Míg az elmúlt év végén a saját vagy idegen forrásból megvalósított végtörlesztés látszott kedvezőbbnek a devizahitelesek számára, ma már egyértelművé vált, hogy a makrogazdasági helyzet változása miatt a devizahitelek áprilistól belépő új, fix árfolyamú törlesztése, az árfolyamgát új rendszere előnyösebb lesz, mint a végtörlesztés - mondta Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke.
Az Index internetes hírportál tájékoztatása szerint Polt Péter legfőbb ügyész leváltotta az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) igazgatóját, Virág Györgyöt, és helyettesét Kerezsi Klárát.
A kelet-európai ország fizetésképtelensége többé már nem tabu. A Görögországgal való összehasonlításban egy dolog sántít: a magyar gazdaság versenyképes- írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Fellegi Tamás csütörtök éjszaka fejezte be a tárgyalást Christine Lagarde-dal, Orbán Viktor a másnap reggeli rádióinterjúban azt mondta, még nem beszélt miniszterével.
Az MSZP továbbra is azt sürgeti, hogy Schmitt Pál és az őt jelölő Fidesz is szólaljon meg az államfő plágiumügyében. A szocialisták mindazonáltal üdvözlik, hogy már a jobboldal szellemi holdudvarának egy része is a köztársasági elnök távozását várja el - mondta pénteken sajtótájékoztatón Szanyi Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja.
Kirabolt egy lottózót egy ismeretlen férfi csütörtök este Dorogon - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Fellegi Tamásnak időpont nélkül kellett hazakullognia a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetésről, mert az IMF világossá tette, csak akkor hajlandó tárgyalni, ha a kabinet önmagától valós válságkezelő lépéseket tesz - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP fejlesztéspolitikai szakszóvivője.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint bár tavaly is jelentősen nőtt az alapvető élelmiszerek, az üzemanyagok és a gyógyszerek ára, a felső áfakulcs 27 százalékra emelésével az életszínvonal idén tovább romlik majd.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a megállapodás nem rajtuk múlik, ugyanakkor azt is megjegyezte, a kormányzatnak kell ajánlatot tennie, hiszen náluk van a pénz.
Feltehetően fegyver volt annak a férfinak a kezében, aki reggel kirabolt egy pénzintézeti fiókot Keszthelyen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
A következő kilenc hónapban doktori disszertációjának szenteli idejét az LMP-s Scheiring Gábor, aki február elsejétől lemond a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről. A pártja frakcióját és választmányát erről tájékoztató, az MTI birtokába került levelében azt írja, mandátumát egyelőre megtartaná, heti egy napot tud politikával foglalkozni, fizetésének "ennek megfelelő részét", négyötödét…
A következő kilenc hónapban doktori disszertációjának szenteli idejét az LMP-s Scheiring Gábor, aki február elsejétől lemond a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről. A pártja frakcióját és választmányát erről tájékoztató, az MTI birtokába került levelében azt írja, mandátumát egyelőre megtartaná, heti egy napot tud politikával foglalkozni, fizetésének "ennek megfelelő részét", négyötödét…
A rendőrök csütörtökön elfogták azt a 25 éves fiatalt, aki még tavaly december 20-án kirabolt egy férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon, a zsákmánya egy pakli dohány és tíz forint volt. A gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezik - tájékoztatta Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t pénteken.
Teljes mértékben osztja az Európai Bizottság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozatában foglaltakat - jelentette ki Olli Rehn gazdasági és pénzügyi bizottsági alelnök szóvivője az európai uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Olyan kórházak is kaptak a Szócska Miklós egészségügyi államtitkár által bejelentett konszolidációs támogatásból, amelyeknek nem volt lejárt beszállítói tartozásuk. Nekik most elvileg vissza kellene fizetni a pénzt.
A Hajdú-Bihar megyei és a debreceni közgyűlés MSZP-frakciójának tagjai a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának adják a szombat esti, debreceni városi bálra szóló belépők árát, indoklásuk szerint így tiltakoznak a mostani nehéz gazdasági helyzetben a "rongyrázás" ellen.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap a címlapján számolt be az államfő elleni plágiumvádról, és kommentárt is közölt az üggyel összefüggésben, amelyről a Handelsblatt című német üzleti lap és az osztrák Der Standard is írt. Nagy terjedelemben, kommentáló elemek nélkül ismerteti a bolgár média - napilapok, hírportálok, televíziós híradók, sőt az Ataka nacionalista párt…
A The New York Times (NYT) vezető liberális amerikai napilap Az Európai Unió ultimátumot ad Magyarországnak címmel közölt cikket. A Financial Times arról ír, hogy magyarok mind nagyobb számban viszik át megtakarításaikat, Lane Scheppele Paul Krugman blogjában pedig megemlítette: a budapesti amerikai nagykövet a kormány miatt olyannyira "csalódottnak" mondta magát, hogy nem ment el az új alkotmány…
Fideszes értelmiségiek a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által alapított Jobbklikk.hu véleményportálon lemondásra szólították fel Schmitt Pált – írja az origo. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azonban megkeresésünkre csak annyit mondott: a plágium-ügy "bulvárkacsa".
Nem lenne támogatható, ha egy a vadnyugaton indokolt határtalan önvédelmi szabályozást fogadna el az országgyűlés, ez ugyanis egy kaotikus helyzetet idézne elő – ezt Bárándy Péter egykori igazságügyi miniszter mondta pénteken az ATV Start-ban.
Gergye Ottó, Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese családi okok miatt február 1-jei hatállyal távozik a a légitársaság - közölte a légitársaság az MTI-vel pénteken.
Nem készül jogi lépésekre, kizárólag édesapja jó hírnevének megőrzése a célja Malina Gueorguiev-nek. A bolgár sportdiplomata, Nikolaj Gueorguiev lánya lapunknak azt mondta: nem kíván belefolyni abba a vitába, amely Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációjáról szól, abban azonban biztos: apja a könyveiben valamennyi forrását gondosan feltüntette.
Öt, az LMP által kezdeményezett népszavazási kérdést hitelesített az Országos Választási Bizottság, így ha 4 hónap alatt összegyűlik a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírás, akkor a korkedvezményes- és rokkantnyugdíjakat, a munka törvénykönyvének szigorítását, illetve a tankötelezettség leszállítását érintő kérdésekről szavazhatnak az állampolgárok.
Az 1954 után született szolgálati nyugdíjasok nem ritkán 40-50 ezer forinttal kisebb ellátást vehettek kézhez januárban, mint decemberben - írta Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Plágiummal vádolja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorát és rektorhelyettesét Hantz Péter romániai magyar kutató, aki az elöljárók lemondását követeli.
Egy lakóház berendezési tárgyai kaptak lángra péntek délután a Hajdú-Bihar megyei Kokadon, a tűzben egy ember meghalt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.
Az IMF tárgyalásokért felelős miniszter Fellegi Tamás a jövő héten találkozik az osztrák jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel. A találkozóval kapcsolatban az osztrák fél nyilatkozatai szkepticizmust sugallnak.
A Fidesz szerint Scheiring Gábor pénteken napvilágot látott levele után "kissé komikusnak tűnik az LMP harciassága" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a párt szóvivője.
Kábítószerdílert fogtak el Ercsiben a rendőrök; a 38 éves, büntetett előéletű, jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló helybeli férfit bűnügyi őrizetbe vették - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
A bíróság első fokon felmentette a testi sértés vádja alól azokat a mentődolgozókat, akiket egy olyan esetben vádoltak meg, amelyben a mentőautó vezetőjének orrát törték el - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.
Az amerikai diplomatákat törvény kötelezi arra, hogy korrupciógyanús esetekben kérdéseket tegyenek fel a fogadó ország illetékes hatóságainak - mondta az InfoRádiónak Simonyi András volt washingtoni nagykövet annak kapcsán, hogy a Legfőbb Ügyészség megerősítette: 2008 óta kér az amerikai nagykövetség tőlük adatokat.
A miniszterelnök szóvivője szerint Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja véleményét, szervezhet demonstrációt, ha valaki mégis titokban, arc nélkül szervezkedik, az csak azért lehet, mert rossz szándékú és takargatnivalója van. Szijjártó Péter arra reagált így az MTI-nek, hogy az Anonymous hackercsoport videójában közterek elfoglalására szólította fel a magyarokat.
A miniszterelnök szóvivője szerint Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja véleményét, szervezhet demonstrációt, ha valaki mégis titokban, arc nélkül szervezkedik, az csak azért lehet, mert rossz szándékú és takargatnivalója van. Szijjártó Péter arra reagált így az MTI-nek, hogy az Anonymous hackercsoport videójában közterek elfoglalására szólította fel a magyarokat.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - fogva tartása mellett - egy 39 éves szigethalmi férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - közölte honlapján a rendőrség pénteken.
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja szerint nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.
A Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága, történetében először, felfüggesztette csütörtökön egy menedékkérő visszaküldését Ausztriából Magyarországra.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint bár tavaly is jelentősen nőtt az alapvető élelmiszerek, az üzemanyagok és a gyógyszerek ára, a felső áfakulcs 27 százalékra emelésével az életszínvonal idén tovább romlik majd.
Új pszichiátriai szakvéleményt kért Anders Behring Breivikről egy norvég bíróság, miután egy korábbi jelentés beszámíthatatlannak találta a 77 embert meggyilkoló, 32 éves merénylőt.
Miközben Európa még mindig a kiskapukat keresi, Ázsiában újabb országok csatlakoznak az Irán elleni olajembargónak. Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókat vezetett be a kínai állam által irányított Zhuhau Zhenrong vállalat ellen, amely Irán legnagyobb finomított olajbeszállítója. Hillary Clinton külügyminiszter szankciókat alkalmaz a szingapúri Kuo Oil Pte olajtársaság és az Egyesült Arab…
Az "AAA" besorolással ellátott euróövezeti tagállamok közül Franciaország és Ausztria leminősítésére készül a Standard & Poor's a Financial Times péntek délutáni értesülése szerint.
Határozott idejű, március 31-ig szóló kollektív szerződést (ksz) kötött a szakszervezetekkel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken.
A kormánynak az a feladata, hogy minden esetben feltétel nélkül támogassa a köztársasági elnököt -ezt Giró-Szász András mondta az Egyenes Beszédben Schmitt Pál plágiumbotrányával kapcsolatban.
Válságtanácskozásra gyűltek össze pénteken este a francia kormány legfontosabb tagjai annak nyomán, hogy a Standard & Poor's leminősíteni készül Franciaország hitelképességét. A brit Telegraph tudósítása szerint Olaszország hitelminősítő osztályzatát két fokozattal, A-ról BBB+-ra rontotta a Standard and Poor's, Németország, Finnország, Luxemburg, valamint Hollandia azonban "biztonságban vannak".