafisták vezetőjével.
jan. 12
7:37
Több tucat áldozat a brazíliai áradásokban (ATV)
Legalább 33 emberéletet követeltek a Brazília délkeleti részén pusztító árvizek és földcsuszamlások az év eleje óta - közölték szerdán a hatóságok.
jan. 12
7:51
Iszlamista szakadárok katonákat gyilkoltak Pakisztánban (ATV)
Megtámadtak a hadsereg egyik konvoját, és 14 katonát megöltek feltehetően beludzs iszlamista szakadárok Pakisztán délnyugati részén - közölték szerdán a biztonsági szolgálat illetékesei.
jan. 12
7:53
Tálib halottakat gyaláztak az amerikai katonák? (ATV)
Vizsgálatot indított az amerikai hadsereg egy videofelvétel ügyében, amelyen állítólag amerikai tengerészgyalogosok láthatók, amint tálib fegyveresek holttestére vizelnek.
jan. 12
8:06
Kende: Az Európai Bizottság Magyarországon teszteli új hatásköreit (Infostart)
Gyakori, hogy az egyes tagországoknak vitájuk van az Európai Unióval, az azonban szokatlan, hogy a Magyarországgal kapcsolatos ügyeket összevonták - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kende Tamás. A nemzetközi jogász szerint az Európai Bizottság lépéskényszerben van, mert Magyarország 2004 óta áll a deficiteljárás alatt, ám annak komolyságát megkérdőjelezi, hogy hét év alatt sem sikerült…
jan. 12
8:09
306 forint az euró, 253 a frank (ATV)
A forint lendületes erősödéssel nyugtázta a csütörtöki sikeres euróövezeti és magyar kötvényaukciókat: az eurót 306,40 forint környékén jegyezték a déli órákban a délelőtti 311 forint után.
jan. 12
8:27
Vádemelés őssejtügyben (Metropol)
A vádlottak között van S. István plasztikai sebész, F. Ádám zenész-műsorvezető, P. Imre műgyűjtő, valamint egy biológus és egy ukrán orvosprofesszor.
jan. 12
8:27
Tarlós: „van egy kis ramazuri” (ATV)
Egy rendkívüli közgyűlés BKV ügyben, olyan megállapításokat eredményezhetett volna, amelyek még nem időszerűek, ezért egyezett bele Tarlós István a szerdai fővárosi ülés elhalasztásába. A főpolgármester azt mondta, ha lesz is megállapodás a kormány és a tárgyalódelegáció között, a BKV akkor is csak másfél hónapot nyer. Mint mondta, mindenkivel szívesen tárgyal, de megállapodni csak a…
jan. 12
8:29
Ceglédi: ilyen alapon David Beckham is lehetne államfő (ATV)
A Republikon Intézet vezető tanácsadója szerint nem valószínű, hogy Schmitt Pál le fog mondani.
jan. 12
8:45
Babos és Jani is továbbjutott az Australian Open első fordulóján (ATV)
Babos Tímea és Jani Réka Luca is sikerrel vette a selejtező első fordulóját az esztendő első tenisz Grand Slam-tornáján, az Australian Openen. Czink Melinda később lép pályára.
jan. 12
8:47
Az adóemelés miatt távozik a sztárfocista? (ATV)
Az eddigi 24 százalék helyett a jövőben ötvennégy százalékot adóznak keresetükből.
jan. 12
9:03
Első ajtós felszállás: még kísérleti stádiumban (Metropol)
December eleje óta folyamatosan vezeti be a BKV az első ajtós felszállási rendszert, hogy ezzel is kiszűrjék a bliccelőket. Eddig jellemzően háromajtós, a peremkerületekben közlekedő járatokat érintett a változás. A következő egy-két hónapos tapasztalatgyűjtés után a rendszer tovább bővülhet, de a 7-es buszon soha nem lesz ilyen.
jan. 12
9:03
Dakar-rali: kizárták az egyik esélyest, mégis folytatja a versenyt (ATV)
Az autósok között a spanyol Nani Roma érte el a legjobb időt a Dakar-rali szerdai 10. szakaszán, Chilében, míg a motorosoknál az ugyancsak spanyol Joan Barreda Bort végzett az élen.
jan. 12
9:05
Itt az új Ford Suv (ATV)
A teljesen új Ford EcoSport egy aerodinamikailag tökéletesen formázott, a mai divatnak megfelelő, friss megjelenésű, jól felismerhető SUV-dizájnelemekkel (merész kiállás, magas üléspozíció, hátul elhelyezett pótkerék) kialakított modell. A Ford új globális formanyelvének megfelelően a vadonatúj EcoSport büszkén viseli a magasra helyezett hűtőmaszkot, egyedi formájáról pedig messziről látszik, hogy…
jan. 12
9:07
Schmitt-ügy: Perelhetnek a bolgár szerző örökösei (ATV)
Megkeresésünkre Magyar György ügyvéd kifejtette: a plágium elkövetője a szerző személyhez fűződő jogát sérti, a jogsérelem miatt a személyiségvédelem teljes eszköztára igénybe vehető.
jan. 12
9:21
Kigyulladt egy kamion a 86-os főúton (Metropol)
Kigyulladt egy kamion csütörtök reggel a 86-os főúton, Lenti közelében, a jármű papírt szállított; személyi sérülés nem történt.
jan. 12
9:21
Több mint 6 ezer fős leépítésről döntött a kormány (ATV)
Leépítések: több ezer embert küld el a kormány
jan. 12
9:39
Amerika Japántól vár támogatást az iráni szankciókhoz (ATV)
Tokióban folytatta csütörtökön ázsiai körútját Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, aki igyekszik támogatást szerezni a térségben azokhoz a büntetőintézkedésekhez, amelyekkel Iránt sújtanák nukleáris programja miatt.
jan. 12
10:15
Halálos cserbenhagyásos gázolás Dögén (Metropol)
Halálos cserbenhagyásos gázolás miatt nyomoz a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dögén, ahol egy 38 éves helyi lakost ütött el gépkocsijával egy ismeretlen.
jan. 12
10:33
Nem tudnak fizetni az állami kórházak (ATV)
A szaktárcánál azt mondták: nem pénzhiány miatt akadozik a kórházak utalása, a technikai átállás már megkezdődött.
jan. 12
10:35
Kolláth: nincs sok mozgástere Schmitt Pálnak (ATV)
Az alkotmányjogász szerint az államfő személye sérthetetlen, de amit elkövetett, annak morális felelősséget kell maga után vonnia.
jan. 12
10:37
Ötből négy magyar szerint rosszul mennek a dolgok (ATV)
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
jan. 12
10:48
Ipsos: a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart az ország (Infostart)
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
jan. 12
10:51
IFFHS: a Barcelona a legjobb futballklub, a Paks a legjobb magyar csapat (ATV)
Az FC Barcelona volt a legerősebb futballklub a világon a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint. A legelőkelőbb helyen végzett magyar együttes, a Paks 251. a rangsorban.
jan. 12
11:27
Amerikai nagykövetség: a diplomaták munkája a tájékozódás (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének munkatársai rendszeresen találkoznak kormánytisztviselőkkel, politikusokkal, elemzőkkel és a civil társadalom képviselőivel, hogy minél jobban megértsék az országos és nemzetközi jelentőségű ügyeket, ez a diplomaták munkája - közölte a nagykövetség.
jan. 12
11:27
Baleset: bottal ment Obamához Brad Pitt (ATV)
Feleségével együtt fogadta az amerikai elnök a világhírű színészt.
jan. 12
11:42
Martonyi: Magyarország minden korábbinál elkötelezettebb a demokrácia mellett (Infostart)
Magyarország elkötelezettebb a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti integráció mellett, mint korábban bármikor - szögezte le Martonyi János külügyminiszter abban az írásában, amely a European Voice című brüsszeli hetilap csütörtöki számában jelent meg.
jan. 12
11:44
A rektori konferencia nem ért egyet a felsőoktatási keretszámok nagy mértékű változtatásával (Infostart)
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége azt javasolja: a felsőoktatásban az államilag támogatott képzések létszámkereteit 2012-ben és azt követően úgy határozzák meg, hogy egyetlen keretszám vonatkozásában se legyen az előző évihez képest 25 százaléknál nagyobb az eltérés.
jan. 12
11:45
FTC új stadionja: 12 milliárdból épül fel (Metropol)
Fürjes Balázs szerint 12 milliárd forintból építhető fel a Ferencváros új Üllői úti stadionja, s márciusban, az IMF-tárgyalások lezárása után dőlhet el, hogy költségvetési pénzből 2014-re megvalósítható lesz-e a beruházás.
jan. 12
11:45
Huszonkétmillió forintot raboltak gázspray-vel egy autóból (Alternatív Energia)
Gázspray-vel tette védekezésre képtelenné az autóban ülőket, majd elvitt a kocsiból egy 22 millió forintot tartalmazó táskát Pécsen egy ismeretlen férfi, akinek az elfogása érdekében félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Baranya rendőrfőkapitánya csütörtökön.
jan. 12
11:45
Az EU emberi jogi biztosa a magyar törvényalkotást bírálta (ATV)
Az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerint a közelmúltbeli magyar törvényalkotás során nem vették eléggé figyelembe az alapvető emberi jogi elveket, és az igazságszolgáltatásra, a véleménynyilvánítás szabadságára, valamint a vallásszabadságra vonatkozó döntések súlyos aggodalmakat váltanak ki.
jan. 12
11:47
Izrael: Irán próbálja életben tartani Asszadot (ATV)
Aviv Kohávi vezérőrnagy, az izraeli hírszerzés főnöke szerint Irán és a Hezbollah technikai hozzáértésével, fegyverekkel, és a tüntetések elfojtásában való aktív részvételével segíti Basár el-Asszad szír elnök hatalomba maradási kísérletét, a magas rangú hírszerzőtiszt azonban részletekkel nem szolgált – közölte az Arutz Sheva izraeli hírportál.
jan. 12
12:03
Amerikai nagykövetség: Gyurcsányról is érdeklődnek (Metropol)
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének munkatársai rendszeresen találkoznak kormánytisztviselőkkel, politikusokkal, elemzőkkel és a civil társadalom képviselőivel, hogy minél jobban megértsék az országos és nemzetközi jelentőségű ügyeket, ez a diplomaták munkája - közölte a nagykövetség csütörtökön.
jan. 12
12:03
12 milliárdból épülhet meg a Ferencváros új stadionja (Alternatív Energia)
Fürjes Balázs szerint 12 milliárd forintból építhető fel a Ferencváros új Üllői úti stadionja, s márciusban, az IMF-tárgyalások lezárása után dőlhet el, hogy költségvetési pénzből 2014-re megvalósítható lesz-e a beruházás.
jan. 12
12:03
Kevesebb nyugdíjat kaphatnak a kasszások (ATV)
A szakértő szerint, ha a megmaradt pénztártagok pénze is átkerülne az állami kasszába, abból nem látnának később semmit.

Keresés