2012. január 19. csütörtök

jan. 19
4:54
Súlyos állapotban van: kórházba került az énekesnő (ATV)
Az énekesnő az elmúlt hetekben számos címlapon szerepelt viharos magánélete miatt. Úgy tűnik, hirtelen válás nagyon megviselte.
jan. 19
5:09
Drámai nyugdíjváltozást készít elő a kormány (Alternatív Energia)
A nyugdíjak összegének folyamatos változása, és az induló ellátás jelentős csökkentése - a többi között ez lehet az eredménye annak, ha bevezeti a kormány a svéd nyugdíjmodellt. Márpedig ennek nagy az esélye, hiszen Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője nemrég kijelentette, a nyugdíjrendszert 2012-re alakítják át, és ehhez a Századvég által készített tanulmányt veszik alapul.
jan. 19
5:12
"Úgy látszik nem volt elég az a 600 ezer" (ATV)
Hatvanhét éve szabadították fel a pesti gettót a szovjet csapatok, ahol a második világháború végén több 10 ezer zsidót zsúfoltak össze egy szűk területre a nácik és nyilas csatlósaik. Rettenetes szenvedések után a pesti gettó 1945. január 18-án reggel 9 órakor szabadult fel. A veszteségek tetemesek voltak, de mintegy 70 ezer ember életben maradt.
jan. 19
5:27
Bajnai: lehet, hogy néptribun kell majd (Alternatív Energia)
Nincs döntési helyzet - jelentette ki a Polvax Közéleti Klubban Bajnai Gordon, amikor a résztvevők lehetséges politikai szerepéről kérdezték. A volt miniszterelnök azt hangoztatta, esetleges visszatérési szándékát nem akarja lebegtetni vagy titokban tartani, de jelenleg nincs döntési helyzet. Hosszú folyamat lesz, amelyben kiválasztják a következő kormányfő-jelöltet.
jan. 19
5:29
Titkolják Várhegyi szerződését (Alternatív Energia)
"Várhegyi Attila szerződése költséghatékony, hozzávetőlegesen 50 százalékos a megtakarítás ahhoz képest, mintha alkalmazottként vette volna fel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap" - így reagált lapunknak Cserháti Ágnes szóvivő arra a kérdésre, mennyiért szerződtek a "közmédia kommunikációját" fél év alatt állítólag megújító, korábban a Fidesz pártigazgatójaként tevékenykedő és…
jan. 19
5:31
Fideszes hátszél a "civil" Békemenetnek (Alternatív Energia)
Szélsőségektől és pártpolitikától mentes tüntetést ígérnek a szombati, Békemenetnek nevezett, az Orbán-kormányt támogató szimpátiatüntetés szervezői, ám a főként a Magyar Hírlap-Echo TV fémjelezte Széles-médiabirodalom által hirdetett esemény kommunikációja a kormánypártok unió-ellenes szólamaira rímel.
jan. 19
5:33
Önmagát cáfolja Budai saját portálján (Alternatív Energia)
Kifejezetten "közvetlen, nyílt és beleérző" hangvételű beszélgetésnek írja le Budai Gyula azt az amerikai nagyköveti találkozót, amelyet éppen egy héttel ezelőtt a Hír Tv-n és a Magyar Nemzetnek nyilatkozva még "nyílt beavatkozásnak", "számonkérő jellegűnek" minősített.
jan. 19
6:24
A KIM alá tartozó cég viheti a Gödör Klubot (ATV)
A programok nem változnak, csak az üzemeltető, de hogy miért kellett mégis pályáztatás nélkül új üzemeltetőnek adni a Gödör Klubot, arra az ATV Híradó nem kapott választ. A klub fenntartását és működtetését 9 éve végző Kft szerződése a hónap végén jár le. Februártól a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi tárca Vagyonkezelő Központját bízta meg a kulturális központ…
jan. 19
7:00
A Citroen újra a Top10-ben (ATV)
2011-ben 38,7%-kal több CITROËN fogyott Magyarországon, mint 2010--ben. A márka piaci részesedése hazánkban 4,1 százalék, ami 2010-hez képest 0,93 százalékpontos növekedést jelent. A 2011-es magyar újautó-piac – a Datahouse adatai szerint – 7,1%-os növekedéssel 56527 eladott gépjárművel zárt.
jan. 19
7:02
"Láncreakciót indítana el" Moszkva ellenzi az Irán elleni csapást (ATV)
Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozzon egy Irán elleni nyugati katonai akciót. Erről beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki szerint egy Teherán elleni esetleges katonai csapás az egész Közel-Keletet destabilizálná. Közben Ehud Barak izraeli védelmi miniszter kijelentette: egyelőre távolinak tűnik a döntés az iráni atomlétesítmények elleni támadásról, bár…
jan. 19
7:12
Átvenné a kormány a babakötvény számlavezetését - lapszemle (Infostart)
Több mint 5,5, milliárd forinttal tartozunk a NATO-nak - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet értesülése szerint átvenné a kormány a bankoktól az úgynevezett babakötvény számlavezetését.
jan. 19
7:30
Akkor most bírálják a magyar alkotmányt vagy nem? (Infostart)
A magyar alkotmánnyal összefüggésben eddig senki semmilyen jogi eljárást nem indított - értékelte az Európai Parlamentben elhangzott vitát Orbán Viktor kormányfő. Ehhez képest az Európai Bizottság egyik kötelezettségszegési eljárását az igazságszolgáltatást érintő magyarországi szabályozással kapcsolatban indította - részben az Alkotmány 26. cikkének 2. bekezdését kifogásolva.
jan. 19
7:36
Orbán: nem kell hitel, de, ha pénzt akarnak adni, adjanak (ATV)
A miniszterelnök az Európai Parlament „magyar vitája” után azt mondta, védőhálót szeretnénk az IMF-től, pénzt a piacokról is képesek vagyunk szerezni. Orbán szerint Európa nagyobb bajban van annál, hogy a magyar üggyel foglalkozzon.
jan. 19
7:51
Schmitt Egerbe látogat - az MSZP demonstrál (Alternatív Energia)
A köztársasági elnök a programját az Eszterházy Károly Főiskolán folytatja, majd ellátogat a Dobó István Gimnáziumba, ahol az új alaptörvényről tart előadást a diákoknak.
jan. 19
7:54
Schmitt következtetéseinek egy része is megegyezik Georgiev munkájával (ATV)
A köztársasági elnök szerdán a közrádióban reagált a plágiumgyanúra, mely szerinte nem áll meg. Közben egy újabb cikk jelent meg az üggyel kapcsolatosan, melyben Schmitt rádióban elhangzott szavait cáfolják. Az államfő csütörtökön Egerbe utazik, ahol tüntetést is szerveztek a plágium-ügy miatt.
jan. 19
8:09
Eloltották a kunszentmiklósi csarnoktüzet (Alternatív Energia)
Éjfél után sikerült eloltani a kunszentmiklósi tüzet; a kigyulladt ipari csarnoknál már csak az utómunkálatok zajlanak, a károk felmérése folyik, és a tűz keletkezésének okát vizsgálják - közölte a katasztrófavédelem csütörtök reggel az MTI-vel.
jan. 19
8:12
Totális bizonytalanság a közszférában dolgozók végtörlesztésével kapcsolatban (ATV)
Egy decemberi levélben Orbán Viktor azt ígérte, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitelt biztosít. Egy mostani kormánytervezet azonban arról szól, hogy a közszféra dolgozói „csak” kamattámogatásra számíthatnak a normál banki hitelek mellé.
jan. 19
8:30
Terrortámadás: egyedülálló jelenséget akartak megnézni a magyar tudósok (ATV)
Az Etiópia Afar tartományában található Erta Ale vulkánhoz tartott az a magyar csoport, amelyet támadás ért kedden hajnali egy óra körül - közölte Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) természeti földrajzi és geoinformatikai tanszékének főiskolai docense, aki vasárnap indult haza az afrikai országból.
jan. 19
8:32
Fizetési felszólításokat kapott Magyarország a NATO-tól (ATV)
Összesen több mint öt és fél milliárd forinttal kell hozzájárulnia 2012-ben Magyarországnak a NATO költségvetéséhez, ugyanis a 2011-es fizetési kötelezettségek egy részének teljesítését át kellett ütemezni 2012-re - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
jan. 19
8:34
Az egykulcsos adó eltörlését kérheti az IMF a megállapodásért (ATV)
A hírügynökség szerint az is elképzelhető, hogy elfogadják az egykulcsos adó progresszívvá tételét egyes kivételek bevezetésével is.
jan. 19
8:36
Benyújtotta lemondását Ángyán József (ATV)
Benyújtotta lemondását Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára; a felmondást nem indokolta - erősítette meg az MTI-nek Fazekas Sándor, a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Etyek-Ödönpusztán.
jan. 19
8:45
Veszélyes anyagot szállító kisteherautó szenvedett balesetet (Alternatív Energia)
Veszélyes anyagot szállító kisteherautó szenvedett balesetet szerdán késő este a 8-as főúton a Vas megyei Rönök község határában - közölte a katasztrófavédelem csütörtökön az MTI-vel.
jan. 19
8:47
Két busz ütközött Sopronban - 29 utast szállítottak kórházba (Alternatív Energia)
Két távolsági busz ütközött össze Sopron belterületén, húszan könnyebben megsérültek.
jan. 19
8:48
Tovább erősödött a forint: 303-nál az euró (ATV)
Óvatosan bizakodóvá vált a piac, miután a magyar miniszterelnök készségét nyilvánította eleget tenni az ellentmondásos jogszabályok módosítását sürgető felhívásoknak.
jan. 19
8:50
Elhúzódhat az internetes kalózkodás elleni amerikai törvény bevezetése (ATV)
Visszakozott szerdán az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három republikánus társbeterjesztője, miután a készülő jogszabályok ellen tiltakozva a Wikipedia és több ezer más online szolgáltató felfüggesztette tevékenységét.
jan. 19
8:52
Három egyéni elnökjelölt is indulhat az orosz választásokon (ATV)
A határidő lejárta előtt három egyéni elnökjelölt adta le szerdán a szükséges támogató aláírásokat az orosz központi választási bizottságban.
jan. 19
9:03
Ki lesz Orbán Viktor kihívója? (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint ma még nem tudni, ki lesz Orbán Viktor kihívója: előfordulhat, hogy néptribunra lesz szükség, netán egy ravasz, ügyes, okos pártpolitikusra. A volt miniszterelnök a HVG-nek adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: ha az ellenzéki pártok valamelyike dominánssá válik, annak vezetője kell, hogy legyen a kormányfőjelölt, több párt és szervezet összefogása esetén pedig…
jan. 19
9:05
Személyautóval ütközött egy troli Budapesten (Alternatív Energia)
Személyautóval ütközött egy troli Budapesten a Kacsóh Pongrác úti felüljárón csütörtök reggel Budapesten, mert a troli vezetője rosszul lett - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
jan. 19
9:06
Bravúr: Arn Gréta már a harmadik fordulóban (ATV)
Arn Gréta hatalmas küzdelemben, három szettben legyőzte a 17. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát, így bejutott a harmadik fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyében.
jan. 19
9:08
Szörnyethalt a magyar zenész (ATV)
A hajótestben találták meg az olasz mentőalakulatok Fehér Sándor holttestét. A zenész földi maradványait a Grosseto városában felállított válságközpontban édesanyja azonosította.
jan. 19
9:10
Autóbuszok ütköztek Sopronban: több, mint 20 sérült (ATV)
A korábban közöltnél több sérültje van a csütörtök reggel Sopronban történt buszbalesetnek - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
jan. 19
9:12
Bajnai: néptribun, vagy egy ravasz, okos pártpolitikus is jöhet (ATV)
Bajnai Gordon szerint ma még nem tudni, ki lesz Orbán Viktor kihívója: előfordulhat, hogy néptribunra lesz szükség, netán egy ravasz, ügyes, okos pártpolitikusra. A volt miniszterelnök a HVG-nek adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: ha az ellenzéki pártok valamelyike dominánssá válik, annak vezetője kell, hogy legyen a kormányfőjelölt, több párt és szervezet összefogása esetén pedig…
jan. 19
9:21
Kezdjük újra! - Az MSZP szerint új választójogi törvény kell (Alternatív Energia)
A szocialisták az Országgyűlés tavaszi ülésszakán kezdeményezik a választójogi törvény újratárgyalását.
jan. 19
9:24
Halálos áldozatokat is szedett az esőzés Peruban (ATV)
A nagy mennyiségben lezúduló csapadék, és az ennek következtében kiáradó folyók miatt 5 ezer ember vált fedél nélkülivé, 30 ezer személyt pedig tetemes anyagi károk értek.
jan. 19
9:26
A fél fővárost lefoglalta a kormány március 15-ére (ATV)
Alig maradt hely az ellenzéknek és a civileknek március 15-ére a fővárosban.
jan. 19
9:28
Jobbikos zászlóégetés: elrendelte a nyomozást az ügyészség (ATV)
Elrendelték a nyomozást a zászlóégetés ügyében – tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.
jan. 19
9:36
Navracsics: Nekünk is jó, hogy Brüsszel csak egy hónapot adott (Infostart)
Ma valószínűleg már személyesen tájékoztatja a kormányt Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter az IMF-fel folytatott tárgyalások előkészítéséről - mondta a miniszterelnök-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter sikeresnek tartja az Európai Parlament tegnapi vitáját, amelynek Magyarország volt a témája. Elmondta azt is, hogy Répássy Róbert…
jan. 19
9:39
Jobbik-demonstráció - Elrendelték a nyomozást a zászlóégetés miatt (Alternatív Energia)
Elrendelték a nyomozást a zászlóégetés ügyében - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.
jan. 19
9:42
Olasz tragédia: a kapitány "véletlenül" hagyta el a luxushajót (ATV)
A múlt pénteken sziklára futott, majd felborult olasz óceánjáró kapitánya azt állítja, hogy műszaki probléma következtében hagyta magára idő előtt a bajba jutott hajót és az utasokat.
jan. 19
9:57
Vádat emeltek tizenöt ember ellen a vörösiszap-katasztrófa miatt (Alternatív Energia)
Vádat emeltek a vörösiszap-katasztrófa ügyében tizenöt ember ellen több vétség és bűntett elkövetése miatt - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.
jan. 19
10:00
Iszapkatasztrófa: 15 ember ellen emelt vádat az ügyészség (ATV)
Vádat emeltek a vöröiszap-katasztrófa ügyében tizenöt ember ellen több vétség és bűntett elkövetése miatt - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.
jan. 19
10:15
Tüntetők és szimpatizánsok fogadták Schmitt Pált Egerben (Alternatív Energia)
Tüntetők és szimpatizánsok egyaránt fogadták Schmitt Pált Egerben, amikor országjárása keretében csütörtökön Heves megyébe, illetve a megyeszékhelyre látogatott.
jan. 19
10:18
Csődvédelmet kért a Kodak (ATV)
A vállalatot 120 évvel ezelőtt alapították, 1976-ban övék volt az amerikai piac 90 százaléka.
jan. 19
10:33
Az LMP szerint Ángyán távozása az "agrobiznisz" részgyőzelme lenne (Alternatív Energia)
Az ellenzéki LMP szerint Ángyán József távozása a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkári tisztségéből azt jelentené, hogy a magyar mezőgazdaságra "maffiaszerűen rátelepült, a politikával szoros kapcsolatban álló hálózatok győzelmet arattak".
jan. 19
10:36
Orbán: „gyorsan és egyszerűen” korrigálni fogjuk a törvényeket (ATV)
Egy nappal az EU Magyarországgal szembeni eljárásainak megindítása után Orbán miniszterelnök hajlandóságot mutatott, hogy eleget tegyen az Európai Bizottság követeléseinek- írja a német FAZ. Az Európai Parlamentben Orbán a kifogásolt törvényekre azt mondta „gyorsan és egyszerűen” korrigálhatóak.
jan. 19
10:38
Beckham marad Amerikában (ATV)
Hiába próbálták a világ minden tájáról leigazolni, újabb két évre aláírt a Los Angeles Galaxy csapatához.
jan. 19
10:40
A lakosság harmada elküldené Schmittet, a neten még durvább a helyzet (ATV)
A Medián által megkérdezett lakosok 90 százaléka értesült az államfő doktori disszertációja kapcsán felmerült plágiumgyanúról. Az atv.hu olvasói közel négyötödös arányban foglaltak amellett állást, hogy Schmitt Pálnak fel kellene állnia az államfői székből.
jan. 19
10:51
Schmitt: nem szabad egymásra mutogatni az eladósodottság ügyében (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint az ország eladósodottságával összefüggésben nem szabad egymásra mutogatni, hiszen az elmúlt időszakban mindenki erején felül költekezett, az országos és helyi vitákban pedig meg kell hallgatni mindenkit, még a leggyengébb erővel rendelkező pártok véleményét is.
jan. 19
10:54
Megtorlás: izraeli hackerek döntötték be gázai bankok oldalait (ATV)
Izraeli hackerek csütörtök reggel gázai és az Egyesült Arab Emirátusokhoz tartozó bankok honlapjait lehetetlenítették el, válaszul arra, hogy szerda éjjel támadás érte az Izraeli Kábítószer-ellenes Hatóság honlapját – írja az Arutz Sheva izraeli hírportál.
jan. 19
11:09
Új állások tömkelege - többnyire közmunka (Alternatív Energia)
Tavaly decemberben több mint 10 ezer munkáltató csaknem 33 ezer új álláshelyet jelentett be Magyarországon, így novemberhez képest 11,1 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint kétszeresére nőtt a bejelentett új munkahelyek száma - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett statisztikából.

Keresés